Házi, közös bűnmegelőzés Borsodszentgyörgyön
Stadler Mihály alezredes, az Ózdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója Sike Tiborral, a helyi polgárőrség munkatársával augusztus 21-én, Borsodszentgyörgyön féltucat idős embert keresett fel otthonában.
Az érintetteknek közvetlen beszélgetés formájában a rendőrség hivatásos állományú tagja a zsebtolvajlásról, az alkalmi lopásokról, valamint a besurranó tolvajokkal szembeni védekezés és megelőzés módjairól adott megszívlelésre érdemes tanácsokat. A bűnmegelőzési szakember egyben utalt az egymásra figyelés fontosságára, hiszen a szomszédok ezzel sokat tehetnek saját maguk és mások biztonságáért. A bűnmegelőzési praktikák alkalmazása pedig csökkentheti az áldozattá válás lehetőségét.
Az Ózdi Rendőrkapitányság célja, hogy a bűnmegelőzési előadó az illetékességi területén a legkisebb településre is eljusson az időskorúaknak szóló előadásaival, ajánlásaival és felkészítse, tájékoztassa a szépkorú lakosságot az áldozattá válásuk elkerülése és biztonságérzetük javítása érdekében.
Ma is több utcában javítják az utakat
Mint közleményükben írták, hétfőn a Szarkahegyen, a Dózsa György úton, a Pilinszky utca – Zsedényi utca kereszteződésében, valamint a Tapoly utcában végeznek kátyúzási munkákat.
A zúzalékos utakat – szintén az időjárás függvényében – is javítják, mégpedig a Nagyszentbenedek dűlőn, valamint a Meddő utcában.
Az elmúlt 24 óra rendőrségi hírei
Az illetékes rendőrkapitányság a szabálysértési őrizetbe vett személyeket gyorsított eljárásban, 72 órán belül állítja bíróság elé.
Az említett ügyön túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes megelőző távoltartást két esetben a Miskolci Rendőrkapitányság.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt, anyagi kárral járó ütközés további öt esetben jutott a rendőrség tudomására.
Bíró Franciska lett Borsod-Abaúj-Zemplén szépe
A nagy múlti nemzetközi szépségverseny megyei döntőjére megtelt a Kulcsár Anita Sportcsarnok küzdőtere érdeklődővel. Már a kezdés előtt, a zsűri bevonulásakor is volt nézni való, hiszen Vastag Csaba énekes mellett Dara Edit, a tavalyi győztes is részt vett a testület munkájában. Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere, mint házigazda köszöntötte a vendégeket. Elárulta, hogy számára a szerencsi nők a legszebbek, s nagyon örül, hogy vendégül láthatják a megye más részéből érkező lányokat. Az indulóknak jó versenyzést, a közönségnek pedig jó szórakozást kívánt.
A lányok először rövidnadrágban és pólóban léptek fel, s közben néhány mondat erejéig bemutatkoztak. A második körben a férfiak nagy örömére bikiniben vonultak fel a versenyzők. Zárásként pedig alkalmi ruhában álltak színpadra. Az átöltözési szünetekben pedig kulturális műsorral szórakoztatták az érdeklődőket.
A zsűri rövid tanácskozás után meghozta a döntését. A megye szépe Bíró Franciska lett, első udvarhölgye Bódi Zsófia Rebeka, második udvarhölgy pedig Tóth Zsófia lett. A közönségdíjat Szabó Julianna nyerte. A győztesnek járó szalagot Koncz Ferenc adta át, s az alkalmat megragadva sok sikert kívánt a sikerhez a továbbjutott lányoknak. A példa adott, hiszen Dara Edit, a tavalyi megye szépe megnyerte a Miss Alpok Adria országos döntőjét is.
Még az idén lesz wifi a Tiszai pályaudvaron
Augusztus végén már Szegeden is elérhető lesz a wifi a MÁV állomásain, ahol átlagosan naponta kétezren veszik igénybe a wifi szolgáltatást, és 24 óra alatt 6-7 gigabájt adatforgalmat bonyolítanak.
Leggyakrabban a közösségi oldalakat nyitják meg az utasok, de sokan böngészik a hírportálokat, és népszerű a vasúti menetrenddel kombinált jegyvásárlási rendszer, az elvira.hu is.
A hálózathoz az utasok több mint fele android rendszerről csatlakozik. A MÁV az állomások mellett eddig már 700 vasúti kocsit szerelt fel wifi rúterekkel.
Kigyulladt egy üzlet Kazincbarcikán
- A tűzben közel a fele rongálódott meg annak a harminc négyzetméter alapterületű, könnyűszerkezetes kisboltnak, amely egy családi ház udvarán található. A lángokat az egységek két vízsugárral eloltották. A káreset során személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor - közölte a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Kulturáltabban parkolhatnak a rendészetnél
Jelentősen megnőtt a parkolási igény a Győri kapu 27. hátsó udvarán, miután a Miskolci Önkormányzat Rendészet tavaly októberben ideköltözött. A saját autóik mellett az ügyfelek is használják a területet, amelynek azonban nem volt szilárd burkolata. Az autók így viszont sárban álltak a téli hónapokban és eső után, miközben a gyalogos közlekedés sem volt egyszerű, ezért döntöttek a terület leburkolása mellett - mondta el Vincze Csaba, a rendészet igazgatója.
A munkálatok nem voltak egyszerűek, mivel mélyen fel kellett szedni a laza talajt, majd kővel, sóderrel tömöríteni, ezután következhetett csak a térkövezés. A munkálatok egy hónapig tartottak és 14 millió forintba kerültek, viszont egy kulturált udvart és sokkal nagyobb parkolóhelyet nyertek, amelynek az udvarban lévő Ifjúsági Ház is örül.
Szent Lajos király-búcsú Ómassán
Ómassa Fazola Henriknek köszönheti létét, aki 1771-ben építtetett itt egy 6,3 m3-es vasolvasztót. 1814-ben az olvasztót (massa) Újmassára költöztették, lebontott köveiből épült a falu iskolája. A települést a német munkásokat követően szlovák favágók és üvegfúvók lakták, 1950 óta tartozik Miskolchoz.
1983-1986 között emelték itt Szent Lajos király tiszteletére a Kelemen Didák Kápolnát.
PMFC-DVTK: a nyeretlen a veretlen ellen!
A DVTK gyakorlatilag az első félidőben lerendezte a meccset: Gosztonyi András előbb fejjel, majd lábbal volt eredményes.
A nyolcadik percben Elek Ákos ragyogó passza után Németh Milán lövését védte Gőcze. Három perccel később Gosztonyi egy szép csel után a kapufa mellé lőtt. A túloldalon egy szabadrúgás után Pölöskey fejelt a kapu mellé, de már lesen volt. A 14. percben Grumic megcsúsztatott egy bedobást, Gosztonyi pedig 8 méterről a jobb sarokba fejelt (0-1). A 18. percben Pölöskey visszagurítását Heffler Norbert lőtte fölé. Három perccel később Gosztonyi 22 méterről, szabadrúgásból csavart szépen a kapu jobb alsó sarkába (0-2).
A 25. percben Bacsa Patrik vezette kapura a labdát, de addig várt a lövéssel, amíg a kapujából kivetődő Gőcze Gergő megkaparintotta. A 31. percben Heffler Norbert veszélyes lövése után Antal Botond reflexmozdulattal védett. Az 57. percben előbb Márkvárt, majd Rácz Ferenc lövését is védte Antal Botond.
A 68. percben Márkvárt lőtt a kapu mellé. A pécsiek csak egy óra elteltével kezdték erőltetni a támadásokat, és egyre veszélyesebben fociztak. A 78. percben Fröhlich lőtt fölé, a hajrában Bognár István veszélyeztetett. A 94. percben Okuka megrúgta Fröhlich Rolandot a tizenhatoson belül, ezért büntetőt kapott a Pécs, amit Wittrédi értékesített (1-2).
OTP Bank Liga, 5. forduló
Pécsi MFC-Matias – Diósgyőri VTK 1-2 (0-2)
Pécs, 1200 néző. Játékvezető: Szabó Zs.
PMFC: Gőcze – Nagy J. (Wittrédi, 76.), Balogh B., Romics, Uzoma – Horváth A., Mohl (Rácz F., 33.), Szatmári, Márkvárt – Heffler N., Pölöskey (Fröhlich, a szünetben). Megbízott edző: Kulcsár Árpád
DVTK: Antal B. – Okuka, W. Alves, Kádár, Huszics – Gosztonyi (Takács T., 78.), Elek Á., Nikházi (Egerszegi, 68.), Németh M. (Bognár I., 52.) – Bacsa, Grumics. Edző: Tomiszlav Szivics
Gólszerzők: Wittrédi (tizenegyesből 94.), illetve Gosztonyi (14., 21.)
Korábban írtuk:
Mint ismeretes, a DVTK remekül kezdte a szezont. Hazai környezetben 2-1-re legyőzték a Puskás Akadémiát, majd az Újpest otthonában 1-1-es döntetlenre végeztek - kettős emberhátrányban. A harmadik és negyedik fordulóban szintén otthon, előbb a Szombathelyi Haladást (3-0), míg legutóbb a KTE-t (2-1) verték meg. Ezzel Szivics Tomiszlávék a tabella 3. helyéről várhatják a vasárnap esti megmérettetést.
Ezzel szemben a PMFC még nem tudott egyszerre három pontot szerezni a soros szezonban. A nyitófordulóban 0-4 arányban nyert az MTK a Stadion utcában, azután némi balszerencsével, de 2-2-es döntetlent játszott a Pamacs a felcsúti Pancho Arénában. Az Újpest elleni 1-1 után pedig Szombathelyen is hasonló eredmény született. A Véber György irányította csapat így négy forduló után három döntetlennel, egy vereséggel, három megszerzett ponttal áll jelenleg.
- Folytatnunk kell a sorozatunkat, mert az szép és jó, de a duplán oda kell figyelnünk, mert a Pécs játszani szerető csapat. Ez egyébként nagyon jó, mert szeretek olyan csapat ellen meccselni, amelyik szereti játszani a focit. Érdekes mérkőzésre van kilátás, sok jó futballista van ellenfelünknél, a Haladás ellen is közel álltak a győzelemhez legutóbb, de mi a három pontért utazunk – nyilatkozta előzetesen Szivics Tomiszláv.
Hétfőn nyit a Kemény Dénes uszoda
Ebben az időszakban kijavították, elhárították azokat a műszaki meghibásodásokat, a rendszeres használatból adódó kopásokat is, amelyeket a folyamatos üzemmenet mellett, évközben nem volt lehetőség elvégezni. Az uszodához tartozó területen kialakított Kalandpark utómunkálatai, a dísztavat határoló kerítés befejezése, illetve az uszoda közvetlen közelében zajló MIHŐ távhővezeték lefektetése is tovább folytatódott.
A Kemény Dénes Városi Sportuszoda a munkálatok miatt augusztus 9-24. között zárva tartott, augusztus 25-től ismét szeretettel várják minden korábbi és új látogatójukat.