Vay Ádám a DVTK Jegesmedvékhez szerződött
A szlovák jégkorongligában (Tipsport Liga) szereplő miskolci együttes honlapjának tájékoztatása szerint a kapus – akit szabadon igazolható játékosként szereztek meg – hétfőn csatlakozik a kerethez.
Vay Ádám elmondta: „nagyon ambiciózus klubhoz” szerződik, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a csapatot hozzásegítse céljai eléréséhez. „Mivel már pályafutásom során többször is játszottam Szlovákiában, ezért pontosan tudom, hogy milyen színvonalú bajnokságba érkeztem, illetve a tengerentúlon is találkoztam jó néhány olyan játékossal, akik ebből a ligából szerződtek Észak-Amerikába” – tette hozzá a kapus.
Vay Ádám legutóbb a kazah Szariarka Karaganda játékosa volt, amely a felkészülési időszak alatt, augusztus végén felbontotta a kapus nyár elején egy évre kötött megállapodását.
Európa Kupa: magabiztos győzelem a nyitányon! (Képgalériával)
Az első negyedben mindkét csapat nagyon idegesen kezdett. Egymás hibáiból sem, sikerült ekkor egyik oldalon sem kihasználni. Nagyon nehezen lendültek bele a csapatok, a Brno tartotta magát, egy kis időre vezetett is, de a Diósgyőr pécsi formáját hozta. Nem izgulták el a hazaiak, és a negyed végére megnyugodtak, így hat pontos előnnyel térhettek a rövid pihenőre.
A második tíz percben ritmust váltott a DVTK. Magához ragadta a kezdeményezést, nagyon stabil és kemény védekezésükkel megtörték a cseheket, akik nem tudtak mit kezdeni ezzel a játékkal. Három és fél perc elteltével tíz pont volt a két csapat között. A vendégek továbbra is pontatlanok voltak támadásban, és az ebből szerzett labdákkal könnyű kosarakat szereztek a piros-fehérek, aminek köszönhetően, alig húsz másodperccel a játékrész vége előtt, már több mint húsz pont volt a Diósgyőr előnye. A végére maradt is ez a különbség, hiszen újabb rossz dobás után, a hazaiak szedték le a lepattanót. Ezt a negyedet magabiztosan hozták Cziczás mester tanítványai, 26-11, a félidőben pedig 44-23.
A fordulást követően nem pörögtek úgy a hazaiak, ahogyan addig, az egyenlő küzdelem dominált ebben a tíz percben. A piros-fehérek visszaestek támadásban, de a védekezésük maradt ugyanolyan hatékony, mint az első húsz percben. A Brno továbbra is sok hibával játszott, viszont most elmaradt a sorozatos könnyű kosár, a Diósgyőr részéről. A vendégek teljes tanácstalansága miatt, nem csökkent a különbség, így egyáltalán nem forgott veszélyben a DVTK győzelme.
A záró játékrészt úgy kezdték a hazai lányok, ahogy azt a szurkolók elvárják. Sorozatosan léptek el ellenfelüktől, olykor parádés kosarakat szerezve. A vendégek ismételt rövidzárlatát, kíméletlenül kihasználta a Diósgyőr. Több mint három percig nem engedtek egyetlen pontot sem az ellenfelüknek, ők viszont rendre betaláltak, ennek köszönhetően 7: 23-nál már harminc volt közte, 73-43. Az utolsó percekben mindenkinek játéklehetőséget biztosított a hazai mester, így közelebb férkőzött a cseh rivális, de a DVTK győzelme, egy percig sem forgott veszélyben, nagyon magabiztosan nyerték meg ezt a találkozót.
Női Kosárlabda Európa Kupa G csoport, 1. forduló
Aluinvent DVTK - KP Brno 77-59 (18-12, 26-11, 14-14, 19-22)
- Egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Az első félidőben nagyon jól játszottak a lányok, remek volt a védekezésünk. Egy önbizalom növelő győzelem után játszottunk, ami erőtől duzzadó játékot hozott. Voltak hibáink, de azon vagyunk, hogy ezt mielőbb kijavítsuk. Megyünk tovább ezen az úton. Bízunk benne, hogy sikerült örömöt szerezni a szurkolóinknak - értékelt a mérkőzés után Cziczás László vezetőedző.
