Két felcsúti fiatallal erősíthet a DVTK
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az NB I 11., kieső helyén végző Puskás Akadémia FC két fiatal futballistája, Spandler Csaba (a baloldali képen) és Makrai Gábor (ő szerepel a jobb oldalin) a DVTK-ban folytathatja pályafutását.
A 20 esztendős Spandler és a 19 éves Makrai egyaránt az NB II-es Csákvár csapatában szerepel kölcsönben, Makrai góljaival kulcsszerepet vállal a vértesi klub kiváló szereplésében.
A DVTK sportigazgatója, Benczés Miklós a Puskás Akadémia trénereként dolgozott együtt Spandlerrel és Makraival.
Spandler a 2015-16-os bajnokság őszi szezonjában a Felcsút 2. csapatában játszott, míg a tavaszt Makraihoz hasonlóan Csákváron töltötte.
Ennél a klubnál kapott vezetőedzői állást Bekő Balázs
A labdarúgó NB III-ban szereplő ETO FC Győr leváltotta Preszeller Tamás vezetőedzőt, s a legutóbb a DVTK-nál dolgozó Bekő Balázs vette át helyét – írja az nso.hu.
A Nyugati csoportban ötödik helyen álló klub közleménye szerint Bekő Balázs megbízatása az idény végéig, azaz nyolc bajnoki mérkőzésre szól. Kedd reggel aláírta szerződését, a délelőtt folyamán pedig megtartja első győri tréningjét.
A 44 esztendős tréner 2009 és 2011 között a Videoton másodedzőjeként dolgozott, majd a Budaörsnél, a Kecskemétnél és a DVTK-nál a vezetőedzői tisztséget töltötte be. A diósgyőri klubtól a múlt év végén távozott.
Az ETO FC Győr 24 fordulót követően az ötödik helyen áll az NB III Nyugati csoportjában, hátránya hét pont a második helyezett Mosonmagyaróvár, és tizenkettő a listavezető FTC II mögött.
A harmadosztály legutóbbi fordulójában a Sárvár és az ETO FC Győr mérkőzése (2–2) botrányba fulladt, Preszeller feltehetőleg ezen a meccsen ült utoljára a győriek kispadján.
CR7 finoman szólva érdekes tánccal szórakoztatta társait
Dróth góljaival megvertük a hollandokat Miskolcon
Futsalosaink most tartották a főpróbát az Olaszország elleni világbajnoki pótselejtező előtt, amelyet egy hét múlva rendeznek meg – ugyancsak Miskolcon. Azt a találkozót eltiltás miatt kénytelen kihagyni Rábl János, így ezen a mérkőzésen helyére a keretbe (és a kezdőcsapatba) került Komáromi Péter, aki az Európa-bajnokságot sérülése miatt volt kénytelen kihagyni – írja tudósításában az nso.hu.
A találkozót a hollandok kezdték meg jobban, több helyzetet alakítottak ki, Tóth Gyula három nagy bravúrt is bemutatott az első öt percben. Az előny azonban hozzánk került, a hetedik percben Dróth Zoltán szemfüles találatával szereztük meg a vezetést. A Kajrat Almati légiósa labdát szerzett, majd hat méterről a kapuba lőtt (1–0).
A magyar válogatott legjobbja szerezte a második gólunkat is, a 27. percben látványos találattal duplázta meg a mieink előnyét, Szeghy passza után négy méterről sarokkal vette be a vendégek kapuját (2–0).
A mérkőzés végén mindkét csapat átváltott az öt a négy elleni játékra, újabb gól azonban ebből már nem született. A főpróba jól sikerült, ám az olaszok ellen hatalmas bravúr kellene ahhoz, hogy hasonlóan szép eredményt érjünk el.
Eredmény:
Magyarország–Hollandia 2–0 (1–0)
Magyarország: Tóth Gy. – Komáromi, Dróth, Horváth N., Németh P. – Matkovics (k), Harnisch, Dávid, Gál, Öreglaki, Trencsényi, Hosszú, Klacsák, Szeghy
G: Dróth (7., 27.)
Fekete után fehérben – bemutatták Michelisz Norbert új autóját
Sőt, a gyári csapatba szerződő magyar pilóta már ki is próbálta az új járgányát.
Borzalmas tragédia a meccs után – három debreceni szurkoló elhunyt
„Négyen indultak útnak, mint már oly sokszor. Kiszurkolták a győzelmet, aztán elindultak hazafelé. Aztán Berettyóújfalu és Derecske között a 47-es számú főút 32-es kilométerénél egy külföldi kamion leszakadt kereke csapódott járművüknek, amely irányíthatatlanná vált, és egy szembejövő kamionnak ütközött. Hárman azonnal életüket vesztették, az autó negyedik utasának életéért még küzdenek.
Elfogytak a szavak, csak a csend maradt és a könnyek! Isten Veletek, Srácok! Soha nem feledünk Titeket!” – olvasható a dvsckezilabda.hu-n.
Újpest: Diósgyőrből érkezhet Diagne utódja
A DVTK korábban jelezte Grumicsnak, hogy a tavaszi szezonban várhatóan kevés játéklehetőséget kap, így megfelelő ajánlat esetén távozhat. A transfermarkt.de szerint a 31 éves csatár – aki 2014 februárjában a PMFC-től szerződött Miskolcra – megállapodása 2016. június 30-án lejár a DVTK-val, így az Újpestnek meg kell egyeznie a diósgyőri klubbal, ha át akarja igazolni az ősszel tizenhárom bajnokin kétszer betaláló játékost.
Férfi kézilabda: Szerbiát kaptuk a vb-selejtezőre
A magyar válogatott az Eb-n elért 12. helyével az első kalapból várta a sorsolást, amelyen Szerbiával vagy Szlovéniával valószínűleg egyik első kalapos sem akart szembekerülni. Ehhez képest megkaptuk Dejan Perics együttesét, amellyel a felkészülés során kétszer is összecsaptunk. Annyi pozitívum talán van a sorsolásban, hogy a visszavágót rendezhetjük hazai pályán.
A párharcok első mérkőzését június 10-12-én a visszavágókat 14-16-án rendezik meg.
Férfi Kézilabda Világbajnokság, 2017, a párosítás:
Szerbia–MAGYARORSZÁG
Svédország–Bosznia-Hercegovina
Csehország–Macedónia
Lengyelország–Hollandia
Oroszország–Montenegró
Izland–Portugália
Szlovénia–a Norvégia/Horvátország meccs vesztese
Fehéroroszország–Lettország
Dánia–Ausztria.
Legyőzték a magyar pólósok a horvátokat - megvan a negyeddöntő
Jól játszott a magyar csapat, de elsősorban a védekezés állt nagyon össze. Nagy Viktor pedig egészen egyszerűen zseniális volt.
A horvát csapat két legnagyobb sztárját is sikerült megfognunk. Maro Jokovic és Sandro Sukno együtt hétszer kísérletezett lövéssel a nagyszünetig, de előbbi talált csak be. Egyszer.
Hosnyánszky Norbert pedig megtalálta végre lövőformáját: két hatalmas bombája jelentette gyakorlatilag a különbséget: az első félidő után 5–3-ra vezettünk.
Aztán a harmadik negyedben Varga Dénes kilőtte a hosszú felsőt, s 6–4-re vezettünk. Lélektanilag nagyon fontos találat volt. Ugyanis előtte Ante Vukicevic egyre zárkóztatta az övéit.
A negyedik negyedre pedig teljesen megnyugodott az addig sem ideges magyar csapat, míg a horvátok továbbra is tanácstalanok voltak. Sztárjaiknak nem ment a játék, a többiek meg képtelenek voltak mit kezdeni a magyar védelemmel. És Nagy Viktorral.
Varga Dénes ötméteresével hat perccel a vége előtt 7–4-re vezettünk. Még egy gólváltás, egy Nagy Viktor védés fejjel (!) és vége.
A mérkőzést végig kézben tartva, tulajdonképpen simán nyertünk, s jutottunk az elődöntőbe, ahol csütörtökön Montenegró lesz az ellenfelünk.
FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BELGRÁD
NEGYEDDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 8–5 (2–1, 3–2, 1–1, 2–1)
Michelisz a Honda gyári csapatánál folytatja – esély a vb-címre?
Mint ismert, a Honda nem hosszabbította meg az olasz Gabriele Tarquini szerződését, s ezzel megnyílt az út a gyári csapatba Michelisz Norbert előtt, aki a Zengő Motorsport pilótájaként is egyenrangú ellenfele volt a teljes gyári hátteret élvező Tarquini, Monteiro párosnak, s már az elmúlt években is a levegőben lógott a Hondához szerződése.
Az istálló a hivatalos honlapján közölte: 2016-tól Robb Huff és Michelisz Norbert csatlakozik Monteiróhoz. A 31 éves magyar pilóta a harmadikszámú versenyzője lesz a japán istállónak, s a JAS vállalkozás által biztosított Civic-kel áll rajthoz.
„Rettentően örülök, hogy a Honda gyári csapatához csatlakoztam – mondta Michelisz a Honda honlapjának. – Három éve Honda-motorral versenyzek, kitűnő a kapcsolatom az istállóval, amely nagyban hozzájárult, hogy tavaly megnyerjem a jokohomai versenyt. Roppant hálás vagyok, igyekszem rászolgálni a belém vetett bizalmat.”