Mérséklődik a meleg március első napjaiban, többfelé 10 fok alatti maximumok lesznek. Emellett változékonyabb lesz az időjárás, helyenként eső, zápor is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A kormány támogatja és kiemelt célnak tekinti a Nemzeti Kastélyprogram megvalósítását, a programban szereplő kiemelt jelentőségű, a nemzeti kulturális örökség részét képező 35 kastély fejlesztését és egységes kezelését – derül ki a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározatból.
A költségvetés első három negyedévi teljesítéséről, és többek között a katasztrófavédelem, a Széchenyi Programiroda, a vidékfejlesztési hivatal működéséről is tárgyalt a megyei közgyűlés csütörtöki ülésén.
Jó évjáratot ígér az idei szüret a tokaji borvidéken, a szőlő minősége meghaladja az előzetes várakozásokat – közölte az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. csütörtökön.
Az innovációt segítő regionális ügynökség érdekében emelt szót csütörtöki, miskolci sajtótájékoztatóján Szűcs Erika, a Demokratikus Koalíció megyei közgyűlési képviselője.
Halálos kimenetelű baleset történt az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, a geleji lehajtó környékén hajnalban, 5 óra előtt . A műszaki mentés várhatóan délig tart, addig egy sávon haladhat a forgalom.