Középiskolások filozofáltak erkölcsről, vallásról, politikáról
A Filozófiai Intézet oktatói olyan témákat fogalmaztak meg, amik már a középiskolásokat is érdeklik. Ilyen volt például a politika és erkölcs viszonya, vagy hogy érdemes-e vallásosnak lenni. A Miskolci Egyetemen kilenc pályázó kapott elismerést, ők be is mutathatták a dolgozatukat a többi diáknak.
Illésné Kovács Mária, a Bölcsészettudományi Kar dékánja elmondta, a verseny elsődleges célja, hogy a középiskolában ma hiányzó filozófiai oktatást valamilyen módon megpróbálja pótolni.
– Feladata felhívni a diákok figyelmét arra, hogy az élet legfontosabb kérdéseivel és a filozófia alapkérdéseivel való foglalkozás számukra sem hiábavaló – fűzte hozzá a kari vezető.
Már nyitva az új kormányablak a Kis-Hunyadon
Az első kormányablakok 2011-ben kezdték meg a működésüket. A Miniszterelnökség célja, hogy biztosítsák a magas színvonalú, egyablakos ügyfélkiszolgálást minden állampolgár számára.
A Kis-Hunyad és a Dayka Gábor utca sarkán található épületet nemcsak belül, de kívül is felújították. A tetőre virágos loncot ültettek, ami még zöldebbé teszi majd a várost. A hivatalos átadóünnepségen Panyik József, a Miskolci Járási Hivatal vezetője elmondta, a kormányablakban több mint ezerféle üggyel foglalkoznak a szakemberek.
Továbbra is meg lehet itt újítani személyi igazolványt, vezetői engedélyt, a vállalkozások ügyeit is lehet itt intézni, de a földhivatali tulajdonlapok mellett számos szociális ügyet is be lehet itt adni – sorolta.
A most megnyitott kormányablak Miskolcon a harmadik, borsod megyében pedig a tizenkilencedik. Országszerte már közel 250 helyszínen működik kormányablak. A Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárság kormányablakokért felelős helyettes államtitkára kiemelte, a közigazgatás fejlesztésének elsődleges célja, hogy megkönnyítse az állampolgárok mindennapjait.
– Jogos elvárásuk, hogy az ügyeiket gyorsan, hatékonyan, egyszerűen, az igényeikhez igazított nyitvatartási időben tudják intézni. Ebben segít nekik a kormányablakok országos hálózata – fűzte hozzá Baltay Tímea.
Mint mondta, a fejlesztések segítenek abban is, hogy az ügyintézők munkaterhét egyszerűsíteni tudják, hiszen áprilistól immár több mint 1130 ügykörben nyújtanak segítséget az állampolgárok és a vállalkozások számára.
– A munkatársainknak az a feladata, hogy az ide érkező ügyfelek ügyeit megoldják, ebben egy jelentős segítség ez a kormányablak – hangsúlyozta Demeter Ervin kormánymegbízott. – Az intézmény kényelmet, megfelelő informatikai hátteret nyújt, és felkészült, jól vizsgázott munkatársakkal segíti az ügyfeleket.
Az új, mintegy 960 négyzetméteres kormányablak közel 100 millió forint ráfordításával újult meg. Mind az informatikai rendszer, mind a munkatársak felkészültsége maradéktalanul megfelel a 21. századi elvárásoknak. Az ügyintézés a mai naptól folyamatos.
Diákszínjátszók és előadások Miskolcon
Miskolcon több mint 130 diák lépett a színpadra. A szervezők, a drámapedagógusok és a zsűri szerint is az amatőr színjátszás legrangosabb megmérettetése ez a találkozó.
- Minden előadásnál fontos az, hogy küldő információkat, külső észrevételeket kapjunk szakavatott emberektől, a fesztivál egyik célja természetesen ez, hiszen két előadásonként úgynevezett szakmai beszélgetéseket tartunk – mondta Kertész Ádám, a Regionális Diákszínjátszó Találkozó főszervezője.
Megnyílt a 23. „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállítás Miskolcon
Külföld vagy belföld, apartman vagy szálloda, egy hét vagy két hét, repülő vagy busz – sok-sok kérdés, ami már tavasszal felmerül a nyaralással kapcsolatban. A legtöbb kérdésre akár ma is választ kaphattak az érdeklődők a huszonharmadik „Menjünk Világgá…!” Utazási Kiállításon.
A kétnapos rendezvényen száz kiállító mutatja be az utazási lehetőségeket. De idén is vannak díszvendégek. Az egyik a szlovákiai Igló. A település polgármestere, Ján Volny büszkén mesélte, hogy Iglót választották a második legszebb városnak Szlovákiában.
– Remélem, hogy a kiállítás után önök is megtapasztalják ezt a szépséget, ami a régiót jellemzi – fűzte hozzá.
A másik díszvendég Borsodnádasd. A standjuk körül már az első napon nagy volt a nyüzsgés. Megkóstolhatták az érdeklődők a molnár kalácsot, aminek régi hagyománya van már Borsodnádasdon. Az UNESCO szellemi örökség listájára is felkerült. Többek között ezzel szeretnék a turistákat a településre csalogatni. Kormos Krisztián polgármester elmondta, minden évben az első július hétvégén molnár kalács fesztivált rendeznek, idén már a kilencediket.
Több közkedvelt belföldi nyaralóhely is képviselteti magát a standokon, többek között Hajdúszoboszló, ahol Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma található. A nyári kánikulában Aqupark, Extrém Aquapark, gyógyfürdő, rosszabb idő esetén pedig az Aqua-Palace fedett élményfürdője nyújt felejthetetlen strandélményt.
A kiállítás főszervezője szerint az elmúlt 23 év alatt sokat változtak az emberek utazási szokásai. Bárdos István elmondta, most a migránsok érkezése és a terrortámadások is érezhetően befolyásolják az utazók választását. A szakember szerint sokan fogják idén a belföldi üdülőhelyeket választani.
– Most már azért számtalan olyan szálláshely van, ahol kellemesen el lehet tölteni a nyaralást. És a tengerpartok közül pedig úgy tűnik a jelenlegi foglalások alapján, hogy inkább azokat a helyeket keresik, amik biztonságosak, vagy legalábbis a biztonságos zónához tartoztak – ismertette.
Ilyen például Bulgária, Spanyolország, Olaszország vagy Horvátország is. De az utazási kiállításon nemcsak a külföldi szálláshelyek, hanem Miskolc is bemutatkozott. A Miskolctapolcai strandot, a Diósgyőri várat és a történelmi Avast is fejleszteni szeretné a város, de vannak még további tervek is.
– Az első komoly fejlesztés, ami biztos elindul és meg tud valósulni, az a Lillafüred gyógyhely fejlesztése – emelte ki Kiss Gábor alpolgármester. – Nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy Magyarországon Lillafüred volt az első hivatalos gyógyhely. És ezeknek a gyógyhelyeknek a fejlesztésére most pályázati forrásból nagyon komoly lehetőségek nyílnak, 800 millió forintot tudunk elkölteni Lillafüred és a környékének a rendezésére – mondta.
A 23. utazási kiállítás még szombaton is tart, látogassanak el és önök is, menjenek világgá! Már csak azért is érdemes kilátogatni az ITC-be, mert az utazási célpontok megismerésén túl kulturális programot is jelent a kétnapos ingyenes rendezvény. Fellép mazsorett és népi együttes, a Miskolci Musical Műhely fiatal énekesei, valamint itt lesz a Dal 2016. Eurovíziós Dalfesztivál magyar nyertese, Freddie is – ő szombat délután 4 órakor lép színpadra.
A NYEREMÉNYJÁTÉK nyertesei
Főnyeremény : repülőjegy 2 fő részére Bulgáriába (Robinson Tours felajánlása) NYERTES: Varga Emese, Miskolc
30.000.- Ft-os Utazási utalvány + útipoggyász NYERTES:Váradiné Miskolci Márta, Miskolc
30.000 Ft-os utazási utalvány NYERTES:Gyenes Lehel Megyer és Nádassyné Abrankó Erzsébet, Miskolc
2 fős retúr repülőtéri transzfer ( Miskolc - Budapest repülőtér - Miskolc ) értéke: 35.000 Ft NYERTES:Orliczki László, Miskolc
20.000.- Ft-os utazási utalvány NYERTES:Hancsovszki Gábor, Ózd és Kabelács Krisztina és Tóth István, Miskolc
10.000.- Ft-os Utazási Utalvány + útipoggyász NYERTES:Simon Gézáné, Miskolc
ajándékcsomagok NYERTES:Tóth Istvánné, Sólyom Gézáné, Tóthné Leskó Katalin, Puskás Jánosné, Bujtorné Fábián Mónika, Orlickiné Beluscsák Ágnes, Hadobás István, Simcsik László, Marosi Péter, Bajzáthné Rajna Andrea, Jamniczky Vivien, Erdélyiné Bártfai Anett, Szepesi Lajos Ádámné
2 éjszaka 4 fő részére Dubicsányban, a Volán Zrt üdülőjében ( Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. felajánlása) NYERTES:Dr. Virág Mihály, Dunaújváros
egész napos családi belépő (2 felnőtt, 2 gyerek) a Tiszaújvárosi Gyógy-és Strandfürdőbe NYERTES: Erdősi Szabolcs, Felsőzsolca
Miskolc Pass NYERTES:Hegedűsné Bogár Anikó, Szepesi Lajos Ádám és Szarkáné Bócsik Zsuzsanna
24 órás Miskolc Pass turisztikai kártya NYERTES:Dömsödi Gyuláné és Nagy Jánosné
falinaptár és 2500 Ft értékű fogyasztás a Miskolc Caféban (Miskolc Turisztikai Szervezete felajánlása) NYERTES: Farkas Andrea
2 db belföldi Budapest kártya NYERTES:Ifj. Lombos Viktor, Baráti Zsolt és Kormosné Balog Edina
4 éjszakás nyaralás 5 személy részére az Aqua Camp Balaton parti mobil házainak egyikében (ellátás nélkül) NYERTES: Mészáros Regina
kürtöskalács a szilvásváradi Kürtöskalács Házikótól NYERTES: Ferenczi Sándor Gábor
2000 Ft értékű ajándékutalvány a Túra Büfétől NYERTES: Dr. Vígné Katona Tímea
családi tiszteletjegy (2+2 fő) a Kalandpark és Kalanderdő felajánlásában NYERTES: Zsibai Zsoltné, Encs
wellness belépő 2 fő részére 4 alkalomra NYERTES: Turzán Hajnalka és Molnár József, Miskolc
2 fő részére 2 éjszaka félpanzióval Parádfürdő Erzsébet Park Hotelbe NYERTES: Vécseiné Stáhl Edit
Belépőjegy 2 fő részére a Visegrádi Palotajátékokra NYERTES: Mészáros György, Harsány és Taskó Attiláné, Sajószentpéter
Hol vannak már a kormot okádó autóbuszok?
A szakemberek műszereket helyeztek el a kipufogónál és az utastérben is. Egy teljes járat után is szép, tiszta fehér maradt a koromszennyeződést vizsgáló rész. Egy dízeles busznál a fehér korong rövid időn belül szürke vagy fekete lenne, de a CNG-k esetében hófehér maradt.
Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület elnöke rámutatott, ezeknél az autóbuszoknál mintegy század akkora a nitrogén-oxid kibocsátás, mint a dízel buszoknál.
A nitrogén-oxidokról egyébként azt kell tudni, hogy fontos szerepet játszanak a szmog és a savas eső kialakulásában. Az emberi szervezetre ártalmasak, főleg légzőszervi megbetegedéseket okozhatnak.
Bár az köztudott, hogy a gázüzemű buszok környezetbarátok, a mérések eredményei az MVK-nak is fontosak. Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője kiemelte annak fontosságát, hogy mérjék ezeket az értékeket, és rendelkezzenek adatokkal.
– Most úgy is mérik a buszok által kibocsátott károsanyag mennyiségét, hogy terheléses vizsgálatot végzünk, tehát szimulálják azt a környezetet, amelyben a buszok mennek – mondta.
Miskolcon 75 darab új CNG jár.
A pályázati lehetőségekről tájékoztattak Arnóton
Több ezer szabad tartású tyúk van az arnóti Meggyes tanyán. A családi vállalkozás 1996-tól működik. Jelenleg 180 hektár földön gazdálkodnak, és 9-10 ezer tojótyúk napi „termelését” értékesítik. Az elmúlt években több fejlesztés volt, de idén is szeretnének bővíteni.
Ehhez nyújtott nagy segítséget az az arnóti fórum, amit a helyi vállalkozásoknak szerveztek. A találkozón Szépe Antal, a Meggyes tanyán működő gazdálkodás vezetője is részt vett. Az egyéni vállalkozó elmondta, komfortos tojóketreceket szeretnének beszerezni. De az ötezres tojólétszámot is szeretnék tízezerre bővíteni.
Arnóton csaknem háromszáz vállalkozás működik. Üveges István polgármester kiemelte, a településnek nagyon jó a fekvése, a gazdaságfejlesztés szempontjából ugyanakkor sajnos kevésbé jó a környező településekhez képest.
– Ha körbepillantunk a környékünkön, tele vagyunk városokkal, kisvárosokkal, és mindegyiknek van ipari parkja – mutatott rá.
Arnótnak viszont nincs. A vállalkozóknak tartott fórum ezért volt különösen fontos. A polgármester azt szeretné, ha a pályázati pénzeket minél jobban ki tudnák használni a helyi vállalkozók.
Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő elmondta, az önkormányzatok általában jobban értesültek, mint a magánszemélyek, ezért tartja fontosnak, hogy mind a vállalkozók és az önkormányzat, mind a kormányhivatal és szakemberek részvételével egy tanácskozást, megbeszélést tartsanak.
– Így az információk mindenkihez eljutnak. Nem mindegy ugyanis, hogy a forrásokat hogyan, hol, milyen gyorsan tudják felhasználni – tette hozzá.
A rendezvényre húsz arnóti vállalkozót hívtak meg. Azokat, akik a legtöbb helyi iparűzési adót fizetik.
Ittas vezetés, verekedés, balesetek – így telt a húsvét a megyében
A rendőrök már a hosszú hétvége előtt elkezdték ellenőrizni a megye útjait. A szabályos közlekedést figyelték és a sofőrök iratait megnézték, de előkerült a szonda is. Ennek ellenére a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője a hétvégét összegezve azt mondta, a korábbi évekhez képest nem csökkent az ittas vezetők száma.
– A megye közútjain, annak ellenére, hogy nagyon jól tudják a járművezetők, ilyenkor azért jobban odafigyelünk az ittas vezetőkre, 22 ittas járművezetőt szűrtünk ki a közúti forgalomból – ismertette Pitkó László. Hozzátette, három komoly baleset is volt az utakon, de egyik esetben sem az alkohol miatt.
A hosszú hétvége Miskolcon csendesen telt. A megyében viszont hétfőn több alkalommal riasztották a mentőket, mint egy átlagos napon. Papp Zsolt, az OMSZ Miskolci Mentőállomás vezető mentőtisztje elmondta, átlagosan körülbelül 200 feladatot szoktak elvégezni, a húsvéthétfőjén azonban több mint 240-et láttak el.
– Miskolcot ki kell emelni, itt valóban csendesen telt az ünnep, viszont a megyében több településen volt verekedés, ahová sajnos vonulnunk kellett – fűzte hozzá.
De a tűzoltóknak is sok dolguk volt a megye településein. Kilenc műszaki mentéshez vonultak, és 24 esetben kellet tüzet oltaniuk. Több helyen a száraz növényzet okozott problémát. Dojcsák Dávid, s B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője ismertette, Csernely külterületén 10 hektárnyi száraz fű fogott tüzet, illetve egy erdő aljnövényzete két hektáron égett. Ezt az ózdi hivatásos és a szilvásváradi önkéntes tűzoltók kéziszerszámokkal eloltották.
Miskolcon tizenkét alkalommal riasztották a tűzoltókat a hosszú hétvégén. A Hadirokkantak útján egy kisteherautó utasterében keletkezett tűz, a Kisavason pedig egy pincében felhalmozott hulladék égett, amit a tűzoltók vízsugárral oltottak el. Senki sem sérült meg.
Népszerű a lillafüredi sebes pisztráng
Ismét nagyobb a forgalom a Lillafüredi Pisztrángtelepen. Sokan azért jönnek, mert halat nagyböjt ideje alatt is lehet enni. Mások visszatérő vendégek, rendszeresen vesznek halat. Csiger Zsolt például elmondta, leginkább a füstölt pisztrángot szeretik, nagyon-nagyon finom, fűzte hozzá. De rendszeresen vásárolnak pontyot is, illetve különböző keszegféléket, kárászt, főleg halászlébe.
A telepen előkerül a szák. A pisztrángokat a fényképezőgép és a kamera kedvéért emelte ki a telep vezetője. Hoitsy György mutatta, melyek az anyahalaik.
– Ezek mindegyike mikrocsippel van ellátva. Arról lehet a sebes pisztrángot megismerni, hogy nagy, piros és fekete pöttyei vannak, minden pötty körül egy kis fehér gyűrű – ismertette.
Bár a hal köztudottan egészséges, hiszen sok benne az ásványi anyag és a vitamin, ennek ellenére Magyarországon még mindig nagyon kevés fogy belőle.
– Európában az utolsó helyeken kullogtunk, szerencsére azonban ez lassan kezd változni. Egy pár évvel ezelőtt még 2, 2 és fél kilogramm volt az egy főre jutó halfogyasztás, ma azonban már inkább 5-5,2 kilogrammról beszélhetünk – fűzte hozzá Hoitsy György.
A halfogyasztás növekedése a haltermelés fellendülésének is köszönhető. A Lillafüredi Pisztrángtelepen például 1982-ben 1,2 tonna halat értékesítettek, jelenleg pedig 45 tonnát. A gyarapodáshoz például az a víztisztító rendszer is hozzájárult, amit még 2012-ben alakítottak ki, de most tervezik, hogy beépítenek egy szűrőrendszert is, ami biztonságosabbá teszi a keltetést.
Száznyolcvan családnak lesz könnyebb a húsvétja
Lencse, rizs, bab, margarin, kakaópor, liszt, tej, olaj, cukor, csoki tojás, főtt sonka, illetve száraztészta. Ezekkel az adományokkal sokaknak könnyebb lehet az idei húsvét.
- Én ezt mindig elteszem rossz időkre. Nagyon örültem neki, és ez nagyon nagy segítség – mondta Szabó Irén.
Minden család három szatyor élelmiszert vihetett haza, ami hatalmas segítség a rászorulók szerint.
Kis Leskó László azt mondja, nagyon örül, a tartós élelmiszerekre ugyanis nagy szükségük van, mivel egy háztartásban tizenketten élnek.
- Az ember úgy van vele, hogy okosan osszuk az élelmiszert, a pénzt, hogy jusson és maradjon, meg a gyerekek ne éhezzenek, inkább én nem eszek – mondta a Miskolc Televíziónak Kis Leskó László.
A tartós élelmiszerekből 180 család kapott.
- A Vöröskereszt úgy dolgozik, hogy mindig a rászorultság mértékében tesz csak különbséget az emberek között. És a Családsegítő Szolgálattal közösen választottuk ki ezeket a családokat. Úgy gondoljuk, hogy ők felelnek meg azoknak a szempontoknak, hogy több gyermek van a családban és rászorultak – mondja Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt, B.-A.-Z. Megyei Szervezetének megyei igazgatója.
Az adományokat a Jótékonysági Farsangi Bál bevételéből vásárolta a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete. A rendezvényen másfél millió forint gyűlt össze. Ez azt jelenti, hogy minden család nyolcezer forint értékben kapott élelmiszereket.
Miskolc, az „okos” város – a fejlődés nem áll meg
Új villamosok, új buszok, energiagazdálkodás – csak néhány példa, ami bebizonyítja, hogy Miskolc tényleg Smart, azaz „okos” város. A tervek szerint pedig a fejlődés nem áll meg, mint Kiss Gábor alpolgármester is fogalmazott: „a következő időszakban is komoly fejlesztésekkel számolunk”.
A fejlesztési lehetőségekről és elképzelésekről az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter Smart City találkozóján beszélgetett az alpolgármester és a különböző cégek képviselői.
– A városnak a kormányzattal kötött megállapodásában, a Modern Városok programban önálló fejezet foglalkozik az „okos” város, „okos” Miskolc fejlesztéssel. Ebben 13 további fejlesztés van nevesítve – ismertette.
Az egyik fontos fejlesztés a jövőben a kamerarendszer kiépítése lesz. Ez azt jeleni, hogy 500-600 nagyfelbontású intelligens kamera kerül majd ki a város különböző pontjaira. Az egyik informatikai cég olyan térfigyelő rendszert fejlesztett ki, ami egy algoritmus segítségével minden észlelt emberre és autóra ráközelít, és külön felvételt készít róluk. Így nincs szükség operátorokra, akik figyelik a kamerák képeit. Az intelligens kamerarendszeren kívül a város tervei között szerepel például az elektronikus jegyrendszer fejlesztése is.