2024. május 06. Ivett, Frida

Gazdaság

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. március 08. 17:32
Immár 15. alkalommal mérték össze tudásukat fodrászok, kozmetikusok és műköröm-építők Miskolcon, a Generali Arénában.
MTI
Utoljára módosítva: 
2017. március 07. 09:03
A bruttó hazai termék (GDP) volumene a tavalyi negyedévében 1,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások és a mezőgazdaság járult hozzá - erősítette meg második becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
Utoljára módosítva: 
2017. március 08. 11:40
Csökkenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
MTI
Utoljára módosítva: 
2017. március 08. 17:32
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy állami támogatást kapjon a paksi atomerőmű bővítése - derült ki a bizottság hétfőn kiadott közleményéből.
MTI
Utoljára módosítva: 
2017. március 05. 12:13
Három bank ment csődbe idén eddig az Egyesült Államokban.

Oldalak

Ajánlat