36 helyszínen oltottak szabadtéri tüzet a megyében
A tűzzel érintett területek nagysága néhány tíz négyzetmétertől ötven hektárig terjedt. Emőd és Karcsa határában nyolc, Sajószentpéternél, Parasznyán és Edelény külterületén tíz, míg Szendrőn és Ózdon, ötven hektáron égett le a száraz növényzet. Az esetek során sérülés nem történt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ismét felhívta a figyelmet a megyénkben jelen lévő tűzgyújtási tilalomra. A szabályok megszegése tűzvédelmi bírságot von maga után, amely húszezer forinttól hárommillió forintig terjedhet.
(Címlapképünk illusztráció.)
Kigyulladt egy ház tetőszerkezete Göncön
A káresetet a gönci és az encsi hivatásos tűzoltók számolták fel.
Az egységek elfojtották a tüzet és átvizsgálták az épületet, amely során az egyik helyiségben egy háztartási gázpalack maradványait találták meg. Az eset során egy ember megsérült, őt a mentők kórházba szállították.
Címlapképünk csak illusztráció!
Autóbusz ütközött személyautóval Miskolcon
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint ketten könnyebben megsérültek a balesetben, őket a mentők vizsgálják. Műszaki mentés céljából a város hivatásos tűzoltói érkeztek a baleset helyszínére, ahol teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.
(Borítóképünk illusztráció.)
Újabb tűzoltó szakképzés indult Miskolcon
A most beiskolázott hallgatók Körmenden, Miskolcon és Adyligeten sajátítják el az egységes rendvédelmi alapozó modul ismeretanyagát, ezt követően a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban folytatják tanulmányaikat, immár a szakmai ismeretanyag elsajátítására helyezve a hangsúlyt. A sikeres szakmai vizsgák után várhatóan júliusban kerülnek a katasztrófavédelem hivatásos állományába.
A tanfolyam központi megnyitóját február 6-án tartották az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumban. Az évnyitón a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviseletében Gubicza József tű. ezredes, az oktatásigazgatási és kiképzési főosztály vezetője, valamint Müller Róbert tű. alezredes, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ oktatási igazgatóhelyettese vett részt a szakgimnázium gazdasági igazgatóhelyettese, Kissné Simkó Judit mellett.
Gubicza József köszöntő beszédében szólt az új rendvédelmi életpályamodell elemeiről. Mint elmondta, az illetményemelés, a teljesítményértékelés és a lakhatási támogatás mind-mind azt a célt szolgálja, hogy a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, illetve a katasztrófavédelem állománya megtalálja számítását saját szervezetén belül.
Az ezredes közölte, hogy a 2012 szeptemberében elindított, új rendszerű tűzoltó szakképzésben február közepére már csaknem 1700-an fejezik be tanulmányaikat. A felkészítés során a lemorzsolódás minimális volt, ami az alapos kiválasztási eljárást követően a szakgimnáziumok, illetve a KOK oktatóinak és kiképzőinek is köszönhető. Hozzátette, az elmúlt évek megmutatták, hogy a szakgimnáziumban folytatott tűzoltó alapkiképzés során az egységes rendvédelmi életpálya szilárd alapjait teremtik meg.
Kigyulladt egy garázs Miskolcon
A tűzhöz a megyeszékhely hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik egy vízsugárral oltották el a lángokat, majd elvégezték a helyiség átszellőztetését és átvizsgálását.
Az eset során senki nem sérült meg. Egyetlen lakónak sem kellett elhagynia otthonát.
Címlapképünk csak illusztráció!
Kazánház és tető égett Ónodon
A lángokat, amelyek a lakóház tetőszerkezetére is átterjedtek, a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók három vízsugárral elfojtották. Az eset során senki sem sérült meg.
Az ingatlan lakhatatlanná vált, így két fő rokonoknál került elhelyezésre.
Címlapképünk csak illusztráció!
Óránként kigyullad egy lakás - 24 halálos tűzeset csak januárban
Még el sem telt a január, és már hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Huszonnégy eset áldozatot is követelt, csak az elmúlt hétvégén öt ember halt meg lakástűzben. A katasztrófavédelem statisztikai adatai szerint januárban eddig átlagosan óránként keletkezett egy lakástűz Magyarországon. A legtöbb lakástűz egy-két négyzetméteres, azonban naponta három-négy otthon semmisül meg az emberi gondatlanságra visszavezethető tüzek miatt.
A téli időjárás kedvez a lakástüzek kialakulásának. Az emberek több időt töltenek otthon, többet főznek, többet kell világítani, intenzíven kell fűteni. Január utolsó hétvégéjén öt ember vesztette életét lakástűzben. A halállal végződő lakástüzek áldozatai szinte kivétel nélkül egyedül élő idős emberek. A katasztrófavédelem mindenkit arra kér, hogy figyeljenek egyedül élő idősebb szomszédjukra, ismerősükre. Egy füstérzékelő beszerzése megoldást jelenthet, hiszen a statisztikák szerint nem csak haláleset nem következett be, de még nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő.
Egy jó minőségű füstérzékelő néhány ezer forintba kerül és a tűz keletkezésének legelején jelez. Az érzékelő hangos sípolását meghallva még van idő kimenekülni a lakásból, vagy az otthon lévők akár még saját maguk is meg tudják fékezni a kezdeti lángokat anélkül, hogy testi épségüket kockáztatnák.
A legtöbb lakástűz a fűtéssel, főzéssel, dohányzással, hibás, nem megbízható elektromos eszköz használatával hozható összefüggésbe. Ezekre érdemes odafigyelni:
- Azokban a háztartásokban, ahol fával fűtenek, ne legyen túl közel a tüzelő a kandallóhoz, cserépkályhához, vagy kazánhoz.
- Ne fűtsenek háztartási hulladékkal! Az olyan kéményben, ahol akár csak két hétig szeméttel fűtenek, annyi korom és kátrány rakódik le, mint egy teljes fűtési szezonban egy olyan kéményben, amelynél megfelelő tüzelőt használtak.
- Ahol rendszeresen szeméttel fűtenek, ott előbb-utóbb meg fog gyulladni a kéményben lerakódott kátrány és korom. A kéményről másodpercek alatt átterjed a tűz a ház tetejére.
- Gyakori, hogy a dohányzás vezet sérüléssel járó, vagy halálos lakástűzhöz. Fekve, ágyban ne dohányozzanak, ne aludjanak el hamarabb, mint a cigaretta.
- A régen épült házakban több elektromos eszköz együttes használata túlterhelheti a hálózatot, ami miatt tűz keletkezhet. A régi elektromos rendszereket vizsgáltassuk felül egy villanyszerelővel!
- Ha a biztosítékot rendszeresen lecsapják az elektromos eszközök, ha az elosztó, a hosszabbító, vagy a konnektor elszíneződött, el van deformálódva a hőmérséklettől, ne használjuk és hívjunk villanyszerelőt!
Árokba borult egy autó a 3-as főúton Emődnél
A balesethez a mezőcsáti katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információink szerint a balesetben senki nem sérült meg - adott hírt honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Háztűzben meghalt egy ember Putnokon
Hudák Andrea elmondta: berendezési tárgyak égtek a Serényi Béla úti ház körülbelül harminc négyzetméteres szobájában. Az ózdi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat, az utómunkálatok közben találták meg az áldozatot.
Hat gázpalackot hoztak ki a lángoló épületből
A mezőkövesdi hivatásos tűzoltók eloltották a helyiségben lángoló berendezési tárgyakat és eltávolítottak hat darab háztartási gázpalackot az épületből, amelyek közül egyet visszahűtöttek. Vendégek nem tartózkodtak az épületben, az eset során senki sem sérült meg.
Címlapképünk csak illusztráció!