2024. május 06. Ivett, Frida
Kész a Jégkorong Magyar Kupa sorsolása
icehockey.hu
|
2015. február 22. 14:59
|
frissítve: 2015. február 24. 05:22
Elkészült a Magyar Kupa selejtezőjének sorsolása, amelyben a nevezett hét csapatból négy vesz részt, míg a Fehérvár AV19 az EBEL rájátszásba való bejutás által biztosította helyét a Final Fourban, amelyre éppen Székesfehérváron kerül majd sor.

Miskolc és Dunaújváros a MOL Liga elődöntőket követően csatlakozik a Magyar Kupa küzdelmeihez abban az esetben, ha nem jut tovább. Ha egymás ellen játszhatja a két klub a MOL Liga döntőjét, automatikusan bejut mindkettő a Magyar Kupa négyes döntőjébe is, eszerint a forgatókönyv szerint pedig a további négy csapat egyetlen kiadó helyért küzd a selejtezőben.

A négy további csapat tehát Debrecen, UTE, FTC és a MAC U20-as csapata, amely az idei szezonban az osztrák bázisú junior ligában, az EBYSL-ben és az országos U20 bajnokságban érdekelt, azaz a játékosok nem játszottak még a felnőtt mezőnyben, mindannyian 17 és 20 év közöttiek. Hazai mérkőzéseit a felújított Tüskecsarnokban tervezi megrendezni a MAC, ám ott várhatóan nem készül el a jég március előtt, így első találkozóján átadja a pályaválasztó jogát ellenfelének, az Újpestnek. Viszont ha minden technikai probléma elhárult, március 2-án sor kerülhet az első tétmérkőzésre a felújított létesítményben.

 

A Magyar Kupa selejtezőjének programja:
Február 26., csütörtök, 18:30  MAC - UTE (Újpest)
Március 2., hétfő: MAC - DHK (Tüskecsarnok)
Március 6., péntek, 18:00  UTE - DHK (Újpest)
Március 9., hétfő: MAC - FTC (Tüskecsarnok)
Március 13., péntek: FTC - UTE (Pesterzsébet)
Március 20., péntek: DHK - FTC (Debrecen)

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat