2024. május 09. Gergely

Csapatsport

dvtk.eu
Utoljára módosítva: 
2019. március 01. 09:34
A Killik László Női Magyar Kupa nyolcas döntőjének első napján a negyeddöntőket rendezték meg. Az Aluinvent DVTK a PEAC-Pécs csapatával mérte össze az erejét, és hatpontos, 81-87-es győzelmének köszönhetően pénteken a Sopron Basket ellen folytathatja immár az elődöntőben.
K. I.
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 22. 13:03
Tizenötödik alkalommal rendeztek sportnapot pénteken a Miskolci Egyetemen. A jó hangulatú, közösségépítő eseményen több sportágban is összemérhették ügyességüket és erejüket a hallgatók. A legtöbben a műfüves pályákon rúgták a bőrt, de az atlétikai hétpróbára is sokan jelentkeztek – ők már „élesben” is kipróbálhatták az új rekortánpályát.
dvtk.eu
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 20. 16:10
Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a Rücon Cup 2014 Nemzetközi Női Kosárlabda tornát a szlovákiai Iglóban, ahol az Aluinvent-DVTK pénteken győzelemmel kezdett a Szpartak Moszkva ellen.
Iván Aurél
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 25. 13:10
Nem kommentálta az edzőváltást a válogatott élén Tomiszlav Szivics, de sok sikert kívánt az új kapitánynak. Azt azért megjegyezte: nyugodtan ajánlja a diósgyőri játékosokat a válogatottba.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 19. 13:49
A Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon.
dvtk.eu
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 20. 10:58
A Kaposvári Rákóczi saját nevelésű fiatal játékosának gyógyulását lehetőségei szerint a DVTK is segíti, méghozzá nemcsak a focisták, hanem a kosaras lányok is.

Oldalak

Ajánlat