Újra meghirdeti a Cseh Károly Emlékversenyt Szikszó önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szikszói Tankerülete. A megyében tanuló 7-8. osztályos diákokat január 22-én, a Magyar kultúra napján várják a szavalóversenyre.
A magyar tudományosság szempontjából kiemelkedő projektekről, az egyetemekkel való egyre szorosabb együttműködésről, az eredményesebb közoktatás érdekében indított módszertani kutatási programról beszélt az MTI-nek adott évértékelő interjújában Lovász László, aki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik fontos feladatának nevezte a tudomány népszerűsítését, amelyet közelebb kell vinni a társadalomhoz.
Munkás időszakként éli meg ezeket a hónapokat a Nemzeti Színház igazgatója. Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta, elkészült a teátrum nemzetközi fesztiváljának programja, a MITEM résztvevői között van Matthias Langhoff, Luk Perceval és a Piccolo Teatro is.
Ahogy arról beszámoltunk, Bloody Pop, Merry Scary Christmas song Project címen állt össze több miskolci zenekar zenésze, énekese, hogy igazi, miskolci karácsonyi dalt készítsen. Mostanra a klip is elkészült.