„Te milyen esetekben hívnád a 112-t?”
A központi segélyhívó rendszer 2014. március 13-i működésétől kezdve – amelyhez a katasztrófavédelem 2016 januárjában, a mentőszolgálat pedig 2017 augusztusában csatlakozott – az operátorok 21 086 745 hívást kezeltek, amelynek több mint 75 százaléka nem igényelt tényleges beavatkozást a készenléti szervek részéről.
A kisfilmben megelevenített élethelyzetek megtörtént esetek alapján készültek, abból a célból, hogy tudatosítsuk az emberekben, mely esetek azok, amelyek biztosan nem igénylik a rendőrség, a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem beavatkozását. És sok esetben másokét sem – írja a police.hu.
Drámai hívás érkezett a miskolci központba, az operátor nagyon élelmes volt
Fulladási rohama miatt hívta a 112-es segélyhívót egy nő egy Fejér megyei községből augusztus 24-ére virradóan. A Miskolci Hívásfogadó Központ operátora először csak szuszogást hallott a telefonban, végül úgy tudott kommunikálni a bejelentővel, hogy eldöntendő kérdéseire egy koppantás jelentette a nemet, több koppantás az igent – írja a police.hu.
Hamar kiderült, hogy mentőre van szükség. A rendszer automatikusan jelzi a hívás hozzávetőleges helyszínét, a címet a kezelő a koppantásos módszerrel pontosította. Az operátor felvette a kapcsolatot a mentőkkel, akik a hívástól számított negyedórán belül a helyszínen voltak, ellátták, majd kórházba vitték a gégekanülje miatt beszélni képtelen asszonyt.
A Miskolci Hívásfogadó Központ operátora, Hegedűs Istvánné hétfőn elismerést kapott a munkájáért.
Égből pottyant kannabisz
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) tetemes mennyiségű kábítószert talált egy 49 éves szegedi férfinél.
Augusztus 30-án 20 óra 10 perckor a Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség munkatársa a stabil hőkamerán észlelte, hogy egy motoros siklóernyő Szerbia irányából érkezve Tiszasziget Közúti Határátkelőhely térségében leszáll egy szántóföldön. Miközben egy járőr a helyszínre tartott, a hőkamera kezelője látta, hogy a gépből kiszálló ember a járművet a szántó melletti erdőbe tolja, majd a fák közé megy, és kis idő után visszatér ahhoz.
A férfi, M. Zsolt a kiérkező rendőrnek elmondta, hogy műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre, és a lábát fájlalta, így a mentők a szegedi kórházba szállították.
A rendőrök ezt követően a helyszínt átvizsgálták, ahol a kábítószer-kereső kutya a motoros siklóernyő hátsó ülésén hagyott zajvédő fültokra pozitív jelzést adott. A környező fák tövében ezután megtalálták az M. Zsolt által oda elrejtett sporttáskát, amelyben 17 csomagban 18 146 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak. Az elvégzett előzetes gyorsteszt alapján a táskában kannabisz volt, amelynek feketepiaci értéke 36,2 millió forint.
A KR NNI munkatársai M. Zsoltot gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Pótkerék repült egy teherautó fülkéjébe, teljes útzár az M1-esen
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a 91. kilométerszelvényben, Bábolna közelében – írja a police.hu oldal. A rendelkezésre álló adatok szerint egy Győr irányába közlekedő tehergépkocsiba a szélvédőn keresztül eddig tisztázatlan körülmények között berepült egy pótkerék, ami eltalálta a tehergépjárműben utazó nőt.
A helyszínre hamarosan mentőhelikopter érkezik, annak le-és felszállásának ideje alatt az érintett útszakaszon teljes útlezárásra kell számítani. Kérjük, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek!
Ellopták a Dunában talált világháborús gránátot
A rendőrségre vasárnap, augusztus 19-én érkezett a bejelentés, hogy Dömös külterületén, a Duna medrében egy világháborús szárnyas repeszgránátot találtak. A helyet, ahol megtalálták a gránátot, a rendőrség szalaggal körbekerítette, és augusztus 23-án akarták elszállítani a robbantótestet. Pontosabban akarták volna, de a tűzszerész szolgálat kiérkezése előtt valaki ellopta.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az élet és vagyonbiztonság megóvása érdekében kéri, hogy aki a veszélyes eszközt eltulajdonította, vagy a robbanószerkezet jelenlegi tárolási helyéről információval rendelkezik, haladéktalanul jelentkezzen a rendőrségen. Bejelentés akár a névtelenség megőrzése mellett is tehető a „Telefontanú” zöldszámán a 06/80-555-111-es számon, vagy a 107, 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.
Egy 30 éves mezőkövesdi nőt keres a rendőrség
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság körözési eljárás keretében vizsgálatot folytat Farkas Tiborné eltűnése miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint a nő augusztus 6-án 14 óra körül a Mezőkövesd Matyótáj Áruház előtti közterületről ismeretlen helyre távozott. A felkutatására tett intézkedések eddig nem vezettek eredményre.
Farkas Mária személyleírása: megközelítőleg 170 cm magasságú, normál testalkatú, sötét barna, hátközépig érő, egyenes haja van. Tetoválás látható a bal karján, a felkar és az alkar részen is, mely „Tibi – Annamária – „Tibike” neveket tartalmaz, és rózsa motívumok vannak az egész karján, a lapockáján pedig egy lepkét ábrázoló tetoválás észlelhető. Utolsó ismert ruházata kék rövid ujjú felső, mely feliratos, ismeretlen márkájú és ehhez tartozó szoknya, szürke szandál, kisméretű fekete színű női táska volt.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság (3400 Mezőkövesd, Egri u. 2.) kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az eltűnt személlyel kapcsolatban, hivatali munkaidőben hívja a 49/505-440-es telefonszámot. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a 06-46/514-506-os telefonszámon, továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. Emellett a névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.
Valóságos lőfegyver- és lőszerraktárra csapott le a TEK (Videóval!)
A körmendi rendőrök házkutatást tartottak a lakásban és egy másik, a település külterületén lévő ingatlanban. Ennek során lőfegyvert, gázriasztó fegyvert, légpuskát, viperákat, több – nagyobb pengehosszúságú – kést, lőszereket, továbbá petárdákat találtak és foglaltak le a munkatársak.
A fegyvertartási engedéllyel nem rendelkező férfit lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozók kihallgatták, jelenleg szabadlábon védekezik.
(A külső kép illusztráció!)
140 millió forintos drogfogás (Helyszíni fotókkal, videóval!)
A férfi Drávaszabolcs Közúti Határátkelőhelyen 2018. július 22-én 22 óra 30 perckor jelentkezett belépésre egy bosnyák honosságú járműszerelvénnyel.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság beléptetést végrehajtó munkatársa a járműszerelvény átvizsgálása során egy utólagosan kialakított üreget észlelt, amelyben – 37 csomagban – összesen 69570 gramm mennyiségű növényi törmelék volt. A helyszínen elvégzett gyorsteszt, valamint az előzetes szakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag marihuána, feketepiaci értéke körülbelül 140 millió forint.
A KR Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az elfogott férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Ölében egy eszméletlen nővel rohant be az orvoshoz
A nő állapota rohamosan romlott, légzése egyre nehezebbé vált, majd elvesztette eszméletét. A rendőrök megkülönböztető jelzést használó szolgálati gépkocsival a legközelebbi egészségügyi intézménybe vitték a nőt, útközben stabil testhelyzetben tartották, míg egyikük kezével biztosította a légutat. A kórházhoz érve az egyik rendőr a már kritikus állapotú beteget karjaiban tartva rohant be, és adta őt át az orvosnak.
(Kinti képünk csak illusztráció.)
Kezében robbant a hanggránát: súlyosan megsérült egy gyermek a Fradi-DVTK mérkőzésen
Mint ismeretes, ebben az időpontban a DVTK-t fogadta a Fradi a Groupama Arénában.
A rendőrség közlése szerint a szerkezet a kisfiúnak súlyos sérülést okozott, ezért a mentők kórházba szállították. A történtek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett, súlyos testi sértés vétsége miatt indított büntetőeljárást.