2024. május 09. Gergely

Megvan Dárdai Pál első berlini győzelme

Lead: 
Dárdai Pál csapata, a bennmaradásért harcoló Hertha hazai pályán 1–0-ra győzött az Augsburg ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójának szombati játéknapján – megszületett tehát a nemrégiben kinevezett magyar edző első hazai győzelme a berlini csapattal.
Törzs: 

Két vereség után aratott fontos győzelmet Dárdai Pál csapata, méghozzá egy élboly közeli riválissal szemben – olvasható a Nemzeti Sport online-on. Mint a tudósításban olvasható, az első félidőben az Augsburg futballozott veszélyesebben, de a Hertha taktikája jött be, azaz nem született gól.

A fordulás után kiegyenlített volt a játék és sokáig az eredmény is, mígnem a 88. percben jött Salomon Kalou, és közelről belőtte a hazai győzelmet jelentő gólt. A Kicker értékelése szerint a berlini csapat taktikai érettségről tett tanúbizonyságot, megdolgozott a létfontosságú három pontért.

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Megvan Dárdai Pál első berlini győzelme
Címlap lead: 
Dárdai Pál csapata, a bennmaradásért harcoló Hertha hazai pályán 1–0-ra győzött az Augsburg ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójának szombati játéknapján – megszületett tehát a nemrégiben kinevezett magyar edző első hazai győzelme a berlini csapattal.
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Julian Jenner: „játszani szeretnék, cselezni, gólokat lőni!”

Lead: 
Julian Jenner, a Diósgyőr szélsője elfogadja a kritikát, és elszánt, hogy beverekedje magát a piros-fehérek kezdőcsapatába. A második fordulóban tervei szerint már pályára is lép a Kecskemét ellen – nyilatkozta a támadó a Nemzeti Sportnak.
Törzs: 

„Legalább elmondta, mit gondol rólam” – reagált a Tomiszlav Szivics által csütörtökön elmondottakra a holland szélső. A Nemzeti Sportnak Jenner hozzátette: „sokan biztosan megsértődnének, és duzzogva nyalogatnák a sebeiket hetekig, de én tudom, mi a dolgom.”

A támadó elmondta azt is, hogy a kezeléseket követően máris sokkal jobb a térde, és ha minden jól alakul, már hétfőn újrakezdheti az edzéseket a csapattal. A holland szélső elszántan mondta, hogy a tervei szerint már a tavaszi második fordulóban, a Kecskemét elleni bajnokin számíthat rá Tomiszlav Szivics.

„Reményeim szerint addigra teljesen tünetmentes leszek – folytatta a futballista. – Sajnos az izmaim túl feszesek, ez okozza a problémát. De nem akkora a baj, mint azt sokan leírták. Bolond az, aki azt gondolja, hogy azért jöttem Diósgyőrbe, hogy a lelátón vagy a kispadon üldögéljek. Egy fenét! Játszani szeretnék, cselezni, gólokat lőni…” – nyilatkozta.

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Julian Jenner: „játszani szeretnék, cselezni, gólokat lőni!”
Címlap lead: 
Julian Jenner, a Diósgyőr szélsője elfogadja a kritikát, és elszánt, hogy beverekedje magát a piros-fehérek kezdőcsapatába. A második fordulóban tervei szerint már pályára is lép a Kecskemét ellen – nyilatkozta a támadó a Nemzeti Sportnak.
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Elek Ákos két évre aláírt a Csangcsun Jatajhoz

Lead: 
Két éves szerződést írt alá a kínai Csangcsun Jatajhoz tegnap a DVTK középpályása. Hosszú évek után transzferdíj ellenében távozott egy játékos Diósgyőrből.
Törzs: 

elek.jpg

Mint korábban portálunk is megírta, Elek Ákos kedden utazott Kínába orvosi vizsgálatra. Miután ezen megfelelt, és a szükséges papírok is megérkeztek, aláírta szerződését a kínai Csangcsun Jatajhoz - jelentette be a Nemzeti Sport online vasárnap reggel.

Ismét légiósnak állt tehát Elek Ákos. A középpályás Huszti Szabolcs csapattársa lett.

Hosszú évek után transzferdíj ellenében távozott egy játékos Diósgyőrből, ráadásul külföldi klub a vevő, ami az OTP Bank Ligában szereplő játékos esetében úgyszintén nem volt gyakori az utóbbi időben – emelte ki a klub, reagálva az eligazolásra.

A dvtk.eu cikke emlékeztet: Elek Ákos 2012 nyarán érkezett Diósgyőrbe, az elmúlt időszakban 67 mérkőzésen 5 gólt szerzett. A védekező középpályás fokozatosan nyerte vissza formáját és lett a DVTK alapembere, az utolsó évben csapatkapitánya is. Természetesen ő is tagja volt a Ligakupa-győztes, Magyar Kupa-döntős és az Európa Ligában három kört menetelő csapatnak.

Nagyszerű teljesítményét jelzi, hogy az elmúlt években Tatár Györgyöt megelőzve – most már Kádár Tamással holtversenyben – a DVTK labdarúgójaként ő viselte legtöbbször, 13 alkalommal a nemzeti csapat mezét.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Elek Ákos két évre aláírt a Csangcsun Jatajhoz (frissítve)
Címlap lead: 
Két éves szerződést írt alá a kínai Csangcsun Jatajhoz tegnap a DVTK középpályása. Hosszú évek után transzferdíj ellenében távozott egy játékos Diósgyőrből.
Elsődleges sport rovat: 

A Real Madrid nyerte a 200. El Classico-t

Felcím: 
Real Madrid - FC Barcelona 3-1
Lead: 
Neymar a negyedik percben vezetést szerzett a Barcelonának, de aztán beindult a Real-henger. 3-1 lett a vége.
Törzs: 

A legnagyobb kérdés az volt a 200. el Clásico előtt, hogy a kezdéskor azonnal átesik-e a tűzkeresztségen a Barcelona uruguayi klasszisa, Luis Suárez – nos, a nyári világbajnokság egyik legnagyobb vesztese végül a kezdőcsapatban kapott helyet, így összeállt végre a Suárez, Lionel Messi, Neymar trió. És nem is akárhogyan mutatkozott be Suárez tétmérkőzésen is új csapatában, mert a 4. percben gólpasszt adott Neymarnak – igaz, ebben a találatban a békésen nézelődő Dani Carvajal, Pepe, Iker Casillas trió minimum társszerző volt. 0–1!

Felpaprikázta a kapott gól a Realt, Karim Benzema percek alatt mesterhármasig juthatott volna, de lábbal kétszer is célt tévesztett, fejese meg a lécen csattant. Nem álltak tehát a helyzet magaslatán a védelmek, Messi kétszer is ziccerbe kerülhetett, de mindkettőt védte Casillas. Érdekes volt látni, hogy Messi és Suárez a szélekről többször is megbontotta a hazai védősort, és ezúttal nem az Andrés Iniesta, Xavi kettős osztotta az utolsó passzokat; a klasszikus tiki-taka pedig az első perc után csak a 42.-ben jelentkezett újra a maga régi teljességében.

Túlélve az izzasztó perceket aztán egyenlített a Real: Marcelo beadása után a labda Gerard Piqué kezén csattant, a tizenegyest Cristiano Ronaldo értékesítette. 1–1!

Ez volt a portugál 15. gólja a Barca ellen, a katalánok bajnoki góltalansága megszakadt 756 percnél – a szünet előtt nem sokkal James Rodríguez is lehetette volna névjegyét a Clásicón, de közelről a bal alsó mellé bólintott.

Elképesztő iramban és fokozott izgalmakkal folytatódott a mérkőzés a pihenő után: a gólokban ludasok mind bemutattak egy-egy bravúrt, de a legnagyobbat Pepe, aki az 50. percben tökéletesen érkezett Toni Kroos szögletére, és védhetetlenül fejelt az ötös elől a jobb alsóba. 2–1!

realbarca.jpg

Pepe csodálatos gólt szerzett.     Fotó: Reuters

Nem állt vissza az előnybe került Real, és az elmélázó barcelonaiaknak (a legnagyobb hiba talán Iniesta nevéhez fűződik) köszönhetően Isco, CR és Rodríguez közös munkával előkészített egy gólt Karim Benzemának, aki ezúttal klinikai pontossággal lőtt kapura, és gól lett jutalma: 3–1!

Visszaállt ezt követően a fehérmezes alakulat, és kontrákra aspirált, de hiába adódott terület és lehetőség a katalánok előtt, Iniesta formán kívül passzolgatott, majd le is sérült, Messi és Neymar tízpercekre eltűnt, a Xavit váltó (a veterán zseni lecserélése után azonnal beviharzott az öltözőbe) Ivan Rakitic nehezen pörgött fel, és a Suárezt váltó Pedro sem parádézott éppen. Csendesebben teltek a percek, és ez tökéletes volt a madridiak számára, a hajrára pedig egyre fáradtabban mozogtak a vendégek, míg Sergio Ramosék önkívületi állapotba kerülve minden beadást és akciót megállítottak, a középpályán pedig Luka Modricék hosszú időkre el-eldugták a labdát.

Carlo Ancelotti pályára vezényelte Asier Illaramendit, Sami Khedirát és Álvaro Arbeloát is, az utolsó perceket így könnyedén kibekkelték a blancók: hiába a korai katalán gól, a madridiak nyerték a 200. el Clásicót.

Hiába szerezte meg a vezetést a Barcelona nagyon hamar idegenben, a döntő csapást elmulasztotta bevinni, a lelkes hazaiak pedig fordítani tudtak, kihasználva a sokszor szellős vendégvédelem és a villámgyors kontrák adta lehetőségeket.  

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A Real Madrid nyerte a 200. El Classico-t
Címlap lead: 
Neymar a negyedik percben vezetést szerzett a Barcelonának, de aztán beindult a Real-henger. 3-1 lett a vége.
Elsődleges sport rovat: 

41 kilométer magasról ugrott a Google alelnöke

Lead: 
Lélegzetállító videófelvétel örökítette meg Alan Eustace ugrását 41 kilométer magasból. Ezzel a Google alelnöke megdöntötte Felix Baumgartner korábbi csúcsát.
Törzs: 

Az új rekord az 57 éves Alan Eustace-hez, a Google jelenlegi alelnökének nevéhez fűződik. A 40 kilométeres magasságba való emelkedés több mint két órán át tartott. Eustace az ugrás után 15 perccel már a földön is volt.

„Elképesztő volt – mondta. – Gyönyörű volt. Látni lehetett az űr sötétségét és a légkörök közötti rétegeket, amelyeket ezelőtt még sosem láthattam.”

Miután egy kis robbanóeszköz segítségével levágta magát a ballonról, Eustace 1315 km/órás sebességgel zuhant a föld felé Új-Mexikó államban, amellyel az emberek által is hallható hangrobbanást idézett elő.

A friss csúcstartó elmondása szerint nem érezte és nem is hallotta, amikor átlépte a hangsebességet.

Mark Kelly, az egykori űrhajós is végignézte Eustace levegőbe emelkedését.

„Ezt a rekordot megdönteni hatalmas dolog. Elképesztően nagy kockázat van egy ilyen ugrásban” – vélekedett Kelly.

Szenzációs ugrás 41 kilométer magasból Videó

A korábbi magassági rekordot Felix Baumgartner állította fel még 2012-ben. Baumgartner akkor 39 km-es magasságból ugrott le. Több adatgyűjtő információja alapján Eustace a mostani ugrását majdnem 41 és fél km magasból hajtotta végre, Baumgartnerrel ellentétben viszont Eustace nem használt űrkapszulát, ehelyett képzett szakembereivel egy speciális szkafandert építettek. A ruha elkészítése több mint három évig tartott.

A projektben egyébként a Google is segédkezett volna, ám Eustace állítólag visszautasította cége segítségét, mondván, nem szeretné, ha az esemény marketingfogássá válna.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Videón a Google-alelnök 41 kilométer magas ugrása
Címlap lead: 
Lélegzetállító videófelvétel örökítette meg Alan Eustace ugrását 41 kilométer magasból. Ezzel a Google alelnöke megdöntötte Felix Baumgartner korábbi csúcsát.
Elsődleges hír rovat: 

Oldalak