2024. május 09. Gergely

Rutinos szerb középpályás próbázik a DVTK-nál

Lead: 
Európa Ligában szerzett rutinnal rendelkező 27 éves szerb középpályás érkezett próbajátékra a DVTK-hoz – tájékoztatott a dvtk.eu. Miloš Krstić több szerb csapat mellett az Olympique Marseille, az FC Thun és a Nea Salamis Famagusta játékosa volt.
Törzs: 

A 27 éves Miloš Krstić Belgrádban nevelkedett a Partizan és az FK Čukarički akadémiáján, a felnőttek között azonban az FK Rad csapatában mutatkozott be. Külföldön felfigyeltek rá, végül az Olympique Marseille szerezte meg a tehetséges fiatalt. Franciaországban első osztályú bajnokin csak a kispadig jutott, de az AS Monaco elleni kupamérkőzésen az első csapatban is pályára lépett.

milos_krstic_dvtk.jpg

Miloš Krstić Fotó: dvtk.eu/Szabó Gábor

Fél év ajaccioi kölcsönjáték után visszatért Szerbiába, és az OFK Beograd csapatával bronzérmet szerzett a bajnokságban. Az Európa Ligában egyaránt betalált a fehérorosz Tarpeda Zsodzina és a török Galatasaray ellen.

Amikor ismét légiósnak állt, az FC Thunt választotta, a svájci csapattal ismét pályára lépett az Európa Ligában. A szezon nagy részét sérülés miatt ki kellett hagynia, így kölcsönben újra hazatért.

A kölcsönszerződés lejártát követően még kétszer pályára lépett – és három gól lőtt – az FC Thun tartalékcsapatában, de utána a ciprusi Nea Salamis Famagusta FC mezét öltötte magára.

Vasárnap délelőtt megtörtént a fizikai felmérése, ezt követően csatlakozik a bajnokságra készülő csapathoz. Esetleges leigazolásáról később születik döntés.

 

 

Névjegy

Miloš Krstić
születési hely: Svrljig (Jugoszlávia)
születési idő: 1987. március 7.
állampolgárság: szerb
magasság: 180 cm
poszt: középpályás

pályafutása:
2005-2007 Rad Beograd 38/5 (szerb 2. osztály)
2007-2009 Olympique Marseille 0/0 (francia 1. osztály)
2008/2009 Ajaccio 7/0 (francia 2. osztály, kölcsön)
2009/2010 OFK Beograd 18/3 (szerb 1. osztály)
2010/2011 OFK Beograd 24/1 (szerb 1. osztály)
2011/2012 OFK Beograd 24/7 (szerb 1. osztály)
2012/2013 FC Thun 20/0 (svájci 1. osztály)
2013/2014 FC Thun 1/0 (svájci 1. osztály)
2013/1014 FK Radnički Niš11/1 (szerb 1. osztály)
2014/2015 FC Thun II. 2/ 3 (svájci 3. osztály)
2014/2015 Nea Salamis Famagusta FC 5/2 (ciprusi 1. osztály)

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Rutinos szerb középpályás próbázik a DVTK-nál
Címlap lead: 
Európa Ligában szerzett rutinnal rendelkező 27 éves szerb középpályás érkezett próbajátékra a DVTK-hoz – tájékoztatott a dvtk.eu. Miloš Krstić több szerb csapat mellett az Olympique Marseille, az FC Thun és a Nea Salamis Famagusta játékosa volt.
Elsődleges sport rovat: 

Távozik Debreceni András

Lead: 
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással pénteken a DVTK és Debreceni András. A játékos a Vasasban folytatja.
Törzs: 

Debreceni András 2013 augusztusában a Budapest Honvédtól érkezett Diósgyőrbe – emlékeztet hivatalos honlapján a klub. Az elmúlt másfél év alatt 13 első osztályú mérkőzésen lépett pályára a DVTK színeiben.

debreczeni_andras_dvtk.jpg

Fotó: dvtk.eu/Szabó Gábor

– A szerződésbontást családi okokra hivatkozva Debreceni András kérte, mely kérést a DVTK tiszteletben tartott és elfogadott. További pályafutásához sok sikert kívánunk! – olvasható a dvtk.eu-n.

A Nemzeti Sport online szombaton dél előtt adta hírül, hogy a játékos két és fél évre az NB II-ben éllovas Vasashoz szerződött. Debreceni hétfőn áll edzésbe, a csapat szombati, Dabas elleni felkészülési mérkőzésén még nem lép pályára.

Diósgyőrből Debreceni mellett eddig Nenad Rajić távozott.

Jó hír viszont a DVTK háza tájáról, hogy fellebbezésüket követően a Magyar Labdarúgó Szövetség Fellebbviteli Bizottsága úgy döntött: korábbi határozatát megváltoztatva 2 millió helyett 1 millió forint büntetést kell fizetnie a DVTK-nak az FTC elleni találkozó miatt.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Távozik Debreceni András
Címlap lead: 
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással pénteken a DVTK és Debreceni András. A játékos a Vasasban folytatja.
Elsődleges sport rovat: 

A diósgyőri lovag lett a befutó

Lead: 
December vége óta a szurkolókkal közösen keresi a klubvezetés a Diósgyőr új kabalafiguráját. Egy héten át várták a szavazatokat, a szurkolók aktivitása minden elképzelést felülmúlt.
Törzs: 

Közel háromezren szavaztak, a végeredmény:

lovag: 43,72%
oroszlán: 18,69%
ördög: 17,21%
főnix madár: 10,93%
tigris: 9,45%

A szurkolók döntésének érelmében a 2015-ös tavaszi idénytől kezdődően a Diósgyőri VTK kabalafigurája -a fanatizmust és a harci szellemet szimbolizálva, valamint a diósgyőri történelmi hagyományokat is tiszteletben tartva - egy lovag lesz.

A szavazással együtt nyereményjátékot is hirdettek, melynek nyerteseit a csapat weboldalán olvashatják.

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A diósgyőri lovag lett a befutó
Címlap lead: 
December vége óta a szurkolókkal közösen keresi a klubvezetés a Diósgyőr új kabalafiguráját. Egy héten át várták a szavazatokat, a szurkolók aktivitása minden elképzelést felülmúlt.
Elsődleges sport rovat: 

DVTK: Elek Ákos kiváló ajánlatot kapott

Lead: 
Értetlenül állunk a Nemzeti Sportban megjelent Elek Ákos nyilatkozat előtt, amelyben csapatkapitányunk „nem komoly” jelzővel illette a DVTK neki tett szerződésajánlatát – olvasható a dvtk.eu-n.
Törzs: 

– Elek Ákos a DVTK meghatározó játékosa, csapatkapitánya – nyilatkozta Árki Gábor a klub hivatalos honlapjának. – Karrierje mélypontján igazolt hozzánk, az elmúlt években a klubtól minden segítséget megkapott, hogy újra felépíthesse önmagát, és ismét válogatott, nemzetközi szinten is jegyzett játékos legyen. Ennek megfelelően szerződéshosszabbítási ajánlatunk jelentős béremelést tartalmazott, amely szerint a 2015/2016-os idényben a DVTK keretének magasan legjobban kereső játékosa lett volna. Ez egy nagyon is komoly ajánlat volt, még ha nem is feltétlenül versenyezhetünk egyes hazai és a külföldi klubok lehetőségeivel. Ákos azonban egyértelműen eldöntötte, hogy mindenféleképpen külföldön szeretné folytatni a pályafutását, amit mi tiszteletben tartunk.

– Amennyiben megfelel az orvosi vizsgálaton, és a klubok között is megszületik a megállapodás, sok sikert kívánunk Ákosnak a kínai karrierjéhez! Abban az esetben pedig, ha ottani szerződése lejárta után ismét Magyarországon szándékozik folytatni a pályafutását, várjuk vissza Diósgyőrbe – tette hozzá a sportigazgató.

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
DVTK: Elek Ákos kiváló ajánlatot kapott
Címlap lead: 
Értetlenül állunk a Nemzeti Sportban megjelent Elek Ákos nyilatkozat előtt, amelyben csapatkapitányunk „nem komoly” jelzővel illette a DVTK neki tett szerződésajánlatát – olvasható a dvtk.eu-n.
Elsődleges sport rovat: 

Elek Ákos Kínába utazott

Lead: 
A DVTK válogatott középpályása, Elek Ákos kedden Kínába utazott orvosi vizsgálatra, ezért biztosan nem vesz részt január 15-én a csapat első edzésén – tájékoztatott a dvtk.eu.
Törzs: 

Mint írták, a két klub között a tárgyalások még folynak.
– Amennyiben Elek Ákos megfelel az orvosi vizsgálaton, és döntés születik, arról tájékoztatjuk szurkolóinkat – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Elek Ákos Kínába utazott
Címlap lead: 
A DVTK válogatott középpályása, Elek Ákos kedden Kínába utazott orvosi vizsgálatra, ezért biztosan nem vesz részt január 15-én a csapat első edzésén – tájékoztatott a dvtk.eu.
Elsődleges sport rovat: 

Szenzációs eredmény a sakkolimpián

Lead: 
Negyedik helyezett lett a magyar válogatottal az U16-os Sakkolimpián, Győrben a DVTK-EMSE sakkozója, a 16 éves Korpa Bence. A szakemberek szerint az egyik legtehetségesebb magyar ifi a nemzetközi mester szintet már elérte, de nem elégszik meg ennyivel.
Törzs: 

korpabenc_sakk_dvtkeu.jpg

– Mit jelentett számodra, hogy bekerültél a magyar csapatba?
– A sakkolimpián a korosztályomból négyen képviseltük Magyarországot. Az, hogy a négyből én lehettem az egyik, egyfajta elismerése az elmúlt évek befektetett munkájának is. Megtiszteltetés volt.

– Hogy néz ki egy ilyen verseny a gyakorlatban?
– Minden országot négy játékos plusz egy tartalék képvisel. Idén rekordszámú nemzet, 36 különböző ország vett részt. Egyszerre mindig négy pályán folyik a küzdelem, és nem bonyolult, az jut tovább, aki több pontot szerzett.

– Kiket sikerült legyőzni?
– Nagy öröm, hogy sikerült legyőzni az utolsó fordulóban az addig vezető Iránt, és megvertük a magyarnál jobban jegyzett grúz csapatot is.

– Melyik iskolába jársz?
– 11. osztályos tanuló vagyok a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, angol-két tannyelvű osztályba járok.

– Mennyi időd jut a sakkra?
– Minden délután két-három órát sakkozom. Kiskorom óta játszom. Mielőtt elindult a DVTK sakkszakosztálya, három évig egy budapesti csapatban, a Pénzügyőr SE-ben versenyeztem. Sikerült az NB I-ben harmadik helyen végeznünk, erre nagyon büszke vagyok. De jobb itthon, nem kell ingáznom vasárnaponként.

– Milyen céljaid vannak a sakkal?
– Jelenleg mester szinten vagyok. Szeretnék nemzetközi nagymester lenni vagy idén, vagy legkésőbb jövőre. Most 2420 pontom van, a nagymesteri szinthez 2500-ra lenne szükség.

– Ha jól értem, akkor nem nagyon lebeg más a szemed előtt, mint a profi sakk.
– Így van, profi sakkozó szeretnék lenni, nemzetközi szinten, mindent ennek rendelek alá.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Szenzációs eredmény a sakkolimpián
Címlap lead: 
Negyedik helyezett lett a magyar válogatottal az U16-os Sakkolimpián, Győrben a DVTK-EMSE sakkozója, a 16 éves Korpa Bence. A szakemberek szerint az egyik legtehetségesebb magyar ifi a nemzetközi mester szintet már elérte, de nem elégszik meg ennyivel.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 

Az utolsó öt percig uralták a mérkőzést, aztán…

Lead: 
A női kosárlabda NB I. A-csoport 10. fordulójában 35 percig minden rendben lévőnek tűnt, azonban az utolsó 5 percben 21-7-re a vendégek győztek, és ez elégnek bizonyult a meglepetéshez.
Törzs: 

Szécsi, Coulibaly, Szécsi sorrendben dobták az új esztendő első kosarait a diósgyőri lányok – olvasható a dvtk.eu tudósításában. Jól kezdett a DVTK, a Brankica Hadžovićot ezen az estén nélkülöző ceglédiek 8-9-nél szerezték meg először a vezetést, amit Coulibaly 2+1 kosara után 14-12-nél vett vissza a Diósgyőr. Maikel López bő öt perc után küldte pályára az új igazolásokat, egy hármas csere keretében Rasheed Rita, Rachel Allison és Dubei Debóra állt be Horváth Betti, Bálint Réka és Szécsi Orsolya helyett. Rövid ideig ismét a kék mezeseknél volt az előny (16-19), de Horváth Betti labdaszerzés után szerzett kosarával 20-19-re módosította az eredményt. Már kevesebb mint egy perc volt hátra a nyitó negyedből, amikor Rasheed passzát értékesítetve „bemutatkozott” Allison, majd 20 másodperccel később a magyar válogatott bedobója is megszerezte első diósgyőri kosarát (24-19).

A második negyed Dubei Debóra kosarával indult, amit egy hármassal is megtoldott, azonban néhány bosszantó kosár után előbb hármat cserélt, majd időt kért Maikel López (31-28), aminek védekezésben és támadásban meglett az eredménye (41-32). Továbbra is bátran forgatta csapatát a DVTK vezetőedzője, amikor 4 pontra felzárkóztak a vendégek, ismét hármat cserélve küldte pályára Coulibalyt, Czankot és Bálintot (43-39). Még mielőtt belelkesedhettek volna a ceglédiek, előbb Alllison szórt egy hármast, majd Dubei értékesítette mindhárom büntetőjét (50-40), így tízpontos előnnyel térhetett pihenőre a hazai csapat.

dvtkaluinvent_cegled_150107_fkcs_18.jpg

A harmadik negyedet az egykori diósgyőri, Maja Škorić nyitotta, majd fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám amikor 7 pontra csökkent a különbség (55-48) Maikel López jégkorongos módra teljes sort cserélt, és egy alacsony szerkezetű csapattal – Czank több pontot is a palánk alól szerzett – folytatódott a játék (64-50). A negyed végén a vendégek legjobbja, Škorić értékesített két büntetőt – 21 pontnál járt ekkor –, ezzel csapata javára fordítva azt a játékrészt.

dvtkaluinvent_cegled_150107_fkcs_2.jpg

Kilencpontos diósgyőri előnnyel indult az utolsó 10 perc, ami Czank 2+1 pontjának köszönhetően rögtön 12 lett. Nyolc perccel a vége előtt (68-61) visszacserélte a „sorokat” Maikel López, azonban Szabó II. Dóra hárompontosa után (70-66) kénytelen volt időt kérni. A csere nélkül visszaküldött csapat előbb Horváth Betti hármasával úgy tűnt, lendületet kap, azonban egy triplányira mégis felzárkóztak a vendégek (73-70), sőt, 37 perc játék után már csak egy dupla volt a különbség (76-74). Az izgalmas végjátékban felváltva estek a kosarak, azonban Škorić 29. pontja már az egyenlítést jelentette a vendégek számára egy perccel a vége előtt (80-80), a 30-31. után pedig már náluk volt az előny (80-82). Közben Szécsi után Coulibaly is megkapta ötödik személyi hibáját, azaz center nélkül maradt a DVTK. Az utolsó másodpercekben már csak az volt a kérdés, mekkora lesz a különbség. Hét pont lett a válasz.

Női kosárlabda NB I. A-csoport 10. forduló
Aluinvent-DVTK – Ceglédi EKK 80-87 (26-21, 24-19, 14-15, 16-32)
Miskolc, 700 néző. Játékvezető: Pozsonyi László, Sallai István, Csabai-Kaskötő Brigitta.
Aluinvent-DVTK: Horváth B. 12/6, Czank 9, Bálint 13/6, Szécsi 6, Coulibaly 17. Csere: Allison 7/3, Rasheed 2, Dubei 8/3, Szabó P. 4, Ciappina 2. Vezetőedző: Miguel del Jesús López Alonso.
Cegléd: Szepsi 2, Gorjanácz 12, Serbán 13/3, Bozóki 11/3, Škorić 33/3. Csere: Szabó II. 11/9, Ruttner 5, Kobolák. Vezetőedző: Cziczás László.

Kipontozódott: Szécsi a 36., Serbán a 37., Coulibaly a 40. percben.

Maikel López: - Mindenekelőtt gratulálok az ellenfelünknek! Egészen a legutolsó öt percig uraltuk játékot, akkor azonban mind támadásban, mind védekezésben elveszítettük a fókuszt. Azt terveztük, hogy minden játékos megfelelő számú játékpercet kap, az újak is, mert erre mindenkinek szüksége van. Annak ellenére, hogy ma vereséget szenvedtünk, a céljaink változatlanok. Ha bízunk a csapatban és az elvégzett keményen munkában, akkor hiszem, hogy még sok örömet szerez majd Miskolcnak a csapat, mert ne feledjük, hosszú még a szezon.

Cziczás László: - A mérkőzés előtt óriási nehézségekkel küzdöttünk, mert első számú irányítónk, Brankica Hadžović nélkül érkeztünk, de a második számú irányítónk, Lengyel Dalma sem tudott pályára lépni. Ennek ellenére a csapat olyan produkcióval rukkolt ki, ami élményszámba ment, száz százalékos védekezés mellett kétszáz százalékos védekezést nyújtottak a lányok. Le a kalappal előttük!

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Az utolsó öt percig uralták a mérkőzést, aztán…
Címlap lead: 
A női kosárlabda NB I. A-csoport 10. fordulójában 35 percig minden rendben lévőnek tűnt, azonban az utolsó 5 percben 21-7-re a vendégek győztek, és ez elégnek bizonyult a meglepetéshez.
Elsődleges sport rovat: 

A PEAC ellen a kupában

Lead: 
Kisorsolták a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítását. Az Aluinvent-DVTK a bajnokságban harmadik helyen álló PEAC-Pécs csapatát kapta, továbbjutás esetén pedig a Győr – ZTE párharc győztese következik.
Törzs: 

A női kosárlabda Magyar Kupa versenykiírása szerint a féltávnál a bajnokság első nyolc helyén álló csapat küzdhet meg a kupáért egy helyszínen, egymást követő három napon. A találkozókat várhatóan Budapesten rendezik meg, a tervek szerint márciusban – tájékoztatott a dvtk.eu.

A negyeddöntők párosítása:

Aluinvent-DVTK - PEAC-Pécs
CMB Cargo UNI Győr - ZTE NKK
Ceglédi EKK - PINKK Pécsi 424
Uniqua-Euroleasing-Sopron - Atomerőmű KSC Szekszárd

Az elődöntő párosítása:

A 1. és a 2. negyeddöntő győztese
A 3. és a 4. negyeddöntő győztese

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Új játékosok, a cél a régi
Címlap cím: 
A PEAC ellen a kupában
Címlap lead: 
Kisorsolták a női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítását. Az Aluinvent-DVTK a bajnokságban harmadik helyen álló PEAC-Pécs csapatát kapta, továbbjutás esetén pedig a Győr – ZTE párharc győztese következik.
Elsődleges sport rovat: 

Lovag, tigris vagy ördög? – lehet szavazni a DVTK kabalafigurájára

Lead: 
A DVTK szurkolói dönthetnek arról, hogy melyik figura képviselje majd a diósgyőri színeket a jövőben.
Törzs: 

Az ötletelés során kérte a klub a csapat szurkolóitól, hogy olyan figurát válasszanak, amelynél az a legfontosabb szempont, hogy jelképezze azt a hangulatot és tüzet, ami csak a diósgyőri stadionban jellemző, és kötődjön valamilyen formában Diósgyőrhöz, Miskolchoz.

A javasolt figurához rövid leírást, magyarázatot kértek, hogy miért lenne alkalmas a figura diósgyőri kabalának. Most a klub hivatalos honlapján szavazásra bocsájtja az 5 legnépszerűbb javaslatot, hogy a szurkolók döntsenek. A „legnépszerűbb ötös” a lovag, tigris, oroszlán, főnix madár és ördög – ezek közül kerül majd ki a csapat kabalafigurája. A fentieken kívül érkezett még ötlet sárkány, griffmadár, bivaly, hiúz, béka, gólya, komondor, róka, barnamedve, jegesmedve, vöröshagyma, szőlő, zsiráf, sólyom, gepárd, gyári munkás, kohász ember, bulldog, bagoly és kalapács figurákra.

– Azon drukkerek között, akik megtisztelnek minket szavazatukkal, kisorsolunk egy általuk választott helyre szóló páros tavaszi bérletet, egy 10 ezer forintos, a DVTK Ajándékboltba szóló vásárlási utalványt és egy Napos oldalra szóló páros belépőt az első hazai bajnoki mérkőzésre – hívta fel a figyelmet a klub.

Szavazni január 13-án délig ITT lehet.

Ha megvan a győztes kabalafigura, a szurkolók dönthetnek majd a nevéről. A tervek szerint a tavaszi fordulókban már ott lesz a stadionban.

(A külső kép forrása: dvtk.eu)

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Lovag, tigris vagy ördög? – lehet szavazni a DVTK kabalafigurájára
Címlap lead: 
A DVTK szurkolói dönthetnek arról, hogy melyik figura képviselje majd a diósgyőri színeket a jövőben.
Elsődleges sport rovat: 

Változások a kosarasoknál

Lead: 
Az új év jelentős változásokat hoz az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatának játékoskeretében. Kacjarina Sznicina és Tiffany Bias máshol folytatja a pályafutását, helyettük Rasheed Rita és Rachel Allison érkezik Miskolcra.
Törzs: 

rasheed_rita.jpg

Rasheed Rita a 2012-ben bajnoki címet szerzett Győr egyik legjobbja volt. Fotó: dvtk.eu

– A bajnoki szünetben a vezetőedzőnkkel közösen értékeltük az elmúlt hetek történéseit, és mivel az eredmények elmaradtak a várakozásoktól, ezért úgy döntöttünk, hogy több más dolog mellett a játékoskeretben is változásokra van szükség annak érdekében, hogy visszataláljunk a helyes útra. Ennek megfelelően Kacjarina Sznicina és Tiffany Bias már nem tagja a keretünknek, helyettük két Euroliga tapasztalatokkal is rendelkező játékos, a magyar válogatott Rasheed Rita, illetve az amerikai Rachel Allison csatlakozik a DVTK csapatához – mondta el Szabó Tamás, az Aluinvent DVTK Miskolc ügyvezetője.

A 25 éves, 182 cm magas Rasheed Rita a 2012-ben bajnoki címet szerzett Győr egyik legjobbja volt, majd Olaszországban és Franciaországban folytatta pályafutását. Miskolcra szerződésével immár négy magyar felnőtt válogatott játékos szerepel piros-fehér színekben.

rachel_allison.jpg

Rachel Allison Spanyolországban és Ausztráliában is légióskodott, idén mindkét országban bajnoki címet ünnepelhetett. Fotó: dvtk.eu

Rachel Allison a kosárlabda kultúrájáról híres Baylor egyetemen végzett. A 27 éves 187 cm magas játékos Spanyolországban és Ausztráliában is légióskodott, idén mindkét országban bajnoki címet ünnepelhetett a Rivas Ecopolis illetve a Mackay Meteorettes csapataival.

Az Aluinvent-DVTK új játékosai a január 7-én, szerdán 18:30-kor kezdődő Cegléd elleni hazai bajnoki mérkőzésen mutatkoznak be a szurkolóknak.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Változások a kosarasoknál
Címlap lead: 
Az új év jelentős változásokat hoz az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatának játékoskeretében. Kacjarina Sznicina és Tiffany Bias máshol folytatja a pályafutását, helyettük Rasheed Rita és Rachel Allison érkezik Miskolcra.
Elsődleges sport rovat: 

Oldalak