2024. május 11. Ferenc

Gazdaság

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
MTI
Utoljára módosítva: 
2016. június 29. 15:04
Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változott.
MTI
Utoljára módosítva: 
2016. június 28. 08:43
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel.
MTI
Utoljára módosítva: 
2016. június 27. 11:15
Az őszi árpa, a repce és a magborsó betakarításával elkezdődött az aratás Békés megyében, a munkálatokat a sok csapadék miatt felázott talaj hátráltatja - mondta a megyei aratási koordinációs bizottság elnöke a testület ülése után.
M1/minap.hu
Utoljára módosítva: 
2016. június 28. 12:12
Az idén négymilliárd forinttal kapnak többet az alapellátásban dolgozó védőnők és fogorvosok, a háziorvosi praxisoknak pedig összességében 10 milliárd forint pluszforrást biztosít a kormány - erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
mti.hu
Utoljára módosítva: 
2016. június 26. 14:04
Az előttünk álló időszak és a 2017-es év a béremelésekről is szól - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.

Oldalak

Ajánlat