2024. március 29. Aguszta

Ez már a Csillagok háborúja: űrhaderőt állítana fel Trump

Lead: 
Donald Trump amerikai elnök kedden utasította a Pentagont (védelmi minisztériumot), hogy dolgozza ki az űrhaderő felállításához szükséges törvényjavaslat részleteit.
Törzs: 

„Készen kell állnunk” – fogalmazott Trump, miközben az Ovális Irodában aláírta a Pentagonnak címzett elnöki rendeletet. Leszögezte, hogy a kormányzat számára „az űrhaderő felállítása nemzetbiztonsági kérdés”.

Az aláírás után újságíróknak azt fejtegette, hogy „az Egyesült Államok ellenségei már a világűrben vannak, akár tetszik ez nekünk, akár nem”. Álláspontja szerint az amerikai űrhaderő nemcsak védelemre, hanem támadásra is alkalmas lesz, de – mint fogalmazott – „inkább országunk védelméről beszéljünk”.

Az űrhaderő felállításának tervét az elnök 2018 júniusában – az Egyesült Államok Nemzeti Űrtanácsa ülése előtt – jelentette be, hangsúlyozva, hogy az öt másik haderőnemtől elkülönülő, de azzal egyenrangú haderőnemet kell létrehozni. A végső döntés a kongresszusé, amelynek meg kell szavaznia az amerikai hadsereg átszervezését.

Az Egyesült Államok hadseregének fegyvernemei: a szárazföldi hadsereg, a légierő, a haditengerészet, a tengerészgyalogság és a parti őrség. Ehhez csatlakozik majd egyenrangúként az űrfegyvernem. Elemzők szerint ilyen jelentőségű átalakítás az amerikai hadseregen belül 1947-ben történt, amikor a légierő vált önálló fegyvernemmé.

A tervek szerint az űrhaderő eleinte a légierő keretei között létrehozott parancsnokság lesz, majd a kongresszus hozzájárulása után válik önálló haderőnemmé. Ennek menetrendjéről az elnöki rendelet nem ejt szót.

Az űrhaderő első feladata az lesz, hogy az esetleges támadásoktól megvédje az amerikai tulajdont, az amerikai eszközöket a világűrben. Ennek egyik módja a támadásokkal szemben ellenállóbb műholdak építése, vagy a műholdakat többször felhasználható hordozórakéták alkalmazása. Emellett megelőző lépés lehet az ellenséges műholdpusztító fegyverek megsemmisítése, még mielőtt azok eljutnának a céljukhoz. Katonai szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy e kapacitások kifejlesztése egyúttal elrettentő hatású lehet egy világűrbeli háború megindításával szemben.

Az űrhaderő további feladata lehet a világűr megtisztítása a veszélyes űrszeméttől. Ez háborús helyzetben az ellenséges műholdak kölcsönös, tömeges megsemmisítése esetén rendkívül fontos lehet.

Egyes kommentárok úgy vélik, hogy Donald Trump militarizálni akarja a világűrt. A Space News című szaklap tavaly - az űrhaderő létrehozásának bejelentése után – közzétett egyik elemzése szerint azonban ez már évtizedekkel korábban megtörtént. A Dwight Eisenhower elnök idején az űrkutatási és űrrepülési hivatalt (NASA) létrehozó 1958-as űrtörvény ugyanis csakis a civil űrtevékenységet adta a NASA kezébe, a katonai jellegű űrtevékenységet a Pentagonhoz utalta. A tárcán belül működik is egy olyan hivatal, amely összefogja és irányítja a különböző fegyvernemeknél folyó űrtevékenységet.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ez már a Csillagok háborúja: űrhaderőt állítana fel Trump
Címlap lead: 
Donald Trump amerikai elnök kedden utasította a Pentagont (védelmi minisztériumot), hogy dolgozza ki az űrhaderő felállításához szükséges törvényjavaslat részleteit.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Átlagosan már 10 százalékkal emelkedtek a diák órabérek az idén

Lead: 
Az idén átlagosan 10 százalékkal nőttek a diák órabérek az év elejéhez képest a munkaerő-piaci trendekhez igazodva, így bruttó 1500-2500 forint között alakulnak - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) tagcégei legfrissebb adatai alapján az MTI-vel kedden.
Törzs: 

A 14 tagszervezetet tömörítő DiákÉSZ közleménye szerint a vizsgaidőszak végén-szorgalmi időszak kezdetén mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldalon látványosan nő az igény a diákmunka iránt, jelenleg nagyjából másfélszeres az érdeklődés mindkét oldalról a vizsgaidőszak elejéhez képest.

diakmunka_ill.jpg

Csak illusztráció!

A diákbérek a mindenkori minimálbérhez igazodnak, azokon a területeken, ahol nem feltétel, hogy a diák az adott területről rendelkezzen szaktudással általában bruttó 1000 forintos órabért lehet elérni. Bizonyos esetekben a hétvégi munkavégzésért pótlék jár, így például a hétvégi bolti munkával akár 50-100 százalékkal több bért lehet keresni óránként.

A tájékoztatás szerint a kiemelkedő kompetenciákat igénylő pozíciókban bruttó 1200-1300 forint az órabér, ami teljesítményarányos jutalékkal kiegészítve bruttó 1500 forint lehet. Nem ritka az ennél magasabb sem a host/hostess, rendezvény kisegítői vagy call centeres pozíciókban. Szakmai munkák esetén az alapbér bruttó 1400 forinttól indul. Ilyen pozíciók a hr asszisztens, marketing asszisztens, vagy pénzügyi asszisztens. Mérnök-informatikus, PHP fejlesztő, fordítói pozíciókban az átlagbér már 1500-2500 forint között mozog.

A nemek aránya nagyjából megegyezett a tavalyival, a diákmunkát vállalók mintegy 60 százaléka lány. Az év elején a gyakran keresett beugrós vendéglátós, illetve kereskedelmi munkák mellett a hosszabb távú szakmai gyakorlati pozíciók a legnépszerűbbek - közölték. A most végzett frissdiplomásoknak 2019. március 31-ig tudnak diákszövetkezeti keretek között munkát biztosítani.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Átlagosan már 10 százalékkal emelkedtek a diák órabérek az idén
Címlap lead: 
Az idén átlagosan 10 százalékkal nőttek a diák órabérek az év elejéhez képest a munkaerő-piaci trendekhez igazodva, így bruttó 1500-2500 forint között alakulnak - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) tagcégei legfrissebb adatai alapján az MTI-vel kedden.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A kisgyermekes édesanyák 98,6 százaléka egyetért a családvédelmi akciótervvel

Lead: 
A kisgyermekes édesanyák 98,6 százaléka egyetért a családvédelmi akciótervvel és 64 százalékuk tervezi legalább az egyik lehetőség igénybevételét – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) friss közvélemény-kutatásából.
Törzs: 

A Kincs ötszáz, öt év alatti gyereket nevelő édesanyát kérdezett meg reprezentatív közvélemény-kutatása során. A kisgyerekes anyák átlagosan hétből hat intézkedéssel értenek egyet. Legtöbben, a válaszadók 95 százaléka, a bölcsődefejlesztésekkel, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítésével és a fiatal házasok gyermekvállalási kölcsönével ért egyet, ezt követi a lakáshitel-elengedés (86,5 százalék), a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása (80,7 százalék), a nagyszülői gyed (79 százalék) és a négygyermekes anyák szja-mentessége (78,5 százalék) – írták.

gyerek_anya_csalad_munka.jpg

Arra a kérdésre, hogy az intézkedések közül melyiket tervezik igénybe venni, a megkérdezettek 64 százaléka válaszolt úgy, hogy legalább egy lehetőséggel szeretne élni, átlagosan 1,55 intézkedést vennének igénybe az édesanyák. Az anyák 18,2 százaléka tervezi, hogy felveszi a fiatal házasok gyermekvállalási kölcsönét, 36,4 százalékuk a csokot, 21,8 százalékuk él a jelzáloghitel-elengedésével, 9,6 százalékuk a négygyermekesek szja-mentességével, 28,1 százalékuk igénybe veszi az autóvásárlási támogatást, 31 százalékuk használja majd a bölcsődéket, továbbá 11,3 százalékuk élne a nagyszülői gyed lehetőségével.

A megkérdezettek közül a gyermekvállalási kölcsön, a bölcsődefejlesztés és a nagyszülői gyed az egygyermekesek körében a legnépszerűbb, míg az autóvásárlási támogatás és a négygyermekes anyák szja-mentessége értelemszerűen a nagycsaládosok körében népszerű. A csok minden csoportban népszerű, minden harmadik család szeretné azt igénybe venni gyermekszámtól függetlenül, a lakáshitel-elengedést pedig a négy-, majd az egygyermekesek tervezik legnagyobb arányban kihasználni.

csalad_.jpg

A megkérdezettek fele (49,2 százalék) nyilatkozott úgy, hogy öt éven belül szeretne újabb gyereket. Az egygyermekesek 71,5 százaléka, a kétgyermekesek 36 százaléka, a három gyerekesek 18 százaléka tervez újabb gyereket a következő öt évben.

A telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást február 14-15-én végezték, és ötszáz, legalább egy öt év alatti gyereket nevelő kisgyermekes édesanyát kérdeztek meg. Az országos, területileg reprezentatív mintában kétszáz egygyermekes, kétszáz kétgyermekes és száz három- vagy többgyermekes anya szerepelt.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A kisgyermekes édesanyák 98,6 százaléka egyetért a családvédelmi akciótervvel
Címlap lead: 
A kisgyermekes édesanyák 98,6 százaléka egyetért a családvédelmi akciótervvel és 64 százalékuk tervezi legalább az egyik lehetőség igénybevételét – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) friss közvélemény-kutatásából.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Világhírű festménnyel gyarapodott a Szépművészeti gyűjteménye

Lead: 
Anthonis van Dyck flamand festő Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló portréjával gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye. Az intézmény utóbbi száz évének rekord értékű, 2,1 milliárd forint értékű műtárgybeszerzése a magyar kormány támogatásával valósult meg.
Törzs: 

kasler_.jpg

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A világ festészetének egyik kiemelkedő alkotása került Budapestre – hangsúlyozta a portré keddi bemutatásán Kásler Miklós, a nemzeti erőforrások minisztere, hozzátéve: Van Dyck korának egyik legkiválóbb festője volt, Rubens tanítványa, de vele egyenrangú mester. Mint emlékeztetett, a fiatal hercegnő portréja a Stuartok Angliájában készült, egy olyan korban, mikor világtörténelmi változások következtek be, a magyarok például éppen a török és a szétszakítottság ellen vívták harcaikat.

Baán László, a múzeum főigazgatója közölte: az I. Károly angol király lányát ábrázoló, 1641-ben festett esküvői portré Van Dyck utolsó remekművei közé tartozik. A páratlan szépségű, egész alakos festmény a 9 éves hercegnő és a 14 éves Orániai Vilmos házasságkötése alkalmából készült azzal a céllal, hogy a holland királyi udvarba küldjék – ismertette a festmény történetét.

A 158-szor 108 centiméteres festményt a Christie’s aukciósház decemberi londoni árverésén vásárolták meg.

van_dyck.jpg

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Kiemelte, hogy Van Dyck alkotásának megszerzése történelmi pillanat: ilyen kvalitású műtárgy ma már ritkán kerül a piacra, hiszen a régi mesterek hasonló minőséget képviselő munkáit többnyire már múzeumok őrzik. Stuart Mária Henrietta portréját keddtől egy erre az alkalomra összeállított kamarakiállításon láthatja a közönség, a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének néhány másik darabjával együtt.

Baán László az MTI kérdésére elmondta: Van Dyck festménye a Szépművészeti Múzeum októberben nyíló, Rubens és a flamand barokk című kiállításában is helyet kap majd.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Világhírű festménnyel gyarapodott a Szépművészeti gyűjteménye
Címlap lead: 
Anthonis van Dyck flamand festő Stuart Mária Henrietta hercegnőt ábrázoló portréjával gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye. Az intézmény utóbbi száz évének rekord értékű, 2,1 milliárd forint értékű műtárgybeszerzése a magyar kormány támogatásával valósult meg.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Külgazdasági képviseletet nyit Magyarország Jeruzsálemben

Lead: 
Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, ami újabb előrelépés lesz a magyar-izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Jeruzsálemben.
Törzs: 

A kormányfő megbeszélést folytatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, majd az azt követő közös sajtónyilatkozatban kiemelte: tájékoztatta izraeli kollégáját a közelgő európai parlamenti választásokról, amelynek egyik fontos célja lesz az antiszemitizmus visszaszorítása Európában.

Benjámin Netanjahu hangsúlyozta: sok közös van a két ország múltjában, olyan kis népekről, kis demokratikus országokról van szó, amelyek a jövőt a békére, a szabadságra és a jólétre alapozva építik, ami erős köteléket jelent közöttük.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Külgazdasági képviseletet nyit Magyarország Jeruzsálemben
Címlap lead: 
Külgazdasági képviseletet nyit a magyar kormány Jeruzsálemben, ami újabb előrelépés lesz a magyar-izraeli kapcsolatok szorosabbra fűzésében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Jeruzsálemben.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ők lesznek a 91. Oscar-gála fellépői

Lead: 
Adam Lambert és a Queen is zenél majd a 91. Oscar-gálán vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban - jelentette be Twitterén az amerikai filmakadémia, amelynek díjátadóján Lady Gagától Jennifer Hudsonig számos nagy sztár szerepel majd.
Törzs: 

Az amerikai filmakadémia idei műsora elég viszontagságos körülmények között készült: a hagyományos, élőben közvetített gála előkészítését először az rázta meg, hogy Kevin Hart visszalépése után nem sikerült műsorvezetőt találni, a napokban pedig egy újabb dráma zajlott Hollywoodban, amikor a filmakadémia vezetése és a műsor producerei szembe kerültek a tagsággal, amely nem volt hajlandó eltűrni, hogy a csaknem négyórás közvetítést négy filmes szakma reklámszünetben való díjazásával rövidítsék le.

lady-gaga.jpg

A műsor nézettsége évek óta csökken, a trendet a filmakadémia igyekszik megfordítani. A házigazda hiányát sok sztár színpadra lépésével pótolják. Korábban bejelentették a Csillag születik két sztárja, Lady Gaga, Bradley Cooper, valamint Jennifer Hudson, Gillian Welch, David Rawlings és Bette Midler fellépését, akik mind a legjobb eredeti filmdal kategóriában jelölt számokat adják elő.

A The Hollywood Reporter értesülése szerint Hudson az RGB című dokumentumfilm I'll Fight című dalát énekli az estén. Welch és Rawlings a Buster Scruggs balladája című westernben elhangzó When a Cowboy Trades His Spurs for Wings című számot adja elő. Lady Gaga és Cooper pedig a Shallow című dalt idézi fel a Csillag születikből, ami egyúttal Cooper rendezői bemutatkozása is. Bette Midler a hétvégén Twitterén árulta el, hogy a Mary Poppins visszatérből a The Place Where Lost Things Go című számmal lép majd fel.

queen.jpeg

Az Oscar-jelöltek között szereplő Bohém rapszódia révén az Adam Lamberttel kiegészült Queen együttes is szórakoztatja majd a közönséget. A Bohém rapszódia a Queen pályafutásának kezdetét, néhai énekese, Freddie Mercury életét dolgozta fel. A film öt Oscar-jelölést kapott, a legjobb film, színész (Remi Malek), hangvágás, hangkeverés és vágás díjára is esélyes. Lambert 2009-ben énekelt először a Queen eredeti tagjai, Brian May és Roger Taylor társaságában. Az énekes 2012-től turnézott is az együttessel.

A 91. Oscar-díjátadót az ABC televízió közvetíti élőben a Dolby Színházból, a magyar nézők hétfőn hajnalban láthatják a gálát a Moziverzum csatornán.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ők lesznek a 91. Oscar-gála fellépői
Címlap lead: 
Adam Lambert és a Queen is zenél majd a 91. Oscar-gálán vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban - jelentette be Twitterén az amerikai filmakadémia, amelynek díjátadóján Lady Gagától Jennifer Hudsonig számos nagy sztár szerepel majd.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Volt tapasztalata: jól jött egy bűnöző „szaktudása” Floridában (Videóval!)

Lead: 
Lezárt autóból mentett ki egy egyéves kislányt különleges „szaktudását” felhasználva egy fegyenc Floridában.
Törzs: 

Az amerikai CNN beszámolója szerint egy csoport rab éppen felügyelet mellett útjavítási munkálatokat végzett a Tampa városához közeli Pasco megyében, amikor meghallották a kétségbe esett szülők segélykiáltásait. A pár véletlenül bezárta a kocsi ajtóit hátsó ülésén beszíjazott egyéves lányukat, az elülsőn pedig a kulcsokat hagyva.

Szerencséjükre a fegyencek egyike „értett a kocsikhoz” és egy pillanat alatt kinyitotta az ajtót egy elhajlított ruhaakasztó segítségével. „Istennek hála a világ bűnözőiért, mindannyiótokat tisztellek” – idézte a CNN a megkönnyebbült apát.

A gyermek anyja videóra vette az alig öt perces mentőakciót, és közzétette a Facebook-oldalán.

A hírtelevízió honlapján később a segítőkész rabról azt írta, hogy bűnözői ismereteit egy jó cél érdekében hasznosította.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Volt tapasztalata: jól jött egy bűnöző „szaktudása” Floridában (Videóval!)
Címlap lead: 
Lezárt autóból mentett ki egy egyéves kislányt különleges „szaktudását” felhasználva egy fegyenc Floridában.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A Dal 2019: Petruskát kizárták, Oláh Gergő szerepel a döntőben

Lead: 
Beigazolódott a plágiumgyanú, emiatt Petruskát kizárták A Dal 2019 döntőjéből, helyette Oláh Gergő szerepel a legjobb nyolc versenyző között a műsor szombati fináléjában - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája hétfőn az MTI-t.
Törzs: 

A szakértői vélemény szerint Petruska idei versenydala, a Help Me Out of Here hangneme, tempója, hangszerelése, harmóniastruktúrája, jellemző basszusmenete, dallamkezelése megegyezik a Vampire Weekend amerikai zenekar White Sky című szerzeményével, ezért A Dal 2019 szabályzata értelmében kizárták - tartalmazza a közlemény.

Az összegzés felidézi: A Dal második elődöntőjének végén bejelentették, hogy az egyik döntőbe jutott produkcióval kapcsolatban felmerült a plágiumgyanú. „Amint a műsor készítőinek tudomására jutott a vád, azonnal elkezdték kivizsgálni az esetet, de az adás végéig az idő rövidsége miatt nem érkezett meg a hivatalos szakmai és jogi állásfoglalás" - tartalmazza a közlemény. 

petruska.jpg

A közlemény hangsúlyozza: mivel a készítők számára a verseny tisztasága és a szabályok betartása a legfontosabb, „ezért csak reménykedni lehetett abban, hogy a plágiummal kapcsolatos megkeresés nem más, mint egy rosszindulatú, sértett ember zavarkeltési szándékú manipulációja". Hozzátették, hogy az elmúlt években felmerült már A Dalban egyes produkciók kapcsán, hogy plagizáltak, de eddig egy olyan eset sem volt, amely során egyértelműen bebizonyosodott volna a gyanú. A versenyzők minden évben aláírnak egy nyilatkozatot, amelynek az egyik pontja kifejezetten erre az esetre súlyos pénzügyi büntetést helyez kilátásba - írta a sajtóiroda.

Mint közölték, a „műsorkészítői csapat mindezek után mély megdöbbenéssel és sajnálattal olvasta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettesének és nemzetközi tekintélyű szakértőjének vasárnap érkezett szakmai állásfoglalását Petruska dalával kapcsolatban". Fekete Gyula álláspontja szerint „a két dal hangneme, tempója, hangszerelése, harmóniastruktúrája, jellemző basszusmenete, dallamkezelése megegyező, ugyanaz". A Vampire Weekend-dalnak a nagyon karakterisztikus refrénje is visszaköszön a Petruska-dalban, amitől az egész Help Me Out of Here dal karaktere és hangulata megegyezik a White Sky-éval. Tudva, hogy sok sláger ugyanabból a limitált eszköztárból építkezik, sok szám hasonlít egymásra, mégis esetünkben a Petruska-dal fent említett paraméterei túl nagy számban megegyeznek a Vampire Weekend-dallal, ezért a Help Me Out of Here című dal plágiumnak minősíthető - olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint a szakmai állásfoglalás egyértelműen fogalmaz, így a műsor készítőinek A Dal 2019 szabályzata értelmében azonnal ki kellett zárniuk Petruskát a további versenyből. Az élő műsorban elhangzottak értelmében a döntő nyolcadik versenyzője az elődöntőkben a zsűritől és a közönségtől legtöbb pontot kapott versenyző, Oláh Gergő lesz.

A közlemény kitér arra is, hogy az MTVA illetékesei személyesen ismertették az érintettel a döntést és annak hátterét. Hozzáteszik: a verseny elején a produkciók által aláírt jogi nyilatkozat lehetőséget biztosítana az MTVA számára tetemes kötbér azonnali érvényesítésére Petruskával szemben, de a vállalat vezetése úgy döntött, hogy a kizárással az ügyet lezártnak tekinti és eltekint a kötbér megfizetésétől.

A Dal 2019 fináléjában, szombat este 19 óra 30 perctől mindezek után így Pápai Joci, Nagy Bogi, Szekér Gergő, a Fatal Error, Oláh Gergő, az Acoustic Planet, Vavra Bence és a The Middletonz küzd majd Az év dala címért a Duna Televízióban és a Duna Worldön.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A Dal 2019: Petruskát kizárták, Oláh Gergő szerepel a döntőben
Címlap lead: 
Beigazolódott a plágiumgyanú, emiatt Petruskát kizárták A Dal 2019 döntőjéből, helyette Oláh Gergő szerepel a legjobb nyolc versenyző között a műsor szombati fináléjában - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája hétfőn az MTI-t.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Izraelbe utazik Orbán Viktor

Lead: 
A visegrádi országok (V4) és Izrael csúcstalálkozójára Jeruzsálembe utazik hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
Törzs: 

orbannetanjahu.jpg

Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu legutóbb Brazíliavárosban találkozott január elsején Jair Bolsonaro, brazil elnök beiktatásán (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A magyar delegációban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is részt vesz. Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Izrael vezetőinek megbeszélését a jeruzsálemi King David szállodában tartják, ahol a tárgyalások után közös sajtótájékoztatót is terveznek. 

A csúcstalálkozót megelőzően kétoldalú egyeztetést folytat egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő - közölte Havasi Bertalan.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Izraelbe utazik Orbán Viktor
Címlap lead: 
A visegrádi országok (V4) és Izrael csúcstalálkozójára Jeruzsálembe utazik hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Jutalmat kaptak a szökött rab elfogásában közreműködők

Lead: 
Jutalmat kaptak azok a rendőrök és a Fővárosi Törvényszék fegyveres biztonsági őre, akik részt vettek a bíróságról pénteken elszökött rab elfogásában.
Törzs: 

Az Országos Rendőr-főkapitányságon hétfőn adták át a Szent György Emlékérmeket és a jutalmakat a Budapesti Rendőr-főkapitányság tizenkét rendőrének, az elfogás során mutatott példamutató helytállásuk és szakmai munkájuk elismeréseként. Az országos rendőr-főkapitány az elfogásban nyújtott segítségért ugyancsak Szent György emlékérmet és jutalmat adott a Fővárosi Törvényszék fegyveres biztonsági őrének is.

lovoldozes_bp.jpg

Fotó: Végh István/Bors

A kitüntetéseket Töreki Sándor vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese adta át.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Jutalmat kaptak a szökött rab elfogásában közreműködők
Címlap lead: 
Jutalmat kaptak azok a rendőrök és a Fővárosi Törvényszék fegyveres biztonsági őre, akik részt vettek a bíróságról pénteken elszökött rab elfogásában.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak