2024. május 08. Mihály

Fernando: „a kifogásoknak már nincs helye!”

Lead: 
A három pont megszerzése a cél – szögezte le a DVTK vezetőedzője. A feladat nem egyszerű, hiszen az ellenfél a bajnoki címvédő lesz. A MOL Vidi FC csapatát a DVTK a Diósgyőri Stadionban fogadja az OTP Bank Liga 9. fordulójában vasárnap délután 6 órától.
Törzs: 

A mérkőzést felvezető pénteki sajtótájékoztatón Fernando Fernandez úgy fogalmazott, a Vidi elleni mostani mérkőzés más lesz, mint ami a bennmaradásról döntött.

– Az a találkozó mindenkiben jó emlékeket ébreszt, hiszen azon a meccsen el tudtuk érni a célunkat, biztosítottuk, hogy az idei évben is az élvonalban tudjunk szerepelni – mutatott rá a vezetőedző.

Fernando egy jó és nehéz mérkőzésre számít, hiszen a Vidi már 19 tétmeccset játszott le a szezonban, míg a diósgyőriek csak 9-et.

– Ellenfelünk ritmusban van, az új játékosokat már be tudták építeni. Nekünk mindössze egy győzelmünk van, ezért a kifogásoknak már nincs helye, a három pont megszerzése a cél – szögezte le.

OTP Bank Liga 9. forduló
szeptember 30., vasárnap
18:00 Diósgyőri VTK - MOL Vidi FC.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Fernando: „a kifogásoknak már nincs helye!”
Címlap lead: 
A három pont megszerzése a cél – szögezte le a DVTK vezetőedzője. A feladat nem egyszerű, hiszen az ellenfél a bajnoki címvédő lesz. A MOL Vidi FC csapatát a DVTK a Diósgyőri Stadionban fogadja az OTP Bank Liga 9. fordulójában vasárnap délután 6 órától.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Zalaegerszegre utazik a DVTK a Magyar Kupában (Videóval!)

Lead: 
A Magyar Kupa 7. fordulójában a másodosztályú ZTE ellen játszik a DVTK. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a forduló hivatalos játéknapja 2018. október 31.
Törzs: 

magyar_kupa_labdarugas.jpeg

Forrás: dvtk.eu

Az 1920-ban alapított egyszeres magyar bajnok ZTE jelenleg az NB II. 5. helyén áll 4 győzelemmel, 4 döntetlennel és 1 vereséggel. Legeredményesebb gólszerzőjük az öt találatnál járó Gajdos Zsolt.

A Magyar Kupa előző fordulójában a megyei I. osztályban szereplő Sárrétudvarin léptek túl 1-0-ás győzelemmel. A gólt Novák Csanád szerezte.

A csapat vezetőedzője Dobos Barnabás, a sportigazgató Sallói István. Utóbbin kívül még egy Diósgyőrből ismert arccal találkozhatnak a szurkolók, a kapus Zöldesi Illés 2014 és 2016 között szerepelt a DVTK utánpótlásában, a DVTK tartalékban három bajnoki mérkőzésen védett.

A ZTE kerete

Kapusok
Zöldesi Illés
Szemerédi Norbert
Macher Dávid

Védők
Lesjak, Zoran
Kónya Kornél
Szépe János
Gergényi Bence
Devecseri Szilárd

Középpályások
Szabó Patrik
Kulcsár Kornél
Horváth Krisztofer
Bedi Bence
Madarász Márk
Szökrönyös Dániel
Kiss Máté
Hudák Martin
Aljoša Vojnović 

Támadók
Babati Benjamin
Balázs Zsolt
Ekker Milán
Gajdos Zsolt
Horváth Leonárd
Šaša Popin
Novák Csanád

A találkozónak a felújított ZTE Stadion ad helyet. Cím: 8900 Zalaegerszeg, Október 6. tér 16.

A Magyar Kupa 2006/2007-es idényében a negyeddöntőben találkozott egymással a két csapat, és a DVTK jutott tovább egy hazai győzelmet követő idegenbeli döntetlennel. 

2007. március 21. szerda
17:00 DVTK - ZTE 2-1

2007. április 11. szerda
18:00 ZTE - DVTK 3-3

Nem
Forrás: youtube.com

Bajnoki mérkőzésen pedig a 2011/2012-es játszott egymás ellen a DVTK és a ZTE. A nyitófordulóban 4-1-re győzött a DVTK Seydi duplájával, valamint Luque és Gohér góljával.

Nem
Forrás: youtube.com

A 16. fordulóban Zalaegerszegen is vezetést szerzett Luque góljával a DVTK, de Kocsárdi egyenlítani tudott (1-1).

A mostani továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, akkor 2x15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, akkor a 11-es rúgások döntenek.

A párosítás

ZTE (NB II.) - DVTK (NB I.)
Kazincbarcika (NB II.) - Vasas FC (NB II.) 
Balatonlelle (Somogy megye I.) - Termálfürdő Tiszaújváros (NB III.)
Oroszlányi SZE (Komárom-Esztergom megye I.) - Sajóbábony SE (NB III.) 
Szarvasi FC (Békés megye I.) - Haladás (NB I.)
Sárvár FC (NB III.) - FTC (NB I.)
Jászberény (NB III.) - Budapest Honvéd (NB I.)
Csákvár (NB II.) - Paksi FC (NB I.)
Dunaújváros (NB III.) - PAFC (NB I.)
Gyöngyösi AK (NB III.) - Kisvárda (NB I.)
Vác FC (NB II.) - MOL Vidi FC
Vecsési FC (Pest megye I.) - MTK ZTE (NB II.) - DVTK (NB I.)
Technoroll Teskánd KSE (Zala megye I.) - DVSC ZTE (NB II.) - DVTK (NB I.)
ETO FC Győr (NB II.) - Újpest FC ZTE (NB II.) - DVTK (NB I.)
Ménfőcsanak (NB III.) - Mezőkövesd ZTE (NB II.) - DVTK (NB I.)
Érdi VSE (NB III.) - Monor (NB II.)
Lipót Pékség SE (Győr-Moson-Sopron megye I.) - FC Ajka (NB III.) 
Tatabányai SC (Komárom-Esztergom megye I.) - Békéscsaba (NB II.)
Dabas (NB III.) - Duna Aszfalt TVSE (NB II.) 
Budaörs (NB II.) - Ceglédi VSE (NB II.)
Sényő (NB III.) - Makó FC (NB III.)
III. kerületi TVE (NB III.) - Gyirmót FC Győr (NB II.) 
Dabas-Gyón FC (Pest megye I.) - Pénzügyőr (NB III.) 
Balassagyarmati VSE (Nógrád megye I.) - Taksony SE (NB III.) 
Szekszárd UFC (NB III.) - Budafok (NB II.) 
Iváncsa (NB III.) - Pápai Perutz FC (NB III.) 
Viadukt SE Biatorbágy (Pest megye I.) - Szentlőrinc SE (NB III.)
Füzesgyarmati SK (NB III.) - THSE-Szabadkikötő (NB III.) 
TARR Andráshida SC (NB III.) - Nyíregyháza Spartacus (NB II.) 
Körmendi FC (Vas megye I.) - Soroksár (NB II.)
Kalocsai FC (Bács-Kiskun megye I.) - BFC Siófok (NB II.) 
SZEOL (NB III.) - Kaposvári Rákóczi (NB II.)

A mezőny

NB I.
Diósgyőri VTK
Budapest Honvéd
Debreceni VSC 
Ferencvárosi TC
Kisvárda Mater-Good
Mezőkövesd Zsóry
Mol Vidi FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Szombathelyi Haladás
Újpest FC

NB II.
Békéscsaba
Budaörs
Budafok
Ceglédi VSE
Csákvár
Duna Aszfalt TVSE
ETO FC Győr
Gyirmót FC Győr
Kazincbarcika
Kaposvári Rákóczi
Ménfőcsanak
Monor
Nyíregyháza Spartacus
BFC Siófok
Soroksár
Vasas FC
Vác FC
ZTE

NB III.

III. Kerületi TVE
Ajka
Andráshida SC
Dabas
Debreceni EAC
Dunaújváros
Iváncsa
Jászberény
Érdi VSE
Füzesgyarmati SK
Gyöngyösi AK
Makó FC
Pápai Perutz FC
Pénzügyőr
Sajóbábony SE
Sárvár FC
Sényő
Szekszárd UFC
Szentlőrinc SE
SZEOL
Taksony SE
Termálfürdő FC Tiszaújváros
THSE-Szabadkikötő

Megyei I. osztály
Balassagyarmati VSE
Balatonlelle
Viadukt SE Biatorbágy
Dabas-Gyón FC
Kalocsai FC
Körmendi FC
Lipót Pékség SE
Oroszlányi SZE
Tatabányai SC
Technoroll Teskánd KSE
Vecsési FC

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Zalaegerszegre utazik a DVTK a Magyar Kupában (Videóval!)
Címlap lead: 
A Magyar Kupa 7. fordulójában a másodosztályú ZTE ellen játszik a DVTK. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a forduló hivatalos játéknapja 2018. október 31.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Először győztek idegenben a Jegesmedvék

Lead: 
A két gólt és egy gólpasszt jegyző Ziga Pance vezérletével megszerezte első idegenbeli győzelmét a DVTK Jegesmedvék csapata a Tipsport Ligában.
Törzs: 

A DVTK Jegesmedvék csapata 3-1-re nyert Liptószentmiklóson a szlovák jégkorongliga alapszakaszának csütörtöki játéknapján, ezzel első idegenbeli győzelmét szerezte meg.

Eredmény, szlovák liga (Tipsport):
MHk 32 L.Mikulás (szlovák)-DVTK Jegesmedvék 1-3 (0-0, 1-1, 0-2)

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Először győztek idegenben a Jegesmedvék
Címlap lead: 
A két gólt és egy gólpasszt jegyző Ziga Pance vezérletével megszerezte első idegenbeli győzelmét a DVTK Jegesmedvék csapata a Tipsport Ligában.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Iglóra utazik a DVTK Jegesmedvék

Lead: 
Csütörtökön Iglón játszik Tipsport Liga találkozót a DVTK Jegesmedvék csapata. Az ellenfél ezúttal a tabella harmadik helyén álló MHk 32 Liptovský Mikuláš együttese lesz. A mérkőzés online stream-en keresztül is megtekinthető.
Törzs: 

Tíz nap alatt hat mérkőzéssel kezdtük a bajnokságot, aminek következtében kevés idő jutott a regenerációra és az edzésekre – nyilatkozta Glen Hanlon vezetőedző a klub hivatalos honlapjának. – Most volt azonban három napunk, hogy fejlesszük a játékunkat és felkészüljünk az ellenfelünkre. Fontos számunkra, hogy elkezdjük idegenben is gyűjteni a pontokat, de nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a liptószentmiklósi csapat egy nagyon erős ellenfél, amit jól bizonyít, hogy eddig rendes játékidőben nem szenvedtek vereséget.

Tipsport Liga, 6. forduló
szeptember 27. csütörtök (Igló)
17:00 MHk 32 Liptovský Mikuláš - DVTK Jegesmedvék

Helyszín: a liptószentmiklósi jégcsarnok felújítása miatt a mérkőzést Iglón rendezik meg.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Iglóra utazik a DVTK Jegesmedvék
Címlap lead: 
Csütörtökön Iglón játszik Tipsport Liga találkozót a DVTK Jegesmedvék csapata. Az ellenfél ezúttal a tabella harmadik helyén álló MHk 32 Liptovský Mikuláš együttese lesz. A mérkőzés online stream-en keresztül is megtekinthető.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Magyar Kupa: továbbjutott a DVTK!

Lead: 
A Magyar Kupa 6. fordulójában a DVTK jutott a legjobb 64 csapat közé, miután hosszabbítást követően Makrai Gábor két, és Branko Mihajlović egy góljával legyőzte az ESMTK csapatát. A találkozón tétmérkőzésen is bemutatkozott a DVTK első csapatában a 16 éves, saját nevelésű Tóth Borisz és Orosz Donát, valamint a nyár végén igazolt Polgár Kristóf.
Törzs: 

magykup.png

Magyar Kupa 6. forduló

Erzsébeti Spartacus MTK LE - Diósgyőri VTK 1-3 (1-1, 1-1, 1-2)

- Fontos győzelmet arattunk, a kupában minden esetben a legfontosabb a továbbjutás. Emellett több játékos, aki kevesebbet, vagy egyáltalán nem játszott a bajnokságban lehetőséget kapott, hogy megmutassa, milyen formában van. Nagy örömömre Makrai Gábor két gólt szerzett és Branko Mihajlović is betalált, valamint bemutatkozott a két 16 éves fiatal, Tóth Borisz és Orosz Donát. Mindketten úgy játszottak, mintha legalább 20 élvonalbeli mérkőzés lett volna a lábukban, ami az akadémián folyó munkát dícséri. Sok sikert kívánok az ESMTK-nak a bajnokságban! - értékelt Fernando Fernandez, a DVTK vezetőedzője.

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Magyar Kupa: továbbjutott a DVTK!
Címlap lead: 
A Magyar Kupa 6. fordulójában a DVTK jutott a legjobb 64 csapat közé, miután hosszabbítást követően Makrai Gábor két, és Branko Mihajlović egy góljával legyőzte az ESMTK csapatát. A találkozón tétmérkőzésen is bemutatkozott a DVTK első csapatában a 16 éves, saját nevelésű Tóth Borisz és Orosz Donát, valamint a nyár végén igazolt Polgár Kristóf.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Közleményt adott ki a DVTK Jegesmedvék csapata a vasárnapi mérkőzésről

Lead: 
A pénteki események után és a klub közleményét követően a gyetvai csapat felvette velük a kapcsolatot és végül közösen arra az egyezségre jutott a két egyesület, hogy az erőszak nem győzhet a békés jégkorongszurkolók felett, ezért nyitva lesz a vendégszektor a vasárnapi mérkőzésen. Emellett a miskolci csapat játékosait is megérintették a tegnapi események, Magosi Bálint csapatkapitány az egész csapat nevében üzent szurkolóinak. Alább a gyetvai csapat közleményét és Magosi Bálint levelét olvashatják.
Törzs: 

jegesmedvek_20180916_vcs_17.jpg

Archív felvétel

Meghívás a miskolci szurkolók számára Gyetvára!

A Hoki Club HC 07 Detvát mélységesen elszomorítják, és elítéli azokat az eseményeket, amelyek tegnap a DVTK Jegesmedvék – HKM Zvolen mérkőzésen történtek. Ez a fajta viselkedés teljesen értelmetlen bármilyen sporteseményen, és semmi keresni valója a jégcsarnokokban vagy bárhol máshol.

Nagyon elszomorított bennünket a DVTK Jegesmedvék azon közleménye, amelyben arra kérik a szurkolókat, hogy ne utazzanak Gyetvára, mert féltik biztonságukat és testi épségüket Zólyom közelsége miatt.

Ezért szeretnénk meghívni minden szurkolót a meccsre, amelyen először üdvözölhetjük a miskolci csapatot Gyetván. Mi mindenkit biztosítunk arról, hogy megteszünk mindent annak érdekében, hogy biztonságban érezzék magukat. Bármi is legyen a szándék, mi nem engedünk zólyomi vagy bármilyen ellenséges csoportot a stadion közelébe, akik fenyegetést jelenthetnek. Mindent megteszünk a biztonság érdekében, nemcsak a csarnokon belül, hanem kívül is.

A mi csapatunknak jó szurkolói vannak, akik jégkorong miatt járnak a csarnokba, nem a sporthoz nem köthető konfliktusok miatt. Fogadják el meghívásunk Gyetvára, ahol örömmel fogadunk mindenkit ebben a csodálatosan szép szlovákiai régióban a Polyána lábánál. Mi hisszük, hogy együtt egy csodálatos hokihangulatot tudunk teremteni!

Kedves Szurkolóink!

Végtelenül elszomorítóak és dühítőek voltak a tegnapi meccs eseményei, amik nem jégkorong meccsre, de véleményünk szerint semmilyen sporteseményre sem valók. Jobbulást szeretnénk kívánni minden olyan szurkolónak, aki testileg vagy lelkileg sérülést szenvedett. Borzalmas volt a jégről is végig követni az eseményeket, arról nem beszélve, hogy a mi barátnőink, feleségeink, gyermekeink is a lelátón ültek.

Szeretnénk megköszönni a szurkolóknak, akik ennek ellenére a végsőkig buzdítottak minket. És szeretnénk megkérni Titeket, hogy ne szervezzetek semmilyen bosszút, revansot! Mutassunk mi példát, hogy miről szól ez a sport! Továbbá keressük azokat a gyerekeket, akiket lelkileg annyira megviselt volna ez az esemény, hogy félnek jégkorong meccsre járni. Nekik szeretnék valami olyan élményt biztosítani, ami által jó érzés marad bennük a sport iránt.

Köszönettel: A DVTK Jegesmedvék játékosai

Hír rovat: 
Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Közleményt adott ki a DVTK Jegesmedvék csapata a vasárnapi mérkőzésről
Címlap lead: 
A pénteki események után és a klub közleményét követően a gyetvai csapat felvette velük a kapcsolatot és végül közösen arra az egyezségre jutott a két egyesület, hogy az erőszak nem győzhet a békés jégkorongszurkolók felett, ezért nyitva lesz a vendégszektor a vasárnapi mérkőzésen. Emellett a miskolci csapat játékosait is megérintették a tegnapi események, Magosi Bálint csapatkapitány az egész csapat nevében üzent szurkolóinak. Alább a gyetvai csapat közleményét és Magosi Bálint levelét olvashatják.
Elsődleges hír rovat: 
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Egyetlen ponttal maradt alul a női kosárcsapat

Lead: 
Szatmárnémetiben játszotta pénteken délután idei harmadik felkészülési mérkőzését az élvonalbeli pontvadászatra és az Európa Kupára készülő Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapata.
Törzs: 

Felkészülési mérkőzés, eredmény:

CS Municipal Satu Mare - Aluinvent DVTK 73-72 (28-25, 16-14, 13-16, 16-17)

Cziczás László: - Jól szolgálta a mérkőzés a felkészülésünket. Sok jó teljesítmény akadt ma a csapatban. A jövő héten teljes kerettel készülünk. Csiszolunk a védekezésünkön és a támadó játékunkon is, hogy a rajton jó teljesítménnyel tudjuk megörvendeztetni a közönségünket.

Az Aluinvent DVTK programja:

Előszezon:

szeptember 7., péntek (Miskolc, Körcsarnok)
19:15 Alinvent DVTK - MBK Ružomberok 61-68 (22-12, 17-22, 13-16, 9-18)

szeptember 8., szombat (Miskolc, Generali Aréna)
16:00 Alinvent DVTK - MBK Ružomberok 83-76 (24-23, 23-20, 22-15, 14-18)

szeptember 22., szombat (Szatmárnémeti)
17:00 CS Municipal Satu Mare - Aluinvent DVTK 73-72 (28-25, 16-14, 13-16, 16-17)

szeptember 28., péntek (Budapest, Ludovika csarnok)
16:00 NKE-Csata - Aluinvent DVTK

Női Kosárlabda NB I/A alapszakasz:

október 3. szerda (Miskolc, Generali Aréna)
18.30 Aluinvent DVTK - ZTE NKK.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Egyetlen ponttal maradt alul a női kosárcsapat
Címlap lead: 
Szatmárnémetiben játszotta pénteken délután idei harmadik felkészülési mérkőzését az élvonalbeli pontvadászatra és az Európa Kupára készülő Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapata.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

A DVTK Jegesmedvék legyőzték a szlovák junior válogatottat

Lead: 
Tizenkét gólt láthattak a nézők a DVTK Jegesmedvék szerda esti mérkőzésén. A látványos összecsapáson a nyolc hazai találatot nyolc különböző játékos szerezte.
Törzs: 

Tipsport Liga, 4. forduló, eredmény:

DVTK Jegesmedvék - HK Orange 20 8-4 (1-1, 4-1, 3-1) 
Miskolci Jégcsarnok, 805 néző, játékvezetők: Vladimír Snášel, Ondrej Kalina, Miroslav Kollár, Peter Rojik

DVTK Jegesmedvék: Adorján (Duschek) – Crawford, Kiss, Szirányi, Rusk, Milam, Láda, Vojtkó – Miskolczi, Galanisz, Magosi, Pance, Kulmala, Somogyi, Harrison, Vas, Loiseau, Ritó, Vince, vezetőedző: Glen Hanlon 

HK Orange 20: Pavličko (Kostelny) - Kupec, Nahálka, Havrila, Lunter, Jušcák, Švec, Giertl, Fafrák, Slávik, Čenka, Urbánek, Kollár, Štefánka, Maňák, Köver, Boldižar, Svitana, Golián, Džugan, Romaňák

dvtk_jegesmedvek_hk_orange_180919.jpeg

Az eredmény alakulása:

1:0 14:16 Harrison (Pance)
1:1 16:25 Fafrák (Juščak)
2:1 24:06 Magosi
3:1 25:55 Kulmala (Pance)
3:2 28:03 Kollár (Urbánek)
4:2 33:31 Milam (Láda)
5:2 36:47 Galanisz (Crawford, Harrison)
5:3 39:54 Fafrák (Slávik, Dzugan)
6:3 41:56 Somogyi (Kulmala, Pance)
7:3 43:14 Pance (Milam, Vas)
8:3 45:26 Loiseau (Magosi, Milam)
8:4 57:27 Kollár (Fafrák).

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
A DVTK Jegesmedvék legyőzték a szlovák junior válogatottat
Címlap lead: 
Tizenkét gólt láthattak a nézők a DVTK Jegesmedvék szerda esti mérkőzésén. A látványos összecsapáson a nyolc hazai találatot nyolc különböző játékos szerezte.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Eglė Šulčiūtė az Aluinvent DVTK játékosa

Lead: 
Nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező, magas posztokon bevethető litván válogatott játékos érkezett az Aluinvent DVTK-hoz.
Törzs: 

A rutinos kosaras a tavalyi évadban a rendkívül erős francia bajnokságban szerepelt, ahol 11,5 dobott pont és 5,7 lepattanó volt az átlaga, az Európa Kupában pedig még jobb teljesítményre volt képes mérkőzésenként 12,4 ponttal és 7,1 lepattanóval.

Az elmúlt szezonban már láthatták a DVTK szurkolók, ugyanis a litván válogatott kezdő játékosa volt a Generali Arénában lejátszott válogatott Eb selejtezőn.

egle_sultiute_aluinvent_dvtk_igazolas.jpeg

– Eglė egy kiváló játékos, reméljük, a rutinjával és a pontjaival sokat tud majd nekünk segíteni – nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója a klub hivatalos honlapjának. – Életveszélyes külső és középtávoli dobásai vannak. Jó mentalitású játékos, aki a 4-es és az 5-ös posztokon fog játszani. Vele és a hétvégén érkező, a női NBA szereplését ezüstéremmel befejező Shatorival lesz teljes a keretünk, amely így már nagyon komoly célokért küzdhet mind a hivatalosan is Európa 4. legerősebbjének rangsorolt magyar bajnokságban, mind a nemzetközi színtéren, ahol idén egyedül képviseljük Miskolcot.

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Eglė Šulčiūtė az Aluinvent DVTK játékosa
Címlap lead: 
Nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező, magas posztokon bevethető litván válogatott játékos érkezett az Aluinvent DVTK-hoz.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Kilencgólos meccsen, remekül helyt álltak a Jegesmedvék Kassán

Lead: 
Remekül helytállt a DVTK Jegesmedvék csapata a kassai Steel Arénában. A mérkőzés elején összeszedett hátrányt a nagyszerű második harmadnak köszönhetően egy gólra csökkentették a piros-fehérek, azonban végül a rutinos HC Košice 6:3 arányban jobbnak bizonyult.
Törzs: 

Tipsport Liga, 3. forduló, eredmény:

HC Košice - DVTK Jegesmedvék 6-3 (3-0 ,1-3 , 2-0)

Kassa, Steel Arena, 4238 néző, játékvezetők: Daniel Konc, Miroslav Štefik,Rastislav Gajan, Martin Smrek, 

HC Košice: Habal - Lenďák, Dudáš, Pretnar, Koch, McDowell, Pulli, Čízek, Žitny, - Netík, Brophey, Kafka - Spilar, Suja, Nagy - Haščák, Galamboš, Šoltés - Hričina, Klíma, Krajnák, vezetőedző: Roman Šimíček

DVTK Jegesmedvék: Duschek (Adorján) – Crawford, Kiss, Szirányi, Slovák, Rusk, Milam, Láda, Vojtkó – Miskolczi, Galanisz, Magosi, Pance, Kulmala, Somogyi, Harrison, Vas, Loiseau, Ritó, Hajós, Vince, vezetőedző: Glen Hanlon

Az eredmény alakulása:

1:0 - 02:41 Suja (McDowell, Nagy)
2:0 - 08:22 Suja (Spilar,Lenďák)
3:0 - 16:24 Dudáš (Kafka,Pretnar)
4:0 - 26:33 Šoltés (Haščák, Nagy)
4:1 - 28:27 Somogyi (Kulmala)
4:2 - 37:48 Loiseau (Magosi,Miskolczi)
4:3 - 39:03 Láda (Kulmala)
5:3 - 49:08 Galamboš (Šoltés,Koch)
6:3 - 53:54 Netík (Kafka,Pretnar)

Statisztika:

Kapuralövés 35:34 
Védés 31-29 
Buli 29/54 (53,70%) - 25/54 (46,30%)
Büntetés percek 14-47.

A mérkőzésről készült tudósítást ITT olvashatják!

Sport rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kilencgólos meccsen, remekül helyt álltak a Jegesmedvék Kassán
Címlap lead: 
Remekül helytállt a DVTK Jegesmedvék csapata a kassai Steel Arénában. A mérkőzés elején összeszedett hátrányt a nagyszerű második harmadnak köszönhetően egy gólra csökkentették a piros-fehérek, azonban végül a rutinos HC Košice 6:3 arányban jobbnak bizonyult.
Elsődleges sport rovat: 
Széles kép: 
Galériát tartalmaz: 
Videót tartalmaz: 

Oldalak