Egy pontot szereztek a "macik"
Kiss Dániel sérülése miatt még nem állhatott Glen Hanlon vezetőedző rendelkezésére, azonban visszatért a rövid kölcsönjátéka után Vojtkó Mátyás, így ismét hét védővel és négy csatársorral kezdhette meg a találkozót a fehér mezes DVTK Jegesmedvék. A mérkőzés első perceiben nekiesett ellenfelének a hazai együttes, a támadóharmad szinte minden pontjáról célba vették Duschek kapuját. Az első öt percben öt lövés is eltalálta a kaput, de a miskolci kapus magabiztosan hárította a kísérleteket. Vendég oldalról egy Kulmala lövést jegyezhettünk fel. Az 5. perc után enyhülni kezdett a zólyomi nyomás és kiegyenlítettebb lett a játék. Négy perccel később Magosi Bálint a kiállítás sorsára jutott, így elsőként a HKM Zvolen próbálkozhatott emberelőnyben a gólszerzéssel, de csak veszélyes kapuralövésekig jutottak. Miután kiegészültek a Jegesmedvék Szirányi kapott az arcához és rövid ideig a jégen is maradt, azonban a játékvezetők nem láttak szabálytalanságot. A 18. percben ismét Szirányi kapott az arcához, azonban ezúttal nem maradt el a kiállítás, Petras ült ki a büntetőpadra magas bottal való játék miatt. Mindösszesen 20 másodperc kellett a vendég együttesnek, hogy gólra váltsa az emberelőnyét. Vas tette ki a korongot a pálya szélén lendületből érkező Kulmalának, aki korcsolyával átvette a játékszert, elkorcsolyázott a védők mellet, majd a kapus előtt elhúzta a korongot és fonákkal az üres kapuba lőtt (0-1). A maradék szűk két percben még Drgoň és Pöyhönen lövését láthatták a nézők.
A második játékrész első percében Lušňák kapott két perces büntetést, ami alatt mindössze egy Somogyi lehetőség adódott a vendégek előtt. A 29. percben Crawfordot magas bottal való játék miatt állították ki a játékvezetők. Duschek Dávidnak rengeteg munkája akadt ebben a két percben, hiszen öt lövés is eltalálta a kapuját, de a védelem is kitett magáért, hiszen több alkalommal is remek blokkal akadályozták meg, hogy a korong a kapuig jusson. Egy perccel azután, hogy ismét egyenlő létszámban játszottak a csapatok megszületetett az első zólyomi találat. Martin Andrisik lőtt a bedobópont magasságáról, a kapu előtt pedig egy hazai csatár takarta a kilátást Duschek előtt, így a nem túl erős lövés utat talált a kapuba (1-1). Az egyenlítő találat után átvette a kezdeményezést a miskolci csapat, előbb Galanisz szerzett korongot a támadó harmadban és lőtt kapura, majd Hajós helyzete maradt. A 37. percben Somogyi és Ritó vezette a korongot egy védőre, de az akciót nem sikerült lövéssel zárni. A második harmad úgy végződött, ahogy elkezdődött, öt a négy ellen támadhatott a DVTK, de az állás változatlan maradt.
A harmadik játékrész első perceiben a miskolci harmadban folyt a játék, azonban veszélyes ellentámadásokat tudtak vezetni a Jegesmedvék csatárai. Öt perce ment a játék, amikor rövid időre megállt a mérkőzés, hiszen a palánktartó plexit kellett megjavítani. A folytatásban a Harrison-Loiseau-Somogyi csatársor zárt egy nagyszerű cserét, közel egy percig sikerült beszorítaniuk a hazaiakat a saját harmadukba. 10 perccel a játékrész vége előtt Vojtkó akadályozta meg szabálytalanul a kapu elé betörő Chovant, így két percig öt a négyben játszhatott a zólyomi csapat. Duschek ezúttal is remek védéseket mutatott be, így maradt az 1-1-es állás. Egyenlő létszámban folyamatos játék alakult ki, kevés játékmegszakítással. Mindkét csapat eldönthette volna maga javára a találkozót, de a helyzetek kimaradtak. 9 másodperccel a vége előtt a miskolci harmadban dobták be a korongot a bírók, ami előtt Glen Hanlon időt kért, hogy elmondhassa taktikai utasításait a játékosainak. Újabb helyzet nem alakult ki, így következhetett a ráadás.
A hosszabbításból egy perc telt el, amikor Vas Jánost küldték a büntetőpadra a játékvezetők, így 4 zólyomi támadhatott 3 miskolci védő ellen. Az emberelőnyt Vandane révén ki is használta a listavezető. Chovan passzolt a kanadai játékoshoz, aki kapásból a hosszú felsőbe lőtte a korongot (2-1).
Értékelés
Glen Hanlon: Gratulálok a zólyomi csapatnak a győzelemhez, a hosszabbításban jól használták ki az emberelőnyüket.Úgy gondolom a játékosaim mindent megtettek a győzelem érdekében és igazán keményen játszottak. Továbbá szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy a nemzeti ünnepen is elkísértek és buzdítottak minket.
Megvan az első idegenbeli győzelem
Női Röplabda NB I, alapszakasz 4. forduló, eredmény:
Palota VSN –DVTK FUX 1:3 (20-25, 22-25, 25-23, 22-25)
Palota VSN: Kaltenecker, Halla, Benedek, Misinszki, Mester, Antal, Imreh, Rácz, Kotlárik, Király, Vandlik, Durst (liberó), Magyar (liberó)
DVTK FUX: Kiss V., Kovács E., Kiss E., Sitkey M., Szajkó T., Kundrák E. Csere: Dömsödi T., Nagy Zs., Nagy D
Toma Sándor: Szépen, taktikusan játszottunk. A harmadik játszmában volt egy kis megingásunk, mikor a hazaiak mindent egy lapra feltéve támadtak. A záró szettben elléptünk már kilenc ponttal is, de sikerült a Palotának kiegyenlítenie, sőt még vezettek is, mégis a mi akaratunk érvényesült. Igazi drámai végjátékkal zárták le a lányok a mérkőzést.
Megérdemelt győzelem az egyik legnagyobb rivális otthonában
Álomszerűen kezdte a mérkőzést a Diósgyőr, majd minden kísérletük utat talált a pécsi gyűrűbe, ennek és a remek védekezésüknek köszönhetően elléptek 7:0-ra, a hazaiak csak három és fél perc elteltével találtak be. A negyed végéig tartotta magabiztos vezetését a vendégcsapat. Érezhető volt, hogy nagyon motiváltak Cziczás mester tanítványai, a negyed végén 13-22 volt az eredmény.
A második negyedben kezdett magára találni a pécsi együttes, egyre közelebb kerültek a piros-fehérekhez, rövid időre a vezetést is átvették, de a játékrész végére ismét a maga javára fordította az eredményt a DVTK. A diósgyőriek nagyon koncentráltan játszottak, ha nagy nehézségek árán sikerült is szorossá tennie a mérkőzést a hazaiaknak, a vendégek keze akkor sem remegett meg. 26-21, a félidőben 39-43.
A pihenőt követően folytatódott a kiegyenlített játék, de a Diósgyőr ismét megrázta magát és újra ellépett ellenfelétől. A vendégek ismét csapatként nyújtottak remek produkciót. Többen is hozzátettek ahhoz, hogy ne tudjon közelebb kerülni a fekete-fehér alakulat. A harmadik negyedet is megnyerték, így a záró felvonást magabiztos, 11 pontos előnnyel várhatták.15-22
A negyedik negyedben sem tudott újítani a Pécs, így az idő múlásával már csak az volt a kérdés, hogy milyen különbségű lesz a vendéggyőzelem. Az utolsó két percben mindent és szó szerint mindenkit bevetettek a hazaiak, de ma nem lehetett megingatni a Diósgyőr csapatát, amely nagyon energikusan, magabiztosan végig koncentrálva, teljesen megérdemelten nyert az egyik legnagyobb riválisa otthonában.
Vendégoldalon ma a csapatmunkát emelhetjük ki. Öten is tíz pont fölött dobtak, Shatori Walker-Kimbrough 23 ponttal zárt. A Diósgyőr ezzel a győzelmével bebizonyította, hogy a Csata elleni hazai vereség, csak egy kisiklás volt.
Női kosárlabda NB I/A, 4. forduló
PEAC Pécs - Aluinvent DVTK 77-82 (13-22, 26-21, 15-22, 23-17)
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok 350 néző Játékvezeő: Györffy, Söjtöry, Vida
PEAC Pécs: Vanloo 9/9, Wentzel 8, Simon 18/6, Tetemendová 5/3, Imovbioh 17 Csere: Tenyér, Ruják, Gémes-Sarok 7, Barnai 9
Aluinvent-DVTK: Medgyessy 12/6, Kányási 5/3, Walker-Kimbrough 23/15, Šulčiūtė 11/3, Mokango 10 Csere: Szabó, Katona 11/3, Škorić 7, Zele 3/3
Cziczás László: Egy-két üresjárattól eltekintve, a védekezésünk elég szépen működött, a keménységünk megfelelő volt. Támadásban több jó egyéni teljesítményünk volt. Nagyon komoly tartásról tettünk tanúbizonyságot. Mikor ellenfelünk átvette a vezetést, akkor sem törtünk meg, ezért azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. Ezzel a sikerrel elintéztük, hogy nem szabad minket leírni. Megkérem kedves szurkolóinkat, hogy szerdán minél többen jöjjenek ki a csarnokba és szurkoljanak a lányoknak, mert megérdemlik!
Az Aluinvent DVTK, következő mérkőzését, hazai pályán játssza, méghozzá az Európa Kupa első fordulójában. Medgyessy Dóráék, a cseh KP Brno ellen kezdik meg európai menetelésüket október 24-én, a találkozó 18:30-kor kezdődik.
Nem sikerült pontot szerezni Zsolnán
Tipsport Liga, 13. forduló, eredmény:
MsHK Žilina - DVTK Jegesmedvék 4-1 (3-1, 1-0, 0-0)
Zsolna, Garmin Arena, 414 néző, játékvezetők: Vladimír Snášel, Miroslav Valach, Lukáš Kacej, Michal Orolin
DVTK Jegesmedvék: Adorján (Duschek) – Crawford, Kiss, Szirányi, Slovák, Milam, Láda, Rusk, Miskolczi, Magosi, Harrison, Vas, Pance, Kulmala, Somogyi, Hajós, Loiseau, Galanisz, Ritó, Vince, Vezetőedző: Glen Hanlon
MsHK Žilina: Mikolaš (Horčička) - Kučny, Jankovič, Bagin, Pastor, Piegl, Matejka, Mendrej, Barta, Sikela, Podešva, Jenčik, Huna, Milý, Beránek, Hvila, Ručkay, Hrazdíra, Ondruš, Rehák, Vezetőedző: Pavel Paukovček
1-0 03:02 Podešva (Barta)
1-1 05:14 Milam (Kulmala)
2-1 14:10 Sikela (Barta, Podešva)
3-1 14:54 Hvila (Jenčik, Matejka)
4-1 32:30 Hvila (Matejka).
Nyerni mennek Zsolnára a DVTK Jegesmedvék
Glen Hanlon vezetőedző a klub honlapjának adott nyilatkozatában kiemelte: az egész csapat átérzi a zsolnai találkozó fontosságát, hiszen a csütörtöki mérkőzés egy nagyszerű lehetőség arra, hogy a Jegesmedvék visszataláljanak a győzelem útjára.
– Mindenképpen szeretnénk feledtetni az elmúlt fordulók csalódást keltő eredményeit, ennek pedig a legjobb módja az, hogy fegyelmezett játékkal elhozzuk a három pontot Zsolnáról – húzta alá a vezetőedző. – Az első egymás elleni mérkőzésen 6-2-re nyertünk hazai pályán, de ebből az eredményből nem indulhatunk ki, hiszen azóta mindkét együttes sokat fejlődött és fontos tapasztalatokat szerzett. Ahhoz, hogy ezúttal is sikeresek legyünk, a legjobb játékunkat kell nyújtanunk a jégen.
Tipsport Liga, 13. forduló
október 18. (Zsolna)
17:00 MsHK Žilina - DVTK Jegesmedvék.
Bravó! Kiütéses hazai győzelem a PINKK ellen
NB I, A-csoport 5. forduló, eredmény:
Aluinvent DVTK – PINKK Pécsi 424 101-60 (29-20, 31-12, 21-19, 20-9)
Miskolc, Generali Aréna, 900 néző Játékvezető: Ádám József, Pozsonyi László, Győrfy Róbert
Aluinvent-DVTK: Medgyessy 16/3, Kányási 10, Walker-Kimbrough 18, Šulčiūtė 5, Mokango 14 Csere: Katona 2, Kiss 7, Škorić 16, Zele 8, Szabó 5/3
PINKK Pécsi 424: Čukić 7/3, Sánta 6, Szűcs R 8/3., Jáhni 10, Marković 7/3 Csere: Vári 7, Podrug 9, Szűcs L 6.,
Kipontozódott: Medgyessy (36. perc)
Vezetőedzői értékelés:
Cziczás László: – Igazából egy negyeddel vagyok maradéktalanul elégedett. Végig domináltunk a mérkőzésen, a palánk alatti játékunkkal nagyon elégedett vagyok. Gratulálok a pécsieknek, akik nem teljes kerettel álltak fel erre a mérkőzésre, de minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megnehezítsék a dolgunkat. Megyünk tovább, hiszen szombaton a PEAC ellen rangadó vár ránk, ahol igyekszünk kijavítani a múlt heti kisiklást.
Laczka Miklós: – Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt, mert nyoma sem volt annak a harciasságnak, amit eddig nyújtottunk. A következő mérkőzéseken igyekszünk visszatérni ahhoz a játékhoz, ami az elmúlt hetekben jellemzett minket.
Az Aluivent DVTK, a következő mérkőzését ezen a héten, szombaton játssza: a PEAC Pécs vendégei lesznek a piros-fehérek, a találkozó este 6-kor kezdődik.
A mérkőzésről készült tudósítást ITT olvashatják.
A PINKK ellen kárpótolnák a szurkolókat
NB I. A-csoport 5. forduló
október 17., szerda
18:30 Aluinvent DVTK - PINKK Pécsi 424
Az ötödik fordulóból előrehozott találkozót rendeznek szerdán, ahol ismét hazai pályán játszik az Aluinvent DVTK csapata, a PINKK Pécs 424 gárdáját fogadják.
Cziczás László vezetőedző a dvtk.eu-nak elmondta, szeretnék kijavítani a szombati vereséget.
– Egyben fel szeretnénk használni ezt a mérkőzést arra, hogy ismét olyan formába lendüljünk, amilyenben voltunk korábban, ugyanis már előre tekintünk a szombati, nagyon fontos PEAC elleni mérkőzésre – mutatott rá. – Szerencsére a lányok túltették magukat azon a sokkon, amit a Csata ellen elveszített meccs okozott. Tegnap már nagyon komoly edzést végeztünk, emellett egy többórás videóelemzés volt a szombati meccsről. Kielemeztük, hogy ki miben hibázott, miben kell javulnunk, ezt a lányok megértették. Felkészültünk becsülettel a PINKK játékából, így nagyon várjuk már, hogy újra nyerjünk, és kárpótoljuk a szurkolóinkat.
Kétszeres Premier League-győztes focista látogatott Diósgyőrbe
A DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatóját, Sütő Szilárdot – aki maga is Írországban szerezte UEFA Elite „A” lincencét – a dvtk.eu kérdezte a látogatásról. Felvetették először, hogy „talán még soha nem járt magyar akadémián tanulmányúton ilyen rangos külföldi küldöttség.” Sütő Szilárd elmondta, hogy megismerve a DVTK Labdarúgó Akadémiát, úgy döntöttek az Ír Labdarúgó Szövetségnél, hogy az itt látottak sokkal közelebb állnak az írországi lehetőségekhez, mint a dúsgazdag angol akadémiák. Ezen kívül a számukra fontos modern akadémiai jellemzők, amit szeretnének a gyakorlatban is megmutatni a tanulóknak, mind megtalálhatók Diósgyőrben.
– Fontos hangsúlyozni, a világon bárhol szívesen látták volna a hallgatókat, de ők úgy döntöttek, hozzánk látogatnak – húzta alá Sütő Szilárd. – Bekértek egy előzetes programtervezetet, amit utána módosítás nélkül elfogadtak. Ez számunkra kiváló visszajelzés arról, hogy olyan szellemi értékkel rendelkezünk, amivel a szövetséget is ki tudjuk szolgálni. Arra pedig külön büszke vagyok, hogy a kollégák mindezt kivétel nélkül angol nyelven mutatják be vendégeinknek.
Hétfőn utazott a 19 tanuló és 5 instruktor Miskolcra az ír szövetség költségén, majd délután egy órától 8-ig, kedden pedig reggel 8-tól este 8-ig rendkívül intenzív programsorozaton vesznek részt, és szerdán indulnak haza. Az előadások mellett több bemutató edzést is láthatnak, ahol a gyakorlatban is megmutatják a diósgyőriek, mit hogyan csinálnak.
És hogy mit kap a DVTK?
– Amellett, hogy jó hírünket viszik, a hosszú nap végén lehetőség nyílik a kötetlen kapcsolatépítésre, biztosan sok információval gazdagodnak a kollégák az írországi labdarúgó utánpótlás-neveléssel kapcsolatban. Sok egykori kiváló labdarúgó dolgozik a DVTK utánpótlásában, de biztosan nekik is emlékezetes lesz találkozni a százszoros ír válogatott, a Chelsea csapatával kétszeres Premier League-győztes Damien Duff-fal – mondta a DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatója.