2024. május 08. Mihály

Remény futás Diósgyőrben – Másfélmillió forint gyűlt össze (Képgalériával!)

Lead: 
Közös jótékonysági futást szervezett a Remény Karácsony Alapítvány és a DVTK vasárnapra, a diósgyőri stadionba. Az összegyűlt nevezési díjakból a Down-szindrómában szenvedő gyermekek gyógykezelését támogatják.
Törzs: 

Az I. Remény Futáson az esős, kicsit kellemetlen időjárás ellenére is több mint háromszázan vettek részt, köztük a DVTK sportolói, vezetői és szurkolói is. Mindenki maga dönthette el, hogy 1, 5, 10 vagy 20 kilométeren áll rajthoz. A startot és a célvonalat a diósgyőri stadionnál helyezték el.

A verseny célja az volt, hogy egy egyedülálló fejlesztési technikát, egy Biofeedback, neurofeedback készüléket állítsanak a kis betegek kezelésének szolgálatába, valamint kialakítsanak Miskolcon egy önfenntartó központot, ahol a Down-szindrómás gyerekek és szüleik kezelését, fejlődését megfelelő körülmények között végezhetik.

Az összes nevezési díj egyben támogatói díj is volt, melyet erre a célra fordít a rendezvény egyik főszervezője, a Remény Karácsony Alapítvány.

remeny_futas_20180826_vcs_29.jpg

A rendezvény fővédnöke a jogi és közigazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár volt. Szinay Attila – aki egyébként családjával érkezett a vasárnapi programra – elmondta, amikor a szervezők megkeresték, hogy fővédnökként csatlakozzon hozzájuk, akkor nagy örömmel tett eleget a kérésnek. – Nagy örömünkre egy igen jelentős összeg: 1,5 millió forint jött össze, amit most az alapítvány képviselői jelképesen át is adtak a Gyermekegészségügyi Központ munkatársainak – mondta a helyettes államtitkár.

remeny_futas_20180826_vcs_05.jpg

Szinay Attila kifejtette továbbá, nagyon fontos a műszer megvásárlása, hiszen akik ezzel a betegséggel küzdenek, azoknak most még más városba kell járniuk kezelésre.

remeny_futas_20180826_vcs_07.jpg

Ugyanakkor persze a futóknak is rengeteg örömet szerzett a program, hiszen egészségesen élni jó dolog, de azzal, hogy a nevezési díjjal segíthették az alapítvány céljának megvalósulását, még több embert megmozgatott és összefogásra, támogatásra késztetett.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Remény futás Diósgyőrben – Másfélmillió forint gyűlt össze (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Közös jótékonysági futást szervezett a Remény Karácsony Alapítvány és a DVTK vasárnapra, a diósgyőri stadionba. Az összegyűlt nevezési díjakból a Down-szindrómában szenvedő gyermekek gyógykezelését támogatják.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Szüreti hangulatban Diósgyőrben (Képgalériával!)

Lead: 
Az első, hagyományteremtő céllal megrendezett program nagy sikere után újra szüreti napot rendeztek Diósgyőrben szombaton. Az egyik helyi általános iskola udvarán volt minden, ami a családok számára vonzó lehet: színpadi előadások, kirakodóvásár, de neves fellépőkből sem volt hiány!
Törzs: 

2_szureti_nap_20180825_vcs_05.jpg

A II. Szüreti nap a Miskolci Majorette Együttes látványos felvonulásával vette kezdetét szombat délután 1 órakor.

A résztvevőket a 18. választókörzet önkormányzati képviselője köszöntötte. Novák Józsefné kiemelte, a nagy sikerű program a családokról szól; itt a család minden tagja, minden korosztály megtalálja a számára tetsző programot, ez is volt a célja a szervezőknek.

2_szureti_nap_20180825_vcs_12.jpg

– A szüreti napon egy picit ünneppé varázsolhatjuk a szombatot. Régi ismerősök találkoznak ilyenkor, beszélgetnek, régi történeteket elevenítenek fel, miközben számos program közül is válogathatnak – húzta alá Novák Józsefné.

2_szureti_nap_20180825_vcs_11.jpg

Az első szüreti nap akkora siker volt, annyian érdeklődtek iránta, hogy nem is volt kérdés: idén is megrendezik a programot. – A diósgyőriek, a Kiliánban élők kifejezetten kérték, hogy legyen idén is szüreti nap – tette hozzá a helyi önkormányzati képviselő.

A délután során a gyerekek megismerkedhettek a szőlőpréseléssel és –darálással, a mustkészítéssel is.

2_szureti_nap_20180825_vcs_16.jpg

Közben a színpadon sorra váltották egymást a fellépők. Előbb a Miskolci Majorette Együttes tartott bemutatót, majd amatőr művészeti csoportok következtek. Délután 4-kor a Miskolc Steelleaders-é volt a főszerep, majd a nap koncertekkel folytatódott: Nika után Bebe, majd Csordás Tibi koronázta meg a II. Szüreti napot.

A Bárczay Alapítvány szervezésében megvalósult program fővédnöke Kriza Ákos polgármester volt.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Szüreti hangulatban Diósgyőrben (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Az első, hagyományteremtő céllal megrendezett program nagy sikere után újra szüreti napot rendeztek Diósgyőrben szombaton. Az egyik helyi általános iskola udvarán volt minden, ami a családok számára vonzó lehet: színpadi előadások, kirakodóvásár, de neves fellépőkből sem volt hiány!
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Közel 1 milliárd jut közösségi és kulturális rendezvényekre

Lead: 
Szabadidős centrum a Factory Arénában, közösségi és kulturális rendezvények a szépkorúaknak, fejlesztési program Diósgyőrben – ilyen helyi kezdeményezések is támogatást kapnak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. A miskolci szervezetek összesen 950 millió forintra pályázhatnak.
Törzs: 

Mozi, családi nap, kisvonatos kirándulás – eddig a Salkaházi program minden eleme nagy sikert aratott a nyugdíjasok körében. A közösségi és kulturális programokra nagy igény van Miskolcon.

kozmeghallgatas_180815_14.jpg

Fotó: Mocsári László

A szépkorúak közösségi életének fejlesztése a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban is támogatást kap. A Városházán tartott szerdai közmeghallgatáson sokan érdeklődtek a pályázatról. Sőt voltak, akik kész tervvel érkeztek. Hiring Istvánné, az Együtt Veled Keresztény Alapokon Országos Egyesület elnöke rámutatott: nagyon sok szépkorú szeretne eljutni egyszer életében az Országházba, oda szerveznének látogatást.

kozmeghallgatas_180815_5.jpg

Pályázni legkésőbb október végéig lehet. A programra 45 millió forint áll rendelkezésre. Alakszai Zoltán jegyző örömét fejezte ki, hogy az uniós pályázat keretében most újabb forrásokat sikerül bevonni arra, hogy különböző programokat szervezhessenek a szépkorúak számára.

A székorúak közösségi életének fejlesztésén túl sport- és szabadidőcentrumot szeretnének létrehoznia a Factory Arénában, és egy fejlesztési program is elindul majd Diósgyőrben.

kozmeghallgatas_180815_2.jpg

A helyi kezdeményezéseket a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében összesen 950 millió forinttal támogatják.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Közel 1 milliárd jut közösségi és kulturális rendezvényekre
Címlap lead: 
Szabadidős centrum a Factory Arénában, közösségi és kulturális rendezvények a szépkorúaknak, fejlesztési program Diósgyőrben – ilyen helyi kezdeményezések is támogatást kapnak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. A miskolci szervezetek összesen 950 millió forintra pályázhatnak.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elkezdődött a munka a DVTK női kosárlabdacsapatánál is

Lead: 
Cziczás Lászlónak egy új városban kell egy új csapatot építenie. A vezetőedzőnek azonban könnyebbséget jelent, hogy vannak ismerős játékosok a csapatban. Megtudtuk azt is, hogy a héten megérkezhet a csapat új kongói centere is.
Törzs: 

A nyári szünetet követő első tréningre egy picit tekintettel, de azért kellő szigorral vezényelte le az első eligazítást, majd vágott neki immár Cziczás László irányításával az alapozásnak az Aluinvent DVTK. A 2-3 hetes időszak elsősorban a terhelésről szól, ám mint azt megtudtuk, nemcsak a monoton gyakorlatokból áll majd ez az időszak, hanem igyekszik azért „megszínezni” az eseményeket az edzőpáros. Hiszen a csapat elé kitűzött célok meglehetősen komolyak, éppen ezért, megvalósításuk nem lesz egyszerű.

aluinvent_dvtk_felkeszules_1808_1.jpg

Forrás: az Aluinvent DVTK hivatalos Facebook-oldala

– Nekem egy kis könnyedséget ad azért, hogy van egy-két játékos a csapatomban, akiket ismerek, illetve az is nagyon fontos, hogy ők ismernek engem – mondta el a Miskolc Televíziónak Cziczás László. – Tudják, hogy mit várok el tőlük, tudjuk, hogy mik azok a feltételek, amiknek meg kell felelni.

aluinvent_dvtk_felkeszules_1808_2.jpg

A célok közé tartozik az is, hogy egy olyan szimpatikus csapat alakuljon ki, amelyik miatt nagyon sok néző jár majd a bajnoki meccsekre. Ebben nagyon sokat segíthet új csapatának a válogatott játékmester is, aki nagyon nagy kedvvel kezdte meg a munkát és ráadásul édesapja is miskolci. Medgyessy Dóra úgy fogalmazott, hogy egy sportoló életében mindig kellenek célok, azok nélkül nem lehet nekirugaszkodni egy évnek.

– Én személy szerint nagyon bízom benne, hogy ezzel a csapattal minimum a legjobb négybe be tudunk kerülni. Aztán ha ez sikerül, akkor itt olyan szívek vannak, találkoznak, küzdenek együtt, hogy ott már nem biztos, hogy lesz megállás – tette hozzá mosolyogva.

aluinvent_dvtk_felkeszules_1808_3.jpg

Amennyiben minden a tervek szerint alakul, a héten megérkezik majd a csapat új kongói centere, Chanel Mokango is. De a többi hazai gárda is nagyon belehúzott az erősítések terén, így egészen komolyan megerősödő csapatokból álló hazai magyar bajnokság kezdődik majd, remélhetőleg a DVTK főszereplésével.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Elkezdődött a munka a DVTK női kosárlabdacsapatánál is
Címlap lead: 
Cziczás Lászlónak egy új városban kell egy új csapatot építenie. A vezetőedzőnek azonban könnyebbséget jelent, hogy vannak ismerős játékosok a csapatban. Megtudtuk azt is, hogy a héten megérkezhet a csapat új kongói centere is.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Három év alatt 81 ezer családnak segített a Csok az otthonteremtésben

Lead: 
A programon keresztül több mint 230 milliárd forintot fizetett ki a kormány. A támogatásnak köszönhetően több mint 25 ezer család vállalt újabb gyereket.
Törzs: 

A Miskolc Televíziónak nyilatkozó, öttagú Tóth család februárban költözött el az avasi panelből Martinkertvárosba, itt már jóval tágasabban élnek. Mindhárom gyereknek van külön szobája, sőt most már egy nagy nappali is. Az új ház csaknem 100 négyzetméteres, míg a régi panellakás csak 55 volt. Bár néhány bútor még hiányzik, és a ház sincs teljesen befejezve, de a család új élete már elkezdődött. Katalin azt mondja, a családi otthonteremtési kedvezmény nélkül esélyük sem lett volna rá, hogy megépítsék álmaik házát.

– Tíz éve nézegettem a használ házakat, volt megtakarításunk is, de az is kevésnek bizonyult, tehát így esélytelen lett volna Csok nélkül. Aztán hál’ Istennek így sikerült megvalósítani az álmunkat – tette hozzá.

Nem csak Katalinék vágyai teljesültek a támogatásnak köszönhetően. A Csok az otthonteremtési programnak a legfontosabb eleme. Az indulása óta, vagyis az elmúlt három év alatt több mint 80 ezer családnak segített a kormány. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár korábban elmondta: szeretnék, ha ez a jövőben is folytatódna, a jövő évi költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezt az országgyűlés már elfogadta, tehát jövőre is folytatják az otthonteremtési programot.

Ami a családok támogatásán túl egy másik célkitűzést is teljesített, hiszen az építőipar is új lendületet kapott. Az új lakásépítési engedélyek száma alapján pedig arra számítanak, hogy ez a dinamika a jövőben is fennmarad.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Három év alatt 81 ezer családnak segített a Csok az otthonteremtésben
Címlap lead: 
A programon keresztül több mint 230 milliárd forintot fizetett ki a kormány. A támogatásnak köszönhetően több mint 25 ezer család vállalt újabb gyereket.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elkezdődött a tanszerbeszerzés

Lead: 
A valamivel több mint 2 hét múlva kezdődő tanévkezdésre a boltok is felkészültek, hatalmas kínálattal várják a diákokat. Az iskolák tájékoztatják a szülőket a szükséges felszerelésekről, így elkerülhető, hogy felesleges holmikra is költsenek a családok. A tanulók jelentős része ingyenesen jut tankönyvhöz, de még így is tízezrekbe kerül az iskolakezdés.
Törzs: 

Füzetek, mappák, rajzlapok és ceruzák, vonalzók beszerzése is elkezdődött augusztus közepén. A lista sem rövid, amivel az anyukák és a gyerekek a papírboltokba érkeznek. Tóth Ágnes például a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, hogy már az évzárókor kaptak egy listát az iskolától arról, hogy mit kell beszerezniük.

– Körülbelül feleannyi tanszert kell megvásárolnunk, mint amikor még az első osztályra készültünk. Nagyjából sikerült is már mindent beszerezni. Persze, nagy az izgalom, de az öröm is az iskolakezdéshez közeledve – mondta az anyuka.

iroszerek_2018081310.jpg

Kék a fiúknak, rózsaszín a lányoknak – az iskolatáskát leginkább az elsősök szülei nézegetik, de a füzetek minden boltban nagyon fogynak. Sokan vannak az írószerboltokban, mindenki válogat, hiszen a kínálat óriási. A Wondex Kft. üzletvezetője kiemeli, hogy a szülőknél fontos a jó ár-érték arány. Kovács Tímea hozzáteszi, van, aki a legjobb minőséget választja, mert úgy gondolja, hogy ezzel is segíti gyermeke fejlődését, az üzlet azonban odafigyel arra, hogy megfizethető árú termékeket is kínáljanak.

iroszerek_201808138.jpg

Csak a legfontosabb iskolai felszerelések beszerzése több tízezer forintba is kerülhet. Egy elsős beiskolázása elérheti a 100 ezer forintot is. Segítség lehet, hogy az állam idén csaknem 1 millió tanulónak ingyen tankönyveket biztosít. Idén nagyjából 90 ezer első osztályos kezdi meg az általános iskolát, az első tanítási nap szeptember 3-án, hétfőn lesz.

iroszerek_201808137.jpg

Az idén is korábban fizeti ki az államkincstár a szeptemberi családtámogatási ellátásokat. A több mint egymillió érintett már augusztus 27-én megkapja a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást, illetve a gyermeknevelési támogatást. Akik bankszámlára kapják az ellátást, azoknak augusztus 27-én írják jóvá az összeget, és a posta is ekkor kezdi a kézbesítést.

Ez az előrehozott kifizetés nem többletjuttatás, a szeptemberi ellátás érkezik korábban annak érdekében, hogy a családok könnyebben készülhessenek fel a tanévkezdésre.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Elkezdődött a tanszerbeszerzés
Címlap lead: 
A valamivel több mint 2 hét múlva kezdődő tanévkezdésre a boltok is felkészültek, hatalmas kínálattal várják a diákokat. Az iskolák tájékoztatják a szülőket a szükséges felszerelésekről, így elkerülhető, hogy felesleges holmikra is költsenek a családok. A tanulók jelentős része ingyenesen jut tankönyvhöz, de még így is tízezrekbe kerül az iskolakezdés.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Mert kalandozni jó! – Egyhetes ökotábor indult gyerekeknek Miskolcon

Lead: 
A környezetvédelem és az energiahatékony hétköznapok trükkjei mellett a gyerekek Miskolc érdekességeivel is megismerkedhetnek. A tábor egy kincskereső túrával kezdődött a belvárosban.
Törzs: 

Trükkös feladvány és természetesen az elmaradhatatlan kincses térkép. A lovas szekerek idejébe kalandoztak a gyerekek az öko napközi programján. Barkai Zalán Sólyom meséli is, hogy a Villanyrendőrtől indultak, aztán egy kovácsoltvas kapuban megtalálták Marx Károly nevét, majd megnézték a régi telefonközpont helyét, aztán a Szinva mentén elérkeztek a régi Royal hotelhez.

oko_napkozi_pr_201808131.jpg

Fotó: Parai Roland

Onnan a Centrumhoz vezetett az út, a királylányokhoz. A kincskeresésben Miskolc izgalmas, rejtett belvárosi értékeit fedezték fel a kicsik. A sétáló utcán évszámokat, különleges kapukat és a régi idők jeleit kutatták a kis felfedezők.

oko_napkozi_pr_201808132.jpg

Az öko kuckó idei napközis táborában csaknem tízféle túra lesz a gyerekeknek. A város megszerettetése mellett az Ökológiai Intézet Alapítvány a környezetvédelemre is játékosan oktatja a kicsiket. F. Nagy Zsuzsanna alapítványi munkatárs elmondta, a fiatalok megismerkedtek például a zöld háztartással, de szerepel még a programban kreatív foglalkozás, és főzni is fognak.

oko_napkozi_pr_201808136.jpg

– A helyi piacon helyi termelőktől vásárolunk egészséges, magyar élelmiszereket, ezekből a gyerekek fogják megfőzni az ebédre valójukat. Az ökokuckókban nagyon sok napelemes és energia-hatékony, víztakarékos eszköz van, ezeket is ki fogják próbálni – ecsetelte a részleteket a szervező.

oko_napkozi_pr_2018081315.jpg

Az alapítvány évek óta szervezi napközis, nyári táborát. Segítve a felnőtteknek is, hogy a gyerekek biztonságban és szórakozva töltsék el az iskolamentes napokat. Ezúttal tizenöt kisgyerek tanulhat a városról és a természetvédelem fontosságáról egy héten át.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Mert kalandozni jó! – Egyhetes ökotábor indult gyerekeknek Miskolcon
Címlap lead: 
A környezetvédelem és az energiahatékony hétköznapok trükkjei mellett a gyerekek Miskolc érdekességeivel is megismerkedhetnek. A tábor egy kincskereső túrával kezdődött a belvárosban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Rendhagyó divattörténeti előadás a Diósgyőri várban

Lead: 
Vajon mit rejt a ruhásláda? Mit lát, aki az ördög ablakára tekint? Mi fán terem a „csőrös cipellő”? Udvarhölgyek meséltek a királyok, királynék és középkori udvar lakóinak öltözködési szokásairól, furcsaságairól és titkairól vasárnap Diósgyőr várában.
Törzs: 

Johanna udvarhölgy a Miskolc Televízió riporterének elmondta, a gótika egy nagyon izgalmas korszak az öltözködés terén is: igazán a nagy túlkapásokról híres egész Európa-szerte. A magyar udvar azonban egy kicsit visszafogottabb ekkor.

– Ahogy a festményeken is bemutatom, a hosszú, „csőrös cipellő” az egyik ilyen jellegzetes lábbeli a korban. A látogatók nagy kedvencei ezek, de bevallom, én magam is nagy érdeklődéssel tanulmányozom őket. A másik ruhadarab, ami a kort jellemző, az az ördög ablaka. Úgy tartották, hogy ezen át incselkedik az ördög a férfi tekintettekkel, ez is egy izgalmatos ruhadarab – ecsetelte az udvarhölgy. Megtudjuk, hogy a XIII. század végén, XIV. század elején rendkívül divatosnak számított az oldalt a csípőig mélyen felhasított, sokszor prémekkel bélelt felsőruházat, ami látni engedte az alatta viselt szűk ruha révén a test idomait. Ezért is hívták ezt a hasítékot az ördög ablakának.

rendhagyo_divattorteneti_eloadas_a_diosgyori_varban_20180805_bl_021_web.jpg

Az udvarhölgy hozzátette, magyar földön kevés a forrás arról, hogyan öltözködtek eleink. A Képes Krónika, az Anjou-legendárium, a budavári gótikus szoborlelet – ezek mesélnek nekünk arról a korról. Arról, hogy a nyugati mintákhoz képest szolidabb, visszafogottabb az öltözködés, nem a nagyon-nagy fejdíszekkel és hosszú cipelőkkel ékeskedtek a magyarok. Megjelennek ezek is, de mindig valamivel visszafogottabban, fűzte hozzá Johanna.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Rendhagyó divattörténeti előadás a Diósgyőri várban (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Vajon mit rejt a ruhásláda? Mit lát, aki az ördög ablakára tekint? Mi fán terem a „csőrös cipellő”? Udvarhölgyek meséltek a királyok, királynék és középkori udvar lakóinak öltözködési szokásairól, furcsaságairól és titkairól vasárnap Diósgyőr várában.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Vízosztás, párakapu, útlocsolás a miskolci kánikulában

Lead: 
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos a napokban. Miskolcon minden nap vizet osztanak a város forgalmas részein, beüzemelték a párakapukat, tovább működnek az ivó- és szökőkutak, egy órával tovább tartanak nyitva a strandok is és az aszfaltot is elkezdték locsolni.
Törzs: 

A napok óta tartó meleg miatt ugyanis teljesen felforrósodott az aszfalt. A hűtésről péntekig minden nap gondoskodik a város. A főbb közlekedési utakat délután 2 és este 10 óra között locsolják.

Az országos tiszti főorvos másodfokú hőségriasztást rendelt el. Miskolcon a következő napokban harminc fok fölött alakul majd a hőmérséklet, és hajnalban sem lehet számítani felfrissülésre.

parakapu_20180730_vcs_2.jpg

Folyadékpótlás és a szervezet hűtése – ilyenkor erről a legfontosabb gondoskodni. A város forgalmas részein vízosztással és párakapukkal próbálják elviselhetőbbé tenni a forróságot.

parakapu_20180730_vcs_6.jpg

Pásztor Imre, a miskolci polgármesteri hivatal vállalati és projektkommunikációs vezetője ismertette, a Centrumnál, a Villanyrendőrnél és a Búza téren vannak ilyen pontok, egyébként ezeken a helyeken, forgalomtól függően akár 1-2 ezer pohár vizet is kiosztanak a munkatársaik.

utlocsolas_20180730_vcs_01.jpg

Egész nap működnek a város ivókútjai és tovább üzemelnek a szökőkutak is. Ezeknek a többsége már reggel 8-tól este 9-ig működik.

utlocsolas_20180730_vcs_12.jpg

A legszerencsésebbek persze most azok, akik a strandokon hűsölhetnek. Ráadásul mindhárom fürdő egy órával tovább tart nyitva.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Vízosztás, párakapu, útlocsolás a miskolci kánikulában
Címlap lead: 
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos a napokban. Miskolcon minden nap vizet osztanak a város forgalmas részein, beüzemelték a párakapukat, tovább működnek az ivó- és szökőkutak, egy órával tovább tartanak nyitva a strandok is és az aszfaltot is elkezdték locsolni.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kicsengettek - utolsó tanítási nap volt az iskolákban

Lead: 
Véget ért a tanév az általános és középiskolákban. Miskolcon és a közelben lévő településeken a KLIK által fenntartott iskolákban több mint 160 ezer gyereknek kezdődött el a két és fél hónapos nyári vakáció. Az utolsó napon már szinte sehol sem volt tanítás. A legtöbb általános iskolában a ballagásra készültek, vagy az udvaron játszottak a diákok. Holnaptól kezdődhet a nyaralás, a tanárokra viszont vár még egy-két dolgos hét.
Törzs: 

A Fazekas általános iskolában az utolsó nap már nem a tanulásról szólt. A gyerekek a délutáni ballagásra készültek. A felsősök és a tanárok virágokkal díszítették a bejáratot, a folyosót és a termeket is. A díszítésnél viszont fontosabb a táblán lévő felirat: a vakáció elkezdődött.

Természetesen minden diák tele van tervekkel. Dobos Julianna hittantáborba megy majd, valamint festőtanfolyam is tervbe van véve. Aztán a családjával megy majd Gödre, Nyíregyházára és a Balatonra.

Az iskola udvarán, az utolsó napon a megszokottnál többen játszottak, de voltak olyanok is, akik a folyosón ülve beszélgettek, tervezgették a nyarat. Kovács Brúnó elmondta, a nyáron Horvátországba mennek, búvárkodni szeretne majd.

utolso_tanitasi_nap_20180615_vcs_11.jpg

A Földes Ferenc Gimnáziumban leginkább pingpongozó fiatalok törték meg a csendet. Már ők is a nyári pihenésre koncentrálnak. Koós Gábor abban már most biztos, hogy sokat fog pihenni, a barátokkal focizni, de azért a sok sport meg filmnézés mellett azért szán majd egy kis időt is a tanulásra – jövőre érettségizni fog ugyanis.

Most viszont a pihenés következik, legalábbis a diákoknak. A tanárokra viszont még sok feladat vár a nyári szünet előtt. Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatója elmondta, számukra még nem ér véget a tanév, hiszen a mai nap érkeztek az emelt szintű érettségi vizsgák osztályozó ívei, tehát az érettségi jegyzőknek még nagyon komoly feladatuk van.

A Miskolci járásban az intézményfenntartóhoz tartozó iskolákban több mint 16 ezer diáknak ért véget az idei tanév.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Kicsengettek - utolsó tanítási nap volt az iskolákban
Címlap lead: 
Véget ért a tanév az általános és középiskolákban. Miskolcon és a közelben lévő településeken a KLIK által fenntartott iskolákban több mint 160 ezer gyereknek kezdődött el a két és fél hónapos nyári vakáció. Az utolsó napon már szinte sehol sem volt tanítás. A legtöbb általános iskolában a ballagásra készültek, vagy az udvaron játszottak a diákok. Holnaptól kezdődhet a nyaralás, a tanárokra viszont vár még egy-két dolgos hét.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak