Hozzájárult hétfő délelőtt az Európai Unió és Bosznia-Hercegovina úgynevezett stabilizációs és társulási megállapodásának hatályba léptetéséhez a külügyminiszterek tanácsa.
1985. március 15-én az Internet történetének egyik legjelentősebb eseményére került sor: bejegyezték az első domain nevet, a symbolics.com-ot. Az internetes azonosítót egy Massachusettsben tevékenykedő számítástechnikai cég vetette nyilvántartásba.
Kína első állami autógyárának, a Vörös Zászló autómárkát is gyártó, északkelet-kínai székhelyű FAW Csoportnak az elnökét is elérte a korrupcióellenes harc, vizsgálatot indítottak ellene – jelentette az állami média hétfőn.
Több mint tizenöt százalékkal nőhet a kávéfogyasztás közel kétharmadát adó Arabica kávéfajta tőzsdei ára 2016. szeptember végéig amiatt, hogy kereslete immár második éve várhatóan meghaladja a kínálatát - közölte a nemesfém-forgalmazással és árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.