A korábbinál nagyobb, különleges látványelemekből épített stand várja a magyar irodalom kedvelőit a Frankfurti Könyvvásáron a Balassi Intézet Publishing Hungary programjának köszönhetően.
Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje, valamint Barack Obama volt amerikai elnök és felesége is elítélte a szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Harvey Weinstein filmmogult cselekedetei miatt.
Sikerrel zárult a Miskolci Szimfonikus Zenekar athéni turnéja, az együttes három nap alatt öt koncertet adott 15 ezer néző előtt – közölte Handa Eszter, a zenekar kommunikációs menedzsere kedden, miután az együttes hazaérkezett vendégszerepléséről.
Elkezdődött kedden a 69. Frankfurti Könyvvásár, a világ legnagyobb könyvszakmai találkozóját Angela Merkel és Emmanuel Macron, a házigazda Németország kormányfője és a díszvendég Franciaország államfője nyitotta meg.
A határidőig beérkezett versenydalok közül december elejéig választja ki a szakmai zsűri azt a 30 dalt, amelyek szerepelnek majd a hazai dalválasztó műsor hetedik évadában - hangzott el az M1 aktuális csatorna reggeli adásában annak kapcsán, hogy hétfőn kiírták a Dal 2018 pályázatát.