Nem a Bibliában leírt folyamat kezdődött el, de még csak nem is szennyezés okozta a Nílus elszíneződését. Valójában továbbra is a megszokott színű a folyó vize, csak az Európai Űrügynökség felvételén látható természetellenes színben a Nílus környéke.

Az új Sentinel-3A műhold adatokat gyűjt a Föld óceánjairól, szárazföldjeiről, jéggel borított területeiről és az atmoszféráról. A piros terület egyszerűen csak a növények jelenlétére utal. Mindenesetre becsapós, de látványos felvételt sikerült készítenie a műholdnak.  

"A déli-sarki kutatóállomáson legtöbbször magányos a munka, de amikor tudod, hogy fél évig nem látsz naplementét, különösen sivár érzés fog el" - így jellemezte Jesse Milton, a kutatóállomás munkatársa azt a pillanatot, amikor fél évre eltűnik a nap az égboltról.

Azt mondta, a bázis a leghidegebb, legsivárabb hely, amit el lehet képzelni. Kint a hőmérséklet -40 Celsius fok közelébe is süllyedhet, a szél erőssége pedig több mint 300 km/h lehet.

Mégis szükség van egy kutatóra a sötét hónapokban. A folyamatos sötétség és hideg ugyanis tökéletesebb csillagászati megfigyeléseket tesz lehetővé.

Az antarktiszi tél alatt se ki, se be nem lehet közlekedni a kutatóállomáson. Az ottani szakember egyetlen módon kommunikálhat a világgal egész télen, egy élő webkamerás adással.  

A ritka jelenség megdolgoztatja a tudósokat, most a délnyugat-afrikai Namíbiában jelentek meg ismét, de más területen is találkoztak már hasonló képződménnyel. A körök átmérője 2-15 méter is lehet, a kutatók szerint természetes jelenségről van szó.

Két évvel ezelőtt Stephan Getzin, a lipcsei Helmholtz Környezetvédelmi Kutatóközpont munkatársa felvette a kapcsolatot egy ausztrál környezettudóssal, Bronwyn Bell-lel. Ő volt az, aki a levegőből készített felvételeket a körökről Ausztráliában, így elsőként bizonyította megjelenésüket Namíbián kívül.

A tündérkörök már évek óta jelen vannak, de senki nem figyelt fel rájuk és nem kutatták eredetüket. Ráadásul csak a levegőből vehetők ki, a földről csak egy kiszáradt foltnak látszanak a gaz között.

Azóta viszont számos magyarázat született a száraz foltok eredetére. Az egyik szerint a felszín alatti szén-monoxid buborékok okozzák, amelyek megakadályozzák, hogy felettük növények fejlődjenek ki. Mások pedig úgy gondolják, a hangyák és termeszek rágják ki a növények gyökerét.

De a legújabb elmélet szerint maguk a növények okozzák a foltokat, azzal, hogy a rendelkezésre álló kevés vizet hogyan használják fel. Getzin elmélete már pár évvel ezelőtt született, a mostani felfedezések azonban megerősítették ezt. A víz mennyisége ugyanis nem elég a folyamatos ellátásra, így a növények kénytelenek versenyezni a vízért, kialakítva a furcsa formákat.

A legérdekesebb a tündér körökben, hogy több területen, egyenletesen terjedtek el, de ugyanabban az éghajlati övben – nyilatkozta Getzin. Állításának alátámasztására kollégáival szimulációkon próbálja reprodukálni a jelenséget. Ausztráliában is hasonló körülmények között jelentkeztek a körök, mint Namíbiában.

A felismerés mindenesetre izgalmas, ráadásul ki tudja, hogy még mennyi ismeretlen természetes folyamat zajlik napról-napra. Getzin kutatásai is bizonyítják, sok mindent meg kell még ismerni a Földön.

Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség még 2006-ban döntött az oklahomai Picher város kötelező evakuálásáról. Most télen egy fotós, Seph Lawless utazott a városba, hogy megörökítse a 10 éve lakatlan területet. Képei pedig úgy festenek, mint egy apokaliptikus jövőkép.

Évtizedeken keresztül Picher volt az egyik legtermékenyebb bányaváros az államban, amely az ólom és a cink 50 százalékát termelte ki Amerikában az első világháború alatt.

A bányászat 1967-ben állt le, de a 14.000 elhagyatott bányából azóta is szivárog a szennyezett víz, és több millió tonna mérgező bányameddő halmozódott fel, azaz olyan bányászati termék, amely hasznosítható ásványt már nem tartalmaz.

1996-ban fedezték fel, hogy a városban élő gyerekek 34 százaléka ólommérgezést szenvedett. Így kiderült, hogy a szennyezés mértéke sokkal kiterjedtebb volt, mint azt a Környezetvédelmi Ügynökség korábban gondolta.

Ráadásul megsüllyedt a talaj a föld alatti üregek miatt, így a házak sem voltak lakhatóak. 2006-ban a kormány áttelepítette a néhány száz megmaradt lakost, de egyesek nem voltak hajlandóak elhagyni a várost. Például az utolsó lakó, Gary Linderman gyógyszerész, aki 2015-ben hunyt el.  

Az Egyesült Államokban még mindig több százezer elhagyott bánya van, amelyek láthatatlanul mossák ki a szennyezett anyagokat a felettük épült városokra.  A Környezetvédelmi Ügynökség megpróbálja helyreállítani az ilyen helyeket, de például egy elrontott razzia során a Colorado folyó neon narancssárgává vált.

Az összes bányát azonban nem tudják helyreállítani, mert egyszerűen túl sok van belőlük.

Tény viszont, hogy az Egyesült Államok ipari szennyezése óriási és csak a veszélyeztetett területek töredékét tudják helyreállítani. Így a jövőben egyre több városra vár Picher sorsa.

A Líbiai-sivatagban található Wadi Sura barlangban furcsa lenyomatokra bukkantak a kutatók. A rajzok 6000-8000 évesek lehetnek, és egy tucat apró, emberszerű kézlenyomatra hasonlítanak.

A barlang felfedezése óta a szakértők azt hitték, hogy csecsemők tenyeréről mintázták a rajzokat, de most egy antropológus azt mondja, a lenyomatok egyáltalán nem köthetők az emberhez.

Viszont nem is kell földönkívüli lényekre gondolni! A barlangot még 2002-ben fedezték fel, benne a rengeteg kézlenyomattal, és körülbelül 5000 embereket és állatokat ábrázoló rajzzal. A különösen megnyúlt ujjak ellenére is a kutatók azt hitték, emberek kezeit látják.

Majd 2006-ban kezdték megkérdőjelezni az állítást, néhány évvel később pedig visszatértek a szakértők a helyszínre, akkor már koraszülött csecsemők, kisgyerekek tenyerére tippeltek.

Később ezt is elvetették, sőt, arra jutottak, hogy egyáltalán nem főemlősök kezének lenyomatai. Így a kutatók a hüllők végtagjait kezdték vizsgálni.

A barlang kövei ugyanis nagyon jó menedéket nyújthattak a hüllőknek, ezért mellső lábaikat ábrázolhatják a rajzok. A kutatók állatkertekkel és hüllő szakértőkkel egyeztettek, és végül arra jutottak, hogy a lenyomatok leginkább varánusz vagy fiatal krokodilok lábaira hasonlít. Azonban még így is sok a kérdőjel.

Tavaly robbant a hír, hogy Tutanhamon fáraó szarkofágján arany és kék színben pompázó fonott szakállát tisztítás közben letörték, majd gyors megoldásként az úgynevezett epoxi gyantával ragasztották vissza a restaurátorok. Tutanhamon szakállát tehát az egyébként az építőiparban elterjedt anyaggal próbálták helyrehozni. Végül is, ki venne észre egy kis toldozást-foldozást egy 3300 éves szarkofágon…

Eleinte nem volt világos, hogy hogyan történt a „baleset”. Később viszont kiderült, hogy a vezetés gyors javítást kért a restaurátoroktól, így vetették be végül az epoxit. A történetnek azonban még nincs vége, a „javítás” közben ugyanis a gyantával összekenték a maszk többi részét is, így tovább rongálódott a felbecsülhetetlen értékű szarkofág.

Így minden bizonnyal érthető, hogy az egyik leghíresebb régészeti lelet helyreállításával megbízott hat restaurátort és a csapat két vezetőjét most bíróságon vádolják súlyos gondatlanság vétségével. Az ügyészek közleményükben kifejtették, hogy a restaurátorok szakszerűtlenül bántak a világ egyik legősibb civilizációja után fennmaradt emlékkel.

A tanúvallomások és más bizonyítékok alapján a szakértői bizottság felülvizsgálja a helyzetet, majd jelentést tesz közzé, amelyben leírja megállapításait és meghatározza a múzeumi dolgozók sorsát.

A vulkánkitörések megfigyelése ma már gyakorlatilag sporttá vált. Műholdak és a nagy sebességű kapcsolat segítségével kényelmesen és biztonságosan lehet nyomon követni a vulkáni tevékenységet.

Egy friss tanulmány szerint azonban ezek nélkül az eszközök nélkül, a modern kornál jóval hamarabb is figyelték a kitöréseket. Sőt, lehetséges, hogy az emberek már mintegy 40.000 évvel ezelőtt is dokumentálták megfigyeléseiket. Az egyik legősibb és legismertebb barlang, a dél-franciaországi Chauvet-barlang rajzaiból következtetnek erre a kutatók.

A legtöbb korabeli ábrán vadállatokat láthatunk, de van egy halványabb vulkán-ábrázolás is, ezek valószínűleg a legrégebbi emberi feljegyzések vulkáni tevékenységről.

A kutatók feltételezéseit megerősíti, hogy a barlangtól 35 kilométerre egy jelenleg is szunnyadó vulkáni mező fekszik. Még egy érv az elmélet alátámasztásához, hogy a vulkánok környékén található kőzetek megvizsgálása után kiderült, ismételt kitörések voltak 19.000-43.000 évvel ezelőtt.

Ha tehát emberek laktak a Chauvet-barlangban, nagy valószínűséggel tanúi voltak a tűzhányók kitöréseinek.