Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye szerint egy Nyíregyháza felé tartó kamion csütörtök hajnalban, egyelőre tisztázatlan körülmények között átszakította a két útpályát elválasztó szalagkorlátot a 144-es kilométernél, majd a Budapest felé vezető útpálya melletti árokba hajtott. A járművezető a baleset következtében beszorult a kamion alá és életét vesztette.
A műszaki mentést a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók végzik. Az utinform.hu közlése szerint a külső sávban, irányítással haladhat a forgalom. A korlátozás várhatóan délig tart majd.
Rendkívüli volt az éjszaka is az M3-ason: a forgalommal szemben menekült az autópályán egy gépkocsi, több megyén keresztül.
Az ORFK közlése szerint a rendőrök szerdán éjfél körül Nyíregyházán egy Nissan típusú személygépkocsit akartak ellenőrizni, a jármű vezetője azonban elhajtott. Az autó két utasával a 4-es számú főúton menekült, elhagyta Nyíregyházát, majd Debrecennél felhajtott az M3-as autópályára és a jobb pályatesten a forgalommal szemben haladt Budapest felé.
A rendőrök az M3-as autópálya Hajdú-, Borsod-, Heves és Pest megyei szakaszán intézkedtek a felhajtók lezárásáról és a forgalom eltereléséről, miközben felvették a kapcsolatot az autópálya kezelővel.
A menekülő járművet végül Heves megyében, az Ecsédi pihenőhelynél tartóztatták fel. Az autóban ülő két férfi közül az egyiket a helyszínen elfogták. A másik férfi elfutott és a közelben próbált elrejtőzni, de a Készenléti Rendőrségnek sikerült őt is elfognia.
Az M3-as autópálya jobb pályatestét hajnalban fokozatosan nyitották meg a közlekedők előtt. Az ügyben a további eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja.