Feketeribizliből készül a jövő hajfestéke
A Leedsi Egyetem tudósai kifejlesztettek egy technológiát, melynek segítségével a feketeribizlilé (Ribena) gyártása során megmaradó héjakból hajfestéket lehet készíteni. Mégpedig olyat, mely sokkal természetesebb, egészen minimális egészségügyi kockázatokkal bíró alternatívája lehet a jelenleg is piacon lévő termékeknek.
A feketeribizli héja magas koncentrációjú antocianineket tartalmaz.
„Nem mérgezők, vízoldékonyak és a rózsaszín, a vörös, a lila, az ibolya és a kék színekért felelősek, így világszerte, széles körben használják őket természetesételszínezékként” – magyarázta dr. Richard Blackburn kémikus.
A tudósok által kifejlesztett, szabadalmaztatott technológia lehetővé teszi a pigment kivonását a gyümölcsből, úgy, hogy intenzív vörös, lila és kék színeket lehessen vele megfesteni a hajra. További színek hozhatók létre – a barna tónusokat is beleértve – a feketeribizli pigment természetes sárga színnel történő keverésével.
A feketeribizli alapú hajfestékek nagyjából 12 hajmosást bírnak ki, vagyis a tartósságuk megegyezik a már ma is használatos féltartós hajfestékekével.
Az úttörő technológiát a tudósok értékesíteni akarják, így számíthatunk arra, hogy néhány éven belül megjelenhetnek a piacon a feketeribizli héjából készülő hajfestékek.
Betört, táncolt egyet, majd elfogták
A 43 éves David Seale május 6-án éjjel tört be egy kaliforniai ügyvédi iroda épületébe. Miután a lopott kulcsokkal simán kinyitotta a bejáratot, odabent eljárt egy rövid breaktáncot, melyet az egyik biztonsági kamera rögzített – írja a NY Daily News.
A tánc után után bement az egyik irodahelyiségbe és ellopott egy laptopot.
A betörő május 8-án visszatért az épületbe, ekkor azonban elfogták. Miután visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit, kiderült, hogy a táncolós eseten kívül több alkalommal is járt az irodaházban a hétvége folyamán.
Seale ellen már korábban is több elfogatóparancs volt érvényben. Betörésért, ellopott vagyontárgyak birtoklásáért és hamis információk terjesztéséért is felelnie kell majd a bíróság előtt.
Sátrával együtt fújta el a szél, szörnyethalt
A 37 éves Simone La Terra pénteken szenvedett balesetet. A mantovai Castiglione delle Stivieréből származó férfi egy 15 fős expedíció tagjaként a világ hetedik legmagasabb csúcsa, a 8167 méteres Dhaulagiri meghódítására indult. La Terra pénteken tűnt el, amikor a viharos szél elfújta a hegy 6100 méteres magasságában felállított sátrát. Holttestét szombaton találták meg.
Will Ferrell autóbalesetet szenvedett, kórházba került
Will Ferrell egy terepjáró utasaként utazott két másik emberrel és a sofőrrel együtt a kaliforniai Orange megye egyik főútján, mikor balesetet szenvedtek csütörtökön este. A TMZ által megszólaltatott szemtanúk szerint egy másik jármű csapódott az autójuknak, ami miatt az felborult. Az utasokat kórházba szállították.
A színész szóvivője nem sokkal később közölte, hogy Ferrell elhagyhatta a kórházat. Már röviddel a baleset után úgy tűnt, hogy nincs komoly baja, mert levideózták, ahogy hordágyon fekve telefonál valakivel. A rendőrség nyomoz a baleset ügyében.
Gigacápát fotóztak Angliában
Tristan Severn-Jones ügyvéd a Bovisand Beach-en, Devonban, Plymouth közelében olyan élménynek volt részese, amire valószínűleg ő maga sem készült fel. Hirtelen egy hatalmas fehér cápát látott kiemelkedni a tenger habjaiból, akit azonnal lefotózott.
A férfi becslése szerint a lény óriási, majdnem 8 méter hosszú volt. Barátai, akik szintén látták a „szörnyeteget”, óriás fókára tippeltek, de Severn-Jones állítja, hogy egy fóka nem nő ilyen nagyra.
„Zavarba hozott mindannyiunkat a nagysága. A fotón nincs zoomolás, tényleg ekkora volt az előttünk hatalmasodó cápa.”
Hogy fér el 111-féle sajt egyetlen pizzán? Hát így!
Új Guinness-világrekordot állított fel egy berlini étterem: pizzájára 111-féle különböző ízű sajtból sütött egy-egy szeletet. A Guinness képviseletében Lena Kuhlmann elmondta, hogy a Berlin-Charlottenburg-i étterem pizzáján minden falatnak más volt az íze, valamint a világrekordhoz szükséges minden feltétel teljesült.
— dpa·live (@dpa_live) 2018. március 16.
A rekordpizzán a klasszikus mozzarellán, ementálin és edamin kívül egzotikusabb típusok, köztük rokfort, gorgonzola és pecorino is szerepeltek. A rekordkísérlet nézői azonnal meg is kóstolhatták a csúcstartó pizzát. Ennek a kategóriának eddig csak nem hivatalos rekordere volt.
Savat öntött a feleségére, mert harmadszorra sem fiút szült
A 25 éves Farah Biwi és a 32 éves Siraj Biwi nyolc éve házasok, két gyermekük van. Az indiai házaspárnak nemrég újra kisbabája született, ám a baba fogadtatása elég tragikusan alakult. A férj, aki fiúgyermeket várt, nem tudta megemészteni, hogy harmadszorra is lánya született, dühét pedig brutális módon töltötte ki a feleségén – írja a Mirror.
Fotók: Newslions / SWNS.com
Az építési vállalkozó férfi savval öntötte le a fiatal nőt, aki súlyosan megsérült az arcán, a karján és a hasán is. A nő azt mondja, férje, anyósa és apósa már az első két kislány születése után is megfenyegette, és arra kötelezték, kérjen a saját szüleitől pénzt, mondván, a lányok nem tudnak dolgozni. Ha a nő ezt elutasította, összeverték.
Az erőszak mindennapossá vált, ám a feleség a gyerekek miatt nem tudta otthagyni a férjét – nem lett volna pénze, hogy eltartsa a két kislányt. A savas támadás után viszont elhatározta, nem megy többé vissza a férfihoz, akit a rendőrségnek még nem sikerült elkapni.
39 éve ugyanazt a Valentin-napi kártyát küldi feleségének
A card can be so special. Ken Myers sends his wife the same card, adding a new message each time, every Valentine's Day and has done for 39 years. Do you have any Valentine's traditions? #ValentinesDay #TuesdayThoughts https://t.co/S5nODsPgd3
— Ling Design (@greetingsbyling) 2018. február 13.
A romantikus regényeket író Ken Myers még a hetvenes években készítette azt az üdvözlő kártyát, amit máig minden Valentin-napon a feleségének ad – írja az nlcafe.hu. Idén 39. alkalommal teszi meg ezt, ám sosem felejt el új üzenetet írni a kártya belsejébe, ami ma már tele van a szerelmes üzenetekkel.
"Szeretem azt gondolni, hogy romantikus férj vagyok. Szerintem Valerie csalódott lenne, ha valamelyik évben egy másik kártyával lepném meg, a mostani már családi örökséggé vált."
Myers felesége nagy becsben őrzi az üdvözlőlapot, ami még mindig jó állapotban van kora ellenére. Két Valentin-nap között biztonságos helyen őrzi, de volt olyan év, amikor nem emlékezett, hova dugta a kártyát.
"Szeretem a kártyát, az évek során nagyon különlegessé vált számomra. Ken nagyon romantikus férj, majdnem 45 év házasság után ezek a kis gesztusok határozottan segítenek a varázst életben tartani. Azt hiszem, a hosszú és boldog házasság titka, hogy két fél egymás barátja is legyen. Amikor a szerelem elmúlik, meg kell találni minden mást egymásban, például a szeretetet és a humort."
Itt az új „Harry Potter-film”, és a legjobb, hogy ingyen megnézhetjük!
Már több mint hatmillióan nézték meg a közadakozásból készült új, a Harry Potteruniverzumában játszódó, Voldemort életérő szóló filmet a Youtube-on. A Voldemort: Origins of the Heir (Voldemort: Az örökös eredete) című rajongói film közzétételéhez a Warner Bros. csak úgy járult hozzá, ha azt ingyen nézhetik meg a rajongók.
Az 50 perces filmet Gianmaria Pezzato rendezte, olasz stábbal, de a videómegosztóra angol szinkronnal került fel. Arról szól, hogyan vált a félénk, árva Tom Rowle Denem a világ leggonoszabb varázslójává.
Hónapokkal hamvasztása után hazatért a férfi
„Az anyám azt mondta: Halott vagy. Hogy térhettél vissza?” – idézte fel a thai Sakorn Sachiwa a pillanatokat, amikor két év távollét után hazatért. A 44 éves férfi ez idő alatt otthonától távol dolgozott és mit sem sejtett arról, hogy családja abban a hitben él, hogy meghalt – írja a brit Sun portál.
Sachiwát 6 hónappal ezelőtt nyilvánították halottnak, miután Bangkokban, egy holttestnél megtalálták a személyi igazolgányát. Családjával hazaszállíttatták a földi maradványokat, melyeket azonban nem tudtak pontosan beazonosítani. Végül azonban a holttest hamvasztására is sor került.
Sakorn elmondta, hogy elhagyta a személyi igazolványát és távozása óta nem tartotta a kapcsolatot a családjával. Most elveszett személyazonosságát igyekszik visszaszerezni, ami még hetekbe telhet.