2024. október 06. Brúnó, Renáta

Magyar kultúra napja – és Ady-centenárium

Lead: 
Olyan közel esik a magyar kultúra napjához, január 22-éhez Ady Endre halálának centenáriuma, hogy összeérnek a két jeles dátumra emlékező, a két örökérvényű alkotót, a Himnusz szerzőjét és a „mégis győztes, mégis új és magyar” dalok íróját megidéző programok a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.
Törzs: 

Éppen 30 éve, 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát. 2019-nek van egy másik kiemelkedő irodalmi évfordulója, centenáriumi Ady-év is: 100 évvel ezelőtt, 1919. január 27-én hunyt el a költő, akinek nevét mindenki ismeri, és valószínűleg még el is tudja mondani egy-egy sorát. Ha esetleg mégsem menne könnyen az idézés, akkor sokat segíthet a diósgyőri Petőfi Sándor Könyvtár különleges programja, aminek keretében mindennap Ady-verseket lehet meghallgatni neves előadótól – nemcsak a hónap versét, de akár többet is.

ady_kep.jpg

A magyar kultúra napja valóban egész napos programsor lesz a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi épületében: a Mesebirodalomban délelőtt az ovisok papírszínházas előadáson láthatnak magyar népmesét, koradélután általános iskolások ismerkedhetnek Kölcsey Ferenc életével. A délután pedig a felnőtteké, fél 5-kor nyitja meg Rostás László Ybl-díjas építész a Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolájának felnőttképzésén tavaly végzett kerámiaművesek vizsgaremekeiből rendezett kiállítást.

Ugyanezen a napon, délelőtt 10 órakor kezdődik a Bari Gábor költő által szerkesztett irodalmi műsor a Petőfi Sándor Könyvtárban. A Martin-kertvárosi Tompa Mihály Könyvtárban pedig 23-án várják az iskolásokat a Kölcsey életével és a Himnusz keletkezésének történetével foglalkozó, majd nemzetiszín pántlikás ló és párta készítésével záruló délutánra.

himnusz-kezirat1.jpg

Másnap már Adyra emlékezhetünk. Január 24-én, csütörtök délután fél 5-kor dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója nyitja meg a központi épület előadótermében Murvai György fotóművész Főhajtás Ady Endre emléke előtt című tárlatát, majd Ködöböcz Gábor irodalomtörténész előadását hallhatják az érdeklődők Ady költészetéről.

Végezetül, január 28-án, hétfőn délután fél 5-től, a Kaffka Margit Könyvtárban az Ady és Léda levelezéséből és verseiből szerkesztett, Fekete – fehér című játékkal idézi meg a „héja-nászt” Jenei László író, szerkesztő, Izsó Angelika és Püspöki Péter színjátszó.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Magyar kultúra napja – és Ady-centenárium
Címlap lead: 
Olyan közel esik a magyar kultúra napjához, január 22-éhez Ady Endre halálának centenáriuma, hogy összeérnek a két jeles dátumra emlékező, a két örökérvényű alkotót, a Himnusz szerzőjét és a „mégis győztes, mégis új és magyar” dalok íróját megidéző programok a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kígyózó sorok a bejárat előtt – Jégpályák Éjszakája Miskolcon is (Képgalériával!)

Lead: 
Szombaton rendezték meg országszerte a Jégpályák Éjszakája rendezvénysorozatot, melyhez Borsod-Abaúj-Zemplén megye is csatlakozott. A pályák meghosszabbított nyitva tartással és izgalmas programokkal várták az érdeklődőket. Megyénkből a miskolci, a kazincbarcikai és a sátoraljaújhelyi jégpálya csatlakozott idén is a kezdeményezéshez.
Törzs: 

A Magyar Jégkorong Szövetség 2016-ban döntött úgy, hogy egy olyan országos rendezvényt indít, amelyen mindenki korcsolyát húzhat. 2019 januárjában is csatlakoztak a borsodi jégpályák a nem mindennapi kezdeményezéshez.

jegpalyak_ejszakaja_20190119_bl_001_web.jpg

– A programok helyszínenként eltérnek: mindenki maga döntötte el, mivel készül erre az éjszakára – tudtuk meg Marosi Tamástól, a DVTK Jegesmedvék médiamenedzserétől. Hozzátette: Miskolcon jégdiscoval készültek.

jegpalyak_ejszakaja_20190119_bl_003_web.jpg

Mint megtudtuk, a Jégpályák Éjszakája rendkívül népszerű program, legalább 2-300 résztvevőre számítanak, az előző évek sikeréből kiindulva. – Azért döntöttünk úgy, hogy ezt a hagyományt folytatjuk, sőt folytatnunk kell, mert évről-évre megtelik a miskolci jég, mondhatni telt ház van ilyenkor a pályán.

jegpalyak_ejszakaja_20190119_bl_014_web.jpg

A Miskolci Jégcsarnok 17:30-20:30 és 21:00-24:00 között várta az érdeklődőket a kettes számú jégpályán.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kígyózó sorok a bejárat előtt – Jégpályák Éjszakája Miskolcon is (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Szombaton rendezték meg országszerte a Jégpályák Éjszakája rendezvénysorozatot, melyhez Borsod-Abaúj-Zemplén megye is csatlakozott. A pályák meghosszabbított nyitva tartással és izgalmas programokkal várták az érdeklődőket. Megyénkből a miskolci, a kazincbarcikai és a sátoraljaújhelyi jégpálya csatlakozott idén is a kezdeményezéshez.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Miskolcon is demonstráltak az ellenzéki pártok és a szakszervezetek

Lead: 
Miskolc belvárosában is demonstrációt szerveztek szombaton délután az ellenzéki pártok helyi szervezetei, és több szakszervezet.
Törzs: 

img_0105_web.jpg

Az esemény hivatalos Facebook-oldalán nagyjából 450-en jelezték részvételüket, tudósítónk mintegy nyolcszáz résztvevőről számolt be. A létszám folyamatosan változott, úgy tudjuk, közben vidékről is érkeztek. A demonstrálók a Centrum mellett gyülekeztek délután két órakor, innen indulva vonultak végig, rendőri biztosítás mellett, a Széchenyi úton a Városház-, majd a Szent István térre, ahol beszédek hangzottak el.

img_0116_web.jpg

A menet zászlókkal, transzparensekkel vonult - számos MSZP-zászló volt látható, de képviselve volt a Jobbik, az LMP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum – néhányan eu-s, illetve nemzetiszínű zászlókkal vonultak. A szakszervezek közül tudósítónk beszámolója szerint az Autonóm Területi Szakszervezet (ATESZ), a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), illetve a Vegyipari Munkavállalók Független Szakszervezete (VMFSZ) képviselői voltak jelen. Több transzparensen voltak kormányellenes, illetve a túlóra-törvényt elítélő jelszavak.

img_0211_web.jpg

A Szent István téren kizárólag szakszervezeti vezetők beszéltek, de a demonstrálók között több ellenzéki politikus is jelen volt – mások mellett Varga László szocialista és Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselők, Simon Gábor, az MSZP miskolci frakcióvezetője, illetve önkormányzati képviselők.

Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke egyebek mellett arról szólt, hogy a túlóratörvény elleni tüntetések nem fulladtak ki, „most nem budapesti belvárosi fanyalgók és szánkódöntögető vandálok tüntetéséről van szó”. – Nem bánnám, ha a szakszervezeti mozgalom minden vezetője elgondolkodna azon, hogy ne csak azért legyen észrevehető egy szakszervezeti tisztségviselő, hogy munkaidő-kedvezménye van, hanem sokkal inkább arról, hogy komolyan veszi a feladatát – hangsúlyozta Szűcs Tamás.

img_0220_web.jpg

A szakszervezeti vezetők követelései között szerepelt, hogy vizsgálják felül a munka törvénykönyvét, különös tekintettel a rendkívüli munkaidő és a munkaidőkeret szabályozására. A kormány szabályozza újra a sztrájkjogot, a szociális párbeszéd során érdemi megállapodásokra törekvő valódi egyeztetések folyjanak és vegyék figyelembe a munkavállalói érdekeket, a béregyenlőtlenségek mérséklésére is figyelemmel. Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke „mozgósításra” hívott fel, arra kérte a résztvevőket, csatlakozzanak civil szervezetekhez, szakszervezetekhez, tájékozódjanak, és tartsanak össze. A közös cél pedig egy „nagy, teljes országra kibontakozó, országmegállító közös sztrájk”.

img_0217_web.jpg

A demonstráció szervezetten zajlott, 16 órakor a tervek szerint véget ért, rendbontásról nem kaptunk hírt.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Miskolcon is demonstráltak az ellenzéki pártok és a szakszervezetek
Címlap lead: 
Miskolc belvárosában is demonstrációt szerveztek szombaton délután az ellenzéki pártok helyi szervezetei, és több szakszervezet.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Február 4-től Pécel és Aszód között szünetel a vonatforgalom

Lead: 
A Budapest–Hatvan vasútvonal pályarekonstrukciójának következő fázisában, február 4-től május 12-ig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között, de egészen decemberig hasonló, jelentős korlátozásra kell számítani.
Törzs: 

Az InterCity-k helyett a Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok járnak majd, a többi vonat helyett – eltérő szakaszokon – lesznek pótlóbuszok. Sokaknak érdemes lesz a gödöllői HÉV-járatokat választani, melyeken elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket. Utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az utasok a MÁV-csoport menetrendi keresőjében vagy a Vonatinfó mobilalkalmazás segítségével – hívta fel a figyelmeztet a MÁV.

2018 tavaszán a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában kezdődött meg a Budapest–Hatvan vonalszakasz felújítása, amelynek köszönhetően fejlődik az elővárosi közlekedés, nő a pályasebesség, csökken az utazási idő, javul az utaskomfort az állomásokon és megállóhelyeken. A 2020-ig tartó, uniós és hazai forrásból finanszírozott beruházás idején, a munkálatokhoz igazodva több fázisban módosítani kell a vonatok közlekedését. Jelenleg egy vágányon, de menetrend–módosítással fenntartható a vonatközlekedés, azonban az újabb fázisban, február 4-től várhatóan a decemberi menetrendváltásig jelentős korlátozásra kell számítani az utasoknak, mert Pécel és Aszód között teljesen szünetel a forgalom. A tízhónapos vágányzár ideje alatt mindkét sínpárt elbontják és újjáépítik, illetve Péceltől Turáig elkezdődik az állomások és megállóhelyek teljes átépítése is. 2019-ben a tízhónapos vágányzár alatt tervezetten négy állomás teljes átépítése, valamint közel 22 km nyíltvonali vonalszakasz teljes átépítése történik meg, ami rendkívül feszített munkavégzést követel meg, melyre csak a teljes forgalomkizárás mellett van lehetőség, még korszerű, nagygépes technika hatékony alkalmazása mellett is. A teljes forgalomkizárást indokolják még a vonal dombos terepviszonyai, mivel az építés kiszolgálása a vasút melletti területekről nem lehetséges. Rákos és Pécel, illetve Aszód és Hatvan között is folytatják a felújítási munkákat, ezért egy-egy vágányt itt is lezárnak a forgalom elől.

havazas_vasut_vonat_mav_bakony_mti2.jpg

A MÁV-csoport, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a Volánbusz, a Magyar Közút, a Budapest Közút, a Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft., a kivitelezők  számos egyeztetést folytattak, hogy a forgalomkorlátozás a lehető legkisebb mértékben zavarja meg a vasúton és a közúton közlekedők mindennapi utazási szokásait. Összehangolták a vonatok, a HÉV-járatok, a pótlóbuszok menetrendjét és a várható utazási igényekhez igazították a mennyiségüket. Az átszállási és csatlakozási lehetőségeket úgy biztosítják, hogy az utasok a megfelelő időben és járatokkal elérjék úti céljaikat – számolva a lehetséges hosszabb menetidővel.

Már a vágányzárat megelőzően az átszállási pontokon, állomásokon szórólapokkal is biztosítják a fontosabb információkat, kezdetben pedig hoszteszek is segítik az eligazodást, tájékozódást a Keleti pályaudvaron. A pótlóbuszok indulási helyeihez eligazító táblákat helyeznek ki, a könnyebb tájékozódás érdekében pedig színkódolással is megkülönböztethetővé teszik a buszokat a viszonylataik és megállóik alapján.

Változik a menetrend és pótlóbuszok közlekednek

Változások a budapesti elővárosi forgalomban:

  • Az S80-as személyvonatok csak Budapest-Keleti pályaudvar és Pécel; illetve Aszód és Hatvan állomások között közlekednek. A Keleti pályaudvar–Pécel viszonylaton óránként két pár, a reggeli csúcsidőszakban 6 és 8 óra között három pár vonat közlekedik. Az Aszód–Hatvan viszonylaton óránként egy-egy vonat közlekedik mindkét irányban.
  • Pécel és Aszód között S80-as és G80-as pótlóbuszok szállítják az utasokat. Pécel és Aszód között az S80-as jelzésű pótlóbuszok minden állomáson és megállóhelyen megállnak; míg a G80-as jelzésű járatok csak Bag, Dózsa György őt 8. autóbusz-megállóhelyen állnak meg.
  • A Pécel–Hatvan szakaszon gyors pótlóbuszok közlekednek, melyek Gödöllőn, a H8-as HÉV vonalán a Szabadság tér és az Autóbuszállomás megállóhelyeken állnak meg. A Szabadság tér megállóhelyen biztosítják a csatlakozást a MÁV-HÉV járataira. A vasúti jegyek, bérletek – a nemzetközi menetjegyek és bérletek kivételével – érvényesek a H8-as HÉV vonalán Gödöllő és Budapest, Örs vezér tere viszonylatban. Aszódot a lényegesen hosszabb közúti eljutási idő miatt, a gyors pótlóbuszok nem érintik, ezért az eljutást Aszód és Hatvan állomások között közlekedő személyvonatok, a főváros felől pedig Pécelről a személyvonatokat helyettesítő pótlóbuszok biztosítják.
  • Munkanapokon, csúcsidőben egyes S80-as jelzésű pótlóbuszok csak Pécel és Gödöllő között közlekednek. A késő esti és kora hajnali órákban további vonatpótló járatok is közlekednek Rákos–Hatvan, Rákos–Aszód és Pécel–Hatvan között.
  • A személyvonatokat pótló autóbuszoknál forgalomtechnikai okból több településen jelentősen módosulnak a megállási helyek. Isaszegen a vasútállomást nem érintve, a főútvonalon kijelölt autóbusz megállóban állnak meg a buszok. Gödöllőn az átépítés alatt álló vasútállomást a pótlóbuszok nem érintik, helyette a Gödöllő, Szabadság téri H8-as HÉV és az Autóbuszállomás megállóhelyeken állnak meg. A gödöllői Szent István Egyetem a MÁV-HÉV járataival változatlanul megközelíthető. Gödöllő, Szabadság tér megállóban a MÁV-HÉV járataira a csatlakozás biztosított, továbbá az autóbusz állomáson is lesz lehetőség vasúti jegy- és bérletvásárlásra, továbbá a MÁV-HÉV járataira Gödöllő HÉV-végállomáson és Gödöllő, Szabadság tér megállóhelyen a jegy- és bérletvásárlás a BKK automatáiból is biztosított
  • Munkanapokon reggel gyorsított HÉV vonatok közlekednek Gödöllőtől Örs vezér teréig a HÉV-vonalán, amelyek Szentjakab, Zsófialiget, Kistarcsa, Kistarcsa, kórház, valamint Ilonatelep megállóhelyeken nem állnak meg. A kimaradó megállóhelyek változatlan kiszolgálása, illetve a megnövekedő utazási igények miatt betétjárat közlekedik Örs vezér tere és Kerepes között a reggeli és délutáni csúcsidőben.
  • A hét első munkanapját megelőző napokon 14–20 óra között a Gödöllő és Örs vezér tere között 3 helyett 6 kocsis HÉV-szerelvények közlekednek a megnövekedő utazási igények miatt. A szolgáltatás javítása érdekében a tervek szerint forgalomba állítanak Desiro motorvonatokat is a H8-as HÉV vonalon.

mav_vonat_ill.jpg

Változások a távolsági forgalomban:

  • A Keleti pályaudvar és Hatvan között a miskolci, a kassai, a nyíregyházi és a debreceni InterCity vonatok helyett IC-pótlóbuszok szállítják az utasokat. Az M3-as autópályán közlekedő buszok a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcai ideiglenes autóbusz megállóhelyről indulnak és oda is érkeznek. Az InterCity vonatok és pótlóbuszaik pótjeggyel és díjmentes helyjeggyel vehetők igénybe.
  • Hatvanból Budapestre 6:05-kor és 7:15-kor, továbbá a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcai ideiglenes megállóból Hatvanig 19:40-kor IC-pótlóbuszok is közlekednek a közvetlen és gyorsabb eljutás érdekében az M3-as autópályán. Erre a három pótlóbuszra a menetjegy, illetve a bérlet mellé is kell pótjegyet váltani, továbbá érvényesek a Budapest-bérletek és a csatlakozó jegyek, bérletek is.     
  • A sátoraljaújhelyi sebes és egri gyorsvonatok csak a Hatvan–Sátoraljaújhely és a Hatvan–Eger viszonylatokon közlekednek változatlan menetrend szerint; a miskolci gyors-, és a füzesabonyi személyvonatoknak sem változik a menetrendje a Hatvan–Miskolc és a Hatvan–Füzesabony viszonylatokon. A gyors-, és sebesvonatok teljes útvonalon gyorsvonati pótjegy váltása nélkül vehetők igénybe.
  • A kör InterCity vonatok csak Budapest-Keleti pályaudvar–Nyíregyháza, illetve Nyíregyháza–Budapest-Nyugati pályaudvar viszonylatokon közlekednek.

Egyéb forgalmi változások

A hatvani vonal vágányzári menetrendje miatt február 4-től március 31-ig az Aszód–Balassagyarmat vonalon csatlakozások miatt több vonat menetrendje módosul. Április 1-től május 12-ig Aszód–Galgamácsa állomások között nem közlekednek a vonatok, helyettük vonatpótló buszok szállítják az utasokat. Ebben az időszakban a MÁV-START naponta 5 pár vonatnál vácrátóti útvonal hosszabbítással, alternatív kerülő útirányos csatlakozásokkal biztosít eljutást Galgamácsa–Vácrátót–Budapest-Nyugati pályaudvar, illetve Galgamácsa–Vácrátót–Vác–Nyugati útirányon. Vácrátót–Galgamácsa állomások között a vonatok nem állnak meg. Aszód–Balassagyarmat–Ipolytarnóc vonal állomásai és a főváros között váltott menetjegyek, bérletek a kerülő útirányon át, többlet menetdíj megfizetése nélkül is felhasználhatók.

Jegyváltás, információszolgálat

A pótlóbuszokra a pénztárakban, online és a Vonatinfó mobilalkalmazáson keresztül is lehet jegyet vásárolni. A pótlóbuszokra csak érvényes jeggyel lehet felszállni, a buszon nincs fedélzeti jegyváltási lehetőség, a kerékpár szállítás nem biztosítható. Az átépítés alatt az aszódi állomáson a vasúti pénztár konténerben üzemel majd. Az utasok megfelelő kiszolgálása érdekében a pénztáron kívül egy kisebb váróterem és utas WC is rendelkezésre áll.

A vasúttársaság az utazások előzetes megtervezéséhez szükséges hirdetményeket legkésőbb január 21-én, hétfőig közzéteszi a honlapján és az állomási tájékoztatási felületein. A tervek szerint sajtótájékoztatón részletes informálja a médiát is január végén.

