A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága csütörtök délelőtt megküldte az Újpestnek a végleges határozatát a zárt kapus hazai mérkőzéseikkel kapcsolatosan – írja az Újpest FC hivatalos weboldala. A többes szám indokolt, hiszen a döntés nemcsak a soron következő, DVTK elleni hazai mérkőzésüket érinti, hanem a szeptember elején esedékes, Puskás Akadémiával szembeni összecsapásukat is.
Mint írják, a Budapest Honvéd elleni mérkőzésük után kiszabott vétséget a korábbi, felfüggesztett büntetés hatálya alatt kapták, így két meccset zárt kapuk mögött kell lejátszania a lila-fehéreknek: az Újpest FC – DVTK (augusztus 19.) és az Újpest FC – Puskás Akadémia (szeptember 9.) elleni bajnoki mérkőzés alkalmával maradnak zárva szurkolóik előtt az újpesti kapuk.
A DVTK Shopban vásárolt belépőjegyek a shopban, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon megvásárolt belépők a Ticket Expressnél válthatók vissza.
– Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy az MLSZ Fegyelmi Szabályzata nem tartalmaz olyan rendelkezést, ami alapján – akár korlátozott számban – vendégszurkoló részt vehetne a mérkőzésen. Ugyanakkor a szövetség tájékoztatása szerint megfontolják majd, hogy a jövőben beemelik a Fegyelmi Szabályzatba az UEFA FSZ vonatkozó részét – írja a diósgyőri klub hivatalos oldala.
A 20 óra 30 perckor kezdődő találkozót egyébként az M4 Sport Televízió élőben közvetíti.