2024. május 28. Emil, Csanád

Megye

mti.hu
Utoljára módosítva: 
2019. február 28. 16:22
Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. november 10. 14:42
Együttműködési megállapodást írt alá a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a területén működő tizenhat járási mentőcsoport tagjaival, így mostantól hivatalosan is működik a közös munka.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. november 08. 23:35
A lefolytatott szemle adatai alapján gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök a helyszínen jelenlévő egyik jármű vezetőjét a Kesznyéten és Tiszalúc között, november 4-én 17 óra 30 perckor történt halálos kimenetelű gyalogosgázolás ügyében.
Cs. M.
Utoljára módosítva: 
2014. november 05. 20:11
Három miskolci csapat nyerte a kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve által, a rákmegelőzés témakörében meghirdetett versenyt. Valójában azonban minden résztvevő nyert, hiszen az átlagosnál többet tudnak a rákmegelőzésről, így többet is tehetnek érte.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. november 05. 09:31
A megye rendőri szervei november 4-én négy személyt vettek szabálysértési őrizetbe – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. november 04. 19:46
A rendőrség keresi a Kesznyéten és Tiszalúc között történt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset okozóját.

Oldalak

Ajánlat