2024. október 06. Brúnó, Renáta

Segíti a város a tűzkárosultakat

Lead: 
A város önkormányzatának segítségéről biztosította Kriza Ákos polgármester annak az Árpád úti, tízemeletes háznak lakóit, amelyben kedden hajnalban tűz ütött ki. Ugyanakkor felkérte a város főépítészét, hogy statikusok segítségével mérjék fel az épületben keletkezett károkat, illetve hárítsák el az esetleges életveszélyt. A társasház közös képviselőjétől pedig folyamatos tájékoztatást kért.
Törzs: 

Kriza Ákos polgármester kedden kora reggel a helyszínen érdeklődött az Árpád úti tűzeset miatti teendőkről és a szükséges segítségnyújtás formáiról.

paneltuz_arpadutca_140826ml_30.jpg

Mint ismert, ma hajnalban Miskolcon, az Árpád út 66. szám alatti tízemeletes ház egyik második emeleti lakásában tűz ütött ki, amelynek következtében több embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel kórházba szállítottak. Átmenetileg ki kellett költöztetni a társasház 30 lakóját is.

Kriza Ákos tájékoztatást kért a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem szakembereitől és felkérte a város főépítészét, hogy statikusok segítségével mérjék fel az épületben keletkezett károkat, illetve hárítsák el az esetleges életveszélyt.

paneltuz_arpadutca_140826ml_02.jpg

Fotó: Mocsári László

A polgármester érdeklődésére Csiba Gábor, a megyei kórház igazgató főorvosa adott tájékoztatást a sérültek állapotáról. Mint elmondta, 2 gyermeket és 6 felnőttet szállítottak enyhe füstmérgezéssel kórházba. Azt az idős férfit, akinek a lakásában keletkezett a tűz, égési sérülésekkel és enyhe füstmérgezéssel kezelik. Állapota kielégítő. A gyermekek közül az egyiket csak megfigyelésre vették fel a kórházba, míg a másik jelenleg is kezelés alatt áll enyhe füstmérgezés miatt.

Kriza Ákos az önkormányzat segítségéről biztosította a tízemeletes ház lakóit, melynek érdekében felkérte a társasház közös képviselőjét, Novák Józsefnét a folyamatos tájékoztatásra.

Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Lakástűz az Árpád úton - nyolcan kórházban
Címlap cím: 
Segíti a város a tűzkárosultakat
Címlap lead: 
A város önkormányzatának segítségéről biztosította Kriza Ákos polgármester annak az Árpád úti, tízemeletes háznak lakóit, amelyben kedden hajnalban tűz ütött ki.
Elsődleges hír rovat: 

Soha nem rajtolt még ilyen jól a DVTK!

Lead: 
A Diósgyőr vasárnapi, pécsi győzelme azt is jelenti, hogy az OTP Bank Liga idei kiírásának első öt mérkőzésén négy győzelem mellett egy döntetlen áll a csapat neve mellett. A megszerzett 13 pont minden idők legjobb diósgyőri bajnoki rajtját jelenti a klub 104 éves történetében.
Törzs: 

Mindezt úgy hajtotta végre Tomiszláv Szivics csapata, hogy közben egyedüli magyar csapatként a nemzetközi kupában is két ellenfelet búcsúztatva jutott a 3. selejtező körbe, valamint sikerrel vette a Magyar Kupa első fordulóját is a Vasas ellen.

A DVTK az idei szenzációs szezonkezdetet megelőzően hasonlóan sikeres rajtot csupán négy alkalommal produkált. Az 1998/1999-es szezonban az első 5 mérkőzésen 11 pontot, a 2012/2013-as, az 1975/1976-os és az 1958/1959-es bajnokságban (utóbbi két alkalommal a mai pontozási rendszerben számolva) egyaránt 10 pontot szerzett.

Hétvégén jöhet az idei első nagy erőfelmérő a DVTK számára. A tabella második helyén álló diósgyőriek vasárnap este fél 9-től a tavalyi bajnok DVSC-TEVA csapatát látják vendégül.

