2024. május 09. Gergely

Gazdaság

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
MTI
Utoljára módosítva: 
2017. január 03. 10:21
Több jogszabály módosul január 1-jével: emelkedik a kétgyermekesek által igényelhető adókedvezmény, 1,6 százalékkal nő a nyugdíj és tovább nő a rendőrök és a katonák, valamint a közfoglalkoztatottak bére.
MTI
Utoljára módosítva: 
2016. október 22. 09:01
Összesen 70,6 milliárd forinttal 2327,4 milliárdra nőtt az idén meghirdetni tervezett gazdaságfejlesztési pályázatok teljes keretösszege - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére.
Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. január 01. 13:35
Rendezik a közlekedésben dolgozók bérét – jelentette be Tasó László államtitkár. A Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke a hírre úgy reagált, hogy a szakma örül a kormányzati szándéknak, de százalékosan legalább két számjegyű béremelésre lenne szükség.
mti.hu
Utoljára módosítva: 
2016. október 21. 13:57
Ötvenhatmilliárd forint uniós forrás érkezik a magyar egészségügybe - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
mti.hu
Utoljára módosítva: 
2016. október 21. 13:52
A Bosch több mint száz éve, 1898 óta van jelen Magyarországon, leányvállalatainak forgalma 2015-ben 959 milliárd forint volt, mintegy tizennégyezer embernek adnak munkát - ismertette Varga Mihály.

Oldalak

Ajánlat