Több mint 16 millió forintot csalt el egy német hitelintézettől az a ghánai férfi, akit hétfőn Magyarországra hoztak az ellene indított eljárás lefolytatására - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a rendőrség honlapján.
A Miskolci Törvényszék a bíróság elsőfokú ítéletéig fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki 2016. májusában álmában akarta elvágni volt felesége nyakát, majd magával is végezni próbált.
Nettó kétszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki érdemi információkkal szolgál arról a férfiról, aki kirabolt egy sajószentpéteri élelmiszerboltot.
Kigyulladt egy lakóház melléképületének berendezése Hajdúnánáson hétfő délelőtt, a tűzoltók holttestet találtak a szobában - tájékoztatta a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-t.