2024. október 06. Brúnó, Renáta

Miskolc

minap.hu
Utoljára módosítva: 
2019. március 01. 11:37
A Lévay Gimnázium tornatermének építéséhez korábban telepített toronydarut elbontják, ezért lezárják a Papszer Kálvin és Rákóczi utca közötti szakaszát 2019. március 4-én, hétfőn 06.00 és 18:00 óra között - tájékoztatta portálunkat Miskolc polgármesteri hivatala.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. augusztus 05. 17:17
A Salkaházi Sára nyugdíjas program Facebook oldalán nyílt levélben tiltakoznak a nyugdíjasok a Jobbik vezetők rájuk tett kijelentései miatt.
Kujan István
Utoljára módosítva: 
2017. augusztus 05. 08:03
Miskolcon nyitották meg a Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet első irodáját, csütörtöktől már fogadják a nyugdíjas éveikben is dolgozni vágyó szépkorúakat. Egészségügy, kereskedelem, turisztika – akár ezeken a területeken is újra munkába állhatnak azok, akik szeretnék a nyugdíjukat kiegészíteni.
Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva: 
2017. augusztus 06. 09:01
Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy túléljünk. Vizet iszunk, lengén öltözünk, besötétítjük a lakásunkat, előkerülnek a legyezők, nedves törlőkendők, és a szalmakalapok is, de mintha semmi sem változna. A hőmérséklet nem csökken, a forróság nem enyhül, és mi egyre ingerlékenyebbek, kimerültebbek és dekoncentráltabbak vagyunk. A legjobb megoldás az időjárás és az emberiség elleni harcban – ha nem szeretnénk veszíteni –, ha minél többször alámerülünk. Mi alá? Természetesen a víz alá! Pancsoljunk, lubickoljunk, csúszdázzunk, de legfőképp felejtsük el az izzasztó hétköznapokat.
minap.hu
Utoljára módosítva: 
2017. augusztus 04. 14:32
A Bükk nyugati lábánál született esőfelhő hozott egy kis felfrissülést Miskolcon a tomboló kánikulában, csütörtök délben. A hirtelen jött esőnek a Komlóstetőn élők örülhettek először, nem sokkal később azonban a belvárosban is nedves lett a forró bitumen.
Miskolc TV
Utoljára módosítva: 
2017. augusztus 04. 17:29
A szemetelésre és a hajléktalanokra panaszkodnak az egyik Király utcai bérház lakói. Néhány ott élő ugyanis az ablakból vagy az erkélyről dobálja ki a szemetet, a hajléktalanok pedig illemhelynek nézik a lépcsőházat.

Oldalak

Ajánlat