Háromezren nézték meg december óta Kövesi István gyűjteményét
A szocializmus egyik legértékesebb magángyűjteménye a magyar festészet 1870 és 1970 közti korszakának kiemelkedő alkotásait tartalmazza.
Rippl-Rónai egyik leghíresebb festménye a Kövesi gyűjtemény egyik legértékesebb darabja a 115 remekmű közül. Maga a művész is az egyik legsikeresebb alkotásának gondolta.
"Nagyon megdöbbentő, kellemesen lepett meg az a tény, hogy egy három általános iskolát végzett hentes mester ilyesmire pénzt költött, sőt hát ebbe fektette a vagyonát. " - mondta Kurucz Andrea
A Kövesi gyűjtemény a szocializmus egyik legértékesebb titkos gyűjteménye, ami a magyar festészet 1870 és 1970 közti korszak kiemelkedő festményeit tartalmazza. Korábban néhány alkotást már bemutattak Budapesten. A tárlatvezetésre olyanok is jöttek, akik azt a kiállítást is megnézték és most kíváncsiak voltak a gyűjtemény többi darabjára is.
"Ez egy gazdagabb kiállítás. Akkor még ilyen titkolózás volt, hogy mi is lesz ennek a sorsa, hogy mi van a többi képpel. Nagyon jó, hogy ezt itt most látni lehet." - vélekedett Benedikt Mihály.
Kövesi István gyűjteményéből december 22-én nyílt kiállítás. Azóta már több mint háromezren látták.
"A Kövesi gyűjtemény tavaly november végén érkezett a múzeumunkba és az, hogy december 22-én már megnyílt a kiállítás e mögött az a szándék van és az a cél van, hogy közkinccsé tegyük ezt a gyönyörű értékhalmazt." - mondta Pirint Andrea, a Herman Ottó Múzeum művészettörténésze.
A kiállítás június 25-ig látogatható Miskolcon.
Magyar vagyok határtalanul
A több mint 400 pályaművet miskolci és határainkon túli magyar fiatalok készítették. A szakmai zsűri értékelése alapján több mint kétszázhúsz képet állítottak ki a Művészetek Háza galériáján.
A legjobb alkotások készítői csütörtökön ajándékot vettek át.
"Alapvetően a célja az, hogy a gyerekeket megszólítsa és valami aktív tevékenység kapcsán adjon arra alkalmat, hogy a hazaszeretettel, nemzettudattal magyarsággal kapcsolatos gondolatait valahogy rajzlapra vesse, ezt azért gondolom nagyon jó ötletnek mert ezek viszonylag elvont fogalmak amin gyerekek ritkán gondolkoznak el maguktól. "- mondta Kiss Gábor, alpolgármester.
Zoopedagógusok találkoztak Miskolcon
Állatkerti sétával kezdődött a Magyar Állatkertek Szövetségének konferenciája.
„Nagy vágyam volt, hogy eljussak ide, és ez most egy remek alkalom, hogy pont itt most megrendezik ezt a zoopedagógiai konferenciát, így szerencsém van, pont egy csoportvezetéssel végigmenni, és megnézni ezt a tanösvényt, mert erről már hallottam tavaly is, meg láttam képeket, így izgatottan várom, hogy merre jutunk.” – mondta Bodor Ákos, a Kecskeméti Vadaskert zoopedagógusa.
Az állatkertek a környezeti nevelés fontosságára hívják fel a figyelmet. A konferencia témája is ez. A vasárnapig tartó találkozón szakmai előadások segítik a zoopedagógia fejlődését is.
„Ennek a konferenciának igazából most a fő témájaként azt jelöltük meg, hogy megnézzük azt, hogy a zoopedagógia hogyan tud kapcsolódni az állatkert más szakterületeihez. Például nálunk állatgondozók tartanak előadást arról, hogy az ő mindennapi munkájuk hogyan kapcsolódik az állatkerti oktatáshoz, de például a gyűjteménytervezés és a zoopedagógia kapcsolatát is meghallgathatjuk.” – mondta Veress Tamás, gyűjteményi vezető, Miskolci Állatkert és Kultúrpark
"A zoopedagógusoknak fontos szerep jut a szemléletformálásban. Abban, hogy a gyerekek és esetleg felnőttek is megtanulják tisztelni, szeretni, óvni az állatokat, és a környezetet" – mondta Pfliegler Péter. Az alpolgármester kiemelte, hogy Miskolc az új villamosaival és buszaival tovább erősítette a Green City mozgalmat.
„Fenntarthatóság mellett az ökológiai lábnyom minél kisebb mértékű utánunk maradása és a zöld elvek mentén szeret dolgozni, kíván dolgozni és mindent megtesz azért, hogy a város így fejlődjön.” – mondta Pfliegler Péter.
A Miskolci Állatkert és Kultúrpark folyamatosan fejlődik. Legutóbb új kifutó épült a farkasoknak és a hiúznak. A bükki környezetben jelenleg 130 állatfaj 700 egyede él.
Egy megégett kislányon segítettek a DVTK focistái
A focisták a közösségi médiában olvasták a család segítségkérését. Koman Vladimir pedig már át is adta a pénzt. A kezdeményezést a klub is támogatta. Csenge a körülményekhez képest jól van, sokat beszélget és mosolyog is.
A 4 éves nyírlugosi kislányt februárban érte baleset. Testének fele megégett. A forró gulyásleves ömlött rá a tűzhelyről, amikor szívószál után kutatott a konyhában. Életveszélyes állapotban került a miskolci Gyermek Egészségügyi Központba. Az orvosoknak köszönhetően most már sokkal jobban van.
"Vár még rá műtét, de ez sem biztos. Ha kalóriában, energiában sikerül elérnünk azt amit kell, akkor spontán hámosodni fog tudni a jelenlegi hámhiány." - mondta Papp Rózsa, a Miskolci Gyermek Egészségügyi Központ főorvosa.
Csengének még sokáig kórházban kell maradnia. Rehabilitációja két hét múlva kezdődhet. Édesanyja folyamatosan vele van. Édesapja pedig két éves öccsére vigyáz otthon. A szülőket lelkileg és anyagilag is megviselte a baleset.
"Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, igen. Három napig nem is tudott jönni a párom látogatni. Volt egy kis pénzünk félre téve és csak utána tudott jönni. És utána nem tudott jönni két hétig. Most, hogy kaptuk a támogatást a focistáktól meg tudtuk oldani a problémákat. Nagyon örülünk neki." - Balogh Kitti, Csenge édesanyja.
Az egyik közösségi portálon kértek segítséget. Ezt olvasta el a DVTK egyik focistája Koman Vladimir.
Vladimir a döntetlenre végződött Ferencváros – DVTK mérkőzés után azt javasolta társainak, hogy a meccsért kapott prémium egy részét adják oda a családnak. Ezt a klub is támogatta.
A DVTK is szeretne több lenni, mint egy sport klub, ezért segítettek most is. A klub szóvivője azt mondja: szeretnék, ha a DVTK egy igazi nagycsaládot alkotna a szurkolóival.
"Nem csak kimagasló sporteredményekkel szeretne közel kerülni a szurkolókhoz, szimpatizánsokhoz, hanem olyan jótékony célú kezdeményezésekkel, mint amilyen ez is, és kicsit inkább az életük részévé válni. Nem csak a sportban, hanem más területeken is. És ezért is tartjuk fontosnak." - mondta Makkai Orsolya, a DVTK sajtószóvivője.
A pénzt Koman Vladimir a napokban adta át a családnak. Csenge még egy bocit is kapott, ami azóta éjjel nappal vele van. Ez lett a kedvence. Az édesanya azt mondja nagyon hálásak a piros-fehér klubtól kapott segítségért, ami sokat jelentett a családnak.
Évadnyitó tudományos ülés a MISEK-ben
Révész Botond a Semmelweis Kórház Neurológiai Osztályán rezidens. Kutatásokat végez a Parkinson kóros betegek terápiás kezelési módjairól.
"Lehetőség van arra, hogy ezt gyakoroljuk, bemutatási készséget azt javítsuk, illetve bemutassuk azt hogy mivel szeretnénk a jövőben foglalkozni tulajdonképpen a szakterületünkön belül, nagyrészben ezt fogja tükrözni, hogy mindenki választ egy szakágat, egy szakterületet és abban szeretne dolgozni, abban szeretne a legjobb lenni." - mondta Révész Botond.
Ahány beteg annyiféle gyógymód. A tudományos munka nélkülözhetetlen a gyógyításban. Az uniós forrásokhoz is csak újszerű kutatási eredmények felmutatásával lehet hozzá jutni.
"A tudományt minden kórházban művelni kell, mert az új uniós ciklusban az egészségügyre szánt pályázatok jelentős része a kutatás, fejlesztés, innováció témakörben jelenik meg. Tehát nem infrastrukturális építkezésre, azok a pályázatok lezárultak." - mondta Dr. Valikovics Attila, a B.-A.-Z. Megyei Kórház, tudományos bizottsági elnöke.
A megyében csak a miskolci Semmelweis Kórházban van lehetőségük a fiatal orvosoknak, hogy tudományos eredményeiket szervezett fórumon vitassák meg kollégáikkal.
"Az általuk készített anyagokat itt előadják, rutint szerezzenek az előadásban a tudományos munka készítésében, és nem utolsó sorban az ő munkájukat a többiek is így megismerik, látják, hogy mennyire okos az az utánpótlás az a fiatalság, aki az intézményben majd továbbviszi azt a munkát amit elkezdtünk." - mondta Tiba Sándor, a MISEK igazgatója.
Az előadások a tüdőgyógyászat, a pszichoterápia, az intenzív ellátás és a fertőző betegségek témakörét emelték ki az 1400 ágyas intézményben.
MSZP: „Szegényedik az ország, szegényedik a megye”
Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja a férfiak és nők bére közötti különbség rendezéséről beszélt, aki azt is közölte, hogy a katasztrofális helyzetben van az oktatás. Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő a jövedelmek területi egyenlőtlenségéről azt mondta, vannak városok, mint például Miskolc, Győr és Kecskemét, ahol tűrhetőek a fizetések, a kisebb települések azonban nincsenek ilyen jó helyzetben.
"Ha itt a megyeében 20-30 kilométerrel messzebb megyünk Miskolctól, gyalázatosan kis fizetésekkel találkozhatunk" – fogalmazott Korózs Lajos az MSZP országgyűlési képviselője, aki szerint Emődtől lentebb, vagy Sátoraljaújhely környékén gyakorlatilag minden második-harmadik ember minimálbéren van foglalkoztatva.
Miskolc a főépítész szemével
Rostás László beszélt a már megvalósult beruházásokról, illetve a jövőbeni tervekről, amik jelentősen meghatározhatják majd Miskolc város képét.
A belvárosból az Avasra közlekedő felvonó ötlete már a 30-as években felmerült. A város főépítésze szerint hiába telt el majd’ 100 év, a várostervezés problémái és gyakran a megoldás is ugyanaz.
A főépítész szerint az adottságok mentén kell tovább építeni a várost. A turisztikát, a közlekedést és az infrastruktúrát is ezekhez kell igazítani.
"Alapvető beruházás lesz majd a Tiszai pu. és környezetének az átépítése, amihez miniszterelnök úr megígérte a kormányzati támogatást, de ugyanúgy a modern városok program keretében többek között a turisztikában Tapolca fejlesztése, Diósgyőri vár fejlesztése, Lillafüred esetében a gyógyhely fejlesztése, tehát nagyon sok olyan határozott dolog van, ami ezekről szól." - mondta Rostás László, főépítész
A város adottságairól, a benne rejlő lehetőségekről és jövőbeli fejlesztésekről március 16.-án a Miskolci Naplóban láthatnak bővebb összeállítást.
Völner Pál a kötelező kvótákról szóló népszavazásról
A kormány elfogadhatatlannak tartja a mechanizmust ezért megtámadta a kötelező kvótákról szóló uniós döntést a luxemburgi bíróságon. Azt szeretnék, ha a migránsok befogadásáról maguk a magyar emberek döntenének. Ezért kezdeményeztek népszavazást is a kérdésben – mondta az Igazságügyi tárca államtitkára. Völner Pál szerint, ez nem ütközik a nemzetközi joggal, mert, ahogy arról az alaptörvény is rendelkezik, hazánk nem járult hozzá, hogy az unió a nemzeti szuverenitást érintő kérdésekben kötelező érvényű döntéseket hozhasson.
"Mi azt szeretnénk, ha egy ilyen horderejű kérdésben a magyar emberek dönthessenek. A magyar jövőről ilyen értelemben, hogy a gyerekeink kikkel kell, hogy együtt éljenek. Ne legyenek a párizsi merénylethez, vagy a kölni szilveszteri eseményekhez hasonló atrocitások Magyarországon. Ezt csak azon az úton érhetjük el, ha az unió felé kinyilvánítjuk, hogy minden ilyen kérdésben a magyar országgyűlés hozzájárulása szükséges, hogyha az unió döntést kíván hozni." - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.
Újabb fészekrakós lakásokat újított fel a Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt.
Frissen festett sárga falak, új ablakok, új fürdőkád és konyhabútor - szinte az alapoktól építették újjá a korábbi fészekrakós lakást. Már csak az utolsó simítások vannak hátra.
A felújított lakásokat a MIK Zrt. kiadja. Az építési és karbantartási vezető szerint nagyon sokan pályáznak. Ezt bizonyítja az is, hogy az eddig felújított 68 ingatlanból már mindegyikben laknak. A munka viszont nem egyszerű, hiszen a fészekrakós lakások esetében nem csupán egy tisztasági festésről van szó.
"Sajnos ezek a lakások eléggé lepusztult állapotban kerülnek vissza hozzánk, például ebben a lakásban is még radiátort is kellett cserélnünk kell, mert az alumínium radiátorokat előszeretettel szétszedik." - mondta Kottman Dezső, a MIK Zrt. építési, karbantartási vezetője.
A felújítás akár 3 hónapig is tarthat.
A MIK Zrt. eddig 126 fészekrakós lakást vett át, eddig 68-at újítottak fel teljesen és azt tervezik, hogy idén még körülbelül 25 lakást tesznek rendbe. Hamarosan még több fészekrakós lakás vár majd felújításra. Kilenc lakás tulajdonjogát megszerezte a város így azokból is ki kell majd költözniük a fészekrakóknak. De a kilakoltatás nemcsak őket érinti. Március elsején ugyanis véget ért a kilakoltatási moratórium.
"2016-ban jelen pillanatban olyan 150-170 ilyen jellegű ingatlan kiürítéssel számolunk. Jelenleg azt látjuk, hogy 62 darab olyan konkrét időponttal rendelkezünk, ahol a végrehajtó már kitűzte az ingatlan kiürítésének az időpontját és ez nyilván ütemezetten, a végrehajtói előrejelzések alapján meg fog történni." -mondta Schweickhardt Gyula, polgármesteri biztos
A kilakoltatás jogerős bírósági ítélet vagy végzés alapján történik meg. Tavaly Miskolcon 142 darab kilakoltatás volt.
A választásokról és az unióról vetélkedtek ma a középiskolások Miskolcon
Egy fecske nem csinál nyarat, az én szavazatom úgy sem számít - Ilyen és ehhez hasonló vélemények hangzottak el arról, hogy a fiatalok közül sokan miért is nem mennek el szavazni.
"Azért tartom fontosnak, mert szerintem a választáson való részvétel a fiatalok számára fontos, hiszen ezáltal tudunk beleszólni a minket érintő és mindenkit érintő ügyekbe és emiatt jelentkeztünk a versenyre." - mondta Gulyás István Flórián, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanulója.
Először szerveztek országos versenyt középiskolásoknak az unió intézményrendszeréről és a választásokról. Ősszel 860 diák indult a helyi versenyeken. A regionális döntőbe 69 csapat 276 fiatalja jutott be. Miskolcon ma az Avasi, a Fráter és a Fényi Gyula Gimnázium, három tiszafüredi és két hatvani csapat mérte össze tudását.
"A regionális fordulók most zajlanak az országban hét helyszínen, ez a harmadik helyszínünk, ezekből a fordulókból két-két csapat fog továbbjutni majd az országos fordulóra, amelyre áprilisban kerül majd sor" - mondta Szabó Csilla, az Európai Parlament Magyarországi Tájékoztatási Iroda PR referense.
A versenyt a Nemzeti Választási Iroda, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Civitas Egyesület szervezte. A tapasztalatok szerint ugyanis az első szavazók közül csak kevesen mennek el voksolni.
"Mi úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk őket egy kicsit már előre bemozdítani, hogy érdeklődjenek, megtudjanak többet a választásról és készítettünk egy anyagot amit úgy gondoltuk, hogy ez a kötelező kiinduló anyag amit tudni kell egy vetélkedőhöz." - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.
A verseny legjobbjai az áprilisi döntő után strasbourgi, brüsszeli utazást és értékes tárgyakat nyerhetnek.