Zűrzavaros éccaka – szatirikus humor és színes szóvirágok a Miskolci Nemzetiben
Ion Luca Caragiale a romániai drámairodalom kiemelkedő alakja, nálunk azonban ritkán állítják színpadra műveit. Rusznyák Gábor rendező szerint ennek oka, hogy az a fajta nyelvi humor, amit ő alkalmaz, nehezen ültethető át más nyelvekre.
– A román nyelv dallamosságából fakadó nyelvi játékok megváltoztatják, kifordítják a szavak jelentését, ez a fő humorforrása Caragiale írásainak. És persze a vígjátéki helyzetek mögött mindig ott van a társadalmi szatíra is, így ismerni kell hozzá az ottani közeget, helyzetet. Nem könnyű feladat tehát átültetni ezt a magyar nyelvre – tette hozzá. – Mi Székely Csaba szövegét használjuk, akit Marosvásárhelyen kértek fel egy főiskolai vizsga kapcsán a darab lefordítására. Egy saját nyelvet talált ki, ami nagyon jól működteti a nyelvi játékokat – mondta el a rendező.
A darabválasztás kapcsán Rusznyák Gábor elárulta, jó vígjátékot találni nehéz, hiszen ebben a műfajban könnyű elcsúszni a jó ízlés, a minőség mentén.
– Nagyon szívesen vállaltam, hogy megrendezem ezt a darabot, hiszen rendkívül színészközpontú, és úgy érzem, a színészek maguk is nagyon élvezik játszani. Nehéz a szöveg, hiszen erősen kitekert nyelvezete van, így a nézők számára is egyfajta szellemi játék lesz majd megfejteni ezeket a mondatokat – mesélte. – Nem hiányzik a társadalomkritika ebből az előadásból sem. A darabban bemutatott bukaresti polgárőrség mását a magyar társadalomban ugyanúgy megtalálhatjuk, hiszen nálunk is vannak ilyen alulról szerveződő militarista csoportok. Talán itt Miskolcon nem is kell hosszasan mesélni, hogy milyen, amikor egy gárda elkezd masírozni az utcákon. Ezek az aktuális utalások meg is jelennek az előadásban, bár a helyszínt nem változtattuk meg, Bukarest külvárosában játszódik a mi történetünk is – hangsúlyozta a rendező.
Dumitrache, a kereskedő és polgárőrkapitány szerepében Gáspár Tibort láthatjuk, aki szerint bár a történet maga egy mondatban összefoglalható, mégis, ami körülötte van, az maga az élet.
– Nagyon hasonló volt a helyzet Romániában és Magyarországon Caragiale korában, és most is. Nagyon sokan vannak a feltörekvő újgazdagok, akik számára a kultúra megismerhetetlen dolog, ezért fellengzősen véleményezik azt. Erre épít a darab fantasztikus nyelvezete is. A szavak, szórendek hibás használta gyakran a komikum forrása. Nagyon bízom benne, hogy szeretni fogják a nézők is ezt az előadást, hiszen sokszor egy-egy karakterben magukra ismerhetnek, vagy akár egy rokonra, barátra, szomszédra, ismerősre – mondta a színművész.
Dumitrache fiatal feleségét, Vetát Ullmann Mónika alakítja, aki elmondta, először dolgozik együtt a rendezővel és a színészek többségével is.
– Nagyon élvezem a próbákat, rendkívül szórakoztató a darab és remek hangulatban zajlik a munka. A szöveget nem egyszerű megtanulni, tele van szójátékokkal, nyelvi humorral és nagyon fontos a pontosság, így minden szabad időnkben ezt tanuljuk. Nagy segítségünkre van ebben Fekete Zsolt súgó, aki mondhatni összeköltözött a társulattal, és reggeltől estig a szöveget mondja össze velünk – mesélte nevetve a színésznő.
Lajos András játssza Rica Venturiót, a képviselői álmokat dédelgető újságírót. A színművész elárulta, nem könnyű a munka ezzel a darabbal, de nagyon élvezi.
– Azt gondolom, hogy a komédiában a lehető legkomolyabban kell vennünk magunkat, és mindent, amit éppen csinálunk. Igazából szerelmesnek, dühösnek, szomorúnak kell lennünk ahhoz, hogy a nézők is elhiggyék azt, ami a színpadon történik. A másik kulcs a pontosság. A rendező kért tőlem egy jellegzetes játékot a karakter megformálásában - ami persze titok a bemutatóig - és ez rengeteg gyakorlást igényel, de megéri a belefektetett munkát, hiszen ha jól sikerül, akkor rendkívül mulatságos és talán meglepő is lesz a nézők számára – tette hozzá.
Új tantermi előadás a Miskolci Nemzeti Színházban
Adott három középiskolás diák (Prohászka Fanni, Farkas Sándor, Somhegyi György), akik egy vidéki nagyváros átlagos középiskolájában tanulnak. A mindennapokban rengeteg – gyerek mivoltukból adódó – elvárás nehezedik rájuk. Ők pedig minderre közönnyel reagálnak. Pedig valójában pont abban a korban vannak, amikor nagyon is szeretnék megtalálni és kifejezni önmagukat. Egy iskolai feladat kapcsán találkoznak a Slam poetry-vel mint műfajjal, ami hirtelen mindhármuk érdeklődését felkelti. És attól a naptól elkezdenek slammelni. Megalakítják saját csapatukat, és szűkebb és tágabb környezetükről egyre szókimondóbb szövegeket kezdenek írni és előadni. Ám egy nap olyan témával találják szembe magukat, amit nem biztos, hogy szeretnének nyilvánosságra hozni. A szöveg mégis megszületik, egyikük azonban szorult helyzetbe kerül miatta és elárulja a többieket. A csapat egysége megbomlik.
– A történet kifejezetten tantermi előadásnak készült, saját fejlesztésű darab – árulta el Tóth Miklós rendező. – Az előző években már elkészült szövegekből dolgoztunk a tantermi előadásokban, ezért a csapatunk, Róbert Júlia dramaturg és Gyombolai Gábor színházi nevelési konzulens úgy gondolta, most fordítsuk meg a dolgot: választunk egy problémát, és abból írjunk színdarabot. Így született meg a Csendes óceán.
Fontos, hogy már a szöveg és a színházi rész is jó minőségben készüljön el, hiszen jó színházat kell csinálni ahhoz, hogy jól lehessen beszélgetni a látottakról. A legfontosabb az, hogy olyan problémát találjanak, úgy jelöljék ki a fókuszt, hogy ők maguk se tudják a választ a felvetett kérdésre. Így valóban kíváncsiak lesznek a véleményekre, és nem csupán rávezetik a diákokat arra, hogy mi a szerintük helyes válasz. Így egy-egy ilyen foglalkozáson a tanulók meghallgathatják egymást anélkül, hogy meg kellene győzniük a másikat arról, hogy kinek van igaza.
Farkas Sándor most először találkozott ezzel a színházi formával. – Nagyon izgalmas a munka egy ilyen TIE előadással, érdekes találkozás ez számomra – mesélte a fiatal színművész. – Nagyon kell vigyáznunk arra, hogy ne állítsunk, ne közöljünk tényeket a foglalkozás során, hanem engedjük szabadjára a diákokat, hogy úgy gondolkodjanak, ahogy ők szeretnének, és mi ne akarjunk válaszokat adni. Mi sem vagyunk annyira messze korban ezektől a fiataloktól. Emlékszem, hogy hat éve én sem tudtam még, hogy mit fogok csinálni, nem tudtam, hogy mi érdekel, csak lógtam a haverokkal. Aztán egyszer csak rájöttem, hogy színész akarok lenni. Furcsa érzés visszaidézni, hogy milyen volt ez a fajta kiszolgáltatottság, amikor az ember nem tudja, hogy mit kezdjen az életével – mondta Farkas Sándor.
– Ez egyfajta gyakorlat a fiatal színészeknek, olyan, mint egy kurzus – tette hozzá Tóth Miklós rendező. – Ezt a színházi formát általában az egyetemen nem tanítják, így ez most tulajdonképpen egy új tantárgy, amit itt most elsajátíthatnak. Jó, ha korban közel vannak a játszók a diákokhoz. Ha középiskolás problémát vetünk fel, akkor ne negyven éves színész játssza az előadást. Ez az öt-hat éves korkülönbség pont ideális, a diákok így minden komolyabb jelzés, jelmez igénybevétele nélkül elfogadják azt, hogy a színészek is középiskolások. A problémaválasztásban, és a Slam poetry formanyelvének felvetésében is a fiatalok érdeklődését vettük figyelembe. A slamben találják meg végül a diákok saját hangjukat az iskolai tehetségkutató versenyre való felkészülés során. Nagyon érdekel minket ez a műfaj, így utánajártunk ennek a szubkultúrának. Én nagyon jó dolognak tartom, hogy született egy új köznyelv a fiatalok körében, ami kreativitást igényel, és szólásszabadságot. Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb törekvése szerintem, ezért akartunk ezzel foglalkozni – hangsúlyozta a rendező.
Slamreflex – színházkritika versbe szedve Miskolcon
A Miskolci Nemzeti Színház és a Helynekem együttműködése szeptemberben indult, amikor megnyílt a romkocsmában az MNSZ szalon. Azóta is számos alkalommal fogott össze a két intézmény: a színház részt vett a Helynekem Miskolcon már hagyományossá vált gumikacsa-úsztató versenyén, volt sajtótájékoztató az MNSZ szobában, és elindult egy különleges kezdeményezés is, a Critical Slam Poetry.
Három slammer, Barcsai László, Irlanda Máté és Bájer Máté nézte meg a Ványa bácsi előadását, amelyből három teljesen különböző szöveg született. Barcsai László, a miskolci slam közösség összetartója, szellemi vezetője elárulta, először kicsit megijedt ettől a feladattól.
– Elsőként a Ványa bácsi előadásáról kellett valamiféle reflexiót megfogalmaznunk. Tudtuk, hogy az előadás 18 éven felülieknek szól, és kicsit botrányszagúnak tűnt, a városban sok mindent lehetett hallani róla. Megnéztük a nyilvános főpróbát, és két hétre rá el is mondtuk a megszületett szövegeket – mesélte. – Furcsa volt a helyzet, hiszen egy színházi előadás folyamatosan alakul, így az, amit mi láttunk, és amiről írtunk, nem biztos, hogy ugyanaz, mint amiről a néző két hét múlva kijön. Mégis azt éreztem, hogy megfogta a közönséget az előadásunk. Értették a poénokat, nevettek, tapsoltak. Úgyhogy összevetve nagyon jól sikerült ahhoz képest, amennyire tartottam tőle – tette hozzá a slammer.
– Mind a hárman más irányból közelítettük meg az előadásban látottakat. Nagyon erős darab, volt miből meríteni – hangsúlyozta Barcsai László. – Bájer Mátét teljesen elvarázsolta az előadás, azonnal megindult a tolla, már a darab közben. Irlanda Máté inkább az előadásban felvetett problémák vonalán indult el, mint a környezetvédelem vagy a hajléktalanság. Én tulajdonképpen egy kritikát fogalmaztam meg, ami pár órával a mi performanszunk előtt született meg bennem – mondta el. – Nem vagyok színikritikus, de azt hiszem, hogy van elképzelésem arról, hogy milyen a jó színdarab. Nekem tetszett az előadás, bár volt olyan része, amit kicsit öncélúnak éreztem, ezt bele is fogalmaztam a slam-be. Összességében jó kihívás volt ez a feladat, de azt hiszem, még csak kísérletezünk – tette hozzá. – Már készülünk is a következőre, láttuk a Pillantás a hídról című Arthur Miller színművet, és az október 30-ai előadás után a nézők is hallhatják majd, mi született ebből a darabból.
Előadóművészet, hip-hop, költészet, közösség, verseny – mindez együtt a Slam Poetry. A nyolcvanas években, Chicagóban egy Marc Smith nevű melós egy helyi kocsmában előadta saját verseit. Mikor több barátja is követni kezdte példáját, megszületett a slam őse, az úgynevezett „Spoken Word” – a „kimondott szó.” A Slam Poetry mint önálló előadói műfaj pedig a Spoken Word versengő formája. Hazánkba 2006-ban érkezett meg, azóta már szinte minden nagyobb városban működik slam műhely, beindultak a megyei bajnokságok, évente pedig Országos Slam Poetry Bajnokságon versenyezhetnek a slammerek.
Tosca, Momo, Ványa bácsi – idén három csapattal fut a Miskolci Nemzeti Színház
A Miskolci Nemzeti Színház csapata tavaly először indult a versenyen, és 10. helyezést ért el. A tavalyi sikeren felbuzdulva idén három csapattal áll rajthoz a miskolci teátrum, a csapatok nevét a bemutatók címei ihlették. A Tosca csapatban versenyez Regős Ádám, Valádi Zsolt, Kalászdi András és Csizmadia Péter. A Momo csapatában áll rajthoz Szabó Irén, Gazdóf Dániel, Varga Renáta és Vajda Éva. A Ványa bácsi csapatát pedig Oszterman Ferenc, Rusznák András, Simon Zoltán és Molnár Sándor Tamás erősíti.
A klasszikus 42,2 km-es távot 4 fős stafétákban teljesíthetik a művészek, színházi dolgozók. A tagok egymást váltva 11,6 km – 12,1 km – 7,1 km – 11,4 km-es szakaszokat futnak. A tavalyi színházi mezőnyben 23 csapat szerepelt, idén pedig 33 váltó képviseli a színházi szakmát.
Az útvonal Budapest legszebb pontjait érintve halad, a futókat végig zeneszó kíséri, a célban pedig sok ezer lelkes szurkoló tapsa várja őket. A Fut a színház – 2015 verseny csapatai által befizetett jótékonysági nevezési díj a Bajor Gizi Színészmúzeumot támogatja.
