A 2007-ben Európa-bajnok Győrfi Alen rajthoz áll március 16-án a világ egyik leghíresebb hosszú távú gyorsaságimotoros versenyén, a Daytona 200-on, ezzel ő lesz a második magyar pilóta, aki elindul az 1937 óta évente megrendezett viadalon.
Egyre kevesebb a szabad versenyzőülés a Formula–1 2018-as szezonjára, a Williams sem nevezte még meg, ki fog jövőre Lance Stroll mellett náluk versenyezni, ám az autosport.com szerint a brit istálló háromra szűkítette a lehetséges befutók nevét.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nyerte a Szingapúri Nagydíjat, miután három előtte álló versenyző, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen és Max Verstappen is kiesett az első körben. A brit előnye így már 28 pont a világbajnoki pontversenyben.
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj időmérő edzését szombaton, így a vasárnapi futamon ő indulhat az élről.
A túraautó-világbajnokság (WTCC) hátralévő négy futamán is Szabó Zsolt vezetheti a Zengő Motorsport egyik autóját, jelentette be az istálló szerdán. A miskolci autóversenyzőért így Argentína után Kínában, Japánban, Makaóban és Katarban is szoríthatunk.