2024. június 17. Laura, Alida

Meccs nélkül nyertek a Miskolci Jegesmedvék

Lead: 
Elmarad a Vasárnap estére kiírt Miskolci Jegesmedvék – HC Nové Zámky mérkőzés, a MOL Liga döntőjének első összecsapása, mivel a HC Nové Zámky nem vállalja az utazást. A győzelem így automatikusan a Miskolci Jegesmedvékhez került. A finálé a Miskolci Jegesmedvék 1–0-s vezetésével folytatódik majd szerda este, a második mérkőzéssel. - olvasható a klub honlapján
Törzs: 

jegesmedvek_csapat.jpg

A HC Nové Zámky a MOL Liga-döntő menetrendje kialakításakor jelezte, hogy mivel a szlovák harmadosztályban is szerepel, és ott is bejutott a fináléba, annak a két győzelemig tartó párharcnak a második és esetleges harmadik mérkőzésére pedig március 7-én, szombaton, illetve 9-én, hétfőn kerül sor, ezért kérte a MOL Liga döntő mérkőzéseinek későbbi időpontra történő halasztását.

Ugyanakkor a MOL Liga-döntő menetrendjének kialakítása az összes érdekelt igényének figyelembevételével készült, a finálé másik résztvevője, a Miskolci Jegesmedvék és maga a MOL Liga is rugalmas és együttműködő volt a HC Nové Zámkyval. Ennek megfelelően a korábban tervezett időpontokon módosított, így a döntő első mérkőzése az eredetileg kiírt március 7-éről március 8-ára került, illetve a sorozat más mérkőzéseinek időpontja is módosult.

A MOL Liga-döntő menetrendjét elfogadó HC Nové Zámky egyoldalú döntése példátlan és súlyosan csorbítja a MOL Liga hosszú évek munkájával kivívott jó hírnevét.

Ki nem állás esetén a szabályzat alapján a rájátszásban a győzelmet automatikusan az ellenfélnek kell jóváírni – a finálé tehát a Miskolci Jegesmedvék 1–0-s vezetéséről folytatódik majd szerda este, a második mérkőzéssel –, továbbá a vétkes felet pénzbüntetéssel kell sújtani. A MOL Liga a további lépések megtétele érdekében nagyon rövid időn belül tárgyalja majd az esetet.

A Miskolci Jegesmedvék vezetése a holnapi ligaülés után ad tájékoztatást a szurkolóknak a megváltott jegyekről és minden egyéb aktuális kérdésről.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Meccs nélkül nyertek a Miskolci macik
Címlap lead: 
Elmarad a Vasárnap estére kiírt Miskolci Jegesmedvék – HC Nové Zámky mérkőzés, a MOL Liga döntőjének első összecsapása, mivel a HC Nové Zámky nem vállalja az utazást.
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kész a Jégkorong Magyar Kupa sorsolása

Lead: 
Elkészült a Magyar Kupa selejtezőjének sorsolása, amelyben a nevezett hét csapatból négy vesz részt, míg a Fehérvár AV19 az EBEL rájátszásba való bejutás által biztosította helyét a Final Fourban, amelyre éppen Székesfehérváron kerül majd sor.
Törzs: 

Miskolc és Dunaújváros a MOL Liga elődöntőket követően csatlakozik a Magyar Kupa küzdelmeihez abban az esetben, ha nem jut tovább. Ha egymás ellen játszhatja a két klub a MOL Liga döntőjét, automatikusan bejut mindkettő a Magyar Kupa négyes döntőjébe is, eszerint a forgatókönyv szerint pedig a további négy csapat egyetlen kiadó helyért küzd a selejtezőben.

A négy további csapat tehát Debrecen, UTE, FTC és a MAC U20-as csapata, amely az idei szezonban az osztrák bázisú junior ligában, az EBYSL-ben és az országos U20 bajnokságban érdekelt, azaz a játékosok nem játszottak még a felnőtt mezőnyben, mindannyian 17 és 20 év közöttiek. Hazai mérkőzéseit a felújított Tüskecsarnokban tervezi megrendezni a MAC, ám ott várhatóan nem készül el a jég március előtt, így első találkozóján átadja a pályaválasztó jogát ellenfelének, az Újpestnek. Viszont ha minden technikai probléma elhárult, március 2-án sor kerülhet az első tétmérkőzésre a felújított létesítményben.

 

A Magyar Kupa selejtezőjének programja:
Február 26., csütörtök, 18:30  MAC - UTE (Újpest)
Március 2., hétfő: MAC - DHK (Tüskecsarnok)
Március 6., péntek, 18:00  UTE - DHK (Újpest)
Március 9., hétfő: MAC - FTC (Tüskecsarnok)
Március 13., péntek: FTC - UTE (Pesterzsébet)
Március 20., péntek: DHK - FTC (Debrecen)

 

Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kész a Jégkorong Magyar Kupa sorsolása
Címlap lead: 
Elkészült a Magyar Kupa selejtezőjének sorsolása, amelyben a nevezett hét csapatból négy vesz részt, míg a Fehérvár AV19 az EBEL rájátszásba való bejutás által biztosította helyét a Final Fourban, amelyre éppen Székesfehérváron kerül majd sor.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: