Rétvári: nem a semlegességre kell nevelnie az iskolának, hanem az elköteleződésre
Rétvári Bence az iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, Klebelsberg Kunó volt vallás- és közoktatásügyi miniszter 90 évvel ezelőtti szavait idézve arról beszélt, hogy egy nemzet csak bizonyos mennyiségű negatív embert bír el, és pozitív, aktív, produktív, konstruktív emberekre van szüksége, akiket a család mellett csak az iskola tud kinevelni.
Az államtitkár rámutatott, hogy az iskolai nevelés sem kulturálisan, sem világnézetileg nem lehet független, ahogyan ezt a rendszerváltás utáni magyar oktatás hirdette, hiszen Magyarország keresztény gyökerű államisággal rendelkezik.
Az államtitkár hangoztatta: a diákoknak meg kell tanulniuk – az egyházi és az állami iskolákban egyaránt – azt, hogy mi a helyes és mi a helytelen, mi a jó és mi a rossz, valamint, hogy mi visz előre és mi nem. Az iskola ne csak a tárgyi tudást adja át, hanem az értékeket is segítsen észrevenni, és elköteleződni valamelyik mellett – fűzte hozzá Rétvári Bence.
Az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte: elköteleződés nélkül hátat fordítanánk saját kultúránknak, saját hagyományainknak és múltunknak, és úgy tekintenénk magunkra, mint egy ideérkezett marslakó, akinek most kellene saját identitását és jövőképét megtalálnia.
Rétvári Bence leszögezte: a jövő Magyarországán az oktatás és az állami szervek működésében sem a semlegességet kell választani, hanem védeni, erősíteni kell az európai kultúrát és a magyar kulturális gyökereket.
Az eseményen jelen volt Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője is.
Elfogták az utastársát tűvel megszúró férfit
A rendőrség szombaton a police.hu oldalon közölte, hogy a 29 éves S. Kálmánt előállították a kerületi rendőrkapitányságra és garázdaság elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elfogásban polgárőrök is segítették a rendőröket – írták.
Értesülések szerint az elkövető hajléktalanként élt és nem először követett el bűncselekményt, agresszívan viselkedett az elfogásakor is.
A Bayern Münchent verő Dárdai Pál szerint büszkék lehetnek magukra
A berliniek a mostani sikerük előtt legutóbb 2009 februárjában tudtak nyerni a Bayern ellen a bajnokságban, hazai közönség előtt 2-1-re, akkor még Dárdai is játszott a csapatban.
A Kicker beszámolója szerint azóta 14 mérkőzés telt el fővárosi siker nélkül. Ha pénteken sem győztek volna a Hertha BSC, ez lenne a Bundesliga leghosszabb nyeretlenségi sorozata két klub között. A szaklap szerint a hazaiak sok futással és rendkívül fegyelmezett védekezéssel nyerték meg a meccset.
„Ez remek volt, a hétvégén meg is ünnepeljük, de a jövő héten újra keményen dolgozunk. A védőink és a középpályásaink nagyon jók voltak, de ez csak fegyelem kérdése. A trükk az volt, hogy jól kezeltük a Bayern jelentős labdabirtoklását” – nyilatkozta Dárdai Pál.
A statisztika szerint 70-30 százalék volt a labdabirtoklási arány a vendégek javára. Az adatok alapján is nagy volt a különbség a két félidő között. Az elsőben a hazaiak négyszer lőttek kapura, és háromszor el is találták azt, a vendégek hatból egyszer sem. A szünet után a Hertha két kísérletéből egy volt pontos, a Bayern viszont 19 alkalommal lőtt, ebből öt ment kapura.
A magyar szakvezető úgy fogalmazott, az első félidőben szinte tökéletes teljesítményt nyújtottak, és bizonyosodott, hogy érdemes volt nyomást gyakorolni ellenfelükre.
„A második felvonásban nem játszottunk jól, hanem harcoltunk. Nem kaptunk könnyű gólt, és végre nem ítéltek tizenegyest ellenünk. Ma mindannyian büszkék lehetünk magunkra” – nyilatkozta.
Dárdai arra utalt, hogy az előző öt bajnoki meccs mindegyikén kapott egy-egy büntetőt a Hertha aktuális ellenfele, és háromból gól is született.
Pénteki sikerével a Hertha pontszámban beérte a Bayernt a tabellán.
A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja
A közlemény szerint a cég 11 budapesti szervizében már most több mint 70 százalékos a szerelőállások kihasználtsága, és a nagy rohamot a következő hetekre várják.
Pollák Péter, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi és marketingigazgatója a közleményben elmondta, hogy a tavalyinál 20 százalékkal több szerelőállással készülnek a szezonra, mert arra számítanak, hogy a következő hetekben szervizeiket több tízezer autós keresi fel.
Megjegyezte: az országosan tapasztalható munkaerőhiány miatt biztosan lesznek olyan országrészek, ahol csak jelentős, akár több hetes várakozás után tudják lecseréltetni a nyári gumit az autósok.
A gumiabroncsok az idén mintegy 5 százalékkal drágultak egyrészt a forint folyama, másrészt a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok –szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél árának – újabb világpiaci növekedése miatt. Így két év alatt az áremelkedés egyes termékeknél elérheti a 10 százalékot is – áll a közleményben.
Az 1995-ben alakult Abroncs Kereskedőház Kft. több mint 30 gyártó termékeit forgalmazza, szezonális forgalma eléri a félmillió darabot. A több mint háromszáz szakembernek munkát biztosító cég jelenleg 7 saját tulajdonú kiskereskedelmi telephelyet, 4 bevásárlóközponti abroncsszervizt és két logisztikai raktárbázist üzemeltet.
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) korábban közölt adatai alapján 2016-ban Magyarországon csaknem 2,4 millió új gumiabroncsot értékesítettek a gyártók, ami hétéves rekord volt.
A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az Abroncs Kereskedőház 2017-ben 25,877 milliárd forintos árbevétel mellett 404 millió forint adózott eredményt ért el, az előző évi 22,396 milliárd forint nettó bevétel és 394,9 millió forint profit után.
Szijjártó: a migrációs ENSZ-paktum a lehető legrosszabb lépés az illegális bevándorlás kezelésére
Hangsúlyozta: a kormány nem támogatja a tervezetet, mert az szembemegy a magyar érdekekkel.
A migráció kezelése hosszú időre meghatározhatja jövőnket a globalizált világban: bátorítása minden országot kiinduló, tranzit- vagy célországgá változtatna – fejtette ki Szijjártó Péter. Magyarország ezt elutasítja, és éppen az ellenkezőjét tartja kívánatosnak, mégpedig azt, hogy a nemzetközi közösség tartsa tiszteletben az egyes államok szuverenitását, az országok jogát arra, hogy saját lakosságuk biztonságát helyezzék előtérbe, és maguk dönthessenek arról, hogy kit engednek be a területükre, és kit nem. A nemzetközi közösségnek támogatnia kell az egyes országokat abban, hogy megőrizzék történelmi, vallási, kulturális örökségüket és társadalmi szerkezetüket – emelte ki.
Úgy vélte, a paktum kizárólag a migránsok érdekeit és jólétét tartja szem előtt, holott azzal is foglalkoznia kellene, hogy milyen alapvető jogok illetik meg azokat, akik biztonságos és békés körülmények között szeretnék élni az életüket.
Felszólalásában Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi időszak a hatalmas migrációs hullámokkal jellemezhető. Ez azonban súlyos biztonsági kockázatokat hordoz magában világszerte, számos ország stabilitását megrendítette, és súlyos politikai vitákhoz vezetett. Következményei közé tartozik az, hogy olyan területeken is jelen van a terrorveszély, ahol korábban nem volt.
Az elvándorlás senkinek nem kedvező: akik útra kelnek, életük kockáztatásával keresnek új otthont, akikhez igyekeznek, ott viszont gondot okoz, hogy sokszor hatalmas tömegeket kell befogadniuk, ráadásul olyan embereket, akik egészen más kultúrát képviselnek. A migráció ezért párhuzamos társadalmak megjelenéséhez vezet, és súlyos biztonsági kihatásokkal jár.
Szijjártó Péter emlékeztetett a 2015-ös eseményekre, amikor Magyarországon 400 ezer illegális bevándorló ment keresztül, nem tartották be a helyi jogszabályokat, rátámadtak a rendőrökre, nem voltak tekintettel a helyi kultúrára és életmódra, fenyegetően léptek fel az ott élőkkel szemben.
Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió politikája csődöt mondott, mégpedig azért, mert rossz választ adott a kihívásra: a bevándorlási hullám megállítása, kezelése helyett jóformán meghívót küldött a migránsoknak. Az EU emellett kötelező kvótákat akart bevezetni, zsarolta és a büntetéssel fenyegette az ezt elutasító tagországokat, köztük Magyarországot. Mindez sikertelen és kártékony megközelítésnek bizonyult - magyarázta.
Az elmúlt négy évben több mint 30 terrortámadást követtek el Európában, és ezek mind kapcsolatban állnak a migrációval. Ezekben több mint 300 ember meghalt, ezernél többen megsebesültek – sorolta Szijjártó Péter.
Brüsszel azt mondja, hogy lehetetlen megállítani a migrációt, de Magyarország bebizonyította, hogy ez lehetséges: a többi visegrádi ország segítségével lezárta a határt, és elzárta az utat a szárazföldi illegális bevándorlás elől - tette hozzá.
Szijjártó Péter egyúttal üdvözölte, hogy Olaszországnak nemrégiben sikerült lezárnia a tengeri utat, de ezért bírálatokat kapott.
A külügyminiszter kiemelte, hogy a nemzetközi erőfeszítéseknek a bevándorlási hullám megállítására kell összpontosítaniuk. A nemzetközi szervezeteknek világossá kell tenniük, hogy a bevándorlás nem alapvető emberi jog, szemben a jelenlegi gyakorlatukkal, amely ennek az ellenkezőjét sugallja. Az ENSZ és más intézmények képviselői sokszor a gazdasági virágzás, a globális jólét forrásaként beszélnek a migrációról, mintha ez lenne a legjobb dolog, ami történhet az emberiséggel; Magyarország ezt a megközelítést élesen ellenzi, és nem ért egyet azzal sem, hogy a bevándorlás a legjobb megoldás a demográfiai és munkaerőpiaci kihívásokra.
Szijjártó Péter kifejtette azt is: a paktum azt sugallná, hogy a határvédelmi intézkedéseket emberi jogi alapon kell elbírálni, ez azonban rendkívül veszélyes megközelítés, Magyarország élesen elveti, mert a határok megvédése nemzetbiztonsági kérdés. Csak a legális határátlépés fogadható el, a törvények megsértőit súlyosan meg kell büntetni – jelentette ki.
Nem ért egyet Magyarország azzal sem, hogy a paktum azt sugallja, a multikulturális társadalom jobb lenne, mint az egységes kultúrájú. Álláspontja szerint a magyar társadalom semmivel sem rosszabb vagy értéktelenebb, mint azok, ahol több kultúra él együtt.
Magyarország nem szeretné, ha megismétlődnének a 2015-ös események – mondta a külügyminiszter. A kormány számára a magyarok biztonsága és épsége az első számú prioritás. Ezért továbbra is szigorúan meg fogja védeni a határokat, és senkit nem enged illegálisan az ország területére lépni.
Külön gondot fordít a kormány arra is, hogy folyamatosan fejlessze az oktatási rendszert, és segítse a családokat a gyermekvállalásban. Meglátása szerint ez a megfelelő válasz a demográfiai és munkaerőpiaci kihívásokra – tette hozzá
A nemzetközi közösségnek megállítania kell a migrációt, nem pedig bátorítania – vonta le a következtetést Szijjártó Péter. Oda kell vinnie a segítséget, ahol szükség van rá – tette hozzá, megemlítve, hogy Magyarország ebben a szellemben is segíti a keresztény közösségeket a Közel-Keleten.
Döntött az UEFA: Németország lesz a házigazda
A német pályázat egyetlen ellenfele a török volt, amely 2008, 2012 és 2016 után negyedszer bukott el. A voksoláson az UEFA végrehajtó bizottságának 17 tagja szavazott 12-4 arányban, egy tartózkodás mellett.
"Minden demokratikus döntés jó döntés" - szögezte le Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke. A német pályázat egyik erősségét a stadionok jelentették, ugyanis a modern létesítményekben összességében 400 ezerrel több jegyet tudnak majd értékesíteni, mint két évvel ezelőtt a franciaországi torna szervezői, illetve 300 ezerrel többet, mint amennyit a rivális törökök tudtak volna.
"Csodálatos stadionjaink és szurkolóink vannak, akik szeretik a labdarúgást, és mindenekelőtt ünnepelni akarnak más európai drukkerekkel" - nyilatkozta a nyoni helyszínkijelölést követően Philipp Lahm, a német pályázat nagykövete, a 2014-ben világbajnok válogatott azóta visszavonult kapitánya.
"A mai egy nagy nap a német futballban. Mindannyiunk emlékezetében élénken él még a 2006-os világbajnokság, és most újra nagy várakozásokkal tekinthetünk egy nemzetközi labdarúgóesemény elé. A 2024-es Európa-bajnokság rengeteg embert inspirál majd Németországban és azon túl" - írta Reinhard Rauball, a Német Labdarúgóliga (DFL) elnöke.
A 24 csapatos viadalnak a tervek szerint Gelsenkirchen, Düsseldorf, Hamburg, Dortmund, Köln, Frankfurt, Stuttgart, München, Lipcse és Berlin ad majd otthon. Az 51 mérkőzésből álló torna döntőjét Berlinben vagy Münchenben rendeznék. Németország története során másodszor lesz kontinensviadal házigazdája, 1988-ban Nyugat-Németországban a holland válogatott diadalmaskodott.
A következő, 2020-as kontinensviadalt Európa 12 városában, köztük Budapesten rendezik.
Bemutatták Magyarország Nemzeti Atlaszának új kiadását
Lovász László, az MTA elnöke kordokumentumnak nevezte a kiadványt, amely szerinte fontos nemzeti szimbólum is. Kiemelte az MTA Földrajztudományi Intézete munkatársainak szerepét a kötet létrehozásában, amely pillanatképet nyújt hazánk természeti környezetéről. A munkában számos kormányzati szerv, háttérintézmény és egyetem is részt vett.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere "rendkívül magas" tudományos igénnyel összeállított munkának nevezte a kötetet, amely Kocsis Károly professzor irányítása mellett 18 szerkesztő, 140 fejezetszerző és több mint 200 térképszerző, 14 térképész, valamint több tucat szakmai és nyelvi lektor munkája eredményeként készült el. A csaknem kétszáz oldalas kiadványt eljuttatják a hazai és határon túli magyar tannyelvű közép- és felsőoktatási intézményekhez is - tette hozzá.
Gulyás: Az EP-kampány része, politikai vádirat a Sargentini-jelentés
Az Európai Bizottság beszállt az európai parlamenti választási kampányba és politikai szerepet vállalt – szögezte le a sajtóesemény kezdetén Gulyás Gergely. Úgy fogalmazott: az Európai Bizottság migrációért felelős biztosa, Dimitris Avramopoulos nyilatkozata, mely szerint a legális migrációt elő kell segíteni, és szervezett betelepítéseket kell végrehajtani, nem európai véleményt képviselt, hanem egy vitában foglalt állást.
Politikai vádiratnak tekinti a Sargentini-jelentést a magyar kormány, elfogadására jogellenes eljárás keretében került sor, amely nem vette figyelembe a tartózkodó szavazatokat – folytatta Gulyás Gergely. „A tartózkodási engedély megilleti az európai képviselőket is” – szögezte le, megerősítve egyúttal, hogy a kormány emiatt keresettel fordul az Európai Bírósághoz.
A Sargentini-jelentés bosszúhadjárat a magyar kormány bevándorlás politikája ellen, az része az európai parlamenti választási kampánynak – ismertette a kormány álláspontját a miniszter. Megerősítette, a kormány keresettel fordul a Sargentini-jelentés miatt az Európai Bírósághoz. A jelentés egy bosszúhadjárat része Magyarország következetes bevándorláspolitikája miatt – hangoztatta.
Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta: A Dél-budai Centrumkórházra a tervpályázatok kiírása megtörtént, jövő év közepén sor kerülhet az alapkőletételre.
A miniszter ismertette azt is: július elsejétől csökken a szociális hozzájárulási adó két százalékponttal. A kedvezményes lakásáfa kérdésében elmondta, hogy az áfacsökkentés hároméves időszakra szólt, és megelőzte az Európai Bizottsággal való megállapodás; az intézkedés célja a lakásépítési kedv növelése volt. „Az intézkedések a legszebb reményeinket is felülmúlták, az építőiparban meglévő megrendelésállomány és a kapacitások között nem teszi indokolttá az intézkedés fenntartását” – fűzte hozzá.
Újabb kérdésre válaszolva elmondta: a kormány nem tervezi a paksi hitelszerződés módosítását, ám ha erre sor kerülne, akkor ahhoz szükség lenne az Európai Bizottság jóváhagyására. A jelenlegi tervek szerint 2020. január 1-től megkezdhetik működésüket Magyarországon a közigazgatási bíróságok az új szervezeti keretek között – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az Igazságügyi Minisztérium október végéig a kormány elé terjeszti a közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslatot, amelyet még az őszi időszakban fogadhat el az Országgyűlés. A bírói jogállás egységes marad, a közigazgatási bírák esetében bizonyos sajátosságok érvényesülni fognak, de a bírói jogállás szempontjából ez nem jelent különbséget – jelezte a miniszter.
Mint elmondta: a közigazgatási felsőbíróság Esztergomban lesz, illetve nyolc városban regionális hatás- és illetékességi körrel bíró közigazgatási törvényszékeket állítanak majd fel. A közigazgatási bíráskodás külső igazgatása az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik majd.
A hajléktalan-ellátást segítő tartalékalap létrehozásáról döntött a kormány 300 millió forintos kerettel – közölte Gulyás Gergely. Ez a pluszforrás a Belügyminisztérium számára áll rendelkezésre, és lehetőséget biztosít olyan helyek kialakítására, ahol köztisztasági feladatokat lehet elvégezni az éjjeli melegedőre való szállítás előtt.
Emlékeztetett arra, hogy október 15-én lép hatályba a közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés. Megjegyezte: jelenleg több férőhely áll rendelkezésre, mint ahány hajléktalan van; a kormány 700 ezer forintot költ egy hajléktalan ellátására évente. Kitért arra is, hogy a vonatkozó szabálysértési tényállás alkalmazása csak akkor válik szükségessé, ha egy hajléktalan a rendőrségi felszólításra sem reagál, és továbbra is életvitelszerűen közterületen tartózkodik, lakik.
Moody's: komoly kockázatokat jelentene az európai légitársaságoknak a megállapodás nélküli Brexit
A 17 oldalas elemzésben a nemzetközi hitelminősítő hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a Wizz Air és a többi hasonló profilú, alacsony költségű légitársaság a múltban is sikeresebbnek bizonyult az utasszám fenntartásában, sőt növelésében sokkhelyzeti körülmények közepette, mint a hagyományos légitársaságok.
A Moody's kiemeli: a Wizz Air, az easyJet és különösen a Ryanair közismert arról, hogy akár néhány hét alatt "kíméletlenül felszámolja" a nem kifizetődő járatokat.
Online e-matrica ütemezővel segítik az autósokat
Tájékoztatásuk szerint az országos, éves e-matricák mindig a következő év január végéig érvényesek, ami azt jelenti, hogy ezt a típust igazán nyárig éri meg megvásárolni, ugyanakkor a társaság értékesítési adatai és a felhasználói szokások azt mutatják, hogy az év második felében is számottevő a kereslet az éves e-matricára. Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy az autósok sajnos tévesen úgy tudják, az éves e-matrica a vásárlás időpontjától számított egy évig érvényes, másrészt sokszor a kényelmi szempontok vezérlik a járművezetőket - magyarázták.
A közleményben Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy az ügyfelek egy része nem akar vesződni a havi vásárlással, vagy attól fél, hogy elfelejti azt határidőre megvenni, ezért inkább biztosra megy, és marad az éves e-matricánál. Számukra dolgozták ki azt az ingyenes szolgáltatást, amellyel, ha kérik, az év végéig automatikusan aktiválják megvásárolt havi e-matricájukat.
Rámutattak, hogy idén eddig közel 3500 úthasználó vásárolt úgy országos, éves e-matricát, hogy számukra már a havi változat lett volna előnyösebb. Ők a havi matricákra való áttéréssel mintegy 30 millió forintot takaríthattak volna meg. Kiemelték: annak érdekében, hogy az autósok ne járjanak rosszul, a NÚSZ Zrt. viszonteladói partnerei számára október 1-től már nem engedélyezi az országos, éves e-matrica eladását. Erre kizárólag a társaság ügyfélszolgálati irodáiban és online értékesítési felületén lesz lehetőség.
A NÚSZ Zrt. értékesítési mutatói szerint a járművezetők 2018 első kilenc hónapjában közel 416 ezer darab országos, éves e-matricát vásároltak, ami több mint 16 százalékkal haladja meg a 2017-es értéket, ami 358 ezer darab volt. Ez idén eddig mintegy bruttó 18 milliárd forintos bevételt jelentett a magyar költségvetésnek - közölte a NÚSZ Zrt.