A vasúttársaság javasolja utasainak, hogy a felújítások ideje alatt kísérjék figyelemmel az állomásokon elhelyezett hirdetményeket, útbaigazító táblákat, térképeket, a hangos utastájékoztatót, valamint a MÁVINFORM facebook oldalát. A módosított menetrend a MÁV-csoport (www.mavcsoport.hu) honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es és a +36 (20/30/70) 499 4999-es telefonszámon.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Február 4-től Pécel és Aszód között szünetel a vonatforgalom
Címlap lead: 
A Budapest–Hatvan vasútvonal pályarekonstrukciójának következő fázisában, február 4-től május 12-ig szünetel a vonatforgalom Pécel és Aszód között, de egészen decemberig hasonló, jelentős korlátozásra kell számítani.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ezer forinttal is beérte a rabló – letartóztatta a Miskolci Járásbíróság

Lead: 
Pénteken elrendelte a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, aki a Centrum Áruház előtti villamosmegállóban fenyegette meg a sértettet, majd pénzt követelt tőle.
Törzs: 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és ismeretlen társa január 14-én, este fél 10 körül megállította a villamosmegállóba tartó sértettet, majd megfenyegette, hogy leszúrja, ha nem ad neki 10 ezer forintot. A sértett annyira megijedt, hogy közölte, nincsen nála pénz, csak egy bankkártya. A gyanúsított unszolására a sértett elment a közeli bakautomatához, ahová a gyanúsított és társa is elkísérte.

A sértett bankszámláján azonban nem volt elegendő pénz, így egyenlegének lekérdezését követően a gyanúsított már 1 ezer forinttal is beérte. Miután a pénzt elvette a sértettől, társával elmenekült a helyszínről.

A gyanúsítottal szemben rablás miatt indult eljárás, ami miatt bűnösségének megállapítása esetén – fiatal korára figyelemmel – 2 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – tájékoztatta szerkesztőségünket Horváth Dóra sajtószóvivő.

A kiszabható büntetés mértéke alapján feltehető, hogy a férfi megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított egzisztenciális helyzete, életmódja is arra enged következtetni, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A bíróság ezen indokok miatt enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, a gyanúsított letartóztatását rendelte el 2019. február 18-ig, melyet a férfi és a bűncselekmény elkövetési körülményeire figyelemmel fiatalkorúak regionális büntetésvégrehajtási intézetében kell végrehajtani.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ezer forinttal is beérte a rabló – letartóztatta a Miskolci Járásbíróság
Címlap lead: 
Pénteken elrendelte a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, aki a Centrum Áruház előtti villamosmegállóban fenyegette meg a sértettet, majd pénzt követelt tőle.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Újabb képzőművészeti alkotás az Avas Szállón – a múzeum szlogenje

Lead: 
Az érték összeköt bennünket egymással – Möbius-szalag, amin helyi értékeket jelenítettek meg. Ez már a hatodik ilyen nagyszabású projektje a múzeumnak, de hogy mit is jelent, arról Éliás István kurátorral beszélgettünk.
Törzs: 

avas_szallo_galeria.jpg

Forrás: facebook.com

A Herman Ottó Múzeum három munkatársa, Dombovári Ágnes grafikus, Mészáros Viktória fotográfus és Éliás István kurátor tervezte meg azt a huszonhat fatáblára kasírozott grafikából és egy nagy méretű molinóból álló alkotást, amely újonnan került az Avas Szálló homlokzatára. Mint azt Éliás István elmondta, ez már a hatodik műegyüttes, amely az épületen került elhelyezésre.

– Az első két utcai tárlatot Virágos Ablak-art és Absztrakt Ablak-art címen még 2013-ban Urbán Tibor képzőművész álmodta meg, és helyi alkotók összefogásával jött létre kortárs műalkotásokból. A későbbiekben a homlokzatra installált elemek inkább kapcsolódtak a múzeum éppen aktuális kiállításaihoz: a Kövesi-gyűjteményhez, a Múzeum hét csodája című múzeumpedagógiai programhoz vagy a Seuso-kincsekhez.

– Az épületre újonnan felkerült grafikai elemek a múzeum átfogó üzenetét fogalmazzák meg. 2019-ben ünnepli az intézmény fennállásának 120. évfordulóját, valamint a Miskolci Galéria Alkotóházban kereken száz éve indult el a Miskolci Képzőművészeti Szabadiskola, ami országos jelentőségű volt szinte a kezdetektől fogva. Ennek a két eseménynek a méltó megünnepléséhez egy egységes megjelenést alakítunk ki, amely most az Avas Szállóra kikerült grafika és szlogen formájában debütál.

– Az Avas Szálló ablakaiban látható táblákon az alattuk lévő molinón megjelenített Möbius-szalag kígyózó részletei köszönnek vissza. A szalagon a múzeum szlogenje olvasható: Az érték összeköt – bennünket egymással. Bennünket, tehát kultúrákat, közösségeket, korokat, generációkat. A szalag sajátossága, hogy nincs eleje, nincs vége, egyetlen síkból áll. A pozdorjatáblákon a szlogenhez kapcsolódó fogalmakat illusztrálják a helyi értékeket megjelenítő fotók: egy szoborelem, egy múzeumi tárgy, egy régi kapu zárszerkezetének borítása, egy épület, és egy kislány, aki a felnövekvő generáció vitalitását csempészi az önmagukban élettelen kulturális objektumok közé – fogalmazott Éliás István.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Újabb képzőművészeti alkotás az Avas Szállón – a múzeum szlogenje
Címlap lead: 
Az érték összeköt bennünket egymással – Möbius-szalag, amin helyi értékeket jelenítettek meg. Ez már a hatodik ilyen nagyszabású projektje a múzeumnak, de hogy mit is jelent, arról Éliás István kurátorral beszélgettünk.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Már szavazhatunk Az év hotele döntőseire, köztük egy miskolci szállodára

Lead: 
Megkezdődött Az év hotele 2018. Közönségszavazás döntője, a végső szavazás, amiben 20-áig voksolhatunk Magyarország hét legjobb, régiógyőztes hotelére.
Törzs: 

Az év hotele Közönségszavazás az RTL Klub-on és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül Az év hotelét. Az elismerés rangját mutatja, hogy Az év hotele díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye – olvasható a szavazás honlapján.

A televíziós csatornán futó televíziós műsorban 2018-ban a magyarországi régiók hoteleit tesztelték le a műsorban hétköznapi párok, barátnők és családok. Ezalatt a hét hónap alatt a közönség szavazatai segítségével mind a hét régióban győztest hirdettek, ezek a hotelek lettek az adott régió legjobb szállodái.

palotaszallo.jpg

A 7 hotel között ott van a Hunguest Hotel Palota is, mint az Északkelet-Magyarország régió legjobbnak ítélt hotele.

A szavazás Facebook-oldalán (www.facebook.hu/azevhotele) adhatjuk le a voksunkat. A végeredményt a január 27-i adásban ismertetik majd, ekkor derül ki az is, hogy ki nyerte a szavazók közül a fődíjat, az egyhetes pihenést Az év hotele 2018. díjat elnyert szállodába. De ha szavaz, akkor a fődíj mellett megnyerheti a hat darab, döntős hotelebe kisorsolt wellness hétvégét is.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Már szavazhatunk Az év hotele döntőseire, köztük egy miskolci szállodára
Címlap lead: 
Megkezdődött Az év hotele 2018. Közönségszavazás döntője, a végső szavazás, amiben 20-áig voksolhatunk Magyarország hét legjobb, régiógyőztes hotelére.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Először az országos top 20-ban az MVSI úszói

Lead: 
Az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. úszó szakosztályát hazánk száznál több műhelye között az előkelő 17. helyre rangsorolták a 2018-as teljesítmények alapján, melyre eddig nem volt példa. A fejlődés, az eredményesség útján idén sem terveznek megtorpanást, sőt tovább szeretnének araszolni a top 10 felé.
Törzs: 

mvsi-uszas.jpg

- Sosem volt még ekkora létszáma úszó szakosztályunknak, ami oktató- és edzőkollégáim fáradhatatlan, áldozatos munkáját dicséri, hiszen ők azok, akik az óvodásoktól a fiatalokon át az élversenyzőkig valamennyi szinten kiválóan helytállnak – fogalmazott Sajgó László, az MVSI úszó szakosztályának vezetőedzője. - Mintegy 250-en úsznak a kötelékünkben, közülük 89-en rendelkeznek a rendszeres versenyzéshez szükséges plasztik-kártyával. A célok és a tudásszintek merőben eltérnek. Vannak olyan sportolóink, akik heti 5 edzést tudnak vállalni és évi egy fő versenyt céloznak meg, illetve olyanok, akik hetente 8-10 gyakorláson vesznek részt, korosztályos országos bajnokság érmeit nyerik és folytatni szeretnék ezt az utat. Mindenkinek tudunk lehetőséget biztosítani, hogy ezt  a gyönyörű sportágat művelhesse. Nagyon büszke vagyok arra, hogy kilenc csoportban foglalkozunk a sportolókkal, akiket tudásszintjük és céljaik alapján sorolunk be. Külön öröm, hogy az úgynevezett hobbi-csoportban is 40 fős a létszám. Visszatérnek hozzánk olyanok is, akik 1,5-2 évet kihagytak, nem akarnak bajnokságot nyerni, de szeretik az úszást és ily módon is tenni akarnak az egészségükért. Jó érzés azt tapasztalni, hogy igazi úszó-családdá alakulunk!

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) összesített egyesületi pontversenyében, melyben a delfin korosztálytól a felnőttig számítják be az eredményeket, 2018-as teljesítményünk alapján az MVSI az előkelő 17. helyet érdemelte ki, melyre eddig még nem volt példa a Miskolci Sportiskola úszó szakosztályának történetében.

- A több, mint 100 klub között elért top 20-as helyezés értékét növeli, hogy nálunk egy-egy felnőtt és ifjúsági pontszerző volt, a többi eredményt serdülő, gyermek, cápa és delfin korosztályos sportolóink harcolták ki – folytatta Sajgó László. - A felnőtt magyar bajnokságon Sztankovics Anna és Vécsei Réka, míg az ifjúsági ob-n Vécsei Réka gyűjtögette a pontokat. Mindez azért lényeges, mert a felnőtt, illetve ifjúsági bajnokságok lényegesen jobban „hoznak a konyhára”, mint az utánpótlás viadalok. A korosztályos országos bajnokságokon Esztián Petra, Kárpáti Kende, Kárpáti Zalán, Kiss Róbert Ádám, Léport Milán Krisztián, Lupkovics Lázár, Tóth Milán és Tulipán Bence állhatott fel a dobogó valamelyik fokára, de rajtuk kívül számos, értékes pontot begyűjtő versenyzőkkel is büszkélkedhetünk. Ide kapcsolódóan kell elmondanom: nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a kétszeres olimpikon Sztankovics Anna és edzője, Szollár Gergő milyen szépen, elhivatottan és sikeresen dolgozik együtt a miskolci úszósportért. Nagy öröm számomra, hogy jól érzik magukat Miskolcon! Magam és munkatársaim nevében szeretnék köszönetet mondani Illyés Miklós ügyvezetőnek és Deák Bárdos Mihály szakmai vezetőnek, amiért évről-évre jobb lehetőséget biztosítanak a Miskolci Sportiskola edzői számára. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ezzel egyre jobb helyzetbe hozzák a miskolci úszósportot. Hölcz Péter kettős minőségében, egyrészt a MÚSZ Észak-magyarországi régióvezetőjeként, másrészt az MVSI úszó szakosztályának vezetőjeként szakmaiságával, higgadtságával, korából adódó bölcsességével, tapasztalatával segíti az edzőkollégák, így a hozzám hasonlóan a fiatal generációhoz tartozók munkáját, melyért nem lehetünk eléggé hálásak. Nincs más, vagy nemesebb célunk, mint, hogy ebben az évben tovább stabilizáljuk pozíciónkat hazánk meghatározó úszó műhelyei között, miközben igyekszünk mind előrébb araszolni a top 10 felé. Azt szeretnénk, ha minden nálunk úszó sportolónak csak a saját korlátai szabnának határt, nem pedig az egyéb körülmények!

A 2019-es menetrend

Ami az MVSI úszóinak idei versenyprogramját illeti, a március 23-24-én, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában megrendezendő Víz világnapi versenyen hangolnak fő versenyeikre, a magyar bajnokságokra, melyek sorrendben, korcsoportok szerint így várnak rájuk: felnőtt (március 27-30., Debrecen), hosszútávúszó medencés (május 2-4., Békéscsaba), ifjúsági (május 29.-június 1., Kaposvár), serdülő (június 19-22., Kecskemét), cápa (július 10-13., Debrecen), gyermek (július 17-20., Győr), delfin (július 28-29., Miskolc), rövidpályás (december 11-14., Kaposvár).

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Először az országos top 20-ban az MVSI úszói
Címlap lead: 
Az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. úszó szakosztályát hazánk száznál több műhelye között az előkelő 17. helyre rangsorolták a 2018-as teljesítmények alapján, melyre eddig nem volt példa. A fejlődés, az eredményesség útján idén sem terveznek megtorpanást, sőt tovább szeretnének araszolni a top 10 felé.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Vállalkozói partnertalálkozó: szolgáltatás-fejlesztésről tárgyaltak a Diósgyőri várban

Lead: 
Nemzetközi partnertalálkozót tartottak csütörtökön a Diósgyőri Vár lovagtermében. A workshop és konzultáció célját is szolgáló rendezvény témája a szolgáltatás-fejlesztés volt. A THINGS+ projekt célja a közép-európai termelő vállalkozások kiszélesítése olyan kiegészítő szolgáltatásokkal, amelyek hozzáadott értéket jelentenek az ügyfelek számára.
Törzs: 

bora_94_talalkozo_190117ml_8.jpg

Mint az eseményen elhangzott, szeretnék, ha a kis- és középvállalkozások a regionális innováció motorjává válhatnának, nagy összegű beruházások nélkül is. Ezért a projekt keretében egy olyan új, vállalkozói készségeket fejlesztő megközelítést szeretnének meghonosítani, amely segíti a szolgáltatás-innováció bevezetését a termelő vállalkozásoknál, javítja az eredményességüket a piacokon. A módszertant a partnerek egy nemzetközi kisérleti tevékenység keretében tesztelik, ebbe összesen 100 (országonként legalább 10) vállalkozást vonnak be. A projekt egyik elvárt eredménye, hogy a résztvevő vállalkozások legalább 6O százaléka beillessze portfóliójába az újonnan kifejlesztett szolgáltatást, illetve 10 százalékuk ezt külföldi piacon is bevezesse.

bora_94_talalkozo_190117ml_11.jpg

A csütörtöki rendezvény fő célja az volt, hogy a partnerek megosszák egymással a kísérleti tevékenység első körében szerzett tapasztalatokat, s ez alapján esetleg felülvizsgálják, módosítsák a kidolgozott módszertant.

bora_94_talalkozo_190117ml_5.jpg

Az eseményt Pfliegler Péter alpolgármester nyitotta meg, aki köszöntőjében bemutatta a résztvevőknek Miskolc várost is. Szólt a turisztikai értékeinkről, az idegenforgalmi fejlődésről, s kiemelte: a város vezetése kifejezetten jó kapcsolatokat ápol a vállalkozásokkal, illetve a vállalkozásokat tömörítő szervezetekke. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy olyan környezetet alakítsanak ki, ahová jó megérkezni és jó tartósan maradni a vállalkozásoknak.

bora_94_talalkozo_190117ml_4.jpg

- Miskolc az elmúlt években - de különösen 2018-ban - olyan szerencsés helyzetben volt, hogy több nemzetközi fórumon bemutatkozhatott, például Kínában és  Lengyelországban is. Most , 2O19 elején még szerencsésebbek vagyunk, hiszen itt, Miskolcon van egy olyan nemzetközi program, ahol meg tudjuk mutatni értékeinket,  és olyan helyekről fogadhatunk vendégeket, amelyek jelentős küldő országai a miskolci turizmusnak. Úgy gondolom, kiemelt jelentőségű itt bemutatkozni, és elmondani számukra azokat a lényeges információkat, feltételeket, melyeket Miskolc produkálni tud. És hol máshol kerülhetne sor minderre, mint a Diósgyőri várban, illetve a lovagteremben, amely szintén egy olyan attrakció, melyet mindenki szíves figyelmébe ajánlunk - emelte ki az alpolgármester.

bora_94_talalkozo_190117ml_3.jpg

Az első kísérleti tevékenység keretében, Magyarországról öt vállalkozás vett részt az ingyenes, BORA 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség által szervezett képzéssorozaton. A 2019 tavaszán induló, második fordulóban további öt vállalkozás számára nyílik lehetőség a részvételre. Erre olyan kis- és közepes vállalkozások jelentkezését várják, amelyek nyitottak arra, hogy modern innovációs megoldásokat, üzleti modelleket alkalmazzanak, s ezáltal növekedést érjenek el.  A képzésen való részvétel és személyes tanácsadás elősegítheti a vállalkozás kínálatának bővítését, hozzájárulhat árbevételének növekedéséhez, piaci pozíciójának  javulásához.

bora_94_talalkozo_190117ml_2.jpg

A BORA 94 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség projektpartnerként vesz részt az Interreg Central Europe Programból finanszírozott „THINGS+ Szolgáltatás-innováció bevezetése termelő vállalkozásoknál” című projekt megvalósításában. A projektben résztvevő országok : Olaszország (vezető partner), Horvátország, Németország, Szlovénia, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Ausztria, Magyarország. - A mai eseményen vitatják meg a résztvevők, milyen tökéletesítésre és kiegészítésekre szorul a módszertanunk. Egy-egy ilyen rendezvény tulajdonképpen egyfajta konzultáció és workshop-nap, hiszen a résztvevők egymástól is tanulnak - nyilatkozta Lenártek András, a fejlesztési ügynökség ügyvezetője.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Vállalkozói partnertalálkozó: szolgáltatás-fejlesztésről tárgyaltak a Diósgyőri várban
Címlap lead: 
Nemzetközi partnertalálkozót tartottak csütörtökön a Diósgyőri Vár lovagtermében. A workshop és konzultáció célját is szolgáló rendezvény témája a szolgáltatás-fejlesztés volt. A THINGS+ projekt célja a közép-európai termelő vállalkozások kiszélesítése olyan kiegészítő szolgáltatásokkal, amelyek hozzáadott értéket jelentenek az ügyfelek számára.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ráadás Zúzmara Expressz indul Mahócára

Lead: 
A nagy érdeklődésre való tekintettel az Északerdő Zrt. újra elindítja hagyományos téli különvonatát Mahócára, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti vonatai által amúgy nem járt szárnyvonalára. A várhatóan szép téli tájban való vonatozás mellé egyéni kikapcsolódási lehetőségeket ajánlanak az utasoknak.
Törzs: 

zuzmara.jpg

Az előzetes regisztráció alapján az Északerdő által január 19-re meghirdetett Zúzmara Expressz különvonatokra minden hely elkelt. A járatokra már csak várólistára veszik fel a további jelentkezéseket, ahonnan lemondás esetén lehet átkerülni a résztvevők listájára. A nagy érdeklődésre való tekintettel azonban a programot egy héttel később, január 26-án szombaton – változatlan tartalommal – ismét megrendezik. 

A program részeként reggel 9:30-kor és délután 13:10-kor kirándulóvonat indul a Miskolc-Dorottya utcai állomásról Mahócára. A délelőtti különvonat érkezését követően egyéni erdei túrákat tehetnek a látogatók, tetszés szerint, akár a kisvasút lillafüredi fővonalának garadnai végállomásáig is. Garadnáról visszaútra a menetrend szerint közlekedő LÁEV-járatok a programra váltott jeggyel igénybe vehetők. Az utolsó vonatindulás Garadnáról: 15:15-kor. A Mahócán maradók számára 11:30-kor és 15:15-kor indul vissza különvonat.

A szerelvények az időjárásnak megfelelő összeállításban zárt és fűtött személykocsikból állnak, szükség esetén legfeljebb egy nyitott kocsi is a vonat része lehet majd. Vonógépként a tervek szerint a LÁEV két C-50-es mozdonya szolgál. Jelentkezés / további információ: kisvasut@eszakerdo.hu

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ráadás Zúzmara Expressz indul Mahócára
Címlap lead: 
A nagy érdeklődésre való tekintettel az Északerdő Zrt. újra elindítja hagyományos téli különvonatát Mahócára, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti vonatai által amúgy nem járt szárnyvonalára. A várhatóan szép téli tájban való vonatozás mellé egyéni kikapcsolódási lehetőségeket ajánlanak az utasoknak.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak