2024. október 06. Brúnó, Renáta

Véget ér a tanév, kezdődik a vakáció, indulnak a táborozások

Lead: 
Ma véget ér a 2017/18-as tanév és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok idén is számtalan tábor közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltéséhez.
Törzs: 

A mostani tanév mintegy 751 ezer általános iskolás, 78 ezer szakközépiskolás, 5800 szakiskolás, 182 ezer gimnazista és 168 ezer szakgimnazista számára zárul, közülük az érettségizők egy részének még hátra vannak a szóbeli vizsgák.

A többiek közül sokan táborozni indulnak, ők számtalan program közül választhatnak idén is.

A Taborfigyelo.hu vezetője korábban elmondta, hogy több mint 200 ezer gyerek fog legalább egy hetet táborban tölteni a nyáron. Tóth Béla közlése szerint az idén az informatikai és programozó táborok a legnépszerűbbek. A második legnépszerűbb tábortípus az idegen nyelvi, valamint a katonai tábor.

vakacio_2.jpg

A Taborfigyelo.hu vezetője kitért arra is, hogy oldalukon az idén már több mint 1200 táborturnusból lehet választani.

Az idén több tízezer gyermeket várnak a szünidei Erzsébet-táborok is, amelyek június 17-én kezdődnek és 11 héten át tartanak - tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány az MTI-t.

A balatoni táborokban csaknem 30 ezer gyerek nyaralhat egyhetes turnusokban.

Június 18-tól az iskolaszünetben érvényes menetrend lép életbe a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járathálózatán. Egyes járatok a megszokottnál némileg ritkábban közlekednek a kisebb igény miatt.

Nem kell fizetniük az utazásért szombattól július 15-ig a budapesti Gyermekvasúton azoknak az általános és középiskolás tanulóknak, akik a jegyváltáskor bemutatják eredeti kitűnő bizonyítványukat - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

vakacio_gyerekek_ill.jpg

Nyáron sok diák vállal munkát, és a Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta az MTI-nek korábban a pénzügyminiszter.

Varga Mihály elmondta, a programban új elem, hogy a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozásoknál is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása. Arra számítanak, hogy az idén rendelkezésre álló összegből ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban - mondta. 

A program a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél 103 500 forint lehet személyenként és havonta. 

Az önkormányzatoknak és a vendéglátásban, illetve mezőgazdaságban tevékenykedő cégeknek a járási hivatalokhoz kell benyújtaniuk a munkaerőigényüket. A diákok az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál regisztrálhatják magukat.

vakacio_1.jpg

A diákok tájékoztatására, illetve a munkajogi problémák megoldására a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Ennek részeként a diákoknak információs kampányt indítanak, bemutatják a munkavállalás lépéseit, az egyes foglalkoztatási formákhoz tartozó szerződéseket, illetve azt, hogy a diákok milyen bérezésre számíthatnak.

Magyarországon évente 200 ezer fiatal, köztük 100 ezer felsőoktatásban résztvevő hallgató vállal munkát diákként.

A vakáció végével a tanítási év hosszában, szerkezetében az előző évek gyakorlatához képest nem lesz majd változás.

A tanév 2018. szeptember 3-án, hétfőn kezdődik, az utolsó tanítási nap 2019. június 14-én, pénteken lesz, a tényleges tanítási napok száma 181 nap. Az érettségi, az országos kompetenciamérés, a célnyelvi mérés időpontja nem változott; az idegen nyelvi mérés az intézmények kérésére két héttel korábban lesz.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Véget ér a tanév, kezdődik a vakáció, indulnak a táborozások
Címlap lead: 
Ma véget ér a 2017/18-as tanév és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok idén is számtalan tábor közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltéséhez.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Benedict Cumberbatch a való életben is egy igazi hős

Lead: 
Benedict Cumberbatch brit színész, a Sherlock Holmes sorozat és a Doctor Strange sztárja a való életben is egy igazi hős, története pedig egy szemtanú Uber sofőrnek hála a világ tudomására jutott.
Törzs: 

Benedict és felesége, Sophie Hunter épp hazafelé tartott, amikor észrevette, hogy egy biciklis futárra rátámad négy férfi. Benedict ekkor kiugrott az autóból, és bár a számok törvénye alapján nem sok esélye volt, ügyesen kivédte azt őt is megtámadó rablók ütéseit, akik végül elmenekültek a helyszínről.

dr_strange_2.jpg

A sofőr szerint a támadókat meglepte, hogy nem találnak fogást a sztáron és szerinte fel is ismerték, ezért húztak inkább nyúlcipőt. Benedict ezután a biciklis futár hogyléte felől érdeklődött és röviden még meg is ölelte.

A Deliveroo ételszállító cég azóta Twitteren mondott köszönetet Cumberbatchnek bátorságáért.

A Reuters értesülései szerint Benedict és a futár is apró sérüléseket szenvedett, de senkinek nem volt szüksége kórházi ellátásra, a bandának pedig végül semmit nem sikerült ellopnia. A támadókat viszont azóta sem tudta elfogni a rendőrség.

A történet kirobbanása óta a színész is megszólalt az üggyel kapcsolatosan, hősies tettét pedig egyszerűen annyival kommentálta, hogy muszáj volt segítenie.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Benedict Cumberbatch a való életben is egy igazi hős
Címlap lead: 
Benedict Cumberbatch brit színész, a Sherlock Holmes sorozat és a Doctor Strange sztárja a való életben is egy igazi hős, története pedig egy szemtanú Uber sofőrnek hála a világ tudomására jutott.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hamarosan magyar fegyvereket kapnak a magyar katonák

Lead: 
Magyarországon újraindulhat a kézifegyver-gyártás, licensz alapján külföldön bevált fegyvernemek összeszerelése történhet Magyarországon – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára a Kossuth Rádióban.
Törzs: 

Benkő Tibor honvédelmi miniszter már korábban bejelentette, hogy  2024-re megduplázódik a honvédelem költségvetése és a újraindulhat a magyar fegyvergyártás is. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében modernizálják a műszaki eszközöket, a fegyverrendszereket. A NATO-nak tett szövetségesi vállalás alapján 2024-re el kell érni a GDP-arányos 2 százalékos ráfordítást.

katona_honvedelem.jpg

Képünk csak illusztráció!

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési program komplex irányt szabott a magyar honvédésnek ebben a haderőfejlesztési rész a haditechnikai technológiai fejlesztéseket tartalmazza, amelyeket nemzetközi együttműködésben próbáljuk megvalósítani – fogalmazott Szabó István.

Magyarországon nagy hagyományai vannak a fegyvergyártásnak, de úgy gondoltuk, hogy már külföldön bevált kézifegyverek gyártásával szeretnénk felfuttatni a fegyvergyártást – mondta az államtitkár. Hozzátette: az állami forrásokból létrejövő gyártókapacitás kialakításával a Magyar Honvédség jövőbeli igényeit elégítenék ki, valamint a külföldi piacokon is megjelenhetünk.

Szabó István kiemelte: Nem rosszak a Magyar Honvédség által használt fegyverek, de az idő eljárt felettük, és a technológiai fejlődésnek meg kell jelennie a katonák fegyverzetében, ezt szeretnénk, modern, minden követelményeknek megfelelő fegyverekkel pótolni.

Szabó István elmondta: a Magyar Honvédség további fejlesztéseket tervez a kibertámadások elleni védekezés megerősítésre. Nem csak honvédségi feladatról van szó, hanem az egész országra kiterjedő védekezésről. Elismerte, hogy a Magyar Honvédségen belül nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges szakembergárda, akiket a civil szférából kell megszólítani. Ennek anyagi vonzatáról elmondta, hogy igazodni kell a versenypiaci körülményekhez és megteremteni azokat a feltételeket, hogy a szakembereket meg tudják fizetni.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Hamarosan magyar fegyvereket kapnak a magyar katonák
Címlap lead: 
Magyarországon újraindulhat a kézifegyver-gyártás, licensz alapján külföldön bevált fegyvernemek összeszerelése történhet Magyarországon – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára a Kossuth Rádióban.
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Toroczkai: Dúró Dórát mások is követhetik

Lead: 
Egy éven belül az a politikai erő, amelyet mi képviselünk, erősebb lesz, mint a Jobbik, és akár mások is követhetik Dúró Dórát, így akár frakcióalakítás is jöhet – mondta a Ma Reggelben a Jobbik volt alelnöke, Toroczkai László. Dúró Dóra volt az egyetlen a Jobbik frakción belül, aki támogatta az ásotthalmi polgármester tervét a párton belüli platform létrehozásában.
Törzs: 

A Jobbik parlamenti képviselőcsoportja kedden zárta ki soraiból bizalomvesztés miatt Dúró Dórát, és felkérte, hogy adja vissza mandátumát. A politikus az M1-nek azt mondta: megdöbbent, és idő kell neki, hogy átgondolja, ami történt.

Egy hete Toroczkai László ellen kezdeményezett fegyelmi eljárást a pártvezetés, miután Ásotthalom polgármestere bejelentette, hogy Mi magunk néven platformot alakítana a Jobbikon belül azért, hogy visszatereljék a pártot az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez.

