Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kimutatása szerint Borsod-Abaúj-Zemplénben folytatódtak a kedvező gazdasági tendenciák. Az egy évvel korábbiakhoz képest bővült a foglalkoztatottság, miközben kevesebb a munkanélküli. A megvalósult beruházások értéke is látványosan emelkedett.
A rendőrség bűnügyi őrizetbe vette azt az öt férfit, aki a gyanú szerint Felsőzsolcán hétfőn megrongált egy gépkocsit, és rátámadt az autó két utasára, miután a jármű elsodort egy kétéves kisfiút.
Mintegy 9 millió forintból új sportpálya épült az alsózsolcai Fekete István Óvodában. A fejlesztéshez szükséges összeg nagy része az Ovi-Foci Alapítványon keresztül a társasági adókból gyűlt össze. A pályaépítéshez Alsózsolca önkormányzata csaknem 3 millió forinttal járult hozzá.
A megye 11 szociális és gyermekvédelmi intézményétől összesen 64 segítséggel élő nevezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve és a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezete által meghirdetett „Neked mi az egészség?” című rajzpályázatra. A győzteseket kedden díjazták.