Sport rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Soha nem rajtolt még ilyen jól a DVTK!
Címlap lead: 
A Diósgyőr vasárnapi, pécsi győzelme azt is jelenti, hogy az OTP Bank Liga idei kiírásának első öt mérkőzésén négy győzelem mellett egy döntetlen áll a csapat neve mellett.
Elsődleges sport rovat: 

Titokzatos konvoj az ukrán határnál

Lead: 
Az ukrán fegyveres erők még a határ közelében megállították az Oroszországból hétfőn Ukrajnába behatolt katonai konvoj zömét, a többit „nyomon követik” - közölte a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján.
Törzs: 

Andrij Liszenko szavai szerint „orosz katonák donyecki szeparatistáknak adva ki magukat” megkísérelték kiterjeszteni a fegyveres konfliktust Donyeck megye déli részére. A terület az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt van. A szóvivő értesülései alapján tíz harckocsi, két páncélozott szállítójármű és két Ural teherautó hatolt be Ukrajna területére. A határőrség tüzet nyitott rájuk, és erősítést kért. A konvoj zömét megállították, a többit jelenleg „nyomon követik”. Liszenko leszögezte: a páncélosokat „feltétlenül ártalmatlanná teszik”. Kiemelte továbbá, hogy a Novoazovszk és Mariupol közötti autóút, valamint Novoazovszk városa - amelynél a behatolás történt - jelenleg is az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatt van.

orosz_tankok.jpg

Közben a dél-donyecki kikötőváros, Mariupol vezetése közölte, hogy a településen egyelőre nyugalom van, ugyanakkor az óvóhelyeket teljes készültségbe helyezték.„Mariupolban elegendő létszámú fegyveres erő tartózkodik kellő mennyiségű katonai eszközzel ahhoz, hogy bármilyen támadást visszaverjenek” - hangoztatta Liszenko.  

Megerősítette ugyanakkor, hogy jelenleg orosz területről lövik Novoazovszk városát. 

A Dnyipro-1 önkéntes zászlóaljnál a 0629 Donyeck megyei hírportálnak azt mondták, hogy Novoazovszk közelében, a várostól északra fekvő Markino településnél heves harcok folynak. Az önkéntesek elmondása szerint a megye északi részéről szakadárok vonultak a településhez, valamint odaértek az Oroszországból behatolt harckocsik is, a zászlóalj szerint mintegy 30 jármű.   

Az RNBO szóvivője tájékoztatott továbbá arról, hogy az elmúlt 24 órában négy katona esett el és 31 sebesült meg a Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet övezetében. 

Beszámolt arról, hogy az éjjel orosz területről 19-szer lőttek át a határon a Luhanszk megyei határőrökre. Hozzátette, hogy orosz területről ismét észleltek berepülő drónokat - pilóta nélküli felderítő repülőgépeket - ukrán területek fölött Luhanszk, illetve a Krím félszigettel szomszédos Herszon megyében. Ezen kívül egy csoport fegyveres behatolt Oroszországból Luhanszk megyébe Amvroszijivka térségében, ahol a határőrök tüzet nyitottak rájuk. Szavai szerint a behatolók komoly veszteségeket szenvedtek, és visszavonultak orosz területre.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Titokzatos konvoj az ukrán határnál
Címlap lead: 
Az ukrán fegyveres erők még a határ közelében megállították az Oroszországból hétfőn Ukrajnába behatolt katonai konvoj zömét.
Elsődleges hír rovat: 

Lakástűz az Árpád úton - nyolcan kórházban

Lead: 
Egy lakót súlyos égési sérülésekkel, hét másikat pedig füstmérgezés gyanújával vittek kórházba kedden hajnalban a mentők egy miskolci társasházból, ahol tűz ütött ki egy második emeleti lakásban, hajnali fél 5 körül. A sérülteken kívül összesen 30 embert kellett kimenekíteni az Árpád úti tízemeletes házból, többeket közülük a tetőn keresztül. A lakókat egy melegedőbuszban helyezték el.
Törzs: 

- Teljes terjedelmében kiégett egy tízemeletes lakóház második emeleti lakása Miskolcon, az Árpád úton, kedden kora reggel. A tűzesetben egy ember súlyos égési sérüléseket szenvedett, további hét lakót pedig füstmérgezés gyanújával szállítottak kórházba a mentők.

paneltuz_arpadutca_140826ml_35.jpg

A lángok megfékezésén a miskolci és a kazincbarcikai hivatásos tűzoltók dolgoztak, a tűz oltását a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Az épületben két lakás lakhatatlanná vált, az egyik tűz- a másik vízkár miatt - tájékoztatott Dojcsák Dávid, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

paneltuz_arpadutca_140826ml_09.jpg

A tűz oltása a reggeli órákban befejeződött, az ügyben tűzvizsgálati eljárás indult.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Kapcsolódó cikkek: 
Segíti a város a tűzkárosultakat
Címlap cím: 
Lakástűz az Árpád úton - nyolcan kórházban
Címlap lead: 
Egy lakót súlyos égési sérülésekkel, hét másikat pedig füstmérgezés gyanújával vittek kórházba kedden hajnalban a mentők egy miskolci társasházból, ahol tűz ütött ki egy második emeleti lakásban, hajnali fél 5 körül.
Elsődleges hír rovat: 

Megsemmisítették a szavazólapokat

Lead: 
Megsemmisítették az Európai Uniós képviselőválasztás dokumentumait hétfőn a törvényi előírásoknak megfelelően.
Törzs: 

A törvény szerint a területi és a helyi választási irodák jegyzőkönyveit meg kell őrizni, ezeken kívül szavazólapok, névjegyzékek és más választási iratok kerültek az aprító gépbe.

A dokumentumokat 274 szavazóköri dobozban szállították a Polgármesteri Hivatal Petőfi utcai telephelyére. A papírhulladékot a MireHuköz újrahasznosítja majd.

Hír rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Megsemmisítették a szavazólapokat
Címlap lead: 
Megsemmisítették az Európai Uniós képviselőválasztás dokumentumait hétfőn a törvényi előírásoknak megfelelően.
Elsődleges hír rovat: 

Nyitott a verseny a polgármesteri székért

Lead: 
A választópolgárok, a miskolciak örömére nyitott a polgármesteri székért vívott verseny, köszönhetően a több jelöltnek is, írta közleményében Rózsa Edit.
Törzs: 

A demokráciában több párt mérkőzik meg a különböző közfeladatokért, ezért van több – bal- és jobboldali – polgármester-jelölt Miskolcon is, írja a Modern Magyarországért Mozgalom, a Fodor Gábor-féle Magyar Liberális Párt és civil szervezetek támogatásával elinduló polgármester jelölt.
Hozzátette, a kormányzó pártok hajlamosak elfelejteni, hogy több párt is lehet induló, de a miskolciak örülnek ennek.

Hír rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Nyitott a verseny a polgármesteri székért
Címlap lead: 
A választópolgárok, a miskolciak örömére nyitott a polgármesteri székért vívott verseny, köszönhetően a több jelöltnek is, írta közleményében Rózsa Edit.
Elsődleges hír rovat: 

„Miskolcon három részre szakadt a baloldal”

Lead: 
Úgy tűnik, hogy a baloldali jelöltek nem is a polgármesteri székért, hanem egymás ellen küzdenek, és a tét már a 2019-es választás, mondta sajtótájékoztatóján Kiss János, a Fidesz miskolci frakcióvezetője.
Törzs: 

Augusztus 21-én Miskolcra érkezett Schiffer András az LMP elnöke, hogy bemutassa a párt miskolci polgármesterjelöltjét. Mindez azt jelenti, hogy immár Miskolcon is véget ért a baloldali casting és eldőlt, hogy 2014 őszén három baloldali polgármesterjelölt száll ringbe Miskolcon – mondta Kiss János.

A baloldal szétesésének országosan tapasztalható folyamata alól Miskolc sem tudta tehát kivonni magát. Az újsághírek alapján egyértelművé vált, hogy a miskolci baloldal korábbi vezető politikusai egymást kaszabolták le, és a korábban tapasztalt baloldali egység Miskolcon is már csak a múlté. A miskolci baloldal végérvényesen három részre szakadt. A nagy baloldali helyezkedés végén az ortodox, megkövesedett gyurcsányisták Pásztor Albertet, a középutas baloldali LMP-sek Csontos Róbertet indítják, míg a miskolci baloldal liberális és értelmiségi szárnya a kocsonyafesztiválos Rózsa Editet küldi harcba – értékelt a frakcióvezető.

Úgy tűnik tehát, hogy a miskolci baloldali pártok, a széteséssel, lényegében feladták a polgármesteri címért vívott küzdelmet, és a miskolci szavazópolgárokat trükkös módon csak az egymás elleni belső háború eldöntésére kívánják igénybe venni, hogy aztán a legerősebb baloldali jelölt a soron következő 2019-es választásokra elkezdje a felkészülést – tette hozzá Kiss János.

Hír rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
„Miskolcon három részre szakadt a baloldal”
Címlap lead: 
Úgy tűnik, hogy a baloldali jelöltek nem is a polgármesteri székért, hanem egymás ellen küzdenek, és a tét már a 2019-es választás, mondta sajtótájékoztatóján Kiss János, a Fidesz miskolci frakcióvezetője.
Elsődleges hír rovat: 

Pásztor Albert készen áll - mire is?

Lead: 
„Készen állok!” címmel tett sajtónyilatkozatot Pásztor Albert polgármester jelölt hétfőn, egyben hivatalosan megnyitotta a választási infopontját.
Törzs: 

pasztor_albert_kampany_140825ml_18.jpg

Fotó: M. L.

A Kossuth utca 2. alatti infopont és iroda előtt beszélt az elképzeléseiről Pásztor Albert, az MSZP, a DK és a Miskolc Lokálpatrióta Egyesület által támogatott független polgármesterjelölt. Elmondta, konzultációs sorozatot indítottak, melynek során több száz emberrel találkoztak a város utcáin és terein, azt tapasztalták, hogy a miskolciak nyugalmat, békét és biztonságot szeretnének.

Pásztor Albert elmondása szerint, a választások után „visszaállítják a demokráciát”, helyzetbe hozzák a helyi vállalkozásokat, embereket. A meglévő miskolci szürkeállományra építve be fogják fejezni a város építését. Továbbfejlesztik a közmunkaprogramot, azoknak a munkanélkülieknek, akik képezni akarják magukat, biztosítják a felemelkedés lehetőségét. Együttműködő várost szeretnének kialakítani a környékbeli településekkel. Új partnerséget ajánl a civil szervezeteknek. Miskolc legendás fesztiváljai ismét elfoglalják régi helyüket, az ország első kőszínháza kiemelt támogatást kap. A labdarúgás mellett minden sportközösséget támogatni szeretnének, feltámasztani a legendás sportágakat, mint a salakmotor.

Hozzátette: becsületes versenyt szeretne, erre kéri munkatársait és ellenfeleit is, majd mindenkit meginvitált az újonnan nyílt infopontba.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Pásztor Albert készen áll - mire is?
Címlap lead: 
„Készen állok!” címmel tett sajtónyilatkozatot Pásztor Albert polgármester jelölt hétfőn, egyben hivatalosan megnyitotta a választási infopontját.
Elsődleges hír rovat: 

Roham a papír-írószerboltokban

Lead: 
Az iskolakezdés közeledtével jelentősen emelkedett a papír-írószerboltok forgalma, de az üzletek vezetői szerint az igazi roham még csak most várható. A kereskedők szerint az árak jelentősen nem emelkedtek az előző évekhez képest, a füzetcsomagok pedig továbbra is slágerterméknek számítanak.
Törzs: 

iskolakezdes_papiriroszer_140825_ja_3.jpg

Sokan az utolsó napokra hagyják a tanszerek beszerzését, a papírboltokban ilyenkor gyakran a duplájára nő a forgalom. Bonyhai Attila is megerősítette mindezt érdeklődésünkre, de a Városház téri Papírbolt ügyvezetője felhívta a figyelmet, hogy aki teheti, minél hamarabb vásárolja meg a szükséges füzeteket, táskát, írószereket, mert az igazán nagy roham az iskolakezdés előtti egy-két napban várható.

iskolakezdes_papiriroszer_140825_ja.jpg

Az ügyvezető kiemelte, a tanszerek árai nem emelkedtek az előző évhez képest, s csak úgy, mint az előző években, idén is a füzetcsomag a slágertermék. Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy az eredeti árhoz viszonyítva akár 30 százalékkal is olcsóbban megkaphatják a szükséges füzeteket a vásárlók, ugyanakkor a csomag sikeréhez hozzájárul az is, hogy sok szülő nincs pontosan tisztában azzal, melyik osztályban milyen füzetekre lesz szükség a tanév során.