Arra a kérdése, hogy szakad-e a Jobbik, a politikus úgy válaszolt: A Jobbik jelenlegi vezetése mindent elkövet, hogy szakadjon a párt. Dúró Dóra kizárásával kapcsolatban elmondta, hogy ő volt az, aki őt is győzködte, hogy a párt egysége mindennél fontosabb.

„Már jó ideje látszik, hogy megpróbálnak kiszorítani minket a pártból, a pártvezetést a bosszú vezérli” – fogalmazott.

toroczkai1.jpg

„Ha tudtam volna, hogyan működik a Jobbik vezetése, hogy a stratégiai döntések nem az elnökségi üléseken születnek, akkor biztosan nem vállaltam volna az alelnökséget” – mondta, hozzátéve: az elmúlt két évben azzal szembesült, hogy „furcsa módon viselkedik” a Jobbik, letért arról a mozgalmi útról, amelyen elindult.

„Három évvel ezelőtt azt mondtam, hogy a tömeges migráció megváltoztatja az uralkodó pártok politikáját. Most pedig azt kell mondanom, hogy az elvtelenség pedig az ellenzéki palettát alakítja át. Az opportunizmus, az elvtelenség eluralkodott az ellenzéki pártokon belül, hogy többet foglalkoznak a pozícióharcokkal, mint azzal, hogy építő, előremutató tervet tegyenek le a választók előtt” – fogalmazott Toroczkai.

Kifejtette: Vona Gábor stratégiája egy színtelen-szagtalan párttá alakította át a Jobbikot, de ez a politika megbukott a választásokon. Hozzátett: „két évig nekünk győzelmet ígért”.

Kitartott azon véleménye mellett, amelyet a választások után tett, hogy ha Vona Gábor marad a pártelnök, az a Jobbik végét jelentheti.

„Nem tudok egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy ki irányítja a Jobbikot, hogy kik azok az üzletemberek, marketing-tanácsadók, akiknek a stratégiai döntését követi a párt. Szabó Gábor pártigazgató az alapítás óta meghatározó szerepet tölt be, de remélem, hogy Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton is irányító szerepet tölt be a pártban, de az látható volt, hogy stratégiai döntések nem az elnökségi üléseken dőlnek el” – mondta.

Toroczkai László a Figyelőnek adott interjúban a napokban arról beszélt, hogy a párt vezetése kihasználta őt, csak a neve és a népszerűsége kellett nekik, de aztán rájöttek, hogy ez a biodíszlet szerep neki annyira nem jó.

„Az elnökség minden tagja biodíszlet volt, de én borítottam a bilit. Regnáló alelnökként elmondtam, hogy annak a kormánynak nem leszek tagja, amelyben az LMP-vel és Momentummal kell kormányoznunk” – mondta, hozzátéve, hogy erről a bejelentésről is csak a sajtóból értesült.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Toroczkai: Dúró Dórát mások is követhetik
Címlap lead: 
Egy éven belül az a politikai erő, amelyet mi képviselünk, erősebb lesz, mint a Jobbik, és akár mások is követhetik Dúró Dórát, így akár frakcióalakítás is jöhet – mondta a Ma Reggelben a Jobbik volt alelnöke, Toroczkai László. Dúró Dóra volt az egyetlen a Jobbik frakción belül, aki támogatta az ásotthalmi polgármester tervét a párton belüli platform létrehozásában.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Megtekinthetők az új Duna-híd tervei

Lead: 
Az új Duna-híd a Rákóczi hídtól délre épül majd. A nemzetközi tervpályázatra érkezett munkákat a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben állították ki.
Törzs: 

terv.jpg

Az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda közös, győztes tervpályázata a Dél-Budát és Csepelt összekötő új Duna-híd megépítésére az Új híd a Dunán, MTI Fotó: Kovács Tamás

Az új budapesti Duna-híd nemzetközi tervpályázatra beérkezett munkákat és a fővárosi hidak múltját bemutató kiállítás megnyitóján Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója a megnyitón elmondta: a szeptember közepéig látogatható tárlat amellett, hogy bemutatja azokat a színvonalas pályaműveket, amelyek a tavaly júniusban kiírt nemzetközi tervpályázatra érkeztek, átfogó áttekintést nyújt a budapesti hidak történetéről is, urbanisztikai, társadalmi szempontból bemutatva az arról szóló vitákat, amelyek a hídépítéseket övezték.

Az angol és magyar nyelven olvasható kiállításon emellett a múzeum gyűjteményéből néhány olyan kisebb tárgyi emléket is láthat a közönség, mint például a régi Erzsébet híd egyik angyaldísze és sok más olyan részletet, ami emlékeztet a budapesti hidak múltjára – tette hozzá a főigazgató.

furjes_vitezy.jpg

MTI Fotó: Kovács Tamás

Fürjes Balázs Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár, a tervpályázat bíráló bizottságának elnöke a megnyitón felidézte: a tavaly júniusban kiírt meghívásos nemzetközi tervpályázatra 17 pályamű érkezett a legjelentősebb hazai és külföldi építészek részvételével.

A pályázat eredményét áprilisban hirdették ki, az első díjat a rotterdami Erasmus-hidat is megálmodó UNStudió és a Buro Happold Engineering alkotta konzorcium terve nyerte el. A zsűri értékelése szerint a győztes pályázat egy olyan 2-szer 3 forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas híd terveit vetette papírra, amely egyszerre egyedi és elegáns, mégis dinamizmust és erőt sugárzó.

Megemlékezett arról, hogy Budapest története a Lánchíd megépítésével kezdődött. Mint mondta, negyedszázadonként épül egy híd Budapesten, felváltva északon és délen. Az utolsó hidat, a Megyeri hidat északon adták át, a tervezett új híd pedig a Rákóczi hídtól délre épül majd.

Hozzátette: a Dél-Budát és Csepelt összekötő új híd napi 55 ezer autóval tehermentesíti a túlzsúfolt belvárosi hidakat, az Üllői út forgalmát pedig napi hatezer gépjárművel csökkentheti és kapcsolatot teremt majd olyan sűrűn lakott városrészek között is, amelyek között még nincs összeköttetés.

Megjegyezte: a kiállítás bemutatja azt is, hogy milyen viták kísérték a hidak építését. Mint fogalmazott, természetes, hogy ilyen jelentős közösségi beruházásokat viták kísérnek, ezért is indítják el ősszel a Budapest párbeszédet a főváros tízéves városfejlesztési stratégiai tervéről. Erre várják a fővárosi civil szakmai közösségeket, Találjuk ki együtt Budapestet címmel – tette hozzá.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Megtekinthetők az új Duna-híd tervei
Címlap lead: 
Az új Duna-híd a Rákóczi hídtól délre épül majd. A nemzetközi tervpályázatra érkezett munkákat a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben állították ki.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kedden tárgyalja az Országgyűlés a szigorított Stop Soros törvénycsomagot

Lead: 
A kormány célja, hogy Magyarországot megvédjék a bevándorlástól és a bevándorlást szervezőktől. Nemrég derült ki, hogy a Soros Györgyhöz köthető Helsinki Bizottság az elmúlt években több száz bírósági alkalmazottnak tartott bevándorlókról szóló tréningeket.
Törzs: 

orszaggyules_parlament.jpg

Képünk csak illusztráció!

Alapjában véve teljesen természetes, hogy egy bíró, vagy a bírói kar folyamatosan szinten tartja tudását, illetve azt igyekszik növelni – fejtette ki az M1 Ma Reggel című műsorában az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Kovács István hozzátette, ugyanakkor azt látni kell, hogyha a bíróság valamiféle ideológia mentén hozza az ítéleteit, aggályok merülhetnek fel, hiszen a bírói függetlenséghez hozzátartozik, hogy mindenféle ideológiától mentesen hozzák meg a határozatokat a bírák.

„Felmerül a gyanú, mivel ezek a szervezetek viszont a szakmaiság álcája mögött egy bizonyos ideológia szolgálatában állnak, ezt nevezhetjük egyébként többféleképpen, a nyílt társadalom eszmeisége az, ami leginkább ezt összefoglalja, illetve maga Soros György is ezt szereti használni” – részletezte Kovácsi István.

A stratégiai igazgató hozzátette, az elmúlt években láthatóvá vált, hogy ez problémát okoz, mivel a jelenség az ítélkezés függetlenségét sértheti, továbbá ezek a szervezetek burkoltan és direkt módon is befolyásolják az ítélkezést, például egy adott eljárás szereplőjeként. „Az igazi probléma, hogy összeérnek a szálak” – jegyezte meg. Példának hozta a bangladesi migránsok ügyét, ahol ugyanaz a Soros szervezet töltötte be a szakértő szerepét, a védő szerepét, „és gyakorlatilag egy Soros-bíróság hozott egy Soros-ítéletet a Soros szakértői anyagok alapján”. Úgy vélekedett, a magyar bíróságokon ugyanezt a rendszert próbálják megszilárdítani, ami ellen az államnak mindenképp fel kell lépnie, hiszen a jelenség az állam szuverenitását veszélyezteti.

Ezt a fellépést szolgálná a Stop-Soros törvénycsomag, amelynek szigorított formája kedden kerül az Országgyűlés elé.

„Ebben a jogi környezetben egész egyszerűen muszáj egyértelművé tenni, hogy a betelepítés kérdése az szuverenitás kérdés, erről a magyar országgyűlés soha nem mondott le, a szuverenitásnak erről a szeletéről sem, ezért bárkit betelepíteni csak az Országgyűlés jóváhagyásával lehet Magyarországra” – részletezte Kovács István az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 Ma Reggel című műsorában.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kedden tárgyalja az Országgyűlés a szigorított Stop Soros törvénycsomagot
Címlap lead: 
A kormány célja, hogy Magyarországot megvédjék a bevándorlástól és a bevándorlást szervezőktől. Nemrég derült ki, hogy a Soros Györgyhöz köthető Helsinki Bizottság az elmúlt években több száz bírósági alkalmazottnak tartott bevándorlókról szóló tréningeket.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Minden tisztségétől eltiltották Hadházy Ákost

Lead: 
Két évre minden tisztségétől eltiltotta Hadházy Ákost az LMP fegyelmi bizottsága. A párt volt társelnöke ellen amiatt indult vizsgálat, mert a választások előtt az LMP vezetőségének döntését figyelmen kívül hagyva egyezkedett az MSZP-vel. Hadházy Ákos szerint a határozat kommunista szellemiségű, ezért azt kérte, hogy kettőről négy évre súlyosbítsák az eltiltását.
Törzs: 

Sajtóhírek szerint Sallai R. Benedeket, az LMP volt országgyűlési képviselőjét pedig kizárják a pártból, amiért egy visszalépett képviselő etikai bizottsági meghallgatásán megpróbálta megütni Hadházy Ákost. Végül csak székestül sikerült felborítania. A két politikus közti feszültséget az okozta, hogy Hadházy korábban titokban egyeztetett a visszaléptetésekről a szocialistákkal.

hadhazi.jpg

Hadházy Ákos

Megfellebbeztem ezt a döntés, és kértem, hogy négy évre emeljék – Hadházy Ákos így nyilatkozott két éves eltiltásáról. Véleménye szerint túl enyhe büntetést kapott. A párt döntésének értelmében a következő két évben semmilyen tisztséget nem tölthet be a pártban Hadházy Ákos.

Az indoklás szövege meglepte a politikust, szerinte a határozat szellemisége a kommunista időket idézi. Az LMP-s Ungár Péter erre úgyreagált: az LMP-ben nincsenek kommunisták. Ungár azonban azt nem árulta el, hogy miért kapott eltiltást a volt társelnök.

Már a választás előtt indulhatott etikai vizsgálat

Sajtóhírek szerint az LMP-ben már a választás előtt etikai vizsgálat indult Hadházy Ákos ellen, mert figyelmen kívül hagyta a párt vezetőségének döntését, és a választási együttműködésről egyeztetett az MSZP-vel. Úgy tudni, éppen ez verte ki a biztosítékot a párt volt titkáránál is.

Sallai Róbert Benedek a párt egyik áprilisi bizottsági ülésén összeveszett Hadházy Ákossal, aki székestül felborult. A volt képviselő szerint ő nem bántotta Hadházy Ákost, mindössze köze volt ahhoz, hogy felborult.

sallai_robert_benedek_lmp.jpg

Sallai R. Benedek

Sallai R. Benedek egyébként szinte azonnal bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen. Az LMP volt titkára a PestiSrácok.hu-nak azt nyilatkozta: bár azt elismeri, hogy ő is hibázott, szerinte az is elfogadhatatlan, hogy Hadházy Ákos össze-vissza hazudozott.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Minden tisztségétől eltiltották Hadházy Ákost
Címlap lead: 
Két évre minden tisztségétől eltiltotta Hadházy Ákost az LMP fegyelmi bizottsága. A párt volt társelnöke ellen amiatt indult vizsgálat, mert a választások előtt az LMP vezetőségének döntését figyelmen kívül hagyva egyezkedett az MSZP-vel. Hadházy Ákos szerint a határozat kommunista szellemiségű, ezért azt kérte, hogy kettőről négy évre súlyosbítsák az eltiltását.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bekerül a Büntető törvénykönyvbe a törvénytelen bevándorlás szervezése

Lead: 
A kormány célja, hogy minél hamarabb megkezdődjön a Stop Soros törvénycsomagról, valamint az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosításról szóló tárgyalás az Országgyűlésben. A törvénytelen bevándorlás szervezése illegális cselekménynek minősül, ami a Büntető Törvénykönyvben önálló tényállásban is meg fog jelenni – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, amit Kovács Zoltán kormányszóvivővel tart közösen.
Törzs: 

gulyas_gergely.jpg

Első kormányinfóján Gulyás Gergely elmondta: a szerdai kormányülés első napirendi pontja a Stop Soros törvénycsomag, illetve az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás volt. A tárcavezető hangsúlyozta: meg akarják védeni Magyarországot, nem csak az illegális bevándorlástól, hanem az azt szervezőktől is.

„A cél az, hogy megkezdődhessen a Stop Sorosnak a tárgyalása. Módosítani fogjuk a rendőrségi törvényt, a Büntető törvénykönyvet, a menedékjogról szóló törvényt és az államhatár védelméről szóló törvényt” – mondta a miniszter. Hozzátette: a törvénytelen bevándorlás szervezése illegális cselekmény, ami a Büntető törvénykönyvben önálló tényállásban is meg fog jelenni.

„Ugyanakkor egyértelművé tesszük, hogy Magyarország, első biztonságos országként, a nemzetközi kötelezettségeit betartva menedékjogot nyújt azoknak, akik üldözöttek” – hangsúlyozta.

Ennek kapcsán tart egy vita az Európai Unióval, amely egy egyetemes, univerzális jogként tekint a menekültjogra. A magyar kormány álláspontja szerint azonban élesen külön kell választani a bevándorlás és a menekültjog kérdését – fűzte hozzá Gulyás Gergely.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Bekerül a Büntető törvénykönyvbe a törvénytelen bevándorlás szervezése
Címlap lead: 
A kormány célja, hogy minél hamarabb megkezdődjön a Stop Soros törvénycsomagról, valamint az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosításról szóló tárgyalás az Országgyűlésben. A törvénytelen bevándorlás szervezése illegális cselekménynek minősül, ami a Büntető Törvénykönyvben önálló tényállásban is meg fog jelenni – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, amit Kovács Zoltán kormányszóvivővel tart közösen.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Tovább nőtt a palesztin-izraeli konfliktus áldozatainak száma

Lead: 
Ötvennyolcra emelkedett a palesztin övezet és Izrael határán hétfőn lezajlott összecsapások halálos áldozatainak száma – jelentette a Gázai övezet egészségügyi minisztériuma hétfő éjjel. Irán szerint háborús bűnösökként kellene elítélni az izraeli vezetőket, Washington viszont kiáll az izraeli kormány és a hadsereg mögött, és a Gázai övezetet irányító iszlamista Hamász mozgalomra hárítja a felelősséget.
Törzs: 

palesztin_izrael_harc.jpg

A palesztin tüntetők az izraeli hadsereggel csapnak össze a Gázai-övezet határánál május 14-én (Fotó: EPA / Mohammed Saber)

A minisztérium kedd reggel közölte még, hogy meghalt egy nyolc hónapos palesztin csecsemő, mert könnygázt lélegzett be az előző napi összecsapások idején. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a csecsemő miért került ennyire közel az összecsapásokhoz, hogy könnygázt lélegezhetett be. A kizárólag a palesztin tüntetők oldaláról kikerült halálos áldozatok mellett összesen 2771 palesztin sebesült meg, közülük 1373-an éles lőszerrel leadott lövésektől.

Egyiptom orvosokat és hét mentőautót küldött a Gázai övezettel közös határára, hogy az egyiptomi el-Arís város kórházaiban segítsenek a sebesült palesztin tüntetők ellátásában – közölte Ahmed Radi egészségügyi miniszter. Az al-Vatan című hírportál jelentése szerint ugyanakkor az egyiptomi mentősök készen állnak arra, hogy a Gázai övezeten belül is részt vegyenek a mentésben. A fegyveres erőszak, amelyet az izraeli hadsereg alkalmazott az Egyesült Államok nagykövetségének hétfői Jeruzsálembe költöztetése kapcsán hevessé vált palesztin tiltakozások résztvevőivel szemben, számos ország tiltakozását kiváltotta.

Emmanuel Macron francia elnök az éjjel nyilatkozatban ítélte el az izraeli hadsereg által a Gázai övezeti tiltakozókkal szemben alkalmazott fegyveres erőszakot, sajnálatát fejezte ki a palesztin áldozatok nagy száma miatt, és megerősítette az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe történő áthelyezését ellenző álláspontját. Macron hangsúlyozta a palesztinok békéhez és biztonsághoz való jogát, miközben Izrael biztonságának védelme mellett is kiállt, és kijelentette, hogy országa továbbra is az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett kardoskodik. Hivatalának közlése szerint Macron hétfőn Abdalláh jordániai királlyal és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is tárgyalt, és azt tervezi, hogy kedden Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytat megbeszéléseket.

palesztin_izrael_harc2.jpg

Palesztin tüntetők rohannak a feléjük szálló könnygáz elől május 15-én (Fotó: EPA/Mohammed Saber)

A brit külügyminisztérium sokkolónak nevezte a Gázai övezetben zajló erőszakos cselekményeket, és mindkét szemben álló felet visszafogottságra szólította fel. A londoni külügyi nyilatkozat hangsúlyozta, hogy „az erőszaknak ez a mértéke romboló hatással van a béke-erőfeszítésekre. Világosan leszögeztük, hogy Nagy-Britannia támogatja a palesztinok tüntetéshez való jogát, de ezeknek a tiltakozásoknak békéseknek kell lenniük” – állapította meg az Egyesült Királyság külügyminisztériuma. London rendkívüli aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az izraeli katonák nagy arányban használnak éles lőszert a tüntetőkkel szemben, egyúttal arra kérte Izraelt, hogy tanúsítson nagy fokú visszafogottságot.

Háborús bűnösökként kellene elítélni az izraeli vezetőket a Gázai övezet és Izrael határán elkövetett „mészárlás” miatt, miután az izraeli katonák hatvan palesztint öltek meg – vélekedett kedden Irán. Bahram Kászemi külügyi szóvivő kifejtette, hogy gyermekek, asszonyok és védtelen palesztinok meggyilkolása Izrael fő stratégiájává vált a palesztin területek hetvenéves megszállása folyamán. A történtekkel összefüggésben Teherán azonnali cselekvésre és arra szólította fel a nemzetközi közösséget, nemzetközi bíróság előtt háborús bűnösökként ítéljék el az izraeli vezetőket a 2014 nyara óta történt legsúlyosabb halálos áldozatokkal járó izraeli-palesztin konfliktus miatt.

Mintegy 60 palesztin vesztette életét és 2400 megsebesült az izraeli katonák lövéseiben a Gázai övezet és Izrael határán, az Egyesült Államok nagykövetségének hétfői Jeruzsálembe költöztetése miatt hevessé vált palesztin tiltakozásokban. Kászemi hangoztatta, Izrael állandósult bűncselekményei abból következnek, hogy az Egyesült Államok töretlenül támogatja a zsidó államot. Az iráni külügyi szóvivő egyben Szaúd-Arábiára utalva, a régió országait áruló kompromisszummal és méltatlan passzivitással vádolta meg azért, mert nem ítélték el erőteljesen az izraeli erők tevékenységét.

A washingtoni Fehér Ház ezzel szemben a történtekért kizárólag a Gázai övezetet irányító iszlamista Hamász mozgalomra hárította a felelősséget, támogatásáról biztosítva ezzel Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, aki az ország határainak védelmében alkalmazott önvédelemnek minősítette az izraeli hadsereg fellépését.

Ausztrália is a Hamászt okolja. Malcolm Turnbull kormányfő kedden egy rádióinterjúban azt mondta: „A Hamász konfrontatív, folyton provokálni akarja az izraeli biztonsági erőket. A határhoz terelik az embereket, olyan helyzetbe hozzák őket, amelyben valószínű, hogy lőni fognak rájuk” – mondta. Turnbull megjegyezte, hogy Ausztrália nem helyezi át izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe. Julie Bishop külügyminiszter felszólította Izraelt, hogy csak arányos erőt alkalmazzon az erőszakos palesztinok ellen. Diplomáciai források szerint az Egyesült Államok hétfőn az ENSZ-ben megakadályozta, hogy a Biztonsági Tanács független vizsgálatot rendeljen el a Gázai övezeti fejlemények ügyében. Egyértelműen Izrael pártját fogva, Washington egy hét alatt már másodszor távolodott el európai szövetségeseitől, miután múlt hét kedden bejelentette, hogy Párizs, Berlin és London ellenkezése dacára kilép az Iránnal 2015-ben kötött többhatalmi nukleáris megállapodásból.

Törökország hétfőn úgy döntött, hogy konzultációra hazahívja washingtoni és tel-avivi nagykövetét, miután az Egyesült Államok áthelyezte nagykövetségét – közölte Bekir Bozdag török kormányszóvivő. „Az Egyesült Államok újfent magára maradt, és egyben elvesztette közvetítőként játszott szerepét a régió konfliktusainak békés rendezési folyamatában. Törökország washingtoni és tel-avivi nagyköveteit konzultációra hazarendelték” – hangsúlyozta Bozdag az Anadolu állami hírügynökség jelentése szerint. A kormányszóvivő szerint a tragikus fejlemények miatt Törökország péntekre összehívja az 57 muszlim országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) rendkívüli ülését. 

Ankara emellett háromnapos gyászt hirdetett a palesztin áldozatok tiszteletére. A palesztin egészségügyi hatóságok közlése szerint legalább 55-en meghaltak és 2700-an megsebesültek a Gázai övezet határán az izraeli erőkkel vívott összecsapásokban. Recep Tayyip Erdogan török elnök az NTV hírtelevíziónak nyilatkozva népirtásnak nevezte az izraeli katonák cselekedeteit. „Élesen elítélem ezt a népirtást … Izrael terrorista állam. Szintén elítéljük azokat, akiket nem érint meg ez a helyzet” – mondta. A török államfő meggyőződésének adott hangot, hogy „az iszlám világ nem fogja engedni, hogy ez a nap Jeruzsálem elvesztésének napja legyen. Teljes elszántságunkkal kiállunk palesztin testvéreink mellett” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy tárgyalni fog vezető politikusokkal, köztük Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével és António Guterres ENSZ-főtitkárral.

A nap folyamán Kuvait után a Palesztin Hatóság is az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását kérte. Száeb Erekat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtárgyalója szerint az ülés témája a legfrissebb fejlemények megvitatása lenne, egyebek között védelmet kérnének az izraeli megszállás alatt élő palesztin nép számára. Hozzátette: a palesztin területeken épített zsidó települések ügyében a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz terveznek fordulni.

A Dél-afrikai Köztársaság is hazarendelte konzultációra hétfőn izraeli nagykövetét a Gázai övezet határán zajló erőszakos cselekmények miatt. „A dél-afrikai kormány a lehető leghatározottabban elítéli az izraeli fegyveres erők legfrissebb erőszakos agresszióját a Gázai övezet határán. Az áldozatok békés tüntetésen vettek részt az Egyesült Államok jeruzsálemi nagykövetségének provokatív felavatásával szemben” – közölte a külügyi tárca. A dpa német hírügynökség szerint a dél-afrikai kormány régóta szimpatizál a palesztinok ügyével, és ezért már egy ideje fontolgatja, hogy csökkenti diplomáciai képviseletét Izraelben.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Tovább nőtt a palesztin-izraeli konfliktus áldozatainak száma
Címlap lead: 
Ötvennyolcra emelkedett a palesztin övezet és Izrael határán hétfőn lezajlott összecsapások halálos áldozatainak száma – jelentette a Gázai övezet egészségügyi minisztériuma hétfő éjjel. Irán szerint háborús bűnösökként kellene elítélni az izraeli vezetőket, Washington viszont kiáll az izraeli kormány és a hadsereg mögött, és a Gázai övezetet irányító iszlamista Hamász mozgalomra hárítja a felelősséget.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ajjaj: áttelelt a koreai szúnyog, ami agyvelőgyulladást is terjeszthet

Lead: 
Új, veszélyes szúnyogfaj bukkant fel Magyarországon. Koreai szúnyognak hívják, agyvelőgyulladást is terjeszthet, és sajnos úgy tűnik, jól érzi magát a hazai klímán.
Törzs: 

koreai_szunyog.jpeg

A koreai szúnyog, mint invazív faj két évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon. Akkor találták meg először a kutatók, az országon belül Pécsett, egy városi monitoring során bukkantak rá. Azóta folyamatosan nyomon követik a populáció alakulását, és így látható, hogy áttelelt a szúnyog, és a következő évben sokkal több egyed jelent meg – nyilatkozta Kurucz Kornélia, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont kutatója az M1-nek.

A szakértő elmondta: több ilyen invazív faj megjelent Európa-szerte, valamilyen transzport során jutnak be európai országokba. Alapvetően leginkább Ázsiából, gumiabronccsal, növények cserepeiben, zöldség-gyümölcs szállítmánnyal érkezhetnek ezek a szúnyogok hazánkba.

koreai_szunyog_2.jpeg

Kurucz Kornélia hozzátette: emberközeli élőhelyeket kedvelnek a szúnyogok. A koreai szúnyog esetében elvégeztek egy kísérletet, amely után kiderült, hogy emberi vérrel is táplálkozik. Alapvetően jobban kötődnek a koreai szúnyogok a városi urbanizált területekhez, mint más, egyéb szúnyog fajok.

Agresszív terjedés és jó ellenálló képesség jellemzi az állatot, ezért is tudnak több ezer kilométert átvészelni egy-egy transzport során. A szárazságot és a hideget is jól tűrik, hamar akklimatizálódnak. A Magyarországon megjelent koreai szúnyog betegségterjesztésében lévő kockázatát még vizsgálják a kutatók, de az elmondható, hogy a hazánkban lévő kórokozók terjesztésre már alkalmasak. A legjobb védekezés a megelőzés – hangsúlyozta a szakértő.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ajjaj: áttelelt a koreai szúnyog, ami agyvelőgyulladást is terjeszthet
Címlap lead: 
Új, veszélyes szúnyogfaj bukkant fel Magyarországon. Koreai szúnyognak hívják, agyvelőgyulladást is terjeszthet, és sajnos úgy tűnik, jól érzi magát a hazai klímán.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak