2024. május 11. Ferenc

Gazdaság

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
MTI
Utoljára módosítva: 
2016. június 16. 11:46
Több mint 39 tonna savanyúságot vontak ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, miután több élelmiszerbiztonsági hiányosságot is feltártak egy budapesti savanyúság-előállító üzemben - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Utoljára módosítva: 
2016. június 14. 10:22
Áprilisban az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlan indexszel - erősítette meg kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
Utoljára módosítva: 
2016. június 13. 13:34
122 igen és 63 nem szavazat mellett fogadta el az országgyűlés a jövő évi költségvetést, amely 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.
Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva: 
2016. június 11. 12:37
Fejleszteni kell a hazai kkv-k informatikai rendszerén, mert az uniós, sőt a visegrádi országokhoz képest is lemaradásban vannak, ez pedig piacvesztést okozhat – hangzott el a Modern Vállalkozások Programjának miskolci állomásán. Főleg a termelésirányítás, az ügyfélkapcsolati rendszerek és az eszközhálózat terén van mit fejleszteni. A szakérők szerint az információs technológia nem viszi a pénzt, hanem hozza, ezért nem szabad rá költségként gondolni.
mti.hu
Utoljára módosítva: 
2016. június 10. 08:58
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.

Oldalak

Ajánlat