A füzetcsomag mellett persze kelendőek az írószerek és természetesen a táskák, valamint ún. „designfüzetek” is. Utóbbiak akár több száz forintba is kerülhetnek, a táskák ára pedig 5000 forinttól egészen 20 ezerig is terjedhet, minőségtől és nagyságtól függően. Az aktuális tévés sorozatok és mozifilmek főhőseinek képével díszített tanszerek jóval magasabb áron kaphatók, mint „hétköznapi” változataik. Ezek a termékek kelendőek, a borsosabb ár ellenére is.

iskolakezdes_papiriroszer_140825_ja_9.jpg

Fotók: J. Á.

A boltok természetesen akciókkal is csalogatják a vevőket, ennek ellenére a tanszerekre idén is több tízezer forintot is költhetnek a szülők. Bonyhai Attila ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy több helyen már – így náluk is – OTP Cafeteria-kártyára is lehet vásárolni.

Hír rovat: 
Bélyegkép: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Roham a papír-írószerboltokban
Címlap lead: 
Az iskolakezdés közeledtével jelentősen emelkedett a papír-írószerboltok forgalma, de az üzletek vezetői szerint az igazi roham még csak most várható.
Elsődleges hír rovat: 

Kigyulladt egy nyári istálló Miskolc határában

Lead: 
Egy háromszázötven négyzetméter alapterületű, faszerkezetű, bádogfedésű építmény oldal-, és hátsó fala égett száz négyzetméteren hétfőn reggel – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Az elmúlt héten egyébként a megye tűzoltóit 42 esetben riasztották, amiből 11 tűzeset volt.
Törzs: 

Mint írták, az állatokat a miskolci hivatásos tűzoltók kiérkezéséig kihajtották, az egységek két vízsugárral eloltották a tüzet. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Lakóházban keletkezett tűzhöz riasztották például a miskolci hivatásos tűzoltókat augusztus 20-án. Egy ikerház felének a tetőszerkezete teljes terjedelmében, valamint a beépített padlástér több helyiségében berendezési tárgyak égtek Nyékládházán, a Mikszáth utcában. Az egységek az épületet átvizsgálták, amelyben senki nem tartózkodott, a lángokat négy vízsugárral eloltották. A tűz során senki nem sérült meg, lakosságvédelmi intézkedés nem vált szükségessé. A lakókat rokonoknál szállásolták el.

Árokba sodródott egy személygépjármű a 3-as számú főúton Mezőkövesd és Zsóri között, amelyben négyen utaztak. A balesethez, melynek során ketten súlyos, ketten könnyű sérüléseket szenvedtek, a mezőkövesdi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység két embert kéziszerszámokkal szabadított ki az autóból, akiket átadott a mentőszolgálat munkatársainak, valamint áramtalanította a járművet.

Kigyulladt egy kisbolt és a mellette álló melléképület Kazincbarcikán az Attila utcában augusztus 24-én, ahová a kazincbarcikai hivatásos tűzoltókat riasztották. A tűzben közel a fele rongálódott meg annak a harminc négyzetméter alapterületű, könnyűszerkezetes kisboltnak, amely egy családi ház udvarán található. A lángokat az egységek két vízsugárral eloltották. A káreset során személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor.

Hír rovat: 
Korhatáros: 
Nem
Reklámmentes: 
PR cikk: 
Forrás: 
Címlap cím: 
Kigyulladt egy nyári istálló Miskolc határában
Címlap lead: 
Egy háromszázötven négyzetméter alapterületű, faszerkezetű, bádogfedésű építmény oldal-, és hátsó fala égett száz négyzetméteren hétfőn reggel.
Elsődleges hír rovat: 

Oldalak