A Killik László Női Magyar Kupa nyolcas döntőjének első napján a negyeddöntőket rendezték meg. Az Aluinvent DVTK a PEAC-Pécs csapatával mérte össze az erejét, és hatpontos, 81-87-es győzelmének köszönhetően pénteken a Sopron Basket ellen folytathatja immár az elődöntőben.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága ismét stadionbezárással sújtotta az Újpestet, a lila-fehérek pedig nem éltek a fellebbezés jogával. Ennek megfelelően ma hivatalosan is eldőlt, zárt kapus lesz az ÚFC – DVTK mérkőzés. A már megvásárolt belépőjegyek visszaválthatók.
A labdarúgó Spanyol Szuperkupa visszavágóján is nyert a Real Madrid a Barcelona ellen, így Zinédine Zidane legénysége 5–1-es összesítéssel ezt a trófeát is kiérdemelte. Videós összefoglaló:
A magyar labdarúgó-válogatott Lettország és Portugália ellen készülő keretébe 13 légióst hívott meg Bernd Storck szövetségi kapitány, köztük a Diósgyőri VTK korábbi futballistáját, Elek Ákost is.
Öt mérkőzésre tiltották el Cristiano Ronaldót, a Real Madrid labdarúgóját, aki a spanyol Szuperkupa első, vasárnapi mérkőzésén piros lapot kapott, és a játékvezetőt is meglökte.