2024. május 08. Mihály

Társadalmi elnököt választott az MVLC

Lead: 
Hercsik Istvánt kérték fel a Miskolci Vízilabda Club (MVLC) társadalmi elnöki posztjára. Az Avalon Parkban csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón elhangzott: csak a vezetési struktúra változik, a korábbi klubelnök, Bachner András továbbra is szakmai irányítója marad a miskolci vízilabdasportnak. Szó esett a hétvégi Magyar Kupa négyes döntőről is: a miskolciak meglepetésre készülnek.
Törzs: 

Az MVLC korábbi klubelnöke a sajtótájékoztató alkalmával felelevenítette a 2013-as alapítás óta elért sikereket. Bachner András emlékeztetett, az élvonalban eltöltött első évben a 11., majd rá egy évre már az 5. pozíciót sikerült megszerezni – ezzel kivívták az Európa-kupa szereplést is. – Jó helyen állunk most is a bajnokságban, a magyar kupában pedig elődöntőt játszunk – mutatott rá.

A szakmai építkezést emelte ki beszédében Miskolc alpolgármestere. Kiss János méltatta azt a kitartó és lelkiismeretes munkát, amivel az MVLC kivívta magának az elismerést a világ egyik, ha nem a legerősebb vízilabdabajnokságában. – Ha azt néznénk, hogy az elmúlt években melyik csapat fejlődött a legtöbbet, akkor ezt a címet minden bizonnyal a miskolci csapat kapná meg – tette hozzá. Az alpolgármester szerint a jövő még nagyobb lehetőségekkel kecsegtet.

mvlc_sajtotajekoztato_181213ml_12.jpg

Társadalmi elnököt neveztek ki ugyanis a klubnál, Hercsik István személyében. Cége, a Mento Környezetkultúra Kft. több éve támogatja a klubot. Az üzletember példaértékűnek nevezte az MVLC felépítését és fejlődését, ami – mint fogalmazott – „bármely szponzor vagy sportszerető ember számára vonzó”. Kifejtette, közel 180 igazolt játékosa van a klubnak, látszik, hogy a vezetés egy világos koncepció mentén gondolkodott; tudták, hogyan lehet sikert elérni. Míg vannak, akiknek nagyon sok pénzük van, és leigazolják a legjobb játékosokat, addig Miskolcon „tudással, hittel, lelkesedéssel” utánpótlást neveltek.

mvlc_sajtotajekoztato_181213ml_20.jpg

– Meglátásom szerint a magyar sportnak utóbbi az útja, ezt kell jól csinálni. Miskolcon is ez történt. Nem lesz könnyű innen fentebb lépni – mondta Hercsik István, aki úgy határozta meg a pozícióval járó feladatokat, hogy „a sportszakmai munka mögé meg kell próbálnom összerakni a társadalmi kapcsolatokat, financiális kérdéseket”.

mvlc_sajtotajekoztato_181213ml_32.jpg

Sike József vezetőedző úgy kommentálta a vezetésben történt változást, hogy ez „egy fantasztikus lépés, hiszen egy miskolci kötődésű főszponzort találtunk”. És bár a kezdetektől elismerik, hogy a vízilabda nem tradicionális sportág Miskolcon, szeretnék elérni, hogy 10 év múlva már ekként beszéljenek róla.

Szasa Misics csapatkapitány sok sikert kívánt a társadalmi elnök munkájához. Elmondta, a csapat mindent meg fog tenni a jó szereplésért, és hogy méltóképpen képviseljék a klubot a különböző sorozatokban.

mvlc_sajtotajekoztato_181213ml_35.jpg

A hétvégén rendezik meg a BENU Férfi Magyar Kupa elődöntőjét és döntőjét, ahol a miskolci csapat is érdekelt. Szombaton a BVSC ellen játszanak Sike József tanítványai, győzelem esetén döntőzhetnek az OSC-Ferencváros párharc nyertesével. Bachner András szerint az elődöntőben nagy eséllyel szállnak vízbe, már ez fantasztikus eredmény lenne.

– Aztán a döntőben, egy mérkőzésen bármi megtörténhet, most azt mondom, ide nekünk az oroszlánt is! – fogalmazott.

mvlc_sajtotajekoztato_181213ml_53.jpg

Sike József más sportágakból hozott példákat felelevenítve rámutatott: akár kevesebb tapasztalattal rendelkező „kiscsapatok” is odaérhetnek a döntőbe, sőt!

mvlc_sajtotajekoztato_181213ml_13.jpg

– A mi csapatunk semmivel sem rosszabb, mint a másik három. Egyedül a hagyomány hiányzik csak esetünkben, de ki kell taposni magunknak az utat. Be fogjuk bizonyítani, hogy bármi megtörténhet; nem mondom azt, hogy már most pezsgővel készülök, de… De bármi benne lehet ebben a hétvégében – tette hozzá a vezetőedző.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Társadalmi elnököt választott az MVLC
Címlap lead: 
Hercsik Istvánt kérték fel a Miskolci Vízilabda Club (MVLC) társadalmi elnöki posztjára. Az Avalon Parkban csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón elhangzott: csak a vezetési struktúra változik, a korábbi klubelnök, Bachner András továbbra is szakmai irányítója marad a miskolci vízilabdasportnak. Szó esett a hétvégi Magyar Kupa négyes döntőről is: a miskolciak meglepetésre készülnek.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Téli Tárlat Miskolcon – „A szemünk is szépségekben gyönyörködhet”

Lead: 
Több mint 300 alkotásból végül mintegy 160-at válogattak ki és tártak a nagyérdemű elé az idei Téli Tárlaton, amit szombat délután nyitottak meg a Miskolci Galériában. A klasszikusok – kisplasztika, porcelánmű – mellett a kortárs technikák is megjelennek a kiállításon. Kilenc művész vehetett át díjat.
Törzs: 

A fővároson kívüli első vidéki kortárs képzőművészeti seregszemle 1955-ben Miskolcon indult, és nagyon sokáig az egyetlen volt vidéken. Aztán hagyománnyá vált, hogy a városban, a régióban alkotó képzőművészek évről évre megmérettetik magukat.

teli_tarlat_20181208_vcs_01.jpg

Ez már a 24. alkalom, hogy Téli Tárlatot rendeznek Miskolcon, a „kora” alapján a legrangosabbat a magyar képzőművészeti életben – mondta el a Herman Ottó Múzeum igazgatója. Tóth Arnold köszöntőjében ismertette, 2019-ben jubileumokat ünnepelnek: a múzeum 120 éves lesz, a galériában pedig arra fognak emlékezni, hogy jövőre lesz 100 éve annak, hogy elindult a mai alkotóház helyén egy képzőművészeti szabadiskola, ami a mostani eseménynek is valahol a történeti gyökerét jelenti.

teli_tarlat_20181208_vcs_06.jpg

– Mi köti össze egymással a galériát, a múzeumot, a kiállító helyeket? Az érték fogalma, ami a munkatásainkat is összeköti, önökkel, látogatókkal, fiatalokat az idősebbekkel – mondta el.

teli_tarlat_20181208_vcs_05.jpg

Kiss János alpolgármester köszöntőjében különösen szerencsésnek nevezte a miskolciakat abból a szempontból is, hogy „2018 adventjében nemcsak a lelkünk, hanem a szemünk is szépségekben gyönyörködhet” a tárlatnak köszönhetően.

teli_tarlat_20181208_vcs_08.jpg

– A kortárs művészet nemcsak üzleti, hanem társadalmi alapon is jó befektetés, hiszen a kortárs művészek példaképpé válnak a fiatalok előtt, fejlesztik a kulturális ízlést. Mindazonáltal a kortárs művészek hírnevet, sikert és büszkeséget hoznak a városunknak – fogalmazott Kiss János. Ezért is fontos Miskolcnak visszatérni azokhoz a XX. századi időkhöz, amikor Miskolc a magyar képzőművészet egyik fellegvára volt saját művészteleppel és olyan művészekkel, mint Sassy Attila, Gimes Lajos, Seres János, Feledy Gyula, Kondor Béla, a Miskolci Grafikai Műhely és persze Szalay Lajos. Az a Szalay Lajos, akiről Pablo Picasso azt mondta: „Ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek. Ha csak egy, az Szalay Lajos.”

teli_tarlat_20181208_vcs_04.jpg

Az alpolgármester azzal folytatta, hogy „ott voltunk tehát a csúcson és oda kell most visszatérnünk, amelyre minden lehetőségünk adott”. A megújult és restaurált Öreg halász már várja, hogy a múzeumban hamarosan induljon a felújítás és bővítés, hogy a Kövesi-gyűjtemény restaurálása véget érjen, hogy létrejöjjön egy sohasem volt méretű és színvonalú kiállítási tér nekünk, miskolciaknak. – Ami újra a középpontba állítja majd Miskolcon a képzőművészetet és ide vonzza a kortárs alkotókat. Alkotni vagy kiállítani. Így vagy úgy – szívesen fogjuk látni őket – tette hozzá.

teli_tarlat_20181208_vcs_03.jpg

Paul Gardner kortárs művészt idézve – „egy festmény soha nincs befejezve – csak megáll egy-egy érdekes helyen.” – Kiss János végül kifejtette: akkor van befejezve egy festmény, ha a lelkünkbe talál. – A XXIV. Miskolci Téli Tárlat minden látogatójának azt kívánom, hogy érzésekkel gazdagodva távozzanak ebből a galériából – zárta szavait az alpolgármester.

teli_tarlat_20181208_vcs_09.jpg

A kiállítást Kónya Ábel képzőművész nyitotta meg. Érdeklődésünkre úgy fogalmazott, mind színvonalát, mind keresztmetszetét tekintve sikeresnek ítéli meg a tárlatot. – Nem egy ívású a kiállítás, rendkívül sokszínű, nehezen behatárolható mind technikában, mind tematikában, mind művészeti megoldásokban. Ilyen a kortárs művészet jelenleg; rengeteg benne a hivatkozás. A rendezés is nagyszerűen sikerült. A zsűrinek pedig nehéz dolga volt az anyagot kiválasztani – mondta.

teli_tarlat_20181208_vcs_17.jpg

A képzőművész hozzátette: amikor az ember belép a galériába, az az érzése, hogy egy harmonikus, nagyon izgalmas a tér, amiben a kortárs képzőművészet egy szeletével találkozhat. – Sokan érzik úgy, hogy fontos a megjelenés a Téli Tárlaton, ahol egy színvonalas anyaggal találkozhat a látogató. Akit tehát érdekel, hogy mi történik ma a képzőművészetben, az mindenképpen jöjjön el ide, mert ez egy fontos állomás – húzta alá.

teli_tarlat_20181208_vcs_16.jpg

Díjalapítók:
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, Herman Ottó Múzeum, Fux Zrt., Á. Tóth és Barátai Produkciós és Reklámügynökség Kft., ArtPont Művészellátó, Múzsák Kertje Alapítvány, Spanyolnátha Művészeti Folyóirat, Lácacsékei Művésztelep

A válogató zsűri tagjai:
Erőss István képzőművész, Koronczi Endre képzőművész, Szalai Katalin képzőművész

A díjzsűri tagjai:
Kishonthy Zsolt művészettörténész, Rácmolnár Sándor képzőművész, Urbán Tibor képzőművész

A kiállítás – melynek megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta – december 8-tól január 27-ig, vasárnap, hétfő és az év végi ünnepnapok kivételével naponta 9-17 óráig látogatható.

A XXIV. Miskolci Téli Tárlat díjazottjai:

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (díjalapító): Szanyi Borbála (díjazott)

Herman Ottó Múzeum: Ferenczy Zsolt

Fux Zrt.: Csomós Zoltán

MissionArt Galéria és MŰÚT szerkesztősége: Varga Éva

Á. Tóth és Barátai Produkciós és Reklámügynökség Kft.: Török Eszter

ArtPont Művészellátó: Balogh Kristóf József

Múzsák Kertje Alapítvány: Kormos Evelin

Spanyolnátha Művészeti Folyóirat: Síró Lajos

Lácacsékei Művésztelep: Koncz Gréta.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Téli Tárlat Miskolcon – „A szemünk is szépségekben gyönyörködhet”
Címlap lead: 
Több mint 300 alkotásból végül mintegy 160-at válogattak ki és tártak a nagyérdemű elé az idei Téli Tárlaton, amit szombat délután nyitottak meg a Miskolci Galériában. A klasszikusok – kisplasztika, porcelánmű – mellett a kortárs technikák is megjelennek a kiállításon. Kilenc művész vehetett át díjat.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Focitornával jótékonykodnak

Lead: 
Jótékonysági kispályás labdarúgótornát rendezett – immár hatodik alkalommal – a Fidelitas miskolci csoportja szombaton a megújult Szabó Lőrinc Általános Iskola tornatermében.
Törzs: 

megnyito.jpg

Az adventi időszakban a Fidelitas „Fogjunk össze Kárpátaljáért” címmel pénzadományokat gyűjt külhoni magyar fiatalok számára. Ennek kapcsán a tornára nevező csapatok részére is meghirdették a gyűjtést, ugyanis fontosnak tartják, hogy Miskolcon is szolidárisak legyenek a határon túl élő magyar testvéreinkkel.

fidelitas_kupa_20181208_vcs_07.jpg

Hét csapat, mintegy félszáz fiatal mozog egy jót szinte az egész szombat során. Molnár Péter, a polgármesteri hivatal Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke elmondta, a Mecénás alapból támogatják a rendezvényt, mert – fogalmazott az önkormányzati képviselő – „örülünk minden olyan kezdeményezésnek, ami sportolásra buzdítja a fiatalokat”.

fidelitas_kupa_20181208_vcs_14.jpg

– A rendezvénynek persze van egy nemes célja is: a Fidelitas a kárpátaljai magyar fiatalok megsegítésére gyűjtési akciót szervezett. Az önkormányzat és személy szerint magam is ezért is támogattam a tornát – mondta el Molnár Péter.

Kiemelte, Miskolcon egyre több olyan rendezvény, verseny van, ami lehetőséget teremt a sportolásra, mozgásra. Az önkormányzat pedig szívesen támogatja ezeket a programokat.

fidelitas_kupa_20181208_vcs_09.jpg

A tornán értékes sporteszközökkel – mezekkel, sportszárakkal, kapus-felszerelésekkel, labdákkal – díjazzák az első három helyezett csapatokat.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Focitornával jótékonykodnak
Címlap lead: 
Jótékonysági kispályás labdarúgótornát rendezett – immár hatodik alkalommal – a Fidelitas miskolci csoportja szombaton a megújult Szabó Lőrinc Általános Iskola tornatermében.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Borlovagokat avatott az István Nádor Borlovagrend (Képgalériával!)

Lead: 
Hagyományos gálavacsorájukon idén is borral öntözték meg lillafüredi fenyőfájukat a jó termés reményében az István Nádor Borlovagrend tagjai. A báli bevételből pedig daganatos beteg gyerekek gyógyítását támogatják.
Törzs: 

Harmonika szóval vonultak fenyőfájukhoz a borlovagrendek Lillafüreden, hagyomány, hogy advent idején borral locsolják meg. A teremtőt pedig arra kérik, hogy bőséges termést adjon.

borlovagok_istvan_nador_181201ml_11.jpg

A locsolás után forralt borral, apró falatkákkal indult a gálavacsora – olyan borlovagok társaságában, mint az Edda frontembere, aki maga is rendszeres borivó és a jó társaságot is szereti.

borlovagok_istvan_nador.jpg

– Azért jó itt lenni, mert itt egyforma rezgésű emberek vannak – fogalmazott Pataki Attila. – Olyan barátokkal találkozhatok itt, akik szeretik az életet, szeretik a bor ízét, a szerelmük csókját. Az ilyenek csak jó emberek lehetnek.

És itt tényleg vidám emberek vannak, akik tiszta lélekkel érkeztek ide. Mindenki úgy jött, hogy ma este jól fogja magát érezni. Ebből csak egy fergeteges buli kerekedhet!

borlovagok_istvan_nador_181201ml_17.jpg

A buli persze már a Palotaszálló patinás falai között folytatódott, ahol minden évben borlovagokat is avatnak. Aki szereti és ismeri is a jó borokat, sőt még ajánlást is kap, számíthat rá, hogy a borlovagok befogadják. Aztán már csak az eskü van hátra, és persze a méteres borosüveggel való lovaggá ütés.

coo.jpg

Aztán a neve bekerül a hatalmas kódexbe és oklevél is tanúsítja, hogy borlovag lett.

Idén kollégánk is beállhatott az István Nádor rend borlovagjai közé. Szladics István, a MIKOM Nonprofit Kft. marketing munkatársa óriási megtiszteltetésként élte meg, hogy borlovaggá ütötték.

istvan_nador_borlovagok_szladicsi_1.jpg

Frankovics-Rusz Alexandra, Czupper András és Szladics István kollégánk

– Amit a borlovagrend képvisel, azaz a minőségi magyar borok terjesztését, a borturizmust, a jótékonykodást, mindez nagyon közel áll hozzám. Úgy érzem és gondolom, hogy ebben a csapatban én magam is hozzá fogok tudni tenni valamit ehhez – mondta.

A gálavacsora a jótékonyságról is szól: az adományokból befolyt összeget minden évben jótékony célra fordítja az István Nádor Borlovagrend. Czupper András elnök ismertette, elsősorban a GYermekegészségügyi Központ (GYEK) rákkal küzdő kis betegeit segítik. Ezen felül idén is „támogatjuk egy világtalan kis barátunkat, aki a borrendünknek is a tagja”. A jótékonysági bálon befolyt összeget a GYEK eszközök beszerzésére, a gyógyítás fejlesztésére költheti majd.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Borlovagokat avatott az István Nádor Borlovagrend (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Hagyományos gálavacsorájukon idén is borral öntözték meg lillafüredi fenyőfájukat a jó termés reményében az István Nádor Borlovagrend tagjai. A báli bevételből pedig daganatos beteg gyerekek gyógyítását támogatják.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Sokszoros véradókat köszöntöttek a Megyeháza dísztermében

Lead: 
Csaknem százan kaptak elismerést azért, hogy önzetlenül nyújtják karjukat a rászorulókért. Az eseményen volt olyan résztvevő is, aki már 110-szer segített. A Magyar Vöröskereszt idén még közel 100 véradást tervez, amellyel a megye véradóit szólítja meg.
Törzs: 

Sokszoros véradókat köszöntöttek a Véradók napján. Csaknem százan kaptak elismerést önzetlenségükért. A kitüntetettek közül is kiemelkedő Tóth András segítségnyújtása, aki már 110-szer adományozott vért. Azt mondta, addig jár még véradásra, amíg csak lehet.

– Úgy tudom, 65 éves korig lehet adni vért. Most, levezetésképpen három alkalommal még adok vért, aztán megpihenek – mondta.

voroskereszt_20181127_1.jpg

Mintegy 19 ezren jelentkeztek idén véradásra a megyében, közülük Miskolcon körülbelül 7500-an. Breitenbach Géza, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének elnök ismertette, 1100 alkalommal mintegy 28 ezer egységet vesznek azoktól az emberektől, akiket a Magyar Vöröskereszt szervez.

voroskereszt_20181127_4.jpg

Ez a vérmennyiség elegendő ahhoz, hogy a vérellátás zavartalanul működjön, de fontos, hogy a fiatalok is kövessék a véradók példáját, hiszen vérre mindig szükség van. Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, vérre állandóan szüksége van az országnak.

– Az önkéntes véradókat másképpen nem tudjuk elismerni, mint egy-egy ilyen jeles alkalmon; megkapják az 50., 75. és 100., sőt a mai nap alkalmából volt 110 alkalommal vért adó kitüntetett is – tette hozzá.

voroskereszt_20181127_6.jpg

A Magyar Vöröskereszt idén még csaknem 100 olyan véradást tervez, amellyel a megye véradóit szólítja meg.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Sokszoros véradókat köszöntöttek a Megyeháza dísztermében
Címlap lead: 
Csaknem százan kaptak elismerést azért, hogy önzetlenül nyújtják karjukat a rászorulókért. Az eseményen volt olyan résztvevő is, aki már 110-szer segített. A Magyar Vöröskereszt idén még közel 100 véradást tervez, amellyel a megye véradóit szólítja meg.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

60 éves a megyei központi kórház

Lead: 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház fennállásának 60. évfordulóján megemlékezést és nyilvános összdolgozói értekezletet tartottak a napokban.
Törzs: 

Az ünnepségen és az azt követő sajtótájékoztatón szó esett a kórház múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Mint ismert, 2017 áprilisában alakult át a régió egészségügyi ellátása, és hat tagkórház együttműködésével létrejött Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi ellátóintézménye. Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója kiemelte az összevonás kapcsán: a pozitívumok messze túlsúlyban vannak ebben az esetben, hiszen egy olyan központ jött létre, ami mind az aktív, mind a krónikus ellátás területén, szinte a teljes palettán ellátást tud nyújtani a betegeknek.

megyei_kkh_60_20181123_4.jpg

– Bízom abban, hogy egy minimális átstrukturálással egy rendkívül hatékony és harmonikusan működő ellátást tudunk majd nyújtani a betegeknek – hangoztatta.

megyei_kkh_60_20181123_6.jpg

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő támogatásáról biztosította a kórház vezetését, már csak azért is, mert – emelte ki a kormánypárti politikus – számos új és hosszútávú elképzelést vázolt fel az intézmény. – Az a legfontosabb, hogy az ellátás a lehető legjobb legyen, és hogy stabilan és biztonságosan, kiszámíthatóan működjön a kórház – fogalmazott.

megyei_kkh_60_20181123_5.jpg

Gondos Miklós, a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója rámutatott: a régió élen jár az integrációs folyamatban, jól és szépen dolgoznak a kórházak. Külön kiemelte, Miskolcon már arra is tudnak koncentrálni, hogy mire kell felkészülni a következő 5-10 évben.

– Előremutató példákat kell letennünk az asztalra arra vonatkozóan, hogyan lehet egy kórházat fenntarthatóan működtetni, irányítani. Nagyon fontos lesz a térségi ellátás megszervezése. Reményeik szerint 2025-re olyan ellátórendszer fog működni hazánkban, amivel mindenki elégedett lesz, fenntartható lesz az egészségügy. Az elmúlt 60 év jó példa volt, a következő évtizedekre pedig jól fel kell készülni. Az irány jó, gratulálok a kórház vezetésének – tette hozzá.

megyei_kkh_60_20181123_2.jpg

Fábián Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára elmondta, az Emmi maximálisan támogatja a vidék és a főváros egészségügyi ellátását. Hozzátette, először vidéken indultak meg a nagy beruházások. 500 milliárd forint értékű fejlesztésű programot indítottak 2010-től, melynek keretében közel 80 kórházat, mentőállomásokat, szakrendelőket újítottak fel.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
60 éves a megyei központi kórház
Címlap lead: 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház fennállásának 60. évfordulóján megemlékezést és nyilvános összdolgozói értekezletet tartottak a napokban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Aszfaltot kapott a forgalmas útszakasz

Lead: 
Folyamatosan dolgoznak a munkagépek Diósgyőrben, a Kárpáti utcai garázssornál aszfaltoznak.
Törzs: 

A lakók szerint nagy itt az átmenő forgalom, és nagy volt a por a korábbi, zúzalékos útszakaszon. A terület önkormányzati képviselője az ott élők kérését figyelembe véve döntött úgy, hogy képviselői alapja terhére több mint 100 méteres szakaszon végezteti el az út aszfaltozását. A beruházás öt és fél millió forintba került.

aszfaltozas_karpati_utca_deak_bardos_mihaly_181123_ja_11.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A munka a tervezettnél kicsit később kezdődhetett el, Deák-Bárdos Mihály elmondta, az volt ugyanis a probléma, hogy többek között át kellett helyezni egy villanyoszlopot is. – Nyilván nem szerettünk volna félmunkát végezni. Itt nagy forgalom lesz, elég nagy erre az átjárás amiatt, hogy ne kelljen átmenni az egész Stadion utcán – ismertette a politikus.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Aszfaltot kapott a forgalmas útszakasz
Címlap lead: 
Folyamatosan dolgoznak a munkagépek Diósgyőrben, a Kárpáti utcai garázssornál aszfaltoznak.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Sztankovics Anna: „folyamatosan fejlődünk”

Lead: 
A Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) színeit képviselő Sztankovics Anna is tagja a decemberi kínai rövid-pályás úszó világbajnokságon induló magyar válogatottnak. Érdeklődésünkre elmondta, a vb egy újabb, nagy lépcsőfok az olimpiai kvalifikáció szempontjából.
Törzs: 

A Százhalombattán nemrégiben megrendezett felnőtt rövidpályás úszó országos bajnokságon az MVSI színeit képviselő, Szollár Gergő által felkészített Sztankovics Anna kiváló versenyzéssel, 1:06,42 perces idővel magabiztos sikert aratott a 100 méter mell döntőjében. Az 50 méter mellen már az előfutamok során egyetlen századdal megdöntötte Hosszú Katinka 2014-es (30.66) országos csúcsát, majd az esti programban további hattal megjavította 30.59-re, bezsebelve az újabb arany érmet.

sztankovics_anna_riport_1811_ki_2.jpg

Fotó: Kujan István

Keddi edzésén látogattuk meg a sportolót, ahol érdeklődésünkre elmondta, úgy utazott el Százhalombattára, hogy úszik egy jót, aztán majd meglátja, mire lesz ez elég. Edzője már ekkor mondta neki, hogy képes egy jó idő megúszására.

– Ahogy aztán a versenyek végén megláttam az időimet, akkor rögtön eszembe jutott, hogy mennyire igaza volt Gergőnek! Szerettem volna persze én magam is nyerni, ami össze is jött, az csak pluszt jelentett, hogy az 50 méteres időmmel megúsztam az „A” szintet, ezzel részt vehetek a decemberi világbajnokságon – mondta el Anna.

sztankovics_anna_uszas.jpg

Három női és tíz férfiversenyző utazik Hangcsouba, a december 11-től 16-ig tartó rövid pályás világbajnokságra. A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nemrégiben megtartott elnökségi ülésén fogadta el Sós Csaba szövetségi kapitány javaslatát, amelyet az edzőbizottsággal egyetértésben terjesztett a testület elé. Az MVSI kétszeres olimpikon versenyzője Hosszú Katinkával és Kapás Boglárkával alkotja a női csapatot.

– Január óta dolgozunk együtt Gergővel, azóta akármilyen versenyen indultam, sikerült egyéni csúcsokat úsznom, nemcsak mellen, hanem gyorson, pillangón is. Folyamatosan fejlődünk. Az, hogy sikerült kijutni Kínába, egy következő lépcsőfok az esetleges olimpiai kvalifikáció szempontjából. Milyen célokkal indulok a vébére? Szeretnék az időkön javítani, aztán meglátjuk, mire lesz az elég. A mezőny erősségétől is függ majd a helyezés – tette hozzá Anna, akiért minden bizonnyal 50 és 100 méter mellen is izgulhatunk majd.

A csapat egyébként november 28-án indul, a vb helyszínéhez közeli nagyvárosban, Sanghajban lesz az akklimatizációs edzőtábor, a válogatott innen utazik át a helyszínre, két nappal a december 11-i vb-rajt előtt.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Sztankovics Anna: „folyamatosan fejlődünk”
Címlap lead: 
A Miskolc Városi Sportiskola (MVSI) színeit képviselő Sztankovics Anna is tagja a decemberi kínai rövid-pályás úszó világbajnokságon induló magyar válogatottnak. Érdeklődésünkre elmondta, a vb egy újabb, nagy lépcsőfok az olimpiai kvalifikáció szempontjából.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Új irány: humorista kapta az idei Múzsa-díjat

Lead: 
Sírni csak a győztesnek szabad. A mondás érvényes az idei Múzsa-díjasra is. Az alapítvány kuratóriuma idén változtatott. Nyitottabb működésük eredményeként az idei Múzsa-díjat Aranyosi Péter humorista veheti majd át a január 19-i gálaesten. A stand up comedys lelkére lesz szabva a díjátadó. Aranyosi már most elérzékenyült.
Törzs: 

Aranyosi Péter mellett tette le voksát idén a Múzsa díj Alapítvány. A Miskolcot imádó és estjein a városról is sokat mesélő humorista elérzékenyülve fogadta a hírt, hogy elismerést kap legszeretettebb városában.

„Úgy meséljem el, hogy a dunántúliak is nevessenek. Mindig azt mondom, hogy keletről jön a fény. Mert hát innen jön. Köszönöm. Nagyon meg vagyok illetődve és nagyon félek, hogy az 1 órás gála az gyakorlatilag harminc perc Aranyosi Péter sírás lesz” – a humorista tőle szokatlanul most nem mosolygósan idézte fel miskolci emlékeit. Elárulta, hogy felbecsülhetetlen számára a Múzsa-díj, mert az elismerést eddig mindig remek, tehetséges emberek kapták.

muzsa-dij_20181116_vcs_07.jpg

Fotó: Végh Csaba

Aranyosi Péter munkássága viszont tökéletesen beleillik az alapítvány értékrendjébe. Imádja Miskolcot, és jó hírét viszi a városnak szerte az országban. Humoristaként művészit alkot.

– Elpityeregtem magam, nagyon örülök. Nem, nem tudom, nem is értem, hogy gondoltak rám, egy bolondra… Aki, jó, persze szerelmese Miskolcnak, ez nem is volt kérdés, csak, hogy egy ilyen dinka csávóra hogy gondoltak a kuratórium tagjai… De nagyon örülök és édesanyám is teljesen el van érzékenyülve, meg én is – fogalmazott Aranyosi.

A Múzsa díj Alapítvány választása már egy új irányt jelez. Torma András, a kuratórium elnöke elmondta, hogy a kuratórium egyetértett abban, hogy nyitottabbnak kell lenniük. Ez most a díjazott személyét illetően jelent meg, de a jövőben programokat is szerveznek.

muzsa-dij_20181116_vcs_02.jpg

– Arra gondoltunk, hogy az alapítványnak a jövőben meg kellene hívnia a díjazottakat egy pódiumbeszélgetésre, legalább minden félévben, de akár negyedévente is. A cél az lenne, hogy elmeséljék, mi történt velük az elmúlt időszakban – mondta el Torma András.

A Múzsa-díjat már tizenhetedik alkalommal ítélik oda. Minden évben a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan szervezik meg díjátadó gálájukat. Ezúttal január 19-én kapja meg Aranyosi Péter a Múzsa-díjat.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Új irány: humorista kapta az idei Múzsa-díjat
Címlap lead: 
Sírni csak a győztesnek szabad. A mondás érvényes az idei Múzsa-díjasra is. Az alapítvány kuratóriuma idén változtatott. Nyitottabb működésük eredményeként az idei Múzsa-díjat Aranyosi Péter humorista veheti majd át a január 19-i gálaesten. A stand up comedys lelkére lesz szabva a díjátadó. Aranyosi már most elérzékenyült.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Komplex védelmi gyakorlatot tartottak Miskolcon (Képgalériával!)

Lead: 
Gázpalack robbant Miskolcon, ketten megsérültek – a betegek csak a mentőautóig jutottak, mivel az egész katasztrófahelyzet csak szimuláció volt. A városban háromévente tartanak komplex védelmi gyakorlatot. Ilyenkor a szakemberek azt mutatják be, hogyan működnének együtt egy ipari katasztrófa esetén.
Törzs: 

A gyakorlaton minden tényezőt figyelembe vettek. Ha a palack valóban felrobbant volna, a szél akár 800 méter távolságra is elvitte volna a veszélyes anyagot. A tűzoltók vegyvédelmi öltözékbe bújtak, hogy az üzemben rekedt dolgozókat kimentsék. A szimuláció során két embert hoztak ki, egyikük saját lábán távozott a veszélyes anyagokat töltő és tároló üzemből.

Dócs Róbert, a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetője érdeklődésünkre ismertette, az első és legfontosabb feladat a veszélyes anyag kiáramlásának, továbbterjedésének megszüntetése.

– Mind a hivatásos szervek, mind pedig az önkormányzat célja, hogy minél kevesebb kár keletkezzen. És nyilván az lenne a legjobb, ha az üzem kerítésén kívül nem is terjedne tovább a veszélyes anyag – tette hozzá.

Egy esetleges ipari katasztrófa esetén menekítésre már nincs idő, ilyenkor a lakosság elzárkóztatása történik meg.

katasztfofavedelem_181116ml_16.jpg

Az üzemben, sőt, a megyében sem történt még hasonló eset, de a szakemberek mindenre felkészültek. Lipták Attila, a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, itt is nagyon sok olyan váratlan tényező merülhet föl egy-egy nem kívánatos esemény kapcsán, amelyek igen szűk időkorlátokat eredményeznek.

katasztfofavedelem_181116ml_20.jpg

– Nincs tehát idő már arra, hogy egyeztessük az álláspontokat, a feladatsorokat vagy tevékenységi rendet, amelyek a feladatköreinkbe tartoznak – tette hozzá az igazgató.

katasztfofavedelem_181116ml_34.jpg

A védelmi gyakorlaton mintegy 40 tűzoltó és rendőr dolgozott együtt. Ilyenkor elsősorban a szakemberek együttműködését gyakorolják. Pfliegler Péter alpolgármester ismertette: a gyakorlat azt modellezi, hogy ha egy elháríthatatlan akadály, egy vis major következne be Miskolcon, illetve a környékén, akkor a szakemberek és a polgárok hogyan tudnak együttműködni, hogyan tudjuk minimalizálni a kárt.

A jogszabály szerint részleges védelmi gyakorlatot évente, komplex gyakorlatot pedig háromévente kell tartani. Utóbbi történt meg most, amiben a város, és az összes rendvédelmi szerv részt vett.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Címlap cím: 
Komplex védelmi gyakorlatot tartottak Miskolcon (Képgalériával!)
Címlap lead: 
Gázpalack robbant Miskolcon, ketten megsérültek – a betegek csak a mentőautóig jutottak, mivel az egész katasztrófahelyzet csak szimuláció volt. A városban háromévente tartanak komplex védelmi gyakorlatot. Ilyenkor a szakemberek azt mutatják be, hogyan működnének együtt egy ipari katasztrófa esetén.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak