A Killik László Női Magyar Kupa nyolcas döntőjének első napján a negyeddöntőket rendezték meg. Az Aluinvent DVTK a PEAC-Pécs csapatával mérte össze az erejét, és hatpontos, 81-87-es győzelmének köszönhetően pénteken a Sopron Basket ellen folytathatja immár az elődöntőben.
Hatalmas sikert ért el a magyar sportélet: az 1965-ös budapesti 4. nyári Universiadét követően majd 60 évvel - 6000 fős sportolói létszámával - minden idők legnagyobb Magyarországon megrendezett nemzetközi multisport eseményét nyerte el ma Magyarország.
A 180 indulót felvonultató gyöngyösi, területi szabadfogású birkózó bajnokságon is szépen helytálltak a DVTK-MVSI sportolói, akik amellett, hogy húsznál több egyéni érmet harcoltak ki, megnyerték az egyesületi pontversenyt is.
A miskolci és a debreceni egyetemek, Miskolc és Debrecen önkormányzatai valamint a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közös pályázatot nyújtottak be az Európai Egyetemi Játékok 2022 vagy 2024-es megrendezésére. A magyar pályázók április 12-én, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) közgyűlésén mutatják be prezentációjukat Madridban. A nyerteseket másnap jelentik be.
A 28. BOSCH Szarvasűzők elnevezésű, április 7-én, Eger-Miskolc között megrendezett országos váltófutóverseny abszolút elsőségét a főtámogató nevét viselő 12 tagú egység érdemelte ki. A csaknem 80 csapatot felvonultató viadalon négy kategóriában hirdettek eredményt, közte a váltófutó Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB).