2024. október 06. Brúnó, Renáta

Nemzetközi megfigyelők előtt dől el a magyar rali bajnokság

Lead: 
A rali Európa-bajnokság (ERC) promótere és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megfigyelői előtt dől el az országos rali bajnokság a szezon utolsó futamán, a hétvégén sorra kerülő Nyíregyháza-ralin.
Törzs: 

Az ERC és a FIA képviselői azért utaznak a rendezvényre, mert Magyarország pályázatot nyújtott be az ERC egyik futamának megrendezésére. A magyar bajnoki címért az összetettben vezető Turán Frigyes, Bagaméri László páros, a második helyezett Vincze Ferenc, Igor Bacigál kettős, valamint a Hadik András, Deák Attila duó küzd majd meg, de matematikailag még a korábbi négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós is esélyes. A külföldi megfigyelők a pályázat elbírálása szempontjából mérik fel a rendezés körülményeit különböző szempontok alapján.

Őry Tamás, a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot is rendező Truck Race Promotion Kft. ügyvezetője, a Nyíregyháza-rali társrendezője az MTI-nek kiemelte, hogy – tekintettel az ERC-pályázatra – a legfontosabb szempont a biztonság kérdése.

„Ha ERC-futamot akarunk rendezni, akkor elsősorban a nemzetközi promóternek kell megfelelnünk, ő más szemmel nézi majd a versenyt: sportszakmailag, marketing szempontból, a nézők kiszolgálása, a kapcsolódó infrastruktúra, a közlekedés, vagy akár a szálláshelyek szempontjából” – mondta Őry Tamás, és hozzátette: a promóter terjesztheti a FIA ralibizottsága elé a magyar rendezés lehetőségét, de a végső döntést a FIA hozza majd meg.

erc_ralli_nyiregyhaza.jpg

„A FIA megfigyelője elsősorban sportszakmai szempontok alapján értékeli a rendezvényt, és arra is figyel majd, hogy tudjuk-e megfelelően kezelni a remélhetőleg nagy számú nézői tömeget” – fejtette ki a társrendező.

Őry Tamás elmondta: három ország pályázik jelenleg ERC-futam megrendezésére, és az eddigi tárgyalások alapján jó esély van rá, hogy Magyarország bekerüljön a jövő évi ideiglenes versenynaptárba. Hozzátette, hogy a kereskedelmi, szerződéses és jogi szempontok alapján, valamint a szükséges garanciák kérdésében Magyarország már megfelelt, ugyanakkor a nyolc versenyből álló Eb-t nem akarják új helyszínnel bővíteni.

„Ez azt jelenti, hogy mi akkor kerülhetünk be, ha egy másik helyszín kiesik” – mondta Őry Tamás.

A Nyíregyháza-rali társrendezője felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi adatok alapján egy ERC-versenyhétvége „szolid érdeklődés mellett is jóval több mint egymilliárd forint gazdasági hasznot hoz a térségnek, s ahogy nő a közönség létszáma, úgy növekszik a haszon is”. Hangsúlyozta, hogy a nyíregyházi városvezetés támogatja a törekvéseiket, segíti az együttműködést a helyi hatóságokkal, míg a lakosság részéről jelentős az érdeklődés.

„Az önkormányzatnak is célja, hogy növelje a térség idegenforgalmát, ennek érdekében nagyon sok beruházást hajtottak és hajtanak végre. Ezzel a rendezvénnyel potenciális turistákat viszünk Nyíregyházára, és a megtelt táblát már most ki lehet tenni, ugyanis a hétvégére gyakorlatilag elfogytak a szálláshelyek” – mondta Őry Tamás, hozzátéve, hogy egy ERC-futam vonzza a külföldi közönséget még akkor is, ha ebben a sorozatban zömében fiatal, feltörekvő pilóták versenyeznek, de mivel az ERC a rali-világbajnokság előszobája, sportszakmailag nagyon magas színvonalat képvisel.

„Igyekszünk nyitni a nézők irányába, egyrészt úgy, hogy egy kihajtható térképpel minden fontos információról tájékoztatjuk őket, másrészt úgy, hogy úgynevezett szurkolói pontokat alakítunk ki, ahol a közönség biztonságosan elhelyezhető, és a közelben parkolót, büfét, mosdókat, lelátót tudunk kialakítani, valamint kivetítőn követhetik az eseményeket. Ez Magyarországon még nem egy bevett szokás, a nézőknek is hozzá kell szokniuk” – jelentette ki a rali társrendezője.

Őry Tamás elmondta, pénteken egy több mint nyolc kilométeres városi gyorsasági szakaszra kerül sor Nyíregyházán, ami lezárásokkal jár majd, ugyanakkor bárki díjmentesen megtekintheti.

„Ezen a szakaszon négy szurkolói pontot alakítunk ki, a célunk az, hogy a lakosságot minél közelebb hozzuk a versenyhez és a versenyautókhoz, és összességében a projekt mellé állítsuk őket” – fejtette ki a társrendező, hozzátéve, hogy szombat-vasárnapra egységesen 2500 forintba kerül a belépő, amellyel mindkét nap összes gyorsasági szakasza megtekinthető.

Őry Tamás azt mondta, a külföldi versenyzők is érdeklődtek a Nyíregyháza-rali iránt, de többségüknek nem fért bele a versenynaptárba a mostani részvétel, ugyanakkor gyári ralis csapatok is küldenek megfigyelőket.

ifjabb_toth_janos_janika_peugeot.jpg

Janika visszatér

„Ami a magyarokat illeti, ifj. Érdi Tibor kétszeres ERC2-es bajnok kilenc év után itt indul először ismét hazai ralin egy R5-ös Skodával, míg a Peugeot R2-esek mezőnyében két legendás magyar ralis, ifj. Tóth János és Bútor Róbert is rajthoz áll” – emelte ki a társrendező.

Őry Tamás jelezte, hogy szombaton egy teljes gyorsasági szakaszt élőben közvetítenek majd a legmodernebb technika felhasználásával, ezzel is próbálnak „előre dolgozni az ERC-re”. Erre a szakaszra a mádi borvidéken kerül sor, amelyen a „szőlők között versenyeznek majd a pilóták”.

A szervezők ideális időjárási körülményekre számítanak, várhatóan 15 Celsius fokos átlaghőmérséklet és napsütés várja majd a nézőket és a versenyzőket.

A pénteki városi gyorsasági szakaszt az interneten, a Facebookon és a nyíregyházi városháza előtt felállított óriás kivetítőn élőben közvetítik.

Az érdeklődők minden fontos információt megtalálhatnak a nyiregyhazarally.hu weboldalon.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Nemzetközi megfigyelők előtt dől el a magyar rali bajnokság
Címlap lead: 
A rali Európa-bajnokság (ERC) promótere és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megfigyelői előtt dől el az országos rali bajnokság a szezon utolsó futamán, a hétvégén sorra kerülő Nyíregyháza-ralin.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A héten indul a családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció

Lead: 
A héten indul a gyermekes családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció, a posta a napokban megkezdi a kérdőívek kézbesítését – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Törzs: 

Novák Katalin azt mondta, a kérdőíveken tíz eldöntendő kérdés szerepel, amelyekre a kormány december 21-éig várja a válaszokat. A kérdőívek kitöltésére később online is lehetőség lesz.

gorogkat_ifjusagi_centrum_novakk_180713_mti_3.jpg

A kérdések között szerepel a legalább négy gyermeket nevelő nők számára a főállású anyaság intézményének  bevezetése, a gyerekeket nevelő családoknak járó támogatások kétharmados védelmének biztosítása, továbbá a beteg gyereküket otthon ápoló családtagok támogatása.

Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a kormány nem a migrációval akarja megoldani a népesedési problémát, ahogy azt több európai országban teszik, hanem a gyereket nevelő magyar családok, valamint a családalapító fiatalok támogatásával.

Novák Katalin arról beszélt, a kormány további, a gyermekvállalást és -nevelést segítő intézkedéseket szeretne hozni, ezért a meghozandó kormányzati döntésekhez kérik ki az emberek véleményét a mostani újabb nemzeti konzultáción.

Az államtitkár szerint az emberek megkérdezése ebben a formában már bevált, jó gyakorlat, és abban Magyarország élen jár, mert a magyar mintát követve már az Európai Unióban is indítottak konzultációt. Azért is jó műfaj a kérdőíves konzultáció, mert így mindenkinek módja van elmondani a véleményét - tette hozzá.

Novák Katalin kiemelt, a kormány számára a családok évében különösen fontosak a visszajelzések, mert az őket érintő kérdésekről a családokkal, a fiatalokkal együtt szeretnének dönteni.

A sajtótájékoztatón bemutatott kétoldalas kérdőíven a tíz kérdés mindegyikéhez felvezető szöveget írtak, konkrét kormányzati elképzeléseket is megfogalmazva; a kérdésekre igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Az államtitkár - kérdésre válaszolva - azt mondta, e konkrét javaslatok támogatása esetén azokat a kormány elé terjesztik.
 

A kormány egyebek mellett arra vár választ: az emberek egyetértenek-e azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell-e kötni, vagy hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell-e adni az önálló életkezdéshez.

Ez utóbbi kérdés felvezető szövegében az áll, hogy a fiatalokat "akár 5-10 millió forintos kamatmentes életkezdési kölcsönnel kell segíteni abban, hogy ha szeretnének, akkor korábban is vállalhassanak gyermeket".

Arról is megkérdezik az embereket, egyetértenek-e azzal, hogy egy gyereknek joga van családban, lehetőség szerint az anya és az apa szerető gondoskodása mellett felnőni.

A kérdőív 10. kérdése a költségvetési családtámogatások kétharmados védelmének biztosításának lehetőségéről szól.

Novák Katalin erre utalva azt mondta, ez a kérdés azért fontos, mert szeretnék a családtámogatásokat "kőbe vésni", hogy azokat ne legyen könnyű lebontani, ahogy azt korábban a baloldali kormányok idején tették, például az otthonteremtési támogatás megszüntetésével. A fiatalok gyermekvállalásról szóló döntése nem kormányzati ciklusokra szól - hangoztatta az államtitkár.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A héten indul a családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció
Címlap lead: 
A héten indul a gyermekes családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció, a posta a napokban megkezdi a kérdőívek kézbesítését – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Összeomlóban van az SPD a szakértő szerint

Lead: 
Folyamatosan az összeomlással küzd a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – mondta Pócza István, a Századvég vezető kutatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Törzs: 

A szakértő szerint a párt támogatottsága továbbra is egyre fogy, és eddigi támogatói a Zöldeknél kötöttek ki.

Láthatóan a Zöldek hiteles erőként tűnnek fel a baloldali választók előtt, ezért is választották őket az SPD támogatói – közölte Pócza István.

Hozzátette, eközben Angela Merkel kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) is „lejtmenetbe” kezdett.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Összeomlóban van az SPD a szakértő szerint
Címlap lead: 
Folyamatosan az összeomlással küzd a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) – mondta Pócza István, a Századvég vezető kutatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Óriási hadgyakorlat kezdődött a japán partoknál

Lead: 
Három ország hadihajóinak részvételével nagyszabású gyakorlat kezdődött vasárnap a Csendes-óceán nyugati térségében, Japán partjai mentén.
Törzs: 

A gyakorlat kezdetén az Ronald Reagan amerikai nukleáris meghajtású repülőgép hordozó csatlakozott japán rombolókhoz és Kanada is küldött egy fregattot és egy ellátó hajót. Az Éles kard fedőnevű gyakorlatot kétévente tartják; most 57 ezer tengerészt mozgósítottak rá, 11 ezerrel többet, mint 2016-ban.

japan_rombolok.jpg

A legnépesebb 47 ezer fővel a japán kontingens; ez a szigetország fegyveres erőinek egyötödét teszi ki. A hadihajók legénysége a tengeralattjárók elhárítását, a légi harcot, a partraszállást és a ballisztikus rakéták elleni védelmet gyakorolja.

A Ronald Reagan az Egyesült Államok legnagyobb hadihajója Ázsia térségében; ötezer tengerész és 90 harci repülőgép szolgál rajta. Jokoszuka japán kikötőben van a támaszpontja.

“Az amerikai-japán szövetség nélkülözhetetlen ennek a térségnek és az egész Csendes-óceánnak a stabilitása szempontjából” – jelentette ki Egava Hirosi ellentengernagy, a japán kontingens parancsnoka.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Óriási hadgyakorlat kezdődött a japán partoknál
Címlap lead: 
Három ország hadihajóinak részvételével nagyszabású gyakorlat kezdődött vasárnap a Csendes-óceán nyugati térségében, Japán partjai mentén.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Úszó-vk: Hosszú és Verrasztó is nyert aranyat a pekingi viadal zárónapján

Lead: 
Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid is aranyérmet szerzett vasárnap az úszó világkupa-sorozat rövidpályás pekingi állomásának zárónapján.
Törzs: 

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú 200 méter vegyesen 2:05.25 perces idővel diadalmaskodott, valamint 200 méter háton 2:04.11-gyel harmadik lett. Hosszú pénteken 100 méter vegyesen és 200 méter pillangón, szombaton pedig 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre, emellett 100 méter háton gyűjtött be egy ezüstöt.

hosszu_verraszto.jpg

Verrasztó kedvenc számában, 400 méter vegyesen állhatott fel a dobogó tetejére, miután 4:04.09 perccel győzött. Ő szombaton 200 méter pillangón gazdagodott egy bronzzal.

A világkupa-sorozat első szakaszát nagymedencében, Kazanyban, majd Dohában rendezték, a második etap rövidpályán Eindhovenben kezdődött és Budapesten zárult. A harmadik, zárószakasz - ugyancsak 25 méteres medencében - Ázsiában, sorrendben Pekingben, Tokióban és Szingapúrban lesz.

 

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Úszó-vk: Hosszú és Verrasztó is nyert aranyat a pekingi viadal zárónapján
Címlap lead: 
Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid is aranyérmet szerzett vasárnap az úszó világkupa-sorozat rövidpályás pekingi állomásának zárónapján.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Magyar kereskedelmi központ nyílt Sanghajban

Lead: 
Magyarország időben felismerte, hogy a kínai piac óriási lehetőséget biztosít a jó minőségű magyar termékeknek és szolgáltatásoknak - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Sanghajban a közmédiának, miután magyar kereskedelmi központot nyitott a Kína gazdasági központjának számító városban.
Törzs: 

A tárcavezető – aki a Sanghajba látogató magyar miniszterelnöki delegáció tagja – kifejtette: Magyarország időben felismerte az új világgazdasági folyamatok jelentőségét, valamint azt, hogy immár nemcsak Nyugatról Keletre áramlik a tőke olcsó munkaerőt keresve, hanem a modern kori ipari forradalom zászlóshajói a legújabb technológiai színvonalat képviselő nagy távol-keleti vállalatok, amelyek egyre nagyobb piaci részesedésre tesznek szert Európában és Észak-Amerikában.

magyar_kereskedelmi_kozpont_sanghajban.jpg

Forrás hirado.hu

Szijjártó Péter hangsúlyozta továbbá: tavaly megdőlt a Kínába irányuló magyar export abszolút rekordja, amikor a 2,7 milliárd dollárt is meghaladta a kivitel összege. Azonban a kínai piaci lehetőségekért állandó harc zajlik – mutatott rá –, a világ minden országának minden gazdasága pályázik a leggyorsabban növekedő gazdaság által kínált piaci lehetőségekre.

Ezért döntöttek úgy, hogy Kína gazdasági fővárosában, Sanghajban egy nagy magyar kereskedelmi központot nyitnak, amely több mint 1700 négyzetméteren ad lehetőséget magyar termékek bemutatkozására, és amely biztosítja magyar kis-, közepes és nagyvállalatoknak is, hogy a megfelelő tárgyalási infrastruktúra, piackutatások és partnerek rendelkezésre álljanak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Jelezte, hogy emellett Kína hat további nagy, egyenként tízmilliónál is több lakosú városában szintén nyitnak kereskedelmi képviseletet. Így Kína hét legfontosabb gazdasági gócpontjában lesz kereskedelmi központ, ami biztosítja magyar vállalkozásoknak a kínai piacon való érvényesülés lehetőségét.

Azt is látni kell – folytatta Szijjártó Péter –, hogy a kínai vállalatok továbbra is határozottan érdeklődnek a magyar beruházási, befektetési lehetőségek iránt, ami hatványozottan igaz az autóiparban.

Ezzel kapcsolatban közölte: küszöbön áll egy megállapodás a világ egyik legnagyobb kínai autóipari beszállító vállalatával. Egy jelentős, több mint 110 millió dolláros kelet-magyarországi beruházásról van szó, amely a vállalat első Kínán kívüli gyártási központja lesz – ismertette. A részleteket és a vállalat nevét hamarosan nyilvánosságra hozzák - jelezte.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Magyar kereskedelmi központ nyílt Sanghajban
Címlap lead: 
Magyarország időben felismerte, hogy a kínai piac óriási lehetőséget biztosít a jó minőségű magyar termékeknek és szolgáltatásoknak - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Sanghajban a közmédiának, miután magyar kereskedelmi központot nyitott a Kína gazdasági központjának számító városban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hazudott a Kavanaugh főbírót szexuális erőszakkal vádoló nő

Lead: 
A Brett Kavanaugh konzervatív főbírót szexuális erőszakkal vádoló nők egyike, Judy Munro-Leighton elismerte szombaton, hogy hazudott, és soha nem is találkozott a főbíróval. Egy másik vádló nő, Julie Swetnick is ellentmondásokba keveredett egy televíziós interjúban.
Törzs: 

Chuck Grassley, a szenátus igazságügyi bizottságának vezetője a hamis állításokról szóló dokumentumokat megküldte Jeff Sessions igazságügyi miniszternek és Christopher Wray igazgatónak, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vezetőjének. A minisztérium várhatóan megindítja az eljárást hamis állítások és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt. Brett Kavanaugh főbírót szenátusi meghallgatása idején több nő is megvádolta évtizedekkel korábbi szexuális zaklatásokkal és szexuális erőszakkal. A főbíró jelölését október 6-án megszavazta a szenátusi bizottság republikánus többsége, és azóta az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság tagja.

brett_kavanaugh.jpg

Chuck Grassley irodájának közleménye szerint Judy Munro-Leighton azzal vádolta meg Kavanaugh-t, hogy a főbíró és az egyik barátja “többször is megerőszakolták egy kocsi hátsó ülésén”. Ezeket a vádakat először egy névtelen levélben Kamala Harris kaliforniai demokrata párti politikussal közölte, aki a szenátusi meghallgatás egyik résztvevője volt, majd elektronikus levelet küldött az igazságügyi bizottságnak is, ezúttal már felfedve a személyazonosságát. A bizottság vizsgálódni kezdett és gyorsan megállapította, hogy Munro-Leighton egy Kentuckyban élő baloldali aktivista, aki évtizedekkel idősebb a főbírónál, soha nem találkozott vele.

A múlt héten Grassley szenátor Michael Avenatti ügyvéd és ügyfele, a Kavanaugh-t szintén szexuális zaklatással megvádoló Julie Swetnick ügyben küldött meg dokumentumokat az igazságügyi tárcának bűnügyi nyomozásra. Swetnick ugyanis eskü alatt vallotta, hogy Kavanaugh évtizedekkel korábban jelen volt akkor, amikor többen megerőszakolták őt. A nő egyébként később az NBC televíziónak adott interjújában részben visszavonta állításait, részben ellentmondásokba keveredett. Donald Trump elnök szombaton Twitter-bejegyzésben reagált a fejleményekre. „Mi van a többiekkel? Hol vannak az ügyben a demokraták?” – írta a mikroblogban Trump.

Christine Blasey Fordról, arról a kaliforniai pszichológusról, aki a meghallgatáson Kavanaugh legfőbb vádlója volt, a napokban a Slate internetes portál megírta: ügyvédnője, Debra Katz közreműködésével számlát nyitott, amelyre adományokat vár. A nő azt állítja: szenátusi „szereplése” miatt halálos fenyegetéseket is kapott, ezért személyes biztonságára sokat kell költenie. A számlára eddig már több mint 800 ezer dollár érkezett. Emellett Blasey Fordnak egy könyvkiadó egymillió dolláros szerződést is ajánlott története megírására.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Hazudott a Kavanaugh főbírót szexuális erőszakkal vádoló nő
Címlap lead: 
A Brett Kavanaugh konzervatív főbírót szexuális erőszakkal vádoló nők egyike, Judy Munro-Leighton elismerte szombaton, hogy hazudott, és soha nem is találkozott a főbíróval. Egy másik vádló nő, Julie Swetnick is ellentmondásokba keveredett egy televíziós interjúban.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hétfőtől lehet pályázni háztartási nagygépek cseréjére

Lead: 
Újraindul az Otthon melege program novemberben, hétfőtől lehet pályázni hűtőgépek, fagyasztó készülékek, mosógépek, illetve mosó-szárítógépek cseréjére.
Törzs: 

A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban, november 5. és 19. között lehet benyújtani. Először az észak-alföldi régióból, majd a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli, a dél-dunántúli, a közép-dunántúli, végül a közép-magyarországi régióból adhatók be a jelentkezések, kizárólag elektronikusan, ügyfélkapun keresztül.

haztartasi_nagygepek_csereprogram.jpg

A program során korszerű, energiatakarékos háztartási nagygépeket lehet beszerezni, az új kiírással a kormány összesen kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez.

A támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár 50 százaléka, de legfeljebb 25 ezer forint az A+ kategóriájú, 40 ezer forint az A++ kategóriájú, illetve 45 ezer forint az A+++ kategóriájú készülékek esetében.

A kiírásra magyar adóazonosító jellel és magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú természetes személyek nyújthatnak be pályázatot. Személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás.

A pályázati kiírás és az útmutató EZEN a weboldalon érhető el.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Hétfőtől lehet pályázni háztartási nagygépek cseréjére
Címlap lead: 
Újraindul az Otthon melege program novemberben, hétfőtől lehet pályázni hűtőgépek, fagyasztó készülékek, mosógépek, illetve mosó-szárítógépek cseréjére.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A stressz okozta alvászavar csökkentésén dolgoznak magyar kutatók

Lead: 
A stressz okozta alvászavar csökkentésének lehetőségén dolgoznak a Magyar Tudományos Akadémia kutatói, akik a közelmúltban a stressz és az álmatlanság összefüggését térképezték fel.
Törzs: 

Mátyás Ferenc, a kutatócsoport vezetője szombaton, az M1 aktuális csatornán elmondta: az emberi agy folyamatosan változik, még alvás közben is, a különböző aktivitási szintek között váltásért pedig egy idegsejthálózat a felelős. 

alvaszavar_stressz.jpg

Hangsúlyozta, minden feladathoz kapcsolódik egy optimális éberségi állapot, amelyben az emberek a legjobban tudnak teljesíteni. Példaként említette, hogy amennyiben egy vizsgahelyzetben túl nagyra nő a stressz, az agyunk "leblokkol", nem működik megfelelően, hasonlóan ahhoz, ha valaki nagyon elfárad.

Mátyás Ferenc elmondta, jelenleg azon dolgoznak, miként befolyásolhatnák az éberségi állapotért felelős idegsejthálózatot, hogy megfelelő szintre állíthassák be például a nyugodt alváshoz.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A stressz okozta alvászavar csökkentésén dolgoznak magyar kutatók
Címlap lead: 
A stressz okozta alvászavar csökkentésének lehetőségén dolgoznak a Magyar Tudományos Akadémia kutatói, akik a közelmúltban a stressz és az álmatlanság összefüggését térképezték fel.
Elsődleges hír rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Hosszú Katinka egy arannyal és egy ezüsttel folytatta Pekingben

Lead: 
Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüstéremmel folytatta szereplését szombaton az úszók világkupa-sorozatának rövidpályás pekingi állomásán.
Törzs: 

A háromszoros olimpiai bajnok - aki pénteken 100 méter vegyesen és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre - ezúttal 400 méter vegyesen lett a legjobb 4:25.68 perces idővel, míg 100 méter háton egy óriási hajrá után, 56.53 másodperccel másodiknak érintette a falat. Hosszú még 100 méter mellen is felállt a rajtkőre, ott 1:09.52-vel a nyolcadik lett.

A kínai metropoliszban Verrasztó Dávid is versenyzett: 200 méter pillangón 1:54.81 perces idővel harmadik lett, míg 200 méter vegyesen hetedikként ért célba 1:56.57-tel.

A világkupa-sorozat első szakaszát nagymedencében, Kazanyban, majd Dohában rendezték, a második etap rövidpályán Eindhovenben kezdődött és Budapesten zárult. A harmadik, zárószakaszra - ugyancsak 25 méteres medencében - Ázsiában, sorrendben Pekingben, Tokióban és Szingapúrban kerül sor.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Hosszú Katinka egy arannyal és egy ezüsttel folytatta Pekingben
Címlap lead: 
Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüstéremmel folytatta szereplését szombaton az úszók világkupa-sorozatának rövidpályás pekingi állomásán.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak