Nem semmi: ismét Miskolc adventi villamosa lett Európa sztárja!
A 202-es Tátra tehát megvédte címét az európai adventi villamosok népszerűségi szépségversenyében. Mint arról hírt adtunk, az MHD86 nevű cseh tömegközlekedési portál, a korábbi évhez hasonlóan, múlt év december közepén ismét szavazást indított, 2018 legpompásabb európai adventi villamosát keresve.
Idén is többnyire cseh, magyar és német villamosokra lehetett szavazni, emellett szlovák, horvát, holland, osztrák, svájci és lengyel ünnepi díszbe öltöztetett jármű is versenybe szállt a győzelemért. Magyarországot a miskolci, a szegedi és a budapesti adventi villamosok képviselték.
A 2017-es elsöprő győzelem után, a miskolci adventi villamos idén is rendkívül népszerűnek bizonyult. A szavazás lezárásáig, január 3-án 18 óráig, több mint 27 ezer szavazat érkezett városunk ünnepi járművére, amely így a voksok 39 százalékát szerezte meg, és magabiztos győzelmet aratott a versenyben. A miskolci mögött több mint 5 ezer szavazattal lemaradva második lett a plzeňi, harmadik helyre pedig a pozsonyi villamos futott be.
Vaskó Tiborné, a Miskolc Város Közlekedési Zrt. operatív igazgatója elmondta, hogy a városunk ünnepi villamosának népszerűsége abban is rejlik, hogy nem csupán külső, de igen pazar belső dekorációval is ellátták a járművet.
Vaskó Tiborné kitért arra is, hogy a feldíszített villamos jót tesz a város turizmusának is, hiszen nagyon sokan jönnek ide külföldről és belföldről egyaránt, hogy utazhassanak a miskolci karácsonyi villamoson. – Kijelenthetjük, hogy a miskolci adventi programsorozat hivatalos „szállítója” Miskolc adventi villamosa – tette hozzá az operatív igazgató.
Utasokkal teli busz csapódott fának a Mátrában, több mint tízen megsérültek
Nagy Csaba közölte: a különjáratú autóbuszon a sofőrrel együtt negyvenen utaztak. A jármű utasai közül többen megsérültek, a mentők megkezdték ápolásukat. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók áramtalanították a buszt. Egy sérültet a gyöngyösi hivatásos tűzoltóknak kellett kiemelni a buszból.
A helyszínre melegedőbuszt küldött a Volán-társaság.
Naperőmű épül Miskolcon, a Bogáncs utcában
A „Miskolc Bogáncs utcai naperőmű telep létesítése” című TOP-projekt nyitórendezvényét pénteken tartották a közgyűlési teremben.
Vécsi György energetikáért és közműszolgáltatásokért felelős polgármesteri biztos aláhúzta: a naperőmű egy újabb innovatív projekt a város részéről, az itt megtermelt villamosenergiát miskolci szociális és kulturális intézményekben – mások mellett könyvtárakban, idősotthonban, a színházban, a Művészetek Házában –, illetve a MIVÍZ szennyvíztelepén, valamint a polgármesteri hivatalban használják majd fel.
A naperőmű által termelt áram a közcélú villamosenergia-hálózaton keresztül jut el az intézményekhez, amit azok teljes mértékben felhasználnak. Így a naperőmű által termelt energiamennyiség értékével csökkennek az önkormányzat költségei – hangsúlyozta a polgármesteri biztos.
Vécsi György azt is elmondta, hogy a beruházás eredményeként éves szinten 1000 tonnával csökken a széndioxid-kibocsátás. – Ezzel nemcsak a város, de a globális környezetvédelmi problémák megoldásához is hozzájárulunk – mutatott rá. – A Bogáncs utcai naperőmű 3480 darab monokristályos napelempanelből áll, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtanak magas cellahőmérséklet és rossz fényviszonyok esetén is.
A miskolci önkormányzat 2011-ben csatlakozott a „Green City” mozgalomhoz, amelynek egyik célkitűzése éppen a széndioxid-kibocsátás csökkentése és a megújuló energiaforrások hasznosítása. Az elmúlt években Miskolc sokat tett azért, hogy jobb, élhetőbb, tisztább környezetet biztosítson az itt élőknek – hangoztatta a város alpolgármestere. Pfliegler Péter rámutatott: ma már 32 ezer miskolci lakás távfűtését nagyrészt megújuló, geotermikus energiával biztosítják; új CNG buszok és új villamos flotta biztosítja a környezetbarát közösségi közlekedést; és több intézményénél is telepített már az önkormányzat háztartási méretű napelemes kiserőműveket.
– Miskolc egyik fontos célkitűzése, hogy 2030-ra a városi intézmények 100 százalékban helyben termelt energiát használjanak. A Bogáncs utcai naperőmű egy újabb lépés e cél elérése felé – emelte ki az alpolgármester.
A projekt 100 százalékos támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A támogatás összege meghaladja a bruttó 770 millió forintot.