Fenyőfát osztottak rászoruló családoknak
A kiszállított mennyiség helyenként a 6-7 tonnát is elérte, így a rászoruló családok ismerőseiknek, rokonaiknak is továbbadhattak a tűzifából.
"Mivel a lakosság részéről érkező igény nagyobb volt, mint a begyűjtött hulladék mennyisége, fenyőfa mennyisége, ezért az összes begyűjtött fenyőfát az igények érkezésének sorrendjében kiosztottuk és ki is szállítottuk a rászoruló családokhoz."- mondta Ladányi-Kubus Valéria, a MiReHuKöz Nonprofit Kft., PR és marketing munkatársa.
Gyógynövényekkel ismerkedhettek a Diósgyőri vár látogatói
Az emberiség már az őskortól kezdve használ gyógynövényeket, az ókorban és a középkorban pedig tovább fejlődött ez a tudás. Magyarországon a Bencés szerzetesrendek által vált közismerté az alternatív gyógyászat ezen formája, ezt az ismeretanyagot később a füves emberek és a javasasszonyok vitték tovább.” - magyarázza Pászk Norbert, aki a vár gyógynövényszakértőjeként dolgozik, rendszeresen tart gyógynövény-bemutatókat és gyógynövény-túrákat. Hat éve kezdett foglalkozni gyógynövényekkel, már a nagyszülei is ezzel foglalkoztak, ő maga pedig ez irányban tanult tovább és természetgyógyászként végzett.
A Titokzatos gyógynövények című előadássorozaton mintegy tízen gyűltek össze.
„Párom nagy konyhaművész odahaza is, és ő maga is gyártja például a körömvirág krémet, amit sokszor használunk sebek gyógyításához - mondja Borsodi Sándorné, aki Vácról érkezett, hogy megtekintse a felújított várat, de menetközben értesült arról, hogy lesz egy ilyen előadás, így ezt is meghallgatta.
A Titokzatos gyógynövények című előadásokat minden hétfőn és pénteken tartják a Diósgyőri vár Lovagteremében, melynek során megismerkedhetünk a gyógynövények sokoldalú felhasználási lehetőségeivel és a hozzájuk kapcsolódó középkori hiedelmekkel, történetekkel.
Gyerekek és mozgáskorlátozottak ismerkedtek ma az új CNG buszokkal
Rámpára sincs feltétlenül szükség. Az új CNG buszokon elég egy mozdulat, és máris könnyedén fel tudnak szállni a mozgáskorlátozottak is.
„Én meg vagyok vele elégedve, mert már nagy szükség volt ezekre a buszokra. Tulajdonképpen ugyanolyanok, mint a régebben üzemeltetett Volvo autóbuszok, nagy különbség nincs a többi között csak most járatszámban több alacsonypadlós busz fog majd közlekedni.” – Tóth Zoltán.
Közös fotó is készül a busz előtt.
A mozgáskorlátozottak mellett a kisebb gyerekek nem csak megnézhették, de ki is próbálhatták az új buszokat. Sőt azt is tudják, hogy ezek a buszok már a környezetet is kímélik.
„Szerintem nagyon fontos, hogy környezetbarátak legyenek, mert a szennyezett levegő az, hát nem nagyon jó, mert akkor a szervezetünk is rosszabban működik.” – mondta Szabó Klaudia.
Az MVK telephelyén már ott áll a harmincöt új busz.
„Az érdeklődés óriási irántuk, ahogy a skoda villamosok iránt is volt. Most érkeztek hozzánk iskolások, általános iskolások, középiskolások, jöttek szakiskolából is gyerekek, illetve most itt vannak nálunk a mozgáskorlátozottak és barátaik miskolci egyesületétől is, hogy ők is megismerhessék a járművet azelőtt, hogy forgalomba állna.” – mondta Csűriné Ficsura Andrea, az MVK Zrt. marketing munkatársa.
Tombol az influenza - Borsodban terjed leginkább a járvány
A betegség magas lázzal és végtagfájdalommal jár, és cseppfertőzéssel, köhögéssel tüsszentéssel terjed. Lappangási ideje mindössze néhány óra vagy 1-2 nap. A fertőzés megelőzésében a gyakori kézmosás sokat segíthet. Az influenza Pest megyében és Borsod-Abaúj-Zemplénben terjed a leggyorsabban, a legtöbb beteg Miskolc környékén van.
"Miskolc járásra elmondható, hogy 100 000 lakosra számítva, több mint 790-en mentek orvoshoz. Magas az aktivitás, nagyon sok a beteg, főleg a gyermekkorúakat érinti, tehát a megbetegedett személyek 53%-a gyermek. Főleg az iskoláskorúak, a 6-14 évesek, őket követi az óvodás korosztály." - mondta Dr. Papp Erzsébet, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Főosztály járványügyi osztályvezetője
Félezer diplomást bocsát útjára idén a Miskolci Egyetem
Ünnepi szenátus ülésre érkezett a rektor és a dékánok a Miskolci Egyetemen. A sorok közt pedig a Műszaki Földtudományi és Anyagtudományi Kar diplomásai, valamint végzett gépészmérnökök és informatikusok foglaltak helyet.
Összesen 270 frissen végzett hallgató tette le az ilyenkor szokásos esküt. Az itt végzett mérnökök többsége bizakodóan tekint a jövőbe.
Az egyetem rektora azt mondta az itt végzett mérnökök átlagosan három hónapon belül munkát kapnak. A duális képzés pedig hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok a régió munkáltatóit is megismerjék.
"A ME erőfeszítései arra irányulnak, hogy maradjanak a térségben, lehetőség szerint az Észak-Mo-i régióban, mert itt is a munkahelyek sokasága várja végzett hallgatóinkat."- mondja Torma András, a Miskolci Egyetem rektora.
A diplomaosztók sora holnap az Egészségügyi Kar, a jogász, a bölcsész és gazdász oklevelek átadásával folytatódik.
Fontos meccs előtt a miskolci pólósok
A magyar ifjúsági válogatott, Kanada nemzeti együttese, valamint a Debrecen és Eger csapatai ellen vívott felkészülési mérkőzésekkel tarkított, eredményes felkészüléssel hangolt a vasárnap újrainduló első osztályú vízilabda bajnokijára a Miskolci Vízilabda Club.
De mindezeken túl, azért is várhatja bizakodva a rájátszás felsőházába jutást szempontjából kiemelt jelentőségű találkozóját Sike József vezetőedző legénysége, mert a bajnokságban egyszer már legyőzték a BVSC-t, ismerik tehát a sikerhez vezető utat.
A miskolci szakember szerint a BVSC-nek erősebb a kerete és jobban játssza a rögzített játékhelyzeteket, de együttese remek erőnlétével a mérkőzés második felében felőrölheti ellenfelét.
"Ha olyan játékosokat fog látni a miskolci közönség, aki vért iszik, akkor nem lehet nagy kérdés a meccs kimenetele. De ha beletörődve vízilabdázgatunk, akkor se lehet kétséges, akkor a másik kérdés dől el." - mondta Sike József, a PANNERGY MVLC vezetőedzője.
Njegovan, Gross és hegedűs felkészülését kisebb sérülés hátráltatta. Komoly segítségére volt viszont a csapatnak a pszichés felkészülésben Csernus Imre, aki segítséget nyújtott a végül EB aranyat nyerő női válogatottnak is. A remek fizikai és pszichés felkészülésnek azért is van nagy jelentősége, mert a vasárnapi BVSC elleni bajnoki után, szintén kiemelt jelentőségű találkozók következnek Szentes és Tatabánya csapatai ellen.
A hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismeretét fejleszti a ma átadott 43 táblagép
Füzetek és könyvek helyett, egyetlen eszköz van minden asztalon, egy táblagép. Ezekkel tanulnak a gyerekek. Minden csoportban egy darab van. Persze vannak olyanok, akik otthon is tudnak tabletet használni.
"Én letöltöttem a szorzótáblát és azzal is szoktam játszani. Már az ötösnél járok. - mondja Mészáros István
De a legtöbben nem ilyen szerencsések. Ők csak az iskolában találkoznak táblagéppel. A Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában ezután már nem kell, hogy egy osztályban négyen, vagy öten figyeljenek egy tabletet, mindenkinek lesz sajátja.
A Vodafone Digitális Iskola Programja negyvenhárom tabletet ajándékozott a hejőkeresztúri és bükkaranyosi általános iskolák diákjainak és pedagógusainak.
"A tableteken kívül a biztonságos internethasználattal kapcsolatos oktatással is segítjük a fiatalokat. - mondja Major Péter, a Vodafone Magyarország, ügyfélszolgálati igazgatója.
Mert nemcsak a tabletet kapták ajándékba, hanem az internetet is. A Komplex Instrukciós Program, röviden KIP módszerről híres hejőkeresztúri iskolában a tableteknek nagy szerepük lesz az oktatásban. Matematika, földrajz, történelem vagy biológia órán is kiválóan lehet majd használni a készülékeket az iskola igazgatója szerint.
"Egy olyan órát láttam, ahol a vitaminokról volt szó és gyakorlatilag a különböző csoportoknak a különböző vitaminokat kellett feldolgozni úgy, hogy nem a pedagógus magyarázatát hallotta, nem a könyvet nézte, hanem gyakorlatilag a világháló által ajánlott információkat. - mondta Kovácsné Nagy Emese, a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatója,
A mai fiatalok nagyon jól tudják használni az internetet és a digitális eszközöket – ezt mondja a Klebersberg Intézményfenntartó Központ tiszaújvárosi tankerületének igazgatója.
"Az más dolog, hogy vannak gyerekek, akik nem jutnak hozzá ezekhez az eszközökhöz, hiszen olyan családi háttérrel rendelkeznek, ahol nem tudják számukra ezeket megvenni. " - mondja Bozsikné Víz Marianna, a KLIK Tiszaújvárosi Tankerület igazgatója.
A Vodafone programja az ország 20 iskolájában 1200 darab tabletet biztosít, ezzel 4700 gyerek oktatását és több mint 500 pedagógus munkáját segítik.
"Az önkormányzatnak nincs, nem volt és nem is lesz fekete kasszája!"
Mint ismert, a nyíregyházi vállalkozó egy, a Jobbikhoz köthető tv-nek azt állította: pénzt kapott a miskolci Fidesztől, hogy segítse a pártot a 2014-es önkormányzati választásokon. A vállalkozó nem először keveredik hasonló, kétes ügybe.
Miskolc egykori rendőrkapitánya, lenge öltözetű hölgyek társaságában. Az ominózus fotó Pásztor Albertről 2014-ben látott napvilágot, abban az időszakban, amikor a baloldal miskolci polgármesterjelöltje volt. Ezzel a képpel zsarolhatták a volt rendőrkapitányt.
Pásztor Albert két éve arról beszélt, maga Lakatos Miklós lehetett a zsaroló, aki valamilyen pozíciót akart volna tőle kizsarolni. Nyilvánosságra került egy hangfelvétel is, amin a volt rendőrkapitány Lakatossal beszélget.
A vállalkozó az N1TV-nek most azt állította, a fotót a miskolci városházától kapta, az ő dolga annyi lett volna, hogy eljuttassa a sajtóhoz.
A Jobbik szerint ezzel az üggyel kérdésessé vált a választás tisztasága és a városvezetés legitimitása. A párt – a Demokratikus Koalícióhoz hasonlóan - feljelentést tett választási csalás gyanújával. - Azt gondolom, nem a közvéleménynek, hanem a hatóságnak kell kiderítenie, hogy van-e a miskolci Fidesznek „fekete kasszája” – nyilatkozta Jakab Péter, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője.
Lakatos Miklós állításai teljes mértékben abszurdak! Az önkormányzatnak nem volt, nincs, és nem is lesz az én polgármesterségem idején semmiféle fekete kasszája – reagált az elhangzottakra Kriza Ákos. Miskolc polgármestere hozzátette, a szóban forgó vállalkozó nem először keveredik hasonló, kétes ügybe.
A politikai életbe notóriusan visszatérő személlyel állunk szemben, aki annak idején részt vett Veres János és Csabai Lászlóné kampányában is. Jelen pillanatban - amiről én tudok - három feljelentés van ellene. Ma reggel én tettem a negyediket, rágalmazásért – mondta el Kriza Ákos.
Lakatos 2010-ben az egyik lapnak azt nyilatkozta, hogy a 2006-ban az MSZP-nek kampányolt, de később feljelentette az akkori polgármestert, mert mint mondta baloldali emberként visszaéléseket tapasztalt a szocialista vezetésű Nyíregyházán. Ma kerestük Lakatos Miklóst, de azt mondta, csak azoknak az újságíróknak ad interjút, akiket személyesen is ismer.
Tizenkilenc vidéki oktatási intézmény csatlakozott a Herman Gimnázium kezdeményezéséhez
Azt szeretnék, hogy példájukat mindenütt követnék az országban, és így létre jönne az érdekérvényesítés új színtere a Klebersberg Intézményfenntartó Központ Központi Közalkalmazotti Tanácsa.
Január elején a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsa az oktatási rendszer hiányosságaira nyílt levélben hívta fel a figyelmet.
Pilcz Olivér az intézmény közalkalmazotti tanácsának elnöke azokról a támogatókról beszélt akik csatlakoztak a közoktatás helyzete miatt írt nyílt levélhez.
"Nem vagyunk most már egyedül, ki lehet mondani hogy több ezren vagyunk, ne féljenek a felvetni a problémát, azt szeretnénk, hogyha minden iskolában lenne egy ember és minden városban lenne egy iskola ahol megtörténne, hogy kiállnak, megtörik a hallgatás csendjét. " - mondta Pilcz Olivér, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanács elnöke.
Pilcz Olivér hozzátette az oktatás az egész országnak közös ügye. Ezért a miskolci tankerületbe tartozó gimnáziumok közalkalmazotti tanácsainak képviselői bejelentették az ország első KLIK intézményeinek közalkalmazotti tanácsából alakult szövetséget.
"Egyszerűen munkatörvénykönyvében garantált jogokkal nem tudunk élni, mert nincsenek országos vagy magasabb szintű szervezeti egységeink és nincs kivel leülnie a KLIK vezetőségének, nincs kivel egyeztetni a munkavállalókat érintő kérdésekben. - mondta Szűcs Tamás, a Miskolci Közalkalmazotti Tanácsok Szövetségének szóvivője.
Szűcs Tamás hozzátette, hogy tavaly tavasszal kezdték el formálni a miskolci gimnáziumok közalkalmazotti tanácsának szövetségét, most tankerületi szövetséggé, majd országos szervezetté szeretnék kinőni magukat. Ha ez sikerülne, létre jöhetne az érdekérvényesítés új színtere a Klik Központi Közalkalmazotti Tanácsa, amelynek még több beleszólása lenne az oktatáspolitikába.
Tárgyalni akar és fog a kormány az oktatási rendszerről- mondta a Miskolc Televízió kérdésére Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is mondta: Sok az indulat és az érzelem az oktatási kérdésekben, de jó volna, ha ezek a viták abban manifesztálódnának, hogy a gyerekek miért tudnak kevesebbet.
Egyre többen adnák le kutyájukat az év elejétől hatályos jogszabály miatt
Az elmúlt két hétben 51 négylábú került a Miskolci Állategészségügyi Telepre. Legtöbbjüket azért hozták ide, mert a továbbiakban nem tudnak megfelelő helyet biztosítani számukra.
Év eleje óta, többen is arról érdeklődtek a telepen, hogyan adhatnák le kutyájukat, mivel lánc nélkül gondot okoz a tartásuk. A telepen azonban nincs elegendő hely számukra.
"Nem fogjuk tudni megoldani, mert számunkra is az elsődleges feladat és cél az utcán lévő kóbor állatoknak a begyűjtése és elhelyezése. Közöljük is a lakossággal, várólistára tesszük az ilyen lehetőségeket, kérelmeket és amennyiben van üresedés, akkor tudunk befogadni újabb állatokat." - mondja Dobák Bertalanné, a Miskolci Állategészségügyi Telep vezetője.
Sokan félreértik az új szabályozást. Ugyanis ha a kutyát csak nappal kötik meg, de éjszakára elengedik, az továbbra sem jelent problémát.
Az állatvédelmi hatóság elsősorban bejelentéseket vizsgál, de a gazdikat az önkormányzati rendészet is figyeli, és beavatkozik, ha tartós kikötést észlel.
"Amennyiben erre utaló jelek vannak, jegyző felé átirattal élünk, aki felszólíthatja a tulajdonost, vagy pedig rögtön szankcionálhatja. Itt a minimális bírság 15 ezer forinttól felfelé kezdődik. - mondja Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője.
A változás célja nem az, hogy minden kutya azonnal lekerüljön a láncról, hiszen vannak, amelyek szabadon veszélyt jelentenének másokra, sokkal inkább az, hogy mostantól egyetlen eb se legyen tartósan láncra verve.