2024. május 09. Gergely

Ez ám a ciki, a magyar válogatott is megázott

Lead: 
A pocsék edzéshelyszínt is alul tudták múlni a szervezők a World Grand Prix harmadik vonalának venezuelai tornáján: nem nagyon lehet másként nevezni azt, hogy a mérkőzés helyszíne beázik. A tabellán első magyar női röplabda-válogatott tagjai azonban ezzel sem akarnak foglalkozni, csak a Mexikó elleni, magyar idő szerint péntek este tízkor kezdődő mérkőzésre koncentrálnak.
Törzs: 

noi_ropi_nso.jpg

Lassan tényleg fel kell tenni a kérdést: Venezuela mégis miért, hogyan kaphatta meg a World Grand Prix harmadik tornájának rendezési jogát? Valakik azt hitték, majd ha minden rendben megy, akkor megmutatja az ország a világnak, hogy nem is olyan rossz hely a polgárháborús helyzet sújtotta Venezuela, vagy a főváros, Caracas? Ugyan már!

A korábban már taglalt edzéshelyszínt látva azt hihettük, a mérkőzés helye csak jobb lehet, de tévedtünk. A szállodából a csarnok felé tartva szakadni kezdett az eső, ám az nemcsak a járműtől a bejáratig áztatta a játékosokat. A venezuelai színekbe (sárga, kék, piros) öltözött lelátójú, nagy létesítménynek ugyanis pocsék a tetőszerkezete, így – bármennyire is alig akartunk hinni a szemünknek – tócsák jelentek meg a pályán és közvetlenül mellette.

Csak hogy rögzítsük: a World Grand Prix sorozat első két osztályában 12-12, a harmadik csoportban – amelyben a magyarok is érdekeltek – nyolc válogatott szerepel, azaz a világ elviekben 32 legjobb csapata közül négy (a másik négyes tornát Trinidad és Tobagóban rendezik) beázó létesítményben lép pályára. Persze nem kizárt, hogy egyik napról a másikra befoldozzák a lyukakat.

noi_ropi_nso1.jpg

Siralmas állapotban van a caracasi aréna. Fotó: nso.hu

A nehezen magyarázható körülményekről egyébként higgadtan és visszafogottan beszélt Liliom Rita csapatkapitány.

– Szerencsére többen vagyunk, így akik éppen nem játszottak, törölgették a pályát. Az időjárás-jelentés szerint szombatig eső várható, úgyhogy arra készülünk, hogy a meccseken is törölgetnek majd két labdamenet között. Igyekszünk nem figyelni rá, mert bár sérülésveszélyes a helyzet, egy-egy meccsen annyira leizzadunk a harmadik szettre, hogy tócsa van körülöttünk eső nélkül is. Nem szabad a körülményekkel foglalkozni, a játék a fontos.

A lányok igyekeztek, hajtottak, ám Alberto Salomoni szövetségi kapitány nem volt teljesen elégedett a tréningen látottakkal. A szakember vérbeli edző, aki minden hangszeren játszik: ha kell, simogatja a lelkeket, kedves, figyelmes, mindenkihez van egy jó, biztató szava. Amennyiben viszont úgy látja jónak, kiabálással rázza fel a társaságot, és juttatja át a játékosokat a holtponton. Nos, ezúttal utóbbira volt szükség, így egy-kétszer csak úgy zengett a csarnok a letromfolástól.

Délután már jóval csendesebb keretek között videózás következett, amelyen az aktuális ellenfelet, Mexikót vesézte ki a stáb.

– Az általunk legutóbb három-nullára legyőzött csapatból három-négy kulcsjátékos is hiányzik, ám semmiképpen sem nézzük le a riválist, ugyanolyan koncentráltan készülünk ellenük, mint az első, aguascalientesi mérkőzés előtt – folytatta a csapatkapitány.

A válogatott szinte karnyújtásnyira van a július 22-23-án rendezendő canberrai döntőtől, hiszen oda a nyolc csapat közül a házigazda Ausztrálián kívül három válogatott kerül be, és a magyarok jelenleg hibátlanul vezetik a WGP harmadik vonalát.

WORLD GRAND PRIX, 3. CSOPORT
A magyar válogatott programja
Caracas, Venezuela
Péntek, 22.00: Magyarország–Mexikó
Szombat, 22.00: Magyarország–Algéria
Hétfő, 1.00: Venezuela–Magyarország

WORLD GRAND PRIX, 3. CSOPORT, ÖSSZETETT TABELLA AZ ELSŐ KÖR UTÁN
1. Magyarország 9 pont (9:1), 2. Franciaország 9 (9:3), 3. Venezuela 7 (8:3), 4. Mexikó   6 (6:6), 5. Ausztrália 3 (5:6), 6. Kamerun 3 (4:6), 7. Trinidad és Tobago 0 (1:9), 8. Algéria 0 (0:9)

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ez ám a ciki, a magyar válogatott is megázott
Címlap lead: 
A pocsék edzéshelyszínt is alul tudták múlni a szervezők a World Grand Prix harmadik vonalának venezuelai tornáján: nem nagyon lehet másként nevezni azt, hogy a mérkőzés helyszíne beázik. A tabellán első magyar női röplabda-válogatott tagjai azonban ezzel sem akarnak foglalkozni, csak a Mexikó elleni, magyar idő szerint péntek este tízkor kezdődő mérkőzésre koncentrálnak.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

NB II-es csapatnál tűnt fel a diósgyőri védő

Lead: 
Nemes Milán kedden már a dunántúli csapatnál edzett.
Törzs: 

Az NB II-ben szereplő ZTE tájékoztatása szerint a keddi edzésen részt vett Nemes Milán, az élvonalbeli DVTK 20 esztendős labdarúgója is.

A Zalaegerszeg klubigazgatója, Ágoston Zoltán a klub honlapjának azt mondta, a héten döntenek arról, szerződtetik-e a korosztályos válogatott balhátvédet.

ftc_dvtk_nemes_160305.jpg

A miskolci születésű játékos 41 meccsen játszott az NB I-ben. A mögöttünk hagyott szezonban februárig – Horváth Ferenc vezetőedzőnél – alapembernek számított a DVTK-ban a bajnokságban, azt követően viszont csak az NB III-as DVTK II-ben lépett pályára bajnokin.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
NB II-es csapatnál tűnt fel a diósgyőri védő
Címlap lead: 
Nemes Milán kedden már a dunántúli csapatnál edzett.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Sajtóhírek szerint Vettelt kizárták az Azeri Nagydíjról

Lead: 
Angol és német sajtóhírek szerint Sebastian Vettelt kizárták a Formula–1-es Azeri Nagydíjról. A német pilóta a Lewis Hamiltonnal szemben elkövetett manőverek miatt kapta ezt a súlyos büntetést.
Törzs: 

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) ülésén úgy határoztak, hogy Vettelt megfosztják a 4. helyétől és az azért járó 12 ponttól.

Vettel a szóban forgó versenyen a biztonsági autós szakasz során hátulról nekiment az élen autózó Lewis Hamiltonnak, majd – mivel Vettel ezt a brit nyakába varrta – oldalról is nekivezette a Ferrarit a Mercedesnek.

Az információt hivatalos források nem erősítették meg.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Sajtóhírek szerint Vettelt kizárták az Azeri Nagydíjról
Címlap lead: 
Angol és német sajtóhírek szerint Sebastian Vettelt kizárták a Formula–1-es Azeri Nagydíjról. A német pilóta a Lewis Hamiltonnal szemben elkövetett manőverek miatt kapta ezt a súlyos büntetést.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Óriási izgalmak után döntőben a címvédő Miskolc Steelers!

Lead: 
A magyar amerikaifutball-elitliga (HFL) 2017-es kiírásának elődöntőjében a címvédő Miskolc Steelers 27–25-re felülmúlta a Budapest Wolvest, így ismét bejutott a fináléba, ahol az Eger Heroes–Budapest Cowbells meccs győztese vár rá.
Törzs: 

A Felsőzsolcán rendezett mérkőzést a címvédő Miskolc Steelers kezdte jobban: 7–0-ra nyerte meg az első negyedet, majd 7–6-ra a másodikat, így 14–6-os előnnyel mehetett a nagyszünetre.

A fordulás után sebességet váltott a Bencsics Márk vezette – az alapszakaszt negatív mérleggel záró – Budapest Wolves, és a 13–0-s harmadik negyeddel fordított.

Itt azonban még közel sem volt vége az őrületnek: a záró periódusban a borsodiak is produkáltak egy 13–0-s rohanást, ezzel visszavették a vezetést. Nagyjából egy perccel a vége előtt a Wolves visszajött a meccsbe egy remek touchdownnal, és a fővárosiaknak labdájuk volt az egyenlítéshez. A kétpontos kísérlet azonban nem sikerült, Bencsics futását megállította a miskolci fal, így a címvédő 27–25-re győzött és ismét készülhet a fináléra.

A miskolciak sorozatban a kilencedik meccsüket nyerték meg.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a Steelers legjobbját, az irányító Troy Rice-t (akinek a második negyedben is volt egy rossz ütemű szerelési kísérlete, melyet követően kórházba is kellett szállítani a budapesti csapat játékosát) a meccs végén egy durvaság miatt kizárták, így ő nem lehet majd a pályán a fináléban.

A döntőt július 8-án az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játsszák, míg a díszvendég Meskó Zoltán, a New England Patriots, a Pittsburgh Steelers és a Cincinnati Bengals korábbi puntere lesz, aki a kezdőrúgást is elvégzi, az esemény fővédnöke pedig Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. A találkozót a Digi Sport1 élőben közvetíti.

HFL 2017, elődöntő, eredmény:

Miskolc Steelers–Budapest Wolves 27–25 (7–0, 7–6, 0–13, 13–6)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
14.45: Eger Heroes–Budapest Cowbells (Tv: Digi Sport1).

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Óriási izgalmak után döntőben a címvédő Miskolc Steelers!
Címlap lead: 
A magyar amerikaifutball-elitliga (HFL) 2017-es kiírásának elődöntőjében a címvédő Miskolc Steelers 27–25-re felülmúlta a Budapest Wolvest, így ismét bejutott a fináléba, ahol az Eger Heroes–Budapest Cowbells meccs győztese vár rá.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Komoly ellenfelek várnak a DVTK-ra az első fordulókban

Lead: 
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elkészítette az NB I 2017–2018-as idényének sorsolását.
Törzs: 

A szezon első Újpest–Ferencváros rangadójára nem kell sokat várni, hiszen a két rivális már a 2. fordulóban, július végén összecsap egymással. Az első körben a címvédő Budapest Honvéd a Haladást, a Fradi a Puskás Akadémiát, míg a Videoton az újonc Balmazújvárost fogadja.

A DVTK sorrendben előbb a Vasassal találkozik, aztán fogadja a bajnok Honvédot, majd a Haladás otthonába látogat.

NB I, 2017–2018

1. FORDULÓ (július 15–16.)
Budapest Honvéd–Haladás
Vasas–DVTK
Videoton–Balmazújváros
Ferencváros–Puskás Akadémia
Paks–Újpest FC
DVSC–Mezőkövesd

2. FORDULÓ (július 22–23.)
Mezőkövesd–Paks
Újpest–Ferencváros
Puskás Akadémia–Videoton
Balmazújváros–Vasas
DVTK–Budapest Honvéd
Haladás–DVSC

3. FORDULÓ (július 29–30.)
Budapest Honvéd–Balmazújváros
Vasas–Puskás Akadémia
Videoton–Újpest
Ferencváros–Mezőkövesd
Paks–DVSC
Haladás–DVTK

Az OTP Bank Liga következő idényének csapatai

1. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő FC
2. Budapest Honvéd FC
3. Debreceni VSC
4. Diósgyőri VTK
5. Ferencvárosi TC
6. Mezőkövesd Zsóry
7. Paksi FC
8. Puskás Akadémia FC
9. Swietelsky Haladás
10. Újpest FC
11. Vasas FC
12. Videoton FC.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Komoly ellenfelek várnak a DVTK-ra az első fordulókban
Címlap lead: 
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elkészítette az NB I 2017–2018-as idényének sorsolását.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bernd Storck marad a kapitány

Lead: 
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége a csütörtöki ülésén meghallgatta Bernd Storck szövetségi kapitány beszámolóját az andorrai kudarcról, majd ezt követően úgy döntött, ad egy második esélyt az 54 esztendős német szakembernek.
Törzs: 

A magyar labdarúgó-válogatott kikapott az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn (0–1), s ezzel egymás utáni negyedik mérkőzését veszítette el, ráadásul gólt sem szerzett ezeken az összecsapásokon. Az utóbbi meccset megelőzően Bernd Storck megígérte, hogy egy interjú keretein belül az M4 Sportnak elemzi az andorrai találkozót, erre azonban nem került sor – a német szakember negyvenöt perccel a kezdés előtt közölte: az előzetesen megbeszéltekkel ellentétben mégsem szeretne nyilatkozni.

A kialakult helyzettel kapcsolatban az MLSZ elnöksége a csütörtök délutáni ülésén hallgatta meg Storck beszámolóját. A szövetség ezek után úgy döntött, megerősíti posztján a kapitányt, aki kap egy második esélyt.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az M4 Sportnak elmondta, hogy bár Storck felajánlotta a lemondását, nem fogadták el azt.

Bernd Storck 2015. július 21-én vette át hivatalosan a magyar válogatott irányítását, mérlege a nemzeti együttes kispadján 6 győzelem, 7 döntetlen és 8 vereség 21 mérkőzésen. Legnagyobb sikerének egyértelműen a válogatott Európa-bajnokságra való kijuttatása, valamint a tornán a nyolcaddöntőig jutás tekinthető.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Bernd Storck marad a kapitány
Címlap lead: 
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége a csütörtöki ülésén meghallgatta Bernd Storck szövetségi kapitány beszámolóját az andorrai kudarcról, majd ezt követően úgy döntött, ad egy második esélyt az 54 esztendős német szakembernek.
Elsődleges sport rovat: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Bódog Tamás autójával villamossal koccant

Lead: 
Szerencsés kimenetelű baleset történt Miskolcon, az Újgyőri főtéren: a stadion felé igyekvő Bódog Tamás egy villamossal koccant. Személyi sérülés nem történt.
Törzs: 

„Én vagyok a hibás – mondta a Nemzeti Sportnak a DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője. – Ezerkétszáz kilométert vezettem, már csak kettő hiányzott, hogy célba érjek, de nem voltam kellően figyelmes, nagyon sajnálom. Azonnal elismertem a felelősségem. A legfontosabb, hogy senkinek nem esett semmi baja, de az biztos, hogy még jobban kell figyeljek majd a volán mögött.”

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Bódog Tamás autójával villamossal koccant
Címlap lead: 
Szerencsés kimenetelű baleset történt Miskolcon, az Újgyőri főtéren: a stadion felé igyekvő Bódog Tamás egy villamossal koccant. Személyi sérülés nem történt.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Ő váltja Bernd Storck-ot?

Lead: 
Szövetségi kapitányt keres a Magyar Labdarúgó-szövetség – számolt be róla a Népszava, amely úgy értesült, hogy egy magyar edzőt is megkeresett az MLSZ.
Törzs: 

A lap szerint a honi szövetség keresi Bernd Strock utódját, s ennek kapcsán egyeztetett László Csabával, aki a legutóbbi szezonban a szlovák élvonalbeli DAC trénere volt. A székelyudvarhelyi szakember a Népszavának nem kívánt bővebben beszélni az MLSZ megkereséséről, mint mondta, „nem akar a dolgok elébe menni”.

laszlo_csaba_valogatott.jpg

László Csaba idehaza korábban a Ferencvárosnál, a Sopronnál és az MTK-nál dolgozott, de a skót Hearts és a belga Charleroi vezetőedzője is volt. Szövetségi kapitányként az ugandai és a litván válogatottat irányította.

Mint ismert, miután a magyar nemzeti együttes pénteken 1–0-ra kikapott Andorrában, Csányi Sándor MLSZ-elnök kezdeményezésére a következő elnökségi ülésen meghallgatják Bernd Storck beszámolóját, s a szövetség ezt követően dönt a német tréner sorsáról.

A Blikk információja szerint Bernd Storck mintegy 1,7 millió eurót (523 millió forintot) keres évente, szövetségi kapitányként 1,2 millió eurót, sportigazgatóként 500 ezer eurót. Ha a szövetség meneszti posztjáról (vagy posztjairól) százmilliós nagyságrendű végkielégítésre számíthat.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Ő váltja Bernd Storck-ot?
Címlap lead: 
Szövetségi kapitányt keres a Magyar Labdarúgó-szövetség – számolt be róla a Népszava, amely úgy értesült, hogy egy magyar edzőt is megkeresett az MLSZ.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Csoda, hogy senki nem sérült meg – Óriási tömegbukás a futam második körében (videóval)

Lead: 
Nem hinnénk, hogy valaha történt már hasonló eset a gyorsaságimotoros-világbajnokság történetében, amikor a mezőny fele pár másodpercen belül a sóderágyban végezte volna.
Törzs: 

A Francia Nagydíjon a Moto3-asok rajtja után a 3-as kanyarban négyes bukás történt (Adam Norrodin, Tacuki Szuzuki, Jakub Kornfeil, Lorenzo Dalla Porta), ami után az egyik versenyző (egyelőre még egymásra mutogatás van) továbbment a pályán, és olajjal végigfolyatta az aszfaltot.

Mindez csak akkor derült ki, amikor a mezőny körbeért, és a 6-os kanyarban sorra buktak. Hihetetlen jelenet játszódott le:

Nem

Csodával határos módon senki sem sérült meg, így akinek elkészült a motorja, rajthoz állhatott a 16 körre csökkentet új versenyen.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Csoda, hogy senki nem sérült meg – Óriási tömegbukás a futam második körében (videóval)
Címlap lead: 
Nem hinnénk, hogy valaha történt már hasonló eset a gyorsaságimotoros-világbajnokság történetében, amikor a mezőny fele pár másodpercen belül a sóderágyban végezte volna.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Élet-halál küzdelem lesz az utolsó fordulóban!

Lead: 
Az OTP Bank Liga 32. fordulójában gól nélküli mérkőzést játszott a DVTK Budapesten az MTK ellen, így az utolsó fordulóban kell bebiztosítani a jövő évi élvonalbeli tagságot.
Törzs: 

Hamisítatlan ki-ki meccset rendeztek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, hiszen a 35 pontos, kieső helyen álló MTK a 36 pontos DVTK-t fogadta.

Ennek megfelelően mindkét együttes szurkolói szép számban kilátogattak – összesen közel négyezren – a találkozóra, azt azonban külön ki kell emelni, hogy az óriási létszámban érkező DVTK-drukkereknek a vendégszektor mellett további két hazait is megnyitottak.

A meccs így remek hangulatban és jó iramban kezdődött, fölényt azonban inkább a Diósgyőr tudott kialakítani. A vendégek többet birtokolták a labdát, a hazaiak pedig leginkább a kontráikban reménykedtek.

A helyzetek elmaradoztak, a kapusoknak nem nagyon kellett védést bemutatniuk, egy óriási ziccert azért feljegyezhettünk: az első félidő utolsó percében Makrai Gábor bal oldali beadását a hosszún érkező Szarka Ákos néhány lépésről az oldalhálóba fejelte.

mtk_dvtk_170520_makrai.jpeg

Makrainak ezúttal nem sikerült betalálnia. Forrás: dvtk.eu

A második félidőben kicsit változott a játék képe, többet kezdeményezett az MTK is, de újabb ziccert egyik oldalon sem jegyezhettünk fel. Elsősorban az óriási küzdelem uralta a játékot, de a nagy akarásba mindkét oldalon sok hiba csúszott, így maradt a senkinek sem igazán jó gól nélküli döntetlen.

A többi meccs eredménye után már biztos, hogy az MTK, DVTK, DVSC hármasból kerül ki a második kieső. Az utolsó körben az MTK Paksra látogat, a DVTK pedig Mezőkövesden fogadja a Debrecent.

mtk_dvtk_170520_szurkolok.jpeg

OTP Bank Liga 32. forduló, eredmény:

MTK Budapest – Diósgyőri VTK 0-0

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3771 néző. Játékvezető: Szabó Zsolt (Berettyán Péter, Kóbor Péter; Németh Ádám; Molnár Attila).
MTK: Petković - Baki, Vas Á., Poór, Vadnai - Korozmán, Katona M. - Okuka, Kanta J., Myke - Torghelle. Vezetőedző: Tamási Zsolt.
DVTK: Antal - Eperjesi, Mevoungou, Karan, Tamás - Vela, Busai, Novothny, Nono - Makrai, Szarka. Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Nono helyett Ugrai az 55., Korozmán helyett Gera a 71., Szarka helyett Dausvili a 80., Vass a 82., Katona M. helyett Hrepka a 84. percben.
Sárga lap: Baki a 30., Okuka a 33., Mevoungou az 52., Karan az 59., Busai a 67. percben.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Élet-halál küzdelem lesz az utolsó fordulóban!
Címlap lead: 
Az OTP Bank Liga 32. fordulójában gól nélküli mérkőzést játszott a DVTK Budapesten az MTK ellen, így az utolsó fordulóban kell bebiztosítani a jövő évi élvonalbeli tagságot.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak