2024. május 10. Ármin, Pálma

Várátadó után – épül a Lovagi tornák tere is

Lead: 
Még elevenen él mindenki emlékezetében a szombati, fergeteges várátadó ünnepség élménye, s rengetegen látogatják azóta is Diósgyőr várát – így sokan láthatják azt is, hogy gőzerővel épül a Lovagi tornák tere és a Vásártér is. A „Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése” című projekt utolsó két elemének építése 2015 közepén fejeződik be.
Törzs: 

Mint a minap.hu is beszámolt róla, szombaton délelőttől kínált látványosságokat a miskolciaknak, s az idelátogató, nagyszámú turistának a diósgyőri vár átadó ünnepsége. A programok között szerepelt esküvő, lufizás, légi-show, lovagi- és, gólyalábas bemutató, középkori hangulat-idéző, zene, tánc és még sok más különleges látnivaló. Este Király Viktorral, a P. Mobillal és nagyszabású tűzijáték-show-val zárult az ünnep.

Ezen az ünnepségen jelentette be Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, hogy a Közép-Európában is egyedülálló látványosságokat kínáló, felújított diósgyőri várat hétfőtől egy hónapon át – miskolci lakcímkártyával – ingyen lehet megcsodálni. Már csak azért is érdemes újra és újra kilátogatni, mert a vár igazán gyönyörű, s újabb belsőépítészeti elemeknek és eszközöknek örülhetnek a látogatók.

Míg mindenki a vár átadását várta, időközben megkezdődött a Lovagi tornák terének és a Vásártérnek is az építése. Mint Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője a szerdai helyszíni bejárás során emlékeztetett, a „Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése” című projekt keretein belül a város tavaly átadta a lillafüredi függőkertet, majd idén augusztus 30-án a teljes pompájában megújult diósgyőri várat. Felhívta ugyanakkor arra is a figyelmet a kommunikációs vezető, hogy még ezen projekt keretén belül kezdődtek el a Lovagi tornák terének és a hozzá kapcsolódó Vásártér kialakításának munkái, melyek jelenleg is zajlanak, és 2015 közepén várható a befejezésük.

lovagi_tornak_tere_140903_ja_1.jpg

Lovász Emese és Pásztor Imre tájékoztatott. Fotó: Juhász Á.

Az eddig elvégzett munkákról Pandur Gábor tájékoztatta portálunkat. Mint a kivitelező Zeron Zrt. főépítés-vezetője elmondta, a nyugati szárny alapozásával már elkészültek, jelenleg a zsaluzás és a talplemez vasszerelése zajlik, valamint a nyugati szárny ún. lelátó részének az előkészítő munkái a pénteki alapozási munkákhoz. A főépítés-vezető kiemelte, a terveknek megfelelően alakul a kivitelezés, holnap már megkezdik az északi lelátó alaptestének kiásását is.

lovagi_tornak_tere_140903_ja_6.jpg

Az alapozási munkák előkészítését végzik a napokban. Fotó: Juhász Á.

A régészeti feltárásokat is elvégezték ugyanis hétfőn. Lovász Emese régész érdeklődésünkre elmondta, a feltárások során egy kövezett aljú építmény, csatorna került elő, melynek két felmenő fala is volt valamikor.

– Meghosszabbítva a feltárt 52 méteres szakasz vonalát, úgy véljük, egyenesen a vizesárok zsilipjéhez tart, tehát valamiképpen a vizesárok vízszintjének szabályozásával lehetett kapcsolatban ez az építmény. Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi János pénze került elő, és egy Ferdinánd ezüstdénár 1563-as dátummal. Ezek a pénzérmék behatárolják, jelzik ennek az építménynek a használati idejét – fűzte hozzá Lovász Emese.

lovagi_tornak_tere_140903_ja_8.jpg

Az építkezésnek is gyönyörű hátteret ad a megújult vár. Fotó: Juhász Á.

Mint ismert, a készülő Lovagi tornák tere három oldalról védett, a diósgyőri vár felé nyitott tér lesz, ahol mintegy 3 ezer néző fér el, de mobil lelátóval és mobil székekkel még tovább növelhető az ülőhelyek száma. A téren elhelyeznek egy mobilszínpadot is, melynek hátterét a vár adja – igazán exkluzív díszletet kapnak majd tehát a rendezvények. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a várban megszűnnének a programok, továbbra is lesz ott lehetőség arra, hogy koncerteken, előadásokon vegyünk részt.

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló „Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése” című projekt költsége 2 714 459 160 forint, amiből 2 272 384 272 forint vissza nem térítendő uniós és állami támogatás, és 442 074 888 forint Miskolc önrésze.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Repülő-show, lufiáradat, több ezres tömeg
Az első esküvő a felújított várkápolnában
Címlap cím: 
Várátadó után – épül a Lovagi tornák tere is
Címlap lead: 
Még elevenen él mindenki emlékezetében a szombati, fergeteges várátadó ünnepség élménye, s rengetegen látogatják azóta is Diósgyőr várát – így sokan láthatják azt is, hogy gőzerővel épül a Lovagi tornák tere és a Vásártér is. A „Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése” című projekt utolsó két elemének építése 2015 közepén fejeződik be.
Elsődleges hír rovat: 

Razziáztak a miskolci rendészek

Lead: 
Visszatért az átfogó hatósági ellenőrzés a Magashegy- és a Nagycsermőke-dűlőre szerdán. A kertes hétvégi házakkal tarkított övezetekben jellemzően javuló közbiztonságról számoltak be a helyiek, de akadnak még problémák. Most éppen egy áramlopás ügyében intézkedtek a hatóságok munkatársai.
Törzs: 

A Miskolci Önkormányzati Rendészet és a társhatóságok munkatársait szerdán előbb a Magashegy-dűlőre kísérte el stábunk. Gyönyörű kilátás nyílik a területről a városra, a kiskertes hétvégi házak között sétálva olyan nyugalom szállja meg az embert, mintha csak egy vidéki faluban járnánk. Többségében gondozott kertek, udvarok mellett haladunk el, látszik, hogy ha nyaralónak is használják a tulajdonosok házaikat, rendszeresen kijárnak, és nagy szeretettel tartják rendben portáikat.

ellenorzes_140903_fkcs_7.jpg

Fotó: F. Kaderják Csilla

Bár külterület, egészen mozgalmas az élet a Magashegyen. Találkoztunk autóval érkező családdal, aki a telekre jött ki, mások busszal járják meg egy-egy bevásárlás alkalmával a város és a dűlő közötti távolságot. Egy asszony éppen gyermekével, kezében megpakolt bevásárlószatyorral sétált hazafelé, amikor a rendészet munkatársai megérkeztek a területre. Érdeklődésükre az asszony elmondta, az előző hatósági ellenőrzés óta nem tapasztalt problémát a közbiztonságot illetően, a szomszédjaival is jól kijön, minden rendben van. Az egyik ellenőrzött házban szintén nyugalomról és biztonságról számoltak be.

ellenorzes_140903_fkcs_5.jpg

Kicsit fentebb haladva a dűlőn egy idős bácsi üldögélt a háza bejáratánál, aki elpanaszolta, hogy bizony előfordulnak a környéken lopások, betörések. Hozzátette, „egyszerű munkásemberek” telkei találhatók az utcában, de vannak mérnök-lakások is, amiket elmondása szerint szintén nem kímélnek a betörők.

 

„Az ellenőrzés aranyat ér”

 

Néhány házzal arrébb Kis-Kollár Józsefnének azonban mások a tapasztalatai. Érdeklődésünkre elmondta, bár korábban maguk is hallottak betörésekről, és előfordult, hogy éjszaka ordítozva vonultak végig csoportok az utcákon, de ezek a problémák az utóbbi időben megszűntek.

Loading Video...
Nem

 

– Úgy tapasztaljuk, javult a környéken a közbiztonság, az ellenőrzés aranyat ér – emelte ki az idős asszony. Úgy fogalmazott, a közösséget sértő cselekményeket elkövetők „érzik, hogy a macska résen van, így az egerek elbújnak”.

ellenorzes_140903_fkcs_10.jpg

Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MÖR) igazgatója is rámutatott egyébként, a most ellenőrzés alá vont területeken is van néhány család, akik megkeserítik az itt élők, vagy itt telekkel rendelkezők életét. A folyamatos hatósági jelenlétnek, valamint a vissza-visszatérő átfogó ellenőrzéseknek köszönhetően azonban összességében javul a helyzet. Az igazgató kiemelte: a rendészet alapvető célja éppen az, hogy a lakók számára megteremtsék a békét, biztonságot, nyugalmat – a vagyon elleni cselekmény elkövetésének szándékával érkezőket, a folyamatosan a közösséget sértő cselekményeket elkövetőket pedig visszatartsák, illetve szükség esetén intézkedést foganatosítsanak velük szemben.

 

Áramlopás a Nagycsermőke-dűlőn

 

Miközben javában tartott a Magashegy-dűlő átfogó ellenőrzése, az egyik, Nagycsermőke-dűlőn ellenőrző akciócsoport jelezte, hogy áramlopást fedeztek fel. A helyszínre azonnal hívták az ÉMÁSZ munkatársait, valamint a Gyámügyet is, ugyanis a lakásban egy 19 éves fiatalember mellett annak 7 éves húga tartózkodott. A férfi elmondta, szülei dolgoznak éppen. A kislány most kezdte egyébként az iskolát, a délelőtti órák ellenére azonban otthon tartózkodott. Az ÉMÁSZ szakemberei eltávolították a vezetéket, amivel az áramot lopták.

ellenorzes_140903_fkcs_12.jpg

Vincze Csaba a szerdai hatósági ellenőrzést összegezve ismertette: közel 180 ingatlannál jelentek meg a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a társhatóságok munkatársai. Az ellenőrzött telkek nagy részénél találtak otthon valakit, így a szükséges okmányokat meg tudták vizsgálni, a lakhatási körülményeket tudták ellenőrizni. Mindössze néhány beoltatlan kutyát és szemetes ingatlant találtak, de a nagycsermőkei áramlopáson kívül komolyabb esetet nem észleltek a rendészek.

Román Róbert ügyvéd az áramlopás kapcsán a Miskolc Televízió riporterének elmondta, a nyomozó hatóság akár saját észlelése, akár bejelentés, feljelentés alapján hivatalból köteles büntető eljárást megindítani. Hozzátette, igazságügyi szakértő bevonásával szoktak ilyen ügyekben eljárni, az elkövető felelősséget megállapítani. Nyilván az elkövetőket gyanúsítottként hallgatják ki. A büntetés mértékéről Román Róbert azt mondta, hogy az attól függ, mekkora az ellopott áram mennyisége.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Razziáztak a miskolci rendészek
Címlap lead: 
Visszatért az átfogó hatósági ellenőrzés a Magashegy- és a Nagycsermőke-dűlőre szerdán. A kertes hétvégi házakkal tarkított övezetekben jellemzően javuló közbiztonságról számoltak be a helyiek, de akadnak még problémák. Most éppen egy áramlopás ügyében intézkedtek a hatóságok munkatársai.
Elsődleges hír rovat: 

Labor a természettudományos oktatás miskolci fellegvárában

Lead: 
A tervek szerint november elején átadják a Földes Ferenc Gimnázium modern természettudományos laboratóriumát. Az önkormányzat az Öveges-programban nyert el támogatást a projektre, melynek nyitórendezvényét kedden tartották a miskolci gimnáziumban.
Törzs: 

– Úgy gondoljuk, nagyon jó helyre kerül a laboratórium, hiszen a gimnázium mindig is a természettudományos oktatás fellegvára volt Miskolcon – kezdte köszöntő beszédét Veres Pál. A Földes Ferenc Gimnázium igazgatója kiemelte: az intézmény közel 50 éve működik természettudományos tagozatokkal, s ezt akkor is kiemelten fontos területnek tartotta, amikor a társadalomtudományos végzettség volt meghatározó a munkaerőpiacon.

foldes_labor_140902_ja_26.jpg

Fotó: Juhász Á.

Veres Pál hangsúlyozta: arra is gondot fordítottak már a kezdetek óta, hogy az általános iskolásokat is minél hamarabb megismertessék a természettudományok szépségeivel, felkeltsék érdeklődésüket a fizika, biológia, kémia iránt. A laboratórium egyik legfontosabb „célközönsége” most is az általános iskolás korosztály lesz, s miután hamarosan a legmodernebb eszközökkel és berendezésekkel szerelik fel, nagyon sok diák kaphat kedvet a természettudományokhoz. Szaktanári felügyelettel ugyanis maguk a diákok is végezhetnek kísérleteket, az elméleti tudásukat tehát rengeteg gyakorlati tapasztalattal tudják majd bővíteni.

Mint a nyitórendezvényen elhangzott, tizenöt – miskolci és vidéki – általános iskola csatlakozott a projekthez, így közel 1800 diák vehet részt a laboratóriumban tartott gyakorlati órákon. Köztük természetesen a gimnazisták is, akik számára kitűnő felkészülési helyet biztosít majd a labor az érettségikre és az egyetemi tanulmányokhoz.

foldes_labor_140902_ja_13.jpg

A keddi nyitórendezvényen mások mellett jelen volt Óváriné Balajti Zsuzsanna tanulmányi rektorhelyettes, valamint Kékesi Tamás tudományos és nemzetközi rektorhelyettes a Miskolci Egyetem képviseletében. Miskolc önkormányzata részéről Kiss Gábor alpolgármester és Kriza Ákos polgármester volt jelen a projektnyitón.

foldes_labor_140902_ja_7.jpg

– Egy város számára rendkívül fontos, hogy milyen az oktatási rendszere. Miskolc fejlődő gazdaságában és az egyre bővülő munkaerőpiacon nagy igény mutatkozik a magasan képzett szakemberekre – így a természettudományos oktatás minőségének fenntartására, sőt magasabb szintre való emelésére. Tehát a Miskolci Egyetemen és a város középfokú oktatási intézményeiben még inkább erősíteni érdemes a természettudományos és a műszaki képzéseket – emelte ki a köszöntőjében a polgármester.

Miskolc polgármestere rámutatott arra is, hogy a Földes mellett a Herman Ottó, az Avasi és a Lévay József Gimnáziumban is megvalósult, vagy meg fog valósulni egy-egy természettudományos laboratórium. Fontos is – fűzte hozzá Kriza Ákos –, hogy minél többen vegyenek részt a természettudományos képzésekben, mert ez biztos jövőt jelent Miskolc számára.

foldes_labor_140902_ja_18.jpg

***

Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközbeszerzésének megújítása a közoktatásban” felhívás keretében Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 331,98 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A 100 százalékos támogatással megvalósuló projekt során megújítják a természettudományos oktatás módszertanát és eszközrendszerét a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Labor a természettudományos oktatás fellegvárában
Címlap lead: 
A tervek szerint november elején átadják a Földes Ferenc Gimnázium modern természettudományos laboratóriumát.
Elsődleges hír rovat: 

„Éljenek az erdészek, éljenek a vadászok!”

Lead: 
Háromnapos erdész-vadász tábort szervezett több mint 60 gyermek számára az Északerdő Zrt. és az Országos Magyar Vadászkamara megyei területi szervezete. A táborlakó gyermekeket szerda délután Ugron Ákos is meglátogatta a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskolában. A helyettes államtitkár kiemelte, minél erősebbé kell tenni a gyermekekben a természet, az erdők iránti szeretetet – ebben pedig nagyon sokat segíthet egy-egy ilyen gyermektábor.
Törzs: 

erdeiiskola_1.jpg

„Éljenek az erdészek, éljenek a vadászok!” – ezzel a felkiáltással emelte magasba sapkáját az a több mint 60 gyermek a közös fotó elkészítésénél, akik az Északerdő és az országos vadászkamara megyei területi szervezetének közös szervezésű erdész-vadász gyermektáborában részt vettek. Szerdán, mikor Ugron Ákos meglátogatta őket, már az utolsó napjukat töltötték a táborban – a zárónapon már a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskolában, előtte ugyanis a szintén az Északerdő tulajdonában lévő Varbó-fónagysági erdészeti iskolában táboroztak.

A zárónapon is felhőtlenül szórakozott minden táborlakó, amiről a szervezők sokszínű és rendkívül gazdag programkínálattal gondoskodtak. Társasjátékok, előadások és természetesen sok-sok erdei túra mellett íjászkodhattak, lovagolhattak is a gyerekek. Természetjárásaik során nyomokból olvastak, barlangokat fedeztek fel, ismerkedtek az erdő gombáival. Majd a táborban már vadászkutyák – hannoveri és bajor vérebek – fogadták őket, akiket megtanultak vezetni is. Az ebek odaadóan fogadták a sok simogató kezet, s készséggel vettek részt a különböző játékokban. Néhány fiatal annyira beleszeretett a gyönyörű barnaszőrű kutyákba, hogy magának is ilyeneket szeretett volna otthonra.

erdeiiskola_2.jpg

Az erdei iskolák célja többek között éppen az, hogy „közelebb hozzák” a természetet a fiatalokhoz – azonban mint Ugron Ákos is rámutatott, a mostani gyermektábor újdonságot is magában foglalt, hiszen a vadászatot is igyekezett minél jobban megismertetni a kicsikkel. Nagyszerűnek és nagyon jó kezdeményezésnek nevezte hát a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára a tábort. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a gyermekek már fiatal korukban megismerkedjenek a természettel, az erdőkkel. Fontos ugyanakkor letisztázni bennük azt is – tette hozzá –, hogy a vadászat nem pusztán a „lövöldözésről” szól, hanem a természet megismeréséről és szeretetéről is.

– Úgy látom, nagyon élvezik a tábort a gyerekek. Nagyon szívesen tettem eleget a szervezők meghívásának, és örömmel látogattam el a programra. Úgy gondolom, nagyon fontosak az ilyen környezeti nevelési, erdőismereti táborok. s a jövő építésének alapjai lehetnek. Talán kicsit kezdünk ugyanis eltávolodni a természettől, azonban ha minél fiatalabb korban sikerül erős kötődést kialakítani a természet iránt, akkor megfordítható ez a folyamat – mondta a helyettes államtitkár.

erdeiiskola_3.jpg

Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke szintén nagyon pozitívnak nevezte a kezdeményezést. Hozzátette, az erdei iskola programokat az erdőgazdaságok már nagyon régóta csinálják. Nemrég értesült csak arról, hogy a megyében az erdei iskola programok mellett évekre visszanyúló hagyományai vannak abban, hogy nemcsak a természet szokásos oldalaival ismertetik meg a gyerekeket, hanem megpróbálják az állatokkal, a vadászattal, vad és természet kapcsolatával is megismertetni.

– Ahogy itt látjuk, rendkívül népszerű az erdei iskola programoknak ez a vadászatot érintő része is.

 

erdeiiskola_4.jpg

Fotók: Északerdő Zrt.

Zay Adorján, a szervező Északerdő Zrt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, négy erdei iskolát üzemeltetnek, ebből három bentlakásos, a Csanyiki viszont napközis erdei iskolaként működik. A mostani programon keresztül igyekeztek megmutatni az erdész és a vadász szakma lényegét, megismertetni őket a természettel, közel vinni őket hozzá, s talán a gyermekeken keresztül a szülőket is meg tudják majd szólítani.

– Az erdész és a vadász szakmának ugyanis talán van egy negatív társadalmi megítélése, sokan a fakivágásban és a vad lelövésében látják a lényegét. Látni kell azonban, hogy ez csak kis része a tevékenységünknek. Sokkal több munka van magának az erdőnek a nevelésével, a vadállomány gondozásával – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
„Éljenek az erdészek, éljenek a vadászok!”
Címlap lead: 
Háromnapos erdész-vadász tábort szervezett több mint 60 gyermek számára.
Elsődleges hír rovat: 

Oldalak