2024. március 29. Aguszta

Gazdaság

Kujan István
Utoljára módosítva: 
2021. június 23. 11:59
– A multinacionális cégek szerencsére özönlenek Magyarországra, mert itt stabil a piaci környezet, fizikai biztonság is van, a magyar tulajdonú kis- és középvállalkozásokat pedig regionálisan és lehetőség szerint világviszonylatban is versenyképessé kell tenni – hangoztatta csütörtöki, Miskolcon tartott előadásában Boros Imre. A közgazdász a CÖF Klub Miskolc meghívására érkezett a városba.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 14:45
Újabb 400 gépjárművezetőt vesz fel a Waberer's csoport azt követően, hogy az év első felében már végrehajtott egy több száz fős létszámfejlesztést; az egy szerelvényre jutó sofőrök számának emelkedésével nő a pilóták pihenésre fordítható ideje is.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2014. szeptember 02. 14:45
Júniusban az előző hónaphoz és az egy évvel korábbi adatokhoz képest is csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, viszont nőtt a foglalkoztatás és a bejelentett álláshely. A miskolci járásban 2500-al kevesebben kerestek munkát, és 1800 üres álláshelyet jelentettek be a munkáltatók.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. augusztus 13. 12:06
Nem változott érdemben a forint árfolyam kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. augusztus 13. 12:06
Magyar bankok egyes osztályzatait rontotta kedden a Moody's Investors Service, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy a devizaalapú hitelek ügyében hozott és tervezett intézkedések növelik a veszteségek kockázatát.
MTI
Utoljára módosítva: 
2014. augusztus 13. 15:11
Szűk sávban mozgott a forint kedd hajnalban a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.

Oldalak

Ajánlat