Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A jövőhét közepén akár már a 20 fokot is elérheti a hőmérséklet csúcsértéke, de ismétlődő esőre, záporra, sőt néhol zivatarra is lehet számítani térségünkben.
Fontos lépéseket tett Szikszó az elmúlt időszakban az alternatív energiafelhasználás terén. Februárban egy elektromos gyorstöltő-állomást avattak, amit egy másik töltőállomás is követ hamarosan a polgármesteri hivatal melletti parkolóban – mondta el a település polgármestere.
Egy kapubejáróból kifelé tolató autónak ütközött egy motoros vasárnap reggel Sajószentpéteren, az edelényi elágazásnál. Személyi sérülés nem történt a balesetben – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság.
Kerékpárossal ütközött egy motoros szombaton Füzesabony közelében, a balesetben mindkét ember a helyszínen meghalt – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Az ittas járművezetők kiszűrésére átfogó közúti ellenőrzési akciót indított a Megyei Rendőr-főkapitányság. A balesetek közel 10 százalékát ittas járművezetők okozzák, ezért kezdődött az akció.