A hetedikeseken kívül középiskolások is pályázhatnak a Határtalanul! programra - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Az évente nyolcszáz állat megmentésében részt vállaló Orpheus Állatvédő Egyesület állatvédelmi munkáját segíti a Kutyakarácsony.hu jótékonysági támogatói program.
Egy házimozi-rendszerrel és sok-sok játékkal lett gazdagabb hétfőn a Bársony János Óvoda. Az intézmény tehetséges gyerekek fejlesztésével is kiemelten foglalkozik, az adományozó cégcsoport pedig szintén nagy figyelmet fordít a tehetségek támogatására.
Az év harmadik negyedévében 15,5 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 4,5 százalékkal több mint a tavalyi év azonos időszakában – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből.
Több észak-magyarországi szálláshelyen nem tudnak vendégeket fogadni a rendkívüli időjárás miatt, az új időpontokról elkezdték az egyeztetéseket az érintettekkel - mondta Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatója az MTI érdeklődésére kedden.
A Rex Kutyaotthon Alapítvány ebben az évben is meghirdeti Négylábú szeretetfutár elnevezésű kampányát, amelynek keretében decemberre barátságos menhelyi kutyákat és macskákat lehet befogadni.