„Először fordult elő, hogy megköszönték nekünk a migránsok feltartóztatását”
Mindkét amerikai elnökjelöltet alkalmatlannak tartotta Nógrádi György, de szerinte Donald Trump sokkal jobb Magyarország számára, mint Hillary Clinton lett volna. A biztonságpolitikai szakértő újra Miskolcra érkezett, és A világ Trump után címmel tartott előadást. Az érdeklődés hatalmas volt, szinte egy üres széket sem lehetett találni a Művészetek Házában.
Nógrádi György szerint az egyik nagy kérdés, hogy milyen lesz az amerikai-orosz viszony. Elmondta, hogy nagyon sok európai vezető azért akart Trumppal találkozni, hogy elmagyarázzák neki, ne béküljön ki Moszkvával.
– Ha nem állapodnak meg, nem lehet megoldani orosz-amerikai együttműködés nélkül a szíriai viszonyt, nem lehet megoldani az iraki viszonyt, nem lehet megoldani Iránt, nem lehet megoldani Líbiát – fejtette ki.
Akadozik a biztonság Európában a szakértő szerint. Az ide érkező harmadik világbeliek nem tudnak és nem is akarnak integrálódni.
– Amikor 6-8 hónappal ezelőtt Svédországban jártam, 32 nogo zóna volt. Most megkérdeztem a külügyminiszter-helyettest arról, hogy mennyi van. Azt mondta, hogy most már több mint 50 van – ismertette Nógrádi György.
A szakértő elmondta, a magyar álláspont az, hogy meg kell védeni a déli határt. Nógrádi György szerint, ha baj van, akkor egy olyan kerítést épít fel az ország, ami megállítja a Törökország felől érkező tömeget.
– Először fordult elő, hogy a Törökországtól Németországig terjedő térség külügyminiszterei, belügyminiszterei, védelmi miniszterei kifejezték, hogy köszönik a magyaroknak, hogy feltartóztatták a migránsokat. Ez ilyen szinten eddig soha nem jött elő – mondta.
Nógrádi György beszélt arról is, hogy jelenleg az Iszlám Állam a végnapjait éli. Ez több kérdést is felvet. Egyrészt probléma az, hogy Irakban az USA veri szét, Szíriában pedig az oroszok. A kettőnek a koncepciója pedig teljesen más. A másik probléma a biztonságpolitikai szakértő szerint pedig az, hogy az ott élők fele meg fog halni, a másik fele pedig szétszéled a világban és terrorcselekményeket fog végrehajtani.
A buszbaleset áldozataira emlékeztek miskolci közintézményekben, iskolákban
- Kedves tanuló ifjúság. Tisztelt kollégák. Ma nemzeti gyásznap van - megrendülten hallgatták a Földes Ferenc Gimnázium diákjai az igazgató szavait.
- Fiatalon, életük elején haltak meg, értelmetlenül, máig még nem tudjuk, hogy mi okból, de mindenképp egy fatális véletlen eredményeképpen, egy balesetben – mondta Veres Pál iskolaigazgató.
Egyik mécses gyulladt a másik után. Az asztalt beterítették az égő gyertyák. Sok diákot különösen megviselt a tragédia, hiszen alig egy héttel a baleset előtt értek haza a gimnázium sítáborából.
- Bő egy héttel ezelőtt még mi is sípályákon csúsztunk és a tragédia előtt egy héttel, pénteken utaztunk haza szintén Olaszországból. Nagyon rossz belegondolni, hogy egy ilyen katasztrófa megtörténhet iskolás társaságokkal, akik jó hangulatban indulnak hazafelé a síelés, snowboardozás után, de sajnos páran nem érkeznek haza – mondta Szabadfalvi Dániel.
A Földes Ferenc Gimnázium diákjai rendszeresen járnak síelni. Az igazgató azt mondja, egy ilyen tragédia után még inkább felerősödik az az érzés, hogy felelősséggel tartoznak a diákok épségéért.
- Az intézmények jelentős része mindent megtesz annak érdekében, hogy diákjai biztonságban utazhassanak. Mi magunk is külön kérünk műszaki tanúsítványokat, illetve átnézzük azokat az eszközöket, amelyekkel a diákjaink utaznak. Azt gondolom, hogy itt nem az adminisztratív eszközök az elsődlegesek, hanem nagyon fontos az emberi odafigyelés, a körültekinté – nyilatkozta Veres Pál, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatja.
Nemcsak az iskolák, hanem az összes közintézmény kitűzte a fekete zászlót. A villamosokra illetve buszokra pedig fekete szalagok kerültek ki. Hétfőre a kormány nemzeti gyásznapot hirdetett.
Miskolcon már a hétvégi rendezvényeken is megemlékeztek az áldozatokról. Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő egy görömbölyi rendezvényen elmondta, mélyen együtt érez az áldozatok családjaival.
- Mély fájdalom és együttérzés van a szívemben azok iránt a családok iránt, akiknek a gyerekei most nem térhettek haza, úgyhogy így az ünneplésem most nem igazi, úgyhogy azt hiszem most a rendezvényről távoznom is kell – nyilatkozta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP).
- Tisztelt Hölgyeim és Uraim. Szeretettel köszöntöm Önöket. Bizonyára a többségük tudja, hogy milyen szörnyű balesetet szenvedtek magyar diákok Olaszországban – mondta Kriza Ákos. A Miskolci Nemzeti Színházban a polgármester arra kérte a Múzsa Díj átadó ünnepség közönségét, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzenek a tragédia áldozataira.
A sítáborából hazafelé tartó buszban tizenhatan meghaltak, hatan súlyosan, a többiek könnyebben sérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákjai, tanárok és egyikük családja utazott.
Tartós hideg idő esetén is biztosított a gázellátás
Az utóbbi napokban többször kell följebb tekerni a fűtést, nem elég jobban felöltözni. A nagy hidegben a hálózat terhelése is nagyobb, így egy-egy korszerűtlen, vagy nem megfelelősen karbantartott berendezés komoly problémát jelenthet: akár gázszivárgás vagy szén-monoxid visszaáramlás is előfordulhat. A Tigáz rendkívüli intézkedésekkel készült a hidegre.
– A rendkívüli intézkedések magukban foglalják a készenléti szolgálat megerősítését, a gépkocsiparkunk téli felkészítését, a munkavégzéshez szükséges hírközlési eszközök téli felkészítését – mondta el a Miskolc Televízió érdeklődésére a Tigáz szóvivője. Száraz Gábor hozzátette, természetesen a gázelosztó hálózat lényegi elemeit szükség szerint soron kívül is ellenőrzik.
A MIHŐ-s lakásokban is érezhető a mínuszok hatása. Többet kell fűteni a panelekben is. A fűtésszámlán viszont ezt inkább azok fogják érezni, akik a havonta leolvasott hőmennyiségmérő alapján fizetnek. Fignár Zoltán üzemvezető rámutatott, egy ilyen hideg január hőfelhasználása akár a duplája is lehet egy őszi vagy tavaszi hónapnak, tehát ez a hődíjfizetésben is meglátszik majd.
Az ország napi gázfelhasználási kapacitása jelenleg 201 millió köbméter, ehhez képest a tényleges fogyasztás múlt csütörtökön 81 millió köbméter volt, tehát bőven van tartalék – ezt mondta az energiaügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az előző évhez képest idén 13 százalékkal növelték a kötelezően tárolandó gázmennyiséget.
– A hazai földgázellátás biztosított már csak azért is, mert megfelelő import kapacitással, tárolói kapacitással és hazai termeléssel rendelkezik hazánk – szögezte le Aradszki András. – Folyamatosan figyeljük az időjárás-előrejelzéseket, és ennek tükrében figyeljük a készletek alakulását, az importálási lehetőségeket, a földgáz források rendelkezésre állásának a módozatait.
Az energiaügyért felelős államtitkár azt is elmondta, hogy a magyar gázellátórendszer korszerű, vagyis tartós hideg idő esetén is biztosított a gázellátás.
Egy korszerűbb rendszer váltja fel a Miskolc Pont kártyát
Bemutatja a környék elfogadóhelyeit, illetve a felhasználók egyenlegét is. A Miskolc Pont tulajdonosok január 15. és február 28. között cserélhetik ki a kártyájukat a Tourinform irodában illetve a Miskolc Boltban. A csere ingyenes.
– A kedvezmények, amelyeket még nem vettek igénybe a Miskolc Ponttal, természetesen tovább élnek, átrögzítjük az új kártyarendszerbe. A későbbiekben viszont már csak állandó miskolci lakcímmel rendelkező lakosok vehetik igénybe az új kártyát – ismertette Nagy Júlia TDM menedzser.
Automotive Hungary – Kiemelt befektetési helyszínként kezelik Miskolcot
Az autóipari fórum megnyitása előtt körbejárta a standokat az államtitkár. Magyar Levente a miskolcinál is elidőzött, ahol Pfliegler Péter alpolgármester fogadta, és elmondta: Miskolc készen áll arra, hogy egy autógyár érkezzen a városba.
– Nagyon fontos szempont a befektetők számára a város kapcsán, hogy Miskolcon még mindig van szabad és szakképzett munkaerő – mutatott rá az alpolgármester.
A város standját a külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár is meglátogatta. Pana Petra kiemelte, „abszolút prioritásként kezeljük Miskolcot, mint befektetési helyszínt.
– Miskolc az a város, ahol még vannak szabad kapacitások akár a munkaerő tekintetében is, ami napjainkban az egyik legfontosabb kérdés – mondta.
Nem is olyan régen még a munkahelyteremtés volt a legfontosabb feladat, ma viszont a jó szakemberek képzése.
– Ma az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy hogyan tudjuk a megteremtett munkahelyeket megtartani azáltal, hogy kellő mennyiségben és főleg kellő minőségben biztosítjuk az utánpótlást a cégek számára – ezt már Magyar Levente mondta. Az államtitkár szerint a duális képzéssel komoly eredményeket lehet elérni.
Ezen a területen a Miskolci Egyetem élen jár. Deák Csaba kancellár ismertette, 2016 szeptemberétől elindult a járműipari mérnökképzés a Gépészmérnöki és Informatikai Karon, tehát már kifejezetten ezen iparág speciális kérdéseire választ adó képzést is nyújtanak a hallgatóknak.
Miskolc tíz céggel érkezett a kiállításra, olyan partnerekkel, mint például a Bosch, a Takata, a Remy Automotive Hungary Kft. vagy a Shinwa. A szoros együttműködés nemcsak itt, de a hétköznapokban is kiemelten fontos. Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, a Holding és az önkormányzat nagyon szoros kapcsolatot ápol a már betelepült cégekkel, nagyon szoros kapcsolatot ápol a Nemzetgazdasági Minisztériummal, illetve azokkal a háttérszervezetekkel is, amelyek segítik például az iparfejlődést.
– És segítik Miskolcot is, hogy a városba települjön akár egy újabb nagy autóipari befektető is – fűzte hozzá.
A járműipar legnagyobb regionális fórumán minden járműipari ágazat képviselteti magát. Jelen vannak a multinacionális cégek, világmárkák, kis- és középvállalkozások, lefedve a járműgyártás teljes folyamatát. Az Automotive Hungary kiállítás Budapesten, a Hungexpo területén péntekig várja az érdeklődőket.
A megnyitó alkalmával elhangzott, a kormányzat 70 stratégiai partnere közül 22 az autóiparban tevékenykedik, az ágazat exportja tavaly megközelítette a 20 milliárd eurót. A Magyarországon 2015-ben előállított több mint félmillió különféle járműipari termék 93 százaléka exportra került. Az ipari termelés 2010 januárja óta majdnem harmadával nőtt, ami a régió országai között a legnagyobb fejlődés, az ipari termelés egyharmadát a járműgyártás adja – ismertette Magyar Levente.
Elmondta, az autózás hőskorát követően a járműipar ismét alapvető változáson megy keresztül, ezért a kormány kiemelt hangsúlyt fektet az innovációra, a kutatás-fejlesztésre, a felsőoktatásra és a szakoktatásra. További két fontos témának nevezte az elektromobilitás támogatását és az önvezető autók fejlesztésére vonatkozó intézkedéseket.
Jelezte: a kormány a versenyképesség növelése érdekében célzott támogatást nyújt a vállalatoknak egyebek mellett a munkaerőhiány pótlására, mivel a munkaerőhiány sok esetben gátolja a tervek megvalósítását és a napi kapacitás fenntartását az iparágban.
Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója megnyitójában azt emelte ki, hogy az idén negyedik alkalommal megrendezett szakkiállításon 10 ország több mint 250 kiállító van jelen, a látogatók száma pedig meghaladhatja a tízezret, a rendezvény a régió legjelentősebb autóipari fóruma.
Rámutatott: az iparág technológia-váltás előtt áll, átalakulóban van a gyártás, az üzemanyag felhasználás, az autóhasználat is, ebben kiemelve az önvezető járműveket. Magyarország része ennek az átalakulásnak, a kormány támogatja a Zalaegerszeg közelében megépülő, a régióban első intelligens tesztpálya megépítését – mondta.
Egy kiállítás a szabadságról, 1956 szellemi örökségéről
„Nem tudja, nem képes elképzelni senki / Mily nagyon nehéz volt halni, hősnek lenni” – részlet egy nemrégiben megírt versből. A 92 éves Károlyi Lászlóné Kovács Ilona így emlékezik az 1956-os borzalmakról, amiket a fővárosban élt át.
– Félelemben élt az egész város – tekintett vissza a Szabadság kiállítás megnyitóján az idős néni.
A forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére írt ki művészeti pályázatot Miskolc önkormányzata, a kormányhivatal és a megyei önkormányzat közösen, melyre csaknem negyvenen jelentkeztek. A cél az volt, hogy olyan új művészeti alkotások szülessenek, melyek témája a szabadság, annak megélése, illetve hogy az ’56-os események szellemi és érzelmi öröksége tovább éljen.
Sok fiatal is jelentkezett a két kategóriában meghirdetett pályázatra. A képzőművészeti kategóriában Sike Gábor, 11. osztályos tanuló nyert, aki az alkotásával az ’56-os hősöknek szeretett volna emléket állítani.
– Nagyon nagyra tartom, amit véghezvittek, hiszen szembefordultak az akkori rendszerrel és összefogással ezt sikerült is megtörniük – mondta a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákja.
– Azok, akik ’56 után születtek, és már a kommunista diktatúrában nőttek fel, ők még ismerik azt az életérzést, ami ellen felemelték szavukat az ’56-os forradalmárok – ezt már Miskolc polgármestere mondta. Kriza Ákos hozzátette, fontos továbbörökíteni ezt az életérzést a későbbi generációk számára is.
Úgy fogalmazott, sokan még emlékeznek azokra a hétköznapokra, amikor vigyázni kellett arra, hogy mit mondunk, amikor még akár egy házibuliban kimondott szónak is büntetőjogi következménye lehetett.
– A rendszerváltozás után született fiataloknak szerencsére már nem kell ettől tartaniuk. Nekik már nem is kell azon gondolkozniuk, mi a szabadság, hiszen számukra természetes a megléte – mutatott rá a városvezető.
A kiállítás megnyitója alkalmával elhangzott, Miskolcon jelenleg 13-an vannak, akik részesei voltak a cselekményeknek, és további 2-3 ember van még, akik már nem itt élnek.
A pályázatra érkezett alkotásokból a Városháza aulájában nyílt kiállítás, amit november közepéig lehet megtekinteni.
A díjazottak:
Irodalom kategóriában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal különdíját kapta: Soós Bernadett
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat különdíját kapta: Gyurján Ferencné
Megosztott 3. helyezést ért el: Elekné Aranyos Krisztina és Károlyi László Gyuláné
2. helyezést ért el: Fandl Ferenc és a Fagyi-Zoo
1. helyezett: Fekete Zoltán pályázata
Képzőművészeti kategóriában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal különdíját Pozsa Panna Eszter vehette át.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat különdíját Balogh Dánielnek ítélte oda.
3. helyezést ért el: Bodolóczki Gergő
2. helyezést ért el: Tóth Kamilla
Az első helyért járó elismerést Sike Gábor vehette át.
Kötelező a permetező gépek vizsgálata
Az országban 24 ellenőrző alállomás lesz. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyét ellátó miskolci állomás ma kezdte meg működését. Magyarországon évente körülbelül 30 ezer tonna növényvédő szert használnak fel.
Gyakori probléma például a fúvókák távolsága. A rossz növényvédő gépek veszélyeztetik a biztonságos élelmiszer-előállítást. A permetezőgép rossz, vagy rosszul beállított fúvókája miatt előfordulhat, hogy néhol több, néhol pedig kevesebb vegyszer jut a növényekre.
A permetezőgép felülvizsgálati alállomás Miskolcon is megkezdte működését. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő összes permetezőgépet ők ellenőrzik majd. A becslések szerint akár 3000 permetezőgép is lehet.
– Mobilak vagyunk, de nem egyenként szállunk ki az egyes gazdákhoz, igyekszünk őket csoportosítani, és így megjelenni – ismertette Simon László, a megyei alállomás vezetője.
A növényvédő gépek felülvizsgálata eddig nem volt kötelező. Most egy Európai Uniós jogszabály írja elő, hogy december 14-ig legalább egyszer meg kell nézetni a permetezőket. Utána háromévente kötelező az ellenőrzés.
– Minden növényvédő szernek nagyon szigorú előírásokon kell átmennie – húzta alá Bakonyi István, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Fejér megyei szervezetének titkára. – A kontrollokat is folyamatosan felülvizsgálják. Abban az esetben, ha az előírásoknak megfelelően használjuk fel ezeket a növényvédő szereket, akkor ennek az egészségügyi, környezeti kockázata minimális.
Magyarországon évente körülbelül 30 ezer tonna növényvédő szert használnak fel.
A Fejér megyei szervezet titkára elmondta, a szabályok betartását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrzi. Véletlen és programszerű termékvizsgálatokat is végeznek.
Betegőrző monitorokat kapott a megyei kórház mellkassebészete
A monitor, szó szerint őrzi a műtéten átesett betegeket. Pulzus, légzésszám, vérnyomás, testhőmérséklet – többek között ezeket is figyeli.
A gépek beszerzéséhez Fodor Zoltán is hozzájárult, képviselői alapjából 500 ezer forintot adományozott a kórháznak.
- Úgy gondolom, ez egy nagyon fontos dolog, hiszen a miskolciak mellett a megyében élő betegek gyógyulását is elő tudja segíteni – fogalmazott.
A Szerencsejáték pedig több mint hatszáz ezer forinttal támogatta a monitorok megvásárlását. Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte, támogatási politikájukban fontosnak tartják, hogy közösségeket támogassanak – legyen ez akár az egészségügy, a kultúra, vagy a sport területén.
- Öröm volt számunkra, hogy a B.-A.-Z. megyei kórház felől is egy olyan megkeresés érkezett, amely egy folyamatban lévő beruházást egészíthet ki – tette hozzá.
A két gépre összesen több, mint egy millió forintot adott a város polgármestere, a képviselő és a Szerencsejáték Zrt. A megyei kórház mellkassebészeti részlege a két új gépet így tudta megvásárolni. Tóth Imre mellkassebész főorvos ismertette, napi 2-3 műtétet végeznek, és két monitoruk van, ezek kihasználtsága 100 százalékos.
- Időnként problémát jelent, hogy az aznapi harmadik beteggel mi legyen. De meg tudjuk oldani, tehát uralható volt a helyzet, ami most javult, most biztonságos a helyzet – mondta.
A mellkassebészet tavaly költözött át a Semmelweis kórházból a megyeibe. Kriza Ákos polgármester szerint ezeket a tereket most be kell lakni, alkalmassá kell tenni a betegellátásra.
- Ez az együttműködés fejlesztése volt. Annak az együttműködésnek, amelyik az állam, az önkormányzat és a civil szféra között valósult meg, és egy olyan fejlesztés, amely hiánypótló – mondta a városvezető.
A polgármester szerint ezek a fejlesztések a jövőbe mutatóak, de fontos az összefogás is. Egy ilyen összefogás eredménye a betegőrző monitorok átadása is - tette hozzá Kriza Ákos.
A betegőrző monitorokról bővebb összefoglalót jövő héten pénteken a Miskolc Televízió Egészségpercek című magazinjában láthatnak majd.
Díszalmával és szivarfával pótolják a kivágott fákat
A fákat a szakértő szerint azért kell kivágni, mert balesetveszélyessé váltak. Csorba Zoltán, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki ellenőre úgy fogalmazott, a kivágásra kijelölt fák részben elöregedtek, részben „túltartottak”, részben pedig a Zöld Nyíl rekonstrukciója során megsérültek. Vagy ha nem is sérültek meg, akkor a folyamatos környezeti hatások miatt tönkrementek – fűzte hozzá a szakember.
A kivágottak helyére újak kerülnek majd – olyanok, amik nem nőnek túl nagyra és nem veszélyeztetik a vezetékeket.
Katona Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője hangsúlyozta, a vezetékek magassága miatt nem szabad olyan fákat ültetni, amik ha felnőnek, zavarják majd a vezetékeket, illetve állandóan gallyazni kellene őket. Most olyan fákat ültetnek majd el, amelyek nem ilyenek lesznek. A tervek szerint díszalma- és szivarfákat ültetnek majd.
Közösségi kapcsolatok erősödhetnek a támogatásokkal
Rollerezés, biciklizés, halloweeni tökfaragás a Factoryban – a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub mindig törekedett arra, hogy változatos programokat kínáljon a fiataloknak. A civilszervezetnek nincs könnyű dolga. A segítség mindig jól jön. Amint arra Egri Zsuzsa, a Factory Aréna vezetője is rámutatott, éves szinten mintegy 25 ezer gyereket „fognak össze”, körülbelül ennyi fiatalnak nyújtanak változatos programokat.
A Factory mintegy 5 ezer négyzetméternyi közösségi térrel várja a miskolci fiatalokat. Az Auchan az Ifjúságért Alapítványtól kapott több mint 3,5 millió forinttal még több programmal, még több gyereket és fiatalt tudnak majd elérni.
– Három műhelyt fogunk létrehozni – ismertette Egri Zsuzsa. – Útmutatást szeretnénk adni a fiataloknak abban, hogyan töltsék meg a szabadidejüket, milyen hasznos tevékenységeket végezhetnek, itt, a Factoryban. Nálunk ugye az első helyen a sport (görkorcsolya, gördeszka, roller, bmx, falmászás stb.) szerepel, de akár kézműveskedhetnek is a fiatalok.
Az Auchan az Ifjúságért Alapítvány húsz éves fennállását ünnepli, így országszerte összesen húsz civil szervezetnek segítenek. Miskolcon kettőnek – ebből az egyik a Komlóstetői Kerékpáros Sport klub. Koleszár Ferenc, az Auchan Magyarország Kft. Miskolc-déli áruházának igazgatója rámutatott, a Komlótetői Kerékpáros Sport Klub egy olyan, nagy múltra visszatekintő civilszervezet, aminek célkitűzései egybevágnak az ő törekvéseikkel, azaz a gyermekek támogatása kiemelt szerepet kap.
A közösségi kapcsolatok segítése feladata kell, hogy legyen azoknak, akik ezért tehetnek. Kriza Ákos polgármester elmondta: az önkormányzat több mint 1300 civil szervezetet támogat összesen 200 millió forinttal.
– Nekünk, az önkormányzatoknak, de a gazdasági élet szereplőinek is az a feladata, hogy segítsük ne csak azokat az építkezéseket, amelyek kőből vannak, hanem azokat a közösségi „építéseket” is, amelyek lélekből vannak – fogalmazott a városvezető.
Az áruházlánc alapítványa a Szimbiózist is támogatta: 8 ezer eurót kaptak a gyerekek környezeti nevelésére és szemléletformálására. A polgármester szerint mindkét támogatás a legjobb helyre került Miskolcon.