Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Putnok egyik temetőjében fenyegette meg a gyanúsított házaspár helyi ismerősüket, hogy ha nem fizet nekik több millió forintot, akkor bántalmazni fogják őt és családját. A nyomozók kedden csaptak le a zsarolással gyanúsított párra.
A megye rendőri szervei három személyt, köztük egy miskolci áramtolvajt vettek szabálysértési őrizetbe kedden – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Két személyautó ütközött össze Mezőnyárád külterületén, a főutat félpályán lezárták. Azóta a rendőrség munkatársai befejezték a helyszínelést, így most már zavartalanul halad a forgalom az érintett útszakaszon.
Az új rendszer célja a visszaélések megszüntetése, valamint az élelmiszer biztonság növelése. Aki vét a szabályok ellen az a be nem jelentett árú 40%-ig terjedő bírságot is kaphat. Ma az arnóti körforgalomnál ellenőrizték a kamionosokat.
Mi magyarok már jó pár száz éve tudjuk, hogy a Tokaj hegy környékén termő szőlőből mézédes nektár nyerhető és bármennyire próbálták egyesek kisajátítani, meghamisítani, ez bizony a miénk és az